Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)
1988-02-13 / 37. szám
1988. február 13. ^sÜPÜJSÄG 3 A tézisek ürügyén A változások garanciái Mi a biztosíték? _ hangzottéi gyakran a társadalmi-gazdasági kibontakozás programja kapcsán, és most, a párt vezető szerepe, a politikai intézmény- rendszer továbbfejlesztéséről szóló tézisek vitájában is. Valóban, mi a garancia? Ki és milyen garanciát biztosítson ahhoz, hogy a mindenki által óhajtott változások bekövetkezzenek? Ha intézményes biztosítékokra gondolunk, számtalan javaslatot találunk a tézisekben is: az MSZMP szervezeti szabályzatának módosítása, a párttagok jogainak bővítése, a pártdemokrácia olyan elemeinek rendszeressé tétele, mint a fontosabb döntések előzetes véleményeztetése az alsóbb szintű pártszervekkel, sőt, nagy horderejű kérdésekben a párt egész tagságával. Ebbe a sorba tartozik a kisebbségi véleményt képviselők azon lehetősége, hogy kérhetik a vitatott kérdés újbóli megtárgyalását, a korábbi álláspont megváltoztatását. Folytathatjuk a tallózást a párton belüli választási rendszer fejlesztésével is, amely azt kívánja biztosítani, hogy a párttag közvetlenül választhassa meg azokat, akik a felsőbb pártszervekben képviselik. Megemlíthetjük a két ciklusra választhatók körének bővítését is. Mi más, ha nem garancia az a javaslat, hogy felül kell vizsgálni az alkotmányt és egy új alaptörvényt kell kidolgozni, amely az állampolgárok alkotmányos jogait és érvényesülésük biztosítékait bővítik. Vagy a népszavazás intézményének bevezetése, az egyesületi törvény megalkotása, a tanácsokról szóló törvény módosítása, a közigazgatási bíróság létrehozása, és sorolhatnánk tovább. A tézisek vitájában résztvevők még tetézték is a garanciák sorát. Ezek közül csak néhányat említek. Fontos biztosíték, ha alaposan, tudományos igénnyel elemezzük a jelenlegi helyzetet, ha megtaláljuk tévedéseink okát, ha feltárjuk a jelen valóságos társadalmi folyamatait és e mellé tesszük a változást segítő javaslatokat. Ez utóbbira vállalkoztak a tézisek, az előbbi oknyomozásra nem. Ezért jogosan érezték a véleményt mondók, hogy ez így csak „félgarancia”. A téziseknél, de minden döntésnél igen fontos a reáíis helyzetismeret, mert csak így tudunk kitűzni megvalósítható célokat, feladatokat - hangzott el sokszor a viták során. A társadalmi szervezetek, az állampolgárok önszerveződése útján létrehozott egyesületek - mint ahogy a tézisekben megfogalmazódik és a vitákban résztvevők is elmondták - politikai intézményrendszerünk nélkülözhetetlen és egyre fontosabbá váló alkotó elemei. Nélkülözhetetlenek a társadalmunkban meglévő sokféle érdek feltárásában, egyeztetésében, a politikai, állami döntések előkészítésében. Ehhez a szélesedő mozgástérhez azonban több - ha úgy tetszik - intézményes garanciát is biztosítani kell. Az egyik legfontosabb garancia a nyilvánosság. Nyilvánosság a párton belül, de nyilvánosság a párt munkájáról, döntéseiről a társadalomban is, mert ez a biztosíték arra, hogy a párt önkorrekciója - sokak szerint önkontrollja - megvalósuljon, tevékenységét valóban az egész társadalom ellenőrzése alatt végezze. Nem más az alapkövetelmény, az igény az állami szervek és a társadalmi szervezetek munkája iránt sem. Miközben a tézisekről vitatkozunk és jogosan intézményes biztosítékokat várunk, érdemes azon eltűnődni, hogyan éltünk a most is létező garanciákkal. Azokkal, amelyek eddig is lehetőséget adtak arra, hogy megváltoztassuk a rossz gyakorlatot. Erre csak egy példát. A tézisek kapcsán sokan tették szóvá vitakultúránkat is, amely valóban fontos tényezője annak, hogyan vehetünk részt a döntések előkészítésében, hogyan élünk bármely fórumon a demokrácia adta lehetőségekkel. Azt is felemlegették többen, hogy nem vagyunk elég felkészültek, tájékozottak, nem kapjuk meg a szükséges információkat, sok a „titkos”, „bizalmas” anyag, felületes a tájékoztatás, elméleti bizonytalanságok vannak. Mindez így igaz. De vajon mi magunk fáradozunk-e azért, hogy megszerezzük az információkat, vagy csak várjuk, hogy tálcán elénk tegyék? Ha elmegyünk egy megbeszélésre és ismerjük a témát, amiről vitatkozunk, tudjuk, hogy ott dönteni kell - felkészülünk-e? Érezzük mindig azt a felelősséget, hogy dönteni hívtak? A vita során mindig csak a témáról beszélünk, vagy mellébeszélünk? Tiszteljük- e vitapartnerünket annyira, hogy türelmesen meghallgatjuk az érveit, és tiszteletünk jeléül nem legyintünk, hanem szintén észérveket sorakoztatunk fel? Elviseljük-e a másik érveit, igazát, vagy közbevágunk és ledorongoljuk, jobb esetben kioktatjuk? Vállaljuk-e, vagy megbocsájtjuk-e a vitában a tévedést? Ki nem vett részt még olyan vitában, amely személyeskedéssé fajult? Merünk-e szólni, ha a vitában - ugyan nem velünk szemben - valaki nyilvánvalóan a vélt tekintélyt, a pozíciót fitogtatva akar meggyőzni egy közösséget, lekezelve azt, vagy csak utána méltatlankodunk a folyosón? A garanciákat nem várhatjuk csak felülről, mert azok önmagunkban, a pártszervezetünkben, a munkahelyi, a lakóhelyi közösségünkben, a családunkban is jelen vannak. Mert mit ér az a garancia - akár elvi, akár intézményes -, ha egyoldalú, ha a gyakorlatunk a régi! Fontos, hogy az országos döntésekben résztvegyünk, a „nagy” politika alakításában közreműködjünk. De mit sem ér, ha helyben, a közvetlen környezetünkben, „kicsiben” nem így van! Hiszen napi közérzetünket is elsősorban az határozza meg, mi történt a munkahelyen, a családban, a boltban, az utcán, azokban a kis közösségekben, ahová közvetlenül tartozunk. Itt fontos naponta éreznünk azt a tenniakarásra serkentő érzést, hogy „szükség van rám”. A változást általában mindenki akarja. Amikor ez konkrét, elbizonytalanodunk, vagy bátortalanok vagyunk. Mintha mindig arra várnánk, ki tegye meg az első lépést. A párt a tézisek vitájával tett egy újabb lépést. A következőt nekünk kell lépni, várakozás nélkül. Lépésről lépésre, igaz, hogy lassabban, mint szeretnénk, de kollektív bölcsességgel elindulhassunk a változás útján. Csak mindig egy irányban, előre lépjünk. Kamarás Györgyné Helikopterért üvegáru Évről évre növeli dollárelszámolású exportját a Salgótarjáni Öblösüveggyár, amely a tavaly tervezett 3,5 millió dolláros kivitellel szemben 5,3 millió dollár értékű árut értékesített külföldön, az idén pedig hatmillió dollár értékű exportot terveztek. A gyár piackutató szakemberei idejében felfigyeltek arra, hogy a hagyományos kézi gyártású árukkal szemben a külföldi piacon megnőtt a kereslet az automata fúvott kelyhek, poharak iránt. Görög megrendelésre tavaly kezdtek szállítani ilyen termékeket, s erre az évre 250 ezer dolláros kivitelben állapodtak meg. Előrehaladott tárgyalások folynak egy amerikai üzletről: az országba már beérkezett és a továbbiakben beérkező amerikai mezőgazdasági helikopterek ellentételeként adják az üvegárut. Várhatóan a helikoptereket szállító MacDonald- Douglas cég közvetítésével az American Air Line Légitársaság évente két és fél millió darab kelyhet és poharat vásárol mintegy 680 ezer dollár értékben. A megrendelő a méretpontosságon és a jó minőségen kívül igényli, hogy az öblös- üveggyárban folyamatosan rendelkezésre álljon egy negyedévi raktári tartalékmennyiség. A szerződést öt esztendőre kötik. A Salgótarjáni Öblösüveggyár a közeli hetekben termékeivel megjelenik Frankfurtban, a háztartási üvegáruk legnagyobb európai vásárán; üzletkötői elmennek Koppenhágába és az arab világ egyik legjelentősebb üzleti központjába, Dubaiba is. HÉTRŐL | HÉTRE HÍRRŐL | HÍRRE Még egy nap, s magunk mögött tudjuk az 1988-as esztendő hatodik hetét, amely sok mindenbe hasonlított testvéreihez; de el is tért azoktól. Hasonlított abban, hogy ez is hétnapos, hogy a hétből a legtöbben ötöt dolgoztak, tanultak, este pedig pihentek, szórakoztak, vagy ismét dolgoztak. Akadt idegeskednivaló is a héten, s volt akinek boldogságot hoztak napjai. Persze, adódtak szomorú-árnyékos napok, meg „kö- zéprinomak, mint a krumplileves" is változatossá tették a hetét. Természetesen, azért a munka határozta meg napjainkat, hiszen egyről a kettőre csak, és általában a munka révén juthatunk. Ez igaz kicsiben és nagyban egyaránt. Mikor ilyeneket mondunk, olvasunk, vagy Írunk, máris értetlenkedünk, hogy hiába dolgozunk, mégsem a kettőn, hanem az eggyen, vagy a „félen” vagyunk. Hát miért? Ezt kérdezzük magunktól, egymástól. Eszünkbe jut ugyan, hogy hogyan, milyen tempóban végeztük dolgunkat, de az is, hogy objektív okok miatt hogyan végezhettük? Miért álltak a gépek? Mert nem volt anyag? S ki nem szerezte be azokat? S miért nem tud(hat)ta beszerezni? Kérdés kérdésbe gubancolódik, s ami a legszomorúbb, legkiábrándítóbb, hogy válasz gyakorta nincs. Két Müszi... Minderről eszembe jut egy manapság divatos vicc, egy még divatosabb reklám kapcsán. Elém áll a kisfiú, előbb jobb kezével, majd a ballal csettint. Megkérdi, hogy mi ez? Boldog, amikor meghallja a „fogalmam sincset”, s máris mondja - csillogó szemmel a választ: „Két Müszi beszélget.” Szellemes a vicc, ahogyan a tévéből ismert reklám is az. Tallózok elmém titkos fiókjaiban, hogy ugyan megint mit is olvastam a Müszi- ről? Rájövök. Az új szolgáltatásaikról. A Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési és Számítástechnikai Közös Vállalat egyebek között adószaktanácsadással segíti partnereit. Hát mit mondjak? Szükség is van rá, hiszem máris 170 megrendelőjük van jórészt a termelőszövetkezetek köréből. S erről pedig mi jut az ember eszébe? Az új adórendszerrel kapcsolatos nyomtatványok, melyeknek „egy része már megjelent, más részük a napokban kapható lesz.” Hát éppen itt az ideje, hogy az emberek megkapják - mindenféle tortúra, hosszas sorbanállás és protekció nélkül - a szükséges adóíveket, a precíz könyveléshez szükséges vaskos füzeteket, melyeknek bonyolult rubrikáiról most ne is szóljunk, kitöltésük még bonyolultabbságáról meg plána ne! Most örüljünk inkább, hogy hat (vagy hét) hét után végre rendelkezésünkre állnak majd a nyomtatványok, amikről hamarosan úgy beszélünk majd, hogy a „hatvanegyes”, a „hatvanhármas”... Persze, beszélni róluk könnyű, kitölteni már nem annyira. De reménykedjünk, hogy megjelenésük késésével arányosan megtanuljuk helyesen kitölteni azokat. De addig mi lesz? Ki nézi el nekünk a pontatlanságot - persze időarányosan? Miért kéri a panaszkönyvet? Ez a hét sem telt el anélkül, hogy ne szóltunk volna a kereskedelemről. írtunk gondjaikról, a nehezen induló esztendejük hiánycikkeiről, persze bemutattunk jó példákat is, mint a kitűnő dunaföldvári áruházat, ahol áru is, ötlet is, sőt, kedves szó is van. A „kedves szóról”, már ami a kereskedelemmel kapcsolatos, mi jut az ember eszébe? Hát a durvaság, az idegesség, a modortalanság. Ez esetben egyáltalán nem az eladóké, hanem a vásárlóké, ami szintén - sajnos! - nem hiánycikk. Naponta hallani, hogy a boltosokon kérik számon az emberek az árakat, az ő fejükre olvassák a drágaságot, az árak emelkedése miatt velük türelmetlenek. Egy jellemző eset: A minap betért a szekszárdi papírboltba egy jólöltözött férfi, s megvásárolt ötszázvalahány forintért egy - két darabból álló - Parker-készletet. Drágállotta, noha Parkerokból az olcsónak számít - manapság, sőt tegnap is. A férfi el, majd fél óra múlva vissza. Már az ajtóban elkezdte a hangoskodást, hogy ezek a tollak sz...-t sem érnek, másikat kér. A hölgyek kipróbáltattak vele jó néhányat, míg döntött, majd az új készletet zsebrevágva el... Alig fél óra múlva ismét vissza. Háborgás az ajtóban, majd a pulthoz furakodva mindenféléket mondott, amiket most pontokkal sem jelzek. Az egyik vevő udvariasan felszólította, hogy legalább várjon, míg őt kiszolgálják, hiszen sora van mindennek. A Makám együttes „Engem is fényképezzetek le!” Erre az üzlet vezetője is a pulthoz lépett, s halkan mondta munkatársnőjének, hogy „rendben, stornózzuk”.- Kérem vissza a pénzemet, meg a panaszkönyvet is adják csak ide! - óbégatott még jobban az udvarias szó hallatán. Amikor megkérdezték tőle, hogy ugyan mit akar beírni a vásárlók könyvébe, arról fogalma sem volt. Tehát a pénzt visz- szakapta, kétszer fél órára volt Parker-készlete. Viszont az üzletben dolgozóknak kétszer fél óránál jóval több nyugtalanság, idegesség jutott. Miért? Mázli? Ugyanezen a helyen a múlt szombaton közölt tallózás azzal fejeződött be, hogy a hétvégeken egyre több és egyre jobb programokból válogathatunk. így van ez most is. Ha előre lapozok városaink, nagyközségeink műsorfüzeteiben, akkor a következő hetek gazdag és színvonalas programjairól olvashatok. És kicsit előre is lapoztam... Ha most barkochbáznánk, s a címbéli kérdést tenné föl nekem játékostársam, akkor a válaszom az „is” lenne. De hát most nem játszunk, úgyhogy kérdezzenek csak rá nyugodtan, hogy mi a megoldás. A Makám együttes szekszárdi vendégszereplése a Művészetek Házában - hamarosan. Igaz, nem is a megoldást, hanem a tényeket írtam, melyek a „megoldás” előtt is már azok voltak. Azt mondja szerdán egyik ismerősöm - persze, csöppet sem cinikusan, hanem inkább vidáman - „Már megint milyen mázlija van a Művészetek Házának! Mintha a Stúdió ’88. (meg a ’87, meg a ’86...) az ő malmukra hajtaná a vizet. Várják a Makám együttest, a tévé pedig róluk ad műsort...” Most következhetne a játék. Hogy „Mázli?” Legfeljebb „is”. És erre a bizonyos isre a legfőbb magyarázat a Művészetek Háza műsorpolitikája. Most azért néhány szót szóljunk a Makám együttesről, akik azzal a céllal alakultak, hogy létrehozzanak egy sajátos közös zenélési formát, egy különleges összetételű hangzásvilágot, valamint megkíséreljék felmutatni különböző népek zenei kultúrájában, vagy ellentétes zenei műfajokban a közöset, az összetartozót. Zenéjük kamarajellegű, improvizatív zene, melynek stílusában a klasszikus zene, a kortárs jazz és a rock elemei egyaránt fellelhetők. Me- lódia-és ritmusvilága a kelet-európai folk és a távol-keleti zenei kultúrák hatását mutatja. A hónap végén Szekszárdon új nagylemezüket mutatják be, számtalan hangszeren játszva, mint például a nagybőgő, az oboa, a fuvola és más egyéb ismert zeneszerszámok mellett láthatjuk és hallhatjuk a dorombot, a táblát, az ektart, a sarangit, a kalimbát, a sansát, a ma- rimbát és a derbukkát. „A Rózsa Sándor vagyok - a betyár”- Add oda egy kicsit a cipődet! - súgja a fülembe a pipiske- dő rózsaszínű ruhás kislány. Virággal díszített malomkeréknyi kalapját is leveszi, hogy jobban hozzám férjen. - Csak egy kicsit akarom fölhúzni... Na! Hiába mondom, hogy a csöpp lábára nagy a cipőm, meg könnyen eleshet benne, csak könyörög, s azzal indokol, hogy „a tied tűsarkú, az enyém meg...” - s mutatja a vasdonatúj fehér szandált. Szerencsére ismert szám megy a magnóról, a cipő máris elfelejtve, s a kis rózsaszín ruhás Erika beáll a táncosok közé. „András bácsi”, a szerelő is leteszi hatalmas ládáját, s Róza mellé lép. Róza mellé, aki „egyenesen” a Rabszolgasorsból jött. Ám itt vannak Hófehérke törpéi hiánytalanul, Rózsa Sándor, a betyár is ropja, a királykisasszony csi- noskodva billeg. Szóval, jobbnál jobb ötletek, jópofa jelmezek, s mindez a szekszárdi Csecsemőotthon farsangi bálján. Az ott dolgozó felnőttek a pillanatnyilag szomorú sorsú kicsinyeknek - akik szerencsére még nem érzik szomorú sorsukat - kedves farsangi mulatságot rendeztek, munkaidő után varrták, rajzolták, szerkesztették a jelmezeket, sőt maguk a gondozónők is beöltöztek Piroskának, Hófehérkének, s ki tudja, még mi mindennek. S eljött a doktor néni is, akit szintén sok puszival halmoztak el a gyerekek, ahogyan a gondozóikat és a városi óvodák óvónőit úgyszintén, akik itteni csemetéik báljára szívesen fogadták a meghívást. Kivirágoztak a gyerekek csütörtökön este, ahogyan vázámban a néhány aranyesőág. S idézzük Áprily Lajost, aki oly szépen ír a virágot bontó ágacskákról: „Pár nap s kibontja szirmait, mintha kénlánggal égne. S a verandán szétsugaraz a tavasz szőkesége.” V. HORVÁTH MÁRIA Bővül az olcsó cikkek bolthálózata Az átlagosnál olcsóbb, de megfelelő használati értékű termékek iránt egyre inkább növekszik az igény. Különösen azok az üzletek - például a bizományi és alkalmi boltok - népszerűek, amelyekben kifejezetten olcsó holmikat árulnak, de mind több kereskedelmi vállalat nyit olyan egységeket is, amelyekben a végleg leértékelt készleteket, a kishibás, vagy például mérethiányos termékeket árusítják kisebb-nagyobb árengedménynyel. A Kereskedelmi Minisztérium anyagilag is támogatja azokat a vállalatokat, amelyek úgynevezett olcsó boltokat nyitnak. Az idén a minisztérium tovább folytatja a pályázati rendszert, s további támogatást nyújt az olcsó boltok nyitásához. Elsősorban olyan üzletek létesítését szorgalmazza, amelyekben egy adott árucsoporton belül a mindenkori átlagár alatti fogyasztói áron kínálnak bizonyos árukat.
