Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)
1988-02-25 / 47. szám
( A FEBRUÁR 25. A Nap kél 6.34 nyugszik 17.21 órakor CSÜTÖRTÖK A Hold kél 10.03 Mátyás nyugszik 2.23 órakor ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: SZERI ÁRPÁD Telefonszámunk: 16-211, melyen reggel 8 órától este 20 óráig hívható ügyeletes munkatársunk. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal napközben él. CB-számunk: K18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen szintén reggel 8 órától este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Téli idő A várható időjárás az ország területére ma estig: a Dunántúlon időnként már felszakadozik a felhőzet. A változó irányú szél fokozatosan mindenütt északira, északkeletire fordul és megélénkül. A hőmérséklet kora délután 0 fok körül alakul. 265 évvel ezelőtt 1723. február 25-én hunyt el CHRISTOPHER WREN angol építész. Először csillagásznak készült s csak 30 éves korában kezdett az építészettel foglalkozni. Rövidesen Anglia legismertebb mestere lett. Az 1666-os londoni tűzvész után őt bízták meg a város újjáépítésével. Mintegy 60 klasszicista stílusban készült épülete maradt fenn, melyek a tipikus angol művészetet képviselik (a greenwichi csillagvizsgáló, a Hampton Court kastély). Képünk: Wren legjellegzetesebb alkotása, a londoni Szent Pál katedrális.- A SZEKSZÁRDI Húsipari Vállalat KISZ-bizottsága tegnap délután a vállalati klubteremben ünnepélyes KISZ- és Ifjú Gárda fogadalomtételt rendezett.. Elsőként a leendő KISZ-tagok, majd ezt követően az IG tűzoltó szakalegység fiataljai tettek esküt. A programot kötetlen beszélgetés zárta.- MÚZEUMI MOZI. A Tolna Megyei Béri Balogh Ádám Múzeum rendezvénye keretében tegnap délután a decsi általános iskola ötödik és a szekszárdi IV. Számú Általános Iskola hatodik osztályos tanulói filmvetítésen ismerkedtek a görög művészettel, Hunyadi Jánossal, valamint az iszlám történetével. Lába kelt a lábtörlőknek... Mottó: A téma az utcán hever Meglepő dolog történt Szekszár- don, a Körösi Csorna Sándor utca 11. szám alatti házban: egyik reggel arra ébredtek a lakók, hogy a 20 lakás közül 15 ajtaja elől eltűnt a lábtörlő. Lehet a különös gyűjtőszenvedély arra utal, hogy egyre pedánsabbak vagyunk, inkább 15-ször is megtöröljük a lábunkat, mint egyszer sem?! Csak azt nem értem, miért kell minden egyes törlést más-más lábtörlőbe végezni - hiszen csak ezzel magyarázható az eset. mr.- KOMOLYZENEI HANGVERSENY. Ma 19 órai kezdettel a kölesdi pártház épületében ismert művész tanárok adnak koncertet. Dobai Tamás zongorán, Kugler Zsuzsa hegedűn, Mártonka Tünde csellón közreműködik, Szuprics Edit énekel.- KRESZ-VETÉLKEDÖT és közlekedéssel kapcsolatos filmvetítést rendez a Magyar Autóklub Tolna Megyei Szervezete ma 18 órai kezdettel Szekszárdon a Munkásotthonban.- BACH FERENC első éves tanuló grafikáit és akvarelljeit láthatják az érdeklődök Szekszárdon az 505. Számú Ady Endre Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola folyosógalériájában. A kiállítás március 4-ig tekinthető meg.- ÉRTELMISÉGI KLUB kezdte meg működését Bonyhádon, a Hazafias Népfront és a KISZ Bonyhád Városi Bizottsága szervezésében. Az első foglalkozás keretében Ezer Mihály tanácselnökkel találkoztak az érdeklődők, és a város fiataljait érintő aktuális problémákról, lakásgondokról, városfejlesztésről folytattak kötetlen beszélgetést.- HAZAI TÜKÖR a gyerekekről felnőtteknek. Ma a televízió 1 -es csatornáján 17 órakor ismét jelentkezik és 19.25-ig tart a Hazai Tükör. A belpolitikai főszerkesztőség műsora ezúttal a gyerekekről szól - elsősorban a felnőtteknek. Többek közt arról, hogy mit csinálnak, csinálhatnak a gyerekek, ha kijönnek az iskolából, sárról, hogy vajon tudják-e, mennyit költhetnek rájuk szüleik. Közben, körülbelül 18.05-kor a „Napra-forgó” című közéleti vetélkedőt, 18.20-kor a tv-tornát, 19 órakor az esti mesét, 19.15-kor pedig a lottósorsolást közvetítik.- A SZUBTRÓPUSI éghajlatú Jordánia lakossága számára szokatlan hidegtől didereg. Kedden több helyütt mínusz két fokig süllyedt a hőmérő higanyszála a közel-keleti országban, ahol egyébként 7-12 fok a téli középhőmérséklet. Északi-sarki légtömegek fagyot és ritka vendéget, havat vittek az országba. A hótakaró vastagsága helyenként elérte a 15 centimétert.- METSZÉSI ABC. A nagy érdeklődésre tekintettel a Mezőgazdasági Kiadó - a Ságvári Nyomda soron kívül vállalt munkája révén - hamarosan ismét megjelenteti a mezőgazdasági könyvhónap egyik legsikeresebb könyvét, a Czáka Sarol- ta-Valló László szerzőpáros által irt „A metszés ábécéje” című művet. Gyorslista Nyereményjegyzék az 1988. február 23-án megtartott februári telelottó jutalomsorsolásról, amelyen a februári tele- lottó-szelvények és a februári havi előfizetéses szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalv. (3000 Ft). B Dacia 1310 TLX tip. személygépkocsira szóló utalvány. C Wartburg Standard tip. személygépkocsira szóló utalvány. D Szerencseutalv. (30 000 Ft). E Vásárlási utalv. (10 000 Ft). F Vásárlási utalv. (9000 Ft). G Vásárlási utalv. (7000 Ft). H Vásárlási utalv. (5000 Ft). I Vásárlási utalv. (4000 Ft). A nyertes szelvényeket 1988. március 16-ig kell a totó-lottókirendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. 2 885 225 h 2912726i 2 967 728 g 81 024 733 d 81 070 568 i 81 098 069 e 81 153071 e 81 180572 h 81 208 073 i 81 244 741 i 81 327 244 d 81 382 246 i 81 418914g 81 446415h 81 492250i 2894392i 2921 893 d 81 006 399 h 81 033 900 h 81 079 735 f 81 116403g 81 162 238 g 81 189 739 h 81 217 240 i 81 263075e 81 336411 h 81 391 413e 81 428 081 e 81 455 582 h 81 501 417 i 2903559 h 2 958561 d 81 015 566 g 81 043 067 t 81 088 902 h 81 134 737 e 81 171 405 h 81 198906e 81 226 407 e 81 272242e 81 354 745 g 81 409 747 f 81 437 248 h 81 483 083 g 81 519751 e Humacarpin helyett Gyógyszervizsgálat a laboratóriumban ATolnaMegyeiTanácsSzekszárdonta- 47 közforgalmú, illetve 43 kézi gyógyszer- lálható Gyógyszertár Központja a megye tárának ellátásáért felelős. Az intézmény nemcsak a gyógyászati anyagok és termékek tárolását, szállítását bonyolítja le, hanem - korlátozott mennyiségben - különböző gyógyszerek készítésével is foglalkozik. Természetesen ez a tevékenység nem elegendő számos - több mint 100 féle - hiánycikk megszüntetéséhez. A közelmúltban például országszerte hiába keresték a vásárlók a glaukóma ellenszerét, a Humacarpin nevű hatóanyagot. Ez az egyébként sajnálatos tény alaptalan Nagy Jolán csoportvezető szakasszisztens a tablettaformázó gép kezelése közben Pilacarpin Paholikné Miklós Mária árukiszoi- gáló egy tégelyt tesz a helyére szóbeszédekre és félreértésekre adott okotPapp Ferenc igazgató tájékoztatott arról, hogy ez a gyógyszer jelenleg sem kapható.Helyette azonban a Pilacarpin szemcsepp javasolható, ez csak tartósítószer és oldat tekintetében tér el az azonos alapanyagú Humacarpintól. —sz3—smÜgyeletesünktől kérdezték Lesz Unitox rovarirtó szer Egy olvasónk a szekszárdi víz „keménységéről” szóló cikkünket látva elgondolkodott azon, hogy a csápos kutak nem szívják-e le a szekszárdi szeméttelep vizét? Bán István, a Tolna Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat üzemeltetési csoportvezetője megnyugtató választ adott: ezt ők is megvizsgálták és megállapították, hogy nem szívják le, ennek ellenére a biztonság kedvéért állandó méréseket végeznek. Idősebb Takács Jószef (Szekszárd, Vitéz utca) kérdezi, hogy miért tűnt el a boltokból az Unitox rovarirtó szer és mikor lehet újra kapni? Bencze Istvánné az Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat szekszárdi fiókjának igazgatója elmondta, hogy az áru hamarosan megjelenik a polcokon, az első negyedévre ötezer darabot rendeltek. Egy bonyhádi olvasónk kérdése: a reggel 7.45-kor Bonyhádról Szekszárdra induló autóbusz miért nem várja meg a lakótelepei helyi járatot? Hauck József a bonyhádi pályaudvar vezetője elmondta, hogy semmiféle előírás nincs arra, hogy a távolsági járatnak meg kéne várnia a helyi járatot. Javasolja olvasónknak, hogy korábbi autóbusszal érkezzen be a pályaudvarra. Dinoszaurusztojás Az eddig talált dinoszaurusztojások közül a legrégibb az a kövület, amelyet tavaly szeptemberben hoztak felszínre az amerikai Salt Lake City-től 220 kilométerre délkeletre. A most befejeződött lézeres kormeghatározó vizsgálat szerint a tíz centiméteres tojást ezelőtt 152 millió évvel rakhatta a homokra egy Alloszau- rusz, amely mintegy 4 tonnát nyomott. A tojásban a kutatók gerincoszlopra utaló csőszerű, cseppalakban végződött képletet véltek felfedezni, amelyről megállapították, hogy egy egyhónapos embrió kövülete. LÁTTAM Lázadó ifjúság? Tegnapi lapszámunk a szekszárdi Garay János Gimnázium hagyományos báljáról közölt két fotót. A rendezvény - főként annak nyitánya, a 3. b. osztályosok palotás tánca - valóban látványos és emlékezetes élményt jelentett minden résztvevő számára. Erről - vendégként - személyesen is volt alkalmam meggyőződni. A táncosok hagyományos ruházata mellett a körös-körül üldögélő diákok öltözéke is megragadta a figyelmemet. A tizenéves fiúkon elegáns öltöny, fehér ing, nyakkendő, hogy a lányok ruhakölteményeiről ne is beszéljünk. Hol van már a tízegynéhány évvel ezelőtti idők - hacsak külsőségekben is - „lázadó” fiatalsága? - kérdeztem kollégámat, aki válaszként csak legyintett a kezével. Eszembe jutott a 70-es évek számos farmeres-pulóveres gimnáziumi osztályteája - bizony sok minden megváltozott azóta. Az ünnepélyesség, a csillogás felületes szemlélő számára konszolidált állapotokat sejtet. Persze tudjuk jól, a mai tizenéveseknek is megvannak a maguk sajátságos problémái, bizonyára vannak (vagy lesznek) törekvéseik - igaz, ezek megvalósulásáért nem biztos, hogy csak farmernadrágban lehet küzdeni. , ■ Engedményes könyvvásár A Művelt Nép Könyvterjersztő Vállalat és az Állami Könyvterjesztő Vállalat boltjai a hét első napjától ötvenszázalékos árengedménnyel kínálják az olvasók táborának az 1985-ös és az előző években kiadott könyvek még raktáron lévő példánya K. Képújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Mb. főszerkesztő-helyettes: HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft.- Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. v_