Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)

1988-02-08 / 32. szám

1988. február 8. rtÉPÜJSÁG 3 Önkéntes vagyonnyilatkozat március 31-ig Az adófizető állampolgárok március 31-ig készíthetik el az önkéntes vagyon­nyilatkozatot. Az erre a célra rendszere­sített nyomtatványok a napokban jelen­nek meg. Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal osztályve­zetője az MTI munkatársának elmondta: minden állampolgár maga dönti el, hogy önkéntesen készít-e vagyonnyilatkoza­tot, vagy sem. Ennek megtétele azonban az adófizetőknek érdekük. Az önkéntes adónyilatkozatban nem kell igazolni a va­gyontárgyak forrását. Az adóhivatal csu­pán azt vizsgálja, hogy az abban foglal­takkal valóban rendelkezik-e az állam­polgár. Ennek ellenőrzésére általában fel is keresik a hivatal szakemberei a nyilat­kozat készítőjét. Az így elkészült nyilatkozat szolgál az esetleges vagyonelszámoltatás bázisául. Az adóhivatal - ha szükségesnek látja - bárkit kötelezhet arra, hogy számot ad­jon, 1988. január 1 -je óta mennyivel gya­rapodott vagyona, s az újonnan vásárolt ingatlanok, ingóságok teljes mértékben adózott, illetve adómentes forrásból származnak-e. Ez az eljárás fontos esz­köze a láthatatlan jövedelmek feltárásá­nak és megadóztatásának. Aki nem nyúj­tott be önkéntes vagyonnyilatkozatot, azt az adóhivatal öt évre visszamenőleg el­számoltathatja vagyonának forrásairól. Amennyiben kiderül, hogy a vagyongya­rapodás alapján számított pénzbevétel­ből az állampolgár indokolatlanul keve­sebb adót fizetett, úgy az adóhivatal a kü- lönbözetet befizetteti. Ezt az eljárást egyszerűsíti - a hivatal és az adófizető állampolgár számára egyaránt - az önkéntes vagyonnyilatko­zat. Segítségével ugyanis gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató mó­don felmérhető a vagyongyarapodás mértéke. A nyilatkozatban fel kell tüntetni az ingatlanokat, nagy értékű - 100 ezer forintot meghaladó - ingóságokat, az ezerötszáz köbcenti hengerűrtartalom­nál nagyobb teljesítményű személygép­kocsikat, műtárgyakat. Mivel a takarék- betét titkos, a nyilatkozattevő dönti el, hogy azt is feltünteti-e, vagy sem. Ameny- nyiben igen, úgy ahhoz szükséges a ta­karékbetétről kiállított pénzintézeti iga­zolás is. A vagyonnyilatkozathoz szükséges nyomtatványok az adófelügyelöségek ügyfélszolgálati irodáiban, a Lapkiadó Vállalat boltjaiban és a fővárosi dohány­boltokban szerezhetők be. Az elkészült nyilatkozatokat a lakóhely szerinti adó­felügyelőséghez kell eljuttatni. Várakozó állásponton a magán-kiskereskedők Az országban több mint 34 ezer a ma­gán-kiskereskedő, közülük mintegy ez­ren élelmiszerek, 3600-an divatáruk és ruhaneműk árusításával foglalkoznak, 500-an vannak a vendéglősök, 3 ezren a zöldség-gyümölcs árusok, 40 a kem­ping-, és 70 a panziótulajdonosok szá­ma, s 25-en nyitottak üvegvisszaváltó üz­letet. Ezenkívül csaknem száz szakmá­ban működnek s kiskereskedők. Az ada­tok az 1987. decemer 31 -i állapotot tük­rözik. Január 1 -je óta azonban érthetően megtorpant a fejlődés. Mint a Kisosz ve­zetői elmondták - s mindezt a vásárlók is tapasztalhatták - az év első hónapjában szinte sehol sem nyílt új magánüzlet, és a régiek közül sokan - tanácsi engedéllyel - szüneteltetik az árusítást. E jelenségek oka elsősorban a bizonytalanság; a vál­lalkozók úgy érzik, hogy a piaci viszo­nyok nem kialakultak, egyelőre nem mérhető fel, mire lesz a jövőben fizetőké­pes kereslet. Az új adózási rendszerből adódó feladatok is nagyon sok kereske­dőnek okoznak gondot: bonyolultabbá vált az adózás alapjául szolgáló üzleti könyvek vezetése, s a Kisosz becslése szerint száz kiskereskedő közül 95 nincs tisztában a szükséges teendőkkel. A Kisosz tanfolyamokat szervezett - s szervez a jövőben is - amelyeken a kis­kereskedők elsajátíthatják a szükséges tudnivalókat az adózással és az árkép­zés szabályaival kapcsolatban. A tanfo­lyamokon eddig körülbelül hatezren vet­tek részt, s hasonló képzésre a jövőben annál is inkább szükséges lesz, mert vár­ható, hogy a fluktuáció tovább növekszik, ezért mind több lesz a kezdő magán-kis­kereskedő. A Kisosz a közeljövőben szolgáltató­irodákat is létesít, amelyekben - díjazás ellenében - hozzáértő szakemberek vál­lalják az üzleti nyilvántartás vezetését. A tervek szerint az év végére valamennyi megyében működik majd ilyen szolgálta­tóiroda. meztetésével, akik hangsúlyozzák: az előkészítés ne improvizált, hanem min­den tekintetben jól átgondolt legyen.” Ide kívánkozik a tézisek vitájakor rend­re felmerült kérdés: miért állt csak ilyen rövid idő azok megvitatására, hiszen a meglehetősen nehéz szöveget még csak értelmezni is éppen elég gondot jelentett, nemhogy arról felelősségteljes véle­ményt mondani. Olyant, melynek elemei javaslatokat és koncepciót is tartalmaz­nak. sodott -, hogy az illető egészségi állapo­ta és a nehezedő körülmények között úgy vélte, hogy munkatársként hasz­nosabban képes tevékenykedni, fel­vállalni és megoldani feladatokat, mint igazgatni. S akkor mondta, hogy miért kell azon bárkinek is csodálkoznia, ha egy vezető egy idő után szakképesítésének megfe­lelően beosztottként dolgozik tovább. Le­het, hogy éppen ez jelenti számára a megújulást. A vita másik neuralgikus pontja a pár­ton belüli választási rendszer módosítá­sa, mely jelentős helyet foglal el a pártde­mokrácia érvényesülésében. E javaslat­körben szögezödik le, hogy a „Központi Bizottság határozatainak megfelelően a tisztségviselők meghatározott körében két ciklusra kell korlátozni az újjáválasz- tás lehetőségét”. Mielőtt az egy, a két, a négy, vagy akárhány cikluson vitatkoz­nánk, egy észrevételt tegyünk. Vajon mit kell érteni a „tisztségviselők meghatáro­zott körén”? Felmerül, hogy megint egy valamiféle kiskapuval állunk szemben? Pontosabban valakiknek nyílik majd az a bizonyos kiskapu, tehát bizonyos beosz­tások állnak szemben vele? De melyek azok? A pártdemokrácia írott és íratlan szabályai szerint már most, a tézisek ki­dolgozása alkalmával nyíltan le kellett volna szögezni, hogy a bizonyos körön belül levők alatt milyen posztokat érthe­tünk, s ez alapján vitatta volna meg a kí­vül, illetve belül esők „táborát, létszámát” a párttagság. E megjegyzés után térjünk vissza a már említett neuralgikus pontra, amit egy rövid - és igaz történettel - szeretnék vi­lágossá tenni. Egy évvel ezelőtt az egyik intézményünk vezetője (egyébként párt­tag) lemondott igazgatói tisztéről, s úgy döntött, hogy ezzel együtt nem akar mun­kahelyet változtatni, hanem marad a régi helyén munkatársként. Sokan nem értették álláspontját, s mindenféle jóslásokba bocsátkozva úgy vélték, hogy sántít a dolog. Pedig eszé­ben sem volt sántítani - mármint a dolog­nak. Arról volt szó - ez azóta bebizonyo­A tp7Ícp|z vitájában résztvevők _ IC^I3CIV többsége azon az ál­lásponton van, hogy egyszerűen tilos megszabni a választhatóság időtartamát. Ebben rugalmasnak kell lenni, s minden­képpen azt tartják, hogy a káderpolitiká­ban is munka legyen a mérce, s az hatá­rozza meg, hogy a tapasztalatokkal ren­delkező, a megújulásra képes tisztségvi­selőket ismét választjuk, avagy sem. Leg­feljebb a visszahívhatósággal kapcsola­tosan kellene szigorúbb szabályokat al­kalmazni. Persze, érdemes figyelni a „másik ol­dalra” is, vagyis azokra, akik helyeslik a két ciklust, mert mint mondják, akkor nem lenne annyi bukottnak titulált, illetve vélt ember, mint napjainkban. Nem is összefoglalva, hanem inkább az írás végére hagyva le kell szögezni, hogy a párt vezető szerepéről és a politi­kai intézményrendszer továbbfejleszté­séről vitatkozva sokan - olykor nyersen, de igen őszintén és nyíltan - mondták el véleményüket, mindazt, ami már régóta foglalkoztatja őket. E nyíltság és őszinte­ség jó lenne, ha mindannyionknak élet­elemünkké válna, ha e tekintetben meg­kezdődött volna gátlásaink levetkőzése. Ez által is közelebb kerülhetne a párt a tömegekhez, s talán (biztosan!) könynyebbé válna az állampolgárokat megnyerni a- közös feladatok megoldá­sához. Igaz, hogy a most zajló vitára csak a 24. órában került sor, de még akkor is benne vagyunk a napban. V. HORVÁTH MÁRIA Zombától-Orosházáig 1. A honalap ító k Orosháza szekszárdnyi méretű város Békés megyében, Hódmezővásárhely és Békéscsaba között, a 47-es számú úton. Zomba jelentős és szép község Tolna megyében a 65-ös út mentén. Oroshá­zán nagyon sokat tudnak Zombáról, Zombán sokkal kevesebbet Orosházá­ról, ami talán érthető ugyan, de csak módjával helyeselhető. Jártunk, sőt ven­dégeskedtünk és hosszasan beszélget­tünk Orosházán a Zombai utcában. A ké­sőbbiekben majd fényképpel bizonyít­hatjuk, hogy Zombán is van Orosházi ut­ca. Természetesen egyik településen se azért, mert valamikor, valakik, véletlenül ráböktek a térképre - utca elnevezési gondjaikon enyhítendő - és kölcsönö­sen megtalálták egymás nevét. A gyökerek sokkal mélyebbre, a majd­nem negyed évezred előtti múltba nyúl­nak. 1980 őszén a „Magyarország, vona­tablakból” című országjáró riportsoroza­tunk 19. részében már foglakoztunk ez­zel a múlttal. Az újságcikkek élete azon­ban véges, talán nem lesz szükségtelen az akkor röviden elmondottakat sokkal bőségesebben feleleveníteni. Néhány esztendő múlva ugyanis Orosháza váro­sa 250 éves lesz, mi magyarok pedig - ha történelmünkben másra nem is, de - az évfordulókra roppant érzékenyek va­gyunk. Hátha sikerül addigra az Oroshá- za-Zomba kapcsolatokba némi életet le­helni. Aminek korábban egyáltalán nem volt híján. * Orosházát ugyanis zombaiak telepítet­ték. Dátum szerint lerögzíthető pontos­sággal 1744. április 24-én, Szent György napján, amikor a Tolna megyéből elűzött jobbágyok képviselőinek vezetője, a minden jel szerint nemcsak családnevé­ben ravasz Ravasz György, kikötötte lo­vát a vásárhelyiek volt birkalegelőjén, a mai Szőlőhegyen egy azóta sajnos már nem létező öreg körtefához. 70 család érkezett, a családfők közül a nevezete­sebbek: a már említett Ravasz György, Rajki Pál, Szilasi István, Szalai János, Sit­kéi Mihály, Német György, Győri István, Köcze György. Szinte valamennyi név máig él a városban, sok pedig Zombán is. 1744 a fiatal Mária Terézia uralkodá­sának negyedik esztendeje. A határokon belül béke honol, a török már régen kita­karodott, a kor tehetősebb földesurai pe­dig szinte az egész század során arra fordítják energiájukat, hogy az elnéptele­nedett földekre új munkáskezeket sze­rezzenek. Zomba színmagyar és katoli­kus földesura, Dőry Ignác nem volt rest és német földről hozatott vele azonos hitű tele­peseket. Evangélikus magyarjainak pedig hitbéli (vagy ha így jobban tetszik, világ­nézeti, ideológiai) té­ren annyit kellemet­lenkedett, amennyit csak tudott. Sokat tu­dott. Az evangélikusok papja Sárszentlőrinc- ről járt istentiszteletet tartani: - ha engedték. Megfizetni minden­esetre nem engedték, a stólapénz akkor is a katolikusnak járt, ha erre a luteránusok úgy néztek, mint ördög a szenteltvízre. Nem vol­tak röghözkötött, ha­nem magukat megvál­tott, szabad,úgyneve­zett „taxás” jobbágyok és így: ....lelkiisméretek s zabadsága erősza- kulásától is tartván, ezen... emberi hata­lomszózat által letilta- tott búzgó hívek... el­hagyták házaikat, szántóföldjeiket, jogai­kat és fölszedvén minden övéiket, búj- dosva jobb hazát keresni indúltak.” Tragédia volt ez bizony a javából és nem kell megerőltetnünk a fantáziánkat ahhoz, hogy sejtsük milyen keserves le­hetett szekerekkel, jószágokkal keresz­tülvágni a völgységi járáson, átkelni a Dunán, végigmenni a cseppet sem biz­tonságos Alföldön és a sosem hallott Ti­szán túl megkeresni azt a bizonyos kör­tefát és környékét. * Az ekkor még nem létező Orosháza ura báró Harruckern Ferenc Domonkos volt. Apja vármegyényi birtokot kapott a török elleni háborúkban Savoyai Jenő herceg mellett tanúsított - nem vitézsé­géért, hanem - élelmezési igazgatói mű­ködéséért. A Harruckernek épp olyan buzgó katolikusok voltak, mint a Dőryek, csak a jelek szerint intelligensebbek. Vallás és nemzetiség szerint elkülönítve helyezték el telepeseiket, magyarokat, szlovákokat, németeket, románokat, sőt franciákat és olaszokat is. Megadták a szabad vallásgyakorlás jogát és más - a puszta lét megalapozásához - nélkülöz­hetetlen kedvezményeket. A jövevények élete persze igy se volt fenékig tejfel. Erről jó magyar módra a hódmezővásárhelyi szomszédok gon­doskodtak, akiket egyáltalán nem tett boldoggá a távoli ismeretlenségből érke­zett új szomszédok otthonteremtési vá­gya. Egy régi feljegyzés szerint: „Zaklatták is őket sokáig: a sebtiben ütött sátrakra ráriasztották a gulyát, mé­nest; éjnek idején a sátrak karóit szilaj lo­vakra vetett szőrkötelekkel rángatták ki. De a kis gyarmat népe itt maradt, sőt sza­porodott új meg új települőkkel.” Tényekkel lehet igazolni, hogy az elül­dözött zombaiak nem átabotában érkez­tek, hanem nagyon tudatos honalapítási szándékkal. Dénes Sándor tanító az el­sőkkel együtt jött, akit nem sokkal ké­sőbb követett nemes Horváth András evangélikus lelkész. Gyönyörű kézírása ma is jól olvasható, sőt élvezet olvasni. A negyven hosszú éven át itt élt és halt tisz- teletes bizonyára a magyar múlt sok név­telen, vagy elfeledett nagy emberének számát szaporítja. Nem lehetett akárki. Halléban és Leydenben végzett, beszélt, vagy írt-olvasott az anyanyelve mellett németül, hollandul, latinul, görögül és hé­berül. Szerencsére kopásálló téntával rótt feljegyzéseit ma páncélszekrényben őrzik, helytörténeti kincsként. Az is. (folytatjuk) ORDAS IVÁN Fényképezte: KAPFINGER ANDRÁS A .1 *«< ja. . Akí-umt&tij fii ,Jft »SMÍSJKÍ *S3 m wÍhh (flrl A •*nV,rt>.í ifcti W/“. í Ú. rticm/itmij »«mV»,, .■,<«».«„„ Vu*.„ ímitUtntj cn„f,n **. .<W. * 1 i Jutnjítr uttl-T),* ________ ' “*■ “* ■*#***«•». t**** WíWt «Mi« a<*c*** 7) »«nW,p«K .SiU la - 2 .# I f ------I.",?'* ‘ 1? “ TVmW „4, jmmiwt 1***M4, >?*♦« * crwffcWfu) (tSbOciyXs 1 4 • I y«* yu, SM„t, „„ü ‘ UW «.a jW Lit {»SíjaLTí, ............ T/arVr/ « » »XiH Z Wí ■ «jl-íU. «' •••• *'ntí,ry<H*■ i&tt"Ili* jKo/tn'ííiw«* «w» Orhmum 2»; mm*®#*c,£» d jimd'cf, ptf tykinuiijii Gem-tm »*». « |p mn jdu.m U m m, im***. mrm T CfmíVtXfctu Az evangélikus templomban őrzik az idetelepült zom­baiak történetét Az első nemzedék személyes tárgyai és eszközei a helyi múzeumban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents