Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)

1988-02-25 / 47. szám

6 KÉPÚJSÁG 1988. február 25. Zalaegerszegi TE-Dombóvári VMSE 87-86 (47-50). Dombóvár, 1000 néző. V.: Szabó IV., Ritter. ZTE: Szűcs (8), Farkas (14), Dobi (15), Bencze (12), Góczán (15). Csere: Földesi (12), Bodrogi (11). Edző: Geller Sándor. DVMSE: Ács (20), Chu- deusz (17), Miedzik (22), Kerényi (21), Molnár (-). Csere: Flalmos (-), Jászberé­nyi (4), Lovász (2), Czimbalek (-). Edző: ifj. Szittya Imre. Kezdés után megvillant a két csapat klasszisa, Miedzik és Dobi csillogtatta tudását. A dombóváriak hal­latlanul fegyelmezetten védekeztek, s abból gyors ritmusváltásokkal, időnként szellmes ellenakciókat vezettek. Sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat, aztán nemcsak partiban voltak a hazaiak, ha­nem irányítottak is. A félidő hajrájában a vasutasok hárompontos előnyt tudtak ki­csikarni. Szünet után mindenki arra számított, hogy a dombóváriak nem bírják majd ezt a tempót és a zalaiak gyorsasági és ma­gassági fölénye az eredményben is meg­mutatkozik. Nem ez történt: továbbra is kiegyenlített, helyenként drámai küzde­lem folyt. Az utolsó perc megkezdésekor 87-86-ot mutatott az eredményjelző, amikor a DVMSE gárdája labdát szerzett, de a felkínált lehetőséggel nem tudott él­ni, mert a ZTE egy gyors agresszív letá­madással hibára késztette Miedzikéket, s a sípszóig hátralévő hat másodperc már nem volt elég semmire. A dombóvári szurkolók kissé letargi- kusan távoztak a csarnokból, hiszen csupán egy hajszálon múlott a vaskos meglepetés. Ám az a tény, hogy az NB I. listavezető csapata, a ZTE ellen ilyen teljesítményre voltak képesek önmagáért beszél. Bár­csak ilyen nagyszerű teljesítményt nyúj­tana a vasutas gárda szombaton a SAÉV ellen is. XV. Téli Olimpiai Játékok Kettős szovjet siker jégtáncban Úgy tűnik, jégtáncban szinte alig változnak az erőviszonyok az évek során. 1984-ben a szarajevói olimpián a győztes brit Torvill, Dean kettős mögött a szovjet Besztyemjanova és Bukin állt a dobogó második fokán, a harmadik pedig egy másik szov­jet duó, Klimova és Ponomarenkó volt. Szarajevó után a britek visszavonultak, a két szovjet pár pedig „automatikusan” feljebb lépett. Negyedik éve őrzik hege­móniájukat, amelyet Calgaryban sem tu­dott megtörni senki. „B és B”, ahogy Besztyemjanovát (28) és Bukint (30) nevezi a szaksajtó, Boro- gyin: Igor herceg című operájából a po- loveci táncokat mutattak be a keddi sza­badkorcsolyázás során. Produkciójuk­kal magukkal ragadták a Saddledome sportcsarnok 20 ezres közönségét, s a pontozókat is. A tartalomra valamennyi birától 5,9 pontot kaptak, a művészi ha­tást pedig hárman 6,0-tal jutalmazták - igaz, egy érthetetlen 5,5 is becsúszott a nyugatnémet pontozótól. Győzelmüket azonban így sem fenyegette veszély. Kli­mova és Ponomarenko ugyanilyen ma­gabiztosan jutott az ezüstéremhez, míg a hazaiak nagy örömére a Wilson, McCall pár lett a harmadik. 1976 óta most nyert először olimpiai érmet kanadai jégtán- cospár. Engi Klára és Tóth Attila most is kitett magáért, akárcsak az előírt táncok és az original során. A hetedik hely felülmúlja a várakozá­sokat, hiszen csak titokban reményked­tek abban, hogy bekerülhetnek az első nyolc közé. Edwards a legutolsó A 24 éves brit síugró, Eddie Edwards különös rekordot állí­tott fel: miután az elmúlt héten a középsáncon az utolsó helyen végzett, kedden a 90 méteres sáncon szintén egyetlen ellen­felet sem tudott megelőzni. Az első ugrásánál 71 méterre szállt, míg a második kísérlete 67 méteresre si­kerül. Az ellenfelek teljesítményére két jel­lemző adat: a győztes finn Matty Nyká- nen 118,5 méterrel állított fel új sáncre­kordot, a közvetlenül előtte, az 54. helyen végzett kanadai Todd Gillman pedig 96 és 86,5 m-es ugrásokat könyvelhetett el.- Nagyon boldog vagyok, mert sikerült elérni a célomat, a brit rekord megjavítá­sát elérnem - mondta Edwards, aki 68 méterrel tartotta a korábbi brit rekordot. Tómba is indul Az olasz síző, Alberto Tómba, aki az 1987-88. évi alpesi Világ Kupa-sorozat­ban hét futamot megnyert, a vasárnapi szuper óriásműlesikló viadalon térdsé­rülést szenvedett, miután a harmadik ka­punál elvesztette egyensúlyát, s egy fur­csa mozdulattal tudott talpon maradni. Ennek ellenére később feladta a ver­senyt. Az olasz vezetők bejelentése szerint a 21 éves Tómba sérülése nem súlyos, in­dulhat a csütörtöki óriásműlesikló és a szombati műlesikló számban. Ez a két szám Tómba erőssége, amit bizonyít az is, hogy az óriásműlesikló VK- ban vezet, a műlesikló VK-t pedig a hát­ralévő futamoktól függetlenül megnyerte. Természetjárás Ezer túrázó az óbányai völgyben A megelőző napok csapadékos időjá­rása a hamiskás télben aggodalommal töltötte el a szervezőket. Egyrészt a maj­dani létszámot, másrészt, hogy milyen út­viszonyok várnak majd a dr. Pataki Jó- zsef-emléktúra résztvevőire. Nos, egy kis sárdagasztástól eltekintve az inkább enyhe őszi, mint téli időben minden ideá­lis volt a természetjáráshoz a „Tolnai ba­rangolás ’88” idei első állomásán. Rövid­del a déli harangszó után már ezer részt­vevő gyülekezett a KISZ Tolna Megyei Bizottsága kulcsosházánál az óbányai völgyben. A különböző útvonalon a „célba” érke­zők forró teával frissítették fel magukat, miközben az emléktúra emblémájával el­látott öntapadós matricát átvették. Nép­szerű volt a különböző színben kínált emléktúra kitűző is. Dománszky Zoltán, megyei úttörelnök emlékbeszédében méltatta a névadónak, dr. Pataki József­nek a megye természetjáró mozgalmá­ban kifejtett szervező, népszerűsítő tevé­kenységét. Megköszönte a hozzátarto­zók, a jelen lévő dr. Pataki Gábor család­ja és a szervezők nevében a minden elő­zetes várakozást felülmúló létszámú részvételt. A legnagyobb mozgósítás az általános és középiskolákból történt, hi­szen a tanulói létszám elérte a kilencszá- zat. Az általános iskolák közül a dombó­vári Molnár György tanintézetből, a kö­zépiskolák közül pedig a szekszárdi Ga­ray János Gimnáziumból érkezett a leg­több diáktúrázó. A természetjárók itt lévő „ezrede” azzal búcsúzott, hogy legköze­lebb a „Tolnai barangolás ’88” második állomásán, a március 15-én megrende­zendő Petőfi Sándor-emléktúrán talál­koznak Borjádon. Események ­Úszás Tizenöt érmes helyezés Ismét randevúztak Tolna-Somogy- Baranya megye úszószakosztályai. Ezút­tal a delfin, valamint az ifjúsági korosztá­lyú versenyzők mérték össze tudásukat a szekszárdi fedett uszodában. A Tolna megyeiek eredményei: Delfin fiúk: 66 m pillangó: 1. Madaras Péter (Szekszárdi Vízmű SE) 1:09,9.100 m mell: 3. Madaras (Szekszárdi Vízmű SE) 1:50,15. 100 m hát: 1. Sipos Zsolt (Dombóvár) 1:36,4. 2. Madaras (Szek­szárdi Vízmű SE) 1:38,0. 133 m vegyes: 2. Madaras (Szekszárdi Vízmű SE) 2:17,3. A Tolnai VL utánpótláskorú versenyzői is részt vettek a Statisztika Petőfi SC Marcibá- nyi téri csarnokában megrendezett asztali- tenisz Budapest-bajnokságon. Az újonc korosztályú leány egyesben szép tolnai si­ker született: Herczig Judit valamennyi el­lenfelét legyőzve szerezte meg a bajnoki aranyérmet. Herczig igen érett, korszerű támadójátékkal vívta ki az első helyezést. Unokatestvére, Herczig Gabriella a későb­Delfin lányok: 66 m pillangó: 3. Borsi (Dombóvár), 1:17,7.100 m gyors: 2. Bor­si (Dombóvár) 1:30,0.100 m mell: 2. Hor­váth (Szekszárdi Vízmű SE) 1:52,8. 100 m hát: 2. Borsi (Dombóvár) 1:36,9. Ifjúsági fiúk: 1500 m gyors: 1. Mercz Gábor 18:58,69,2. Solti 19:04,06,3. Kiss (mindhárom Szekszárdi Vízmű SE) 19:06,80. Ifjúsági lányok: 800 m gyors: 1. Ta­kács Barbara (Dombóvár) 10:28,04, 2. Tass (Szekszárdi Vízmű SE) 10:42,1, 3. Fink (Dombóvár) 11:08,00. bi második helyezettől elszenvedett vere­ség után az ötödik lett. A serdülők mező­nyében Petrik Mónika, Herczig Judit és Majzik Judit egyaránt a legjobb nyolc közé jutásért folyó mérkőzésen kapott ki. Olyan ellenfelekkel szemben maradtak alul, akik a serdülő válogatott tagjai. Mindent egybe­vetve örvendetes tény, hogy tizenegy tolnai versenyző harcolta ki a jogot az országos bajnokságon való részvételre. eredmények A Dombóvári VMSE február 26-án, pénteken 16 órakor tartja küldöttközgyű­lését a klub kosárlabdacsarnokában. * A szekszári Shotokan Karate Diák Sportegyesület március hónapban szombat délelőttönként családi tornát szervez a Bezerédj István Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tornatermében. A másfél órás gyakorlati foglalkozások lényege, hogy az érdeklődők sokoldalúan képző ed­zéstechnikát tanuljanak. * A Kaposvárott megrendezett ritmikus sportgimnasztikai verseny területi döntőjén eredményesen szerepeltek a paksi lányok. A csapatverseny során a Paksi SE Haaz, Saári, Müller, Hermész, Falusi, Berger ösz- szeállítású serdülő, valamint a Vass, Sima, Kovács, Doma, Bogár, Kovács É. összeté­telű gyermek korosztályú együttese egy­aránt második lett. Az egyéni összetettben a gyermek I. osztályban Istók Orsolya, a II. osztályban Doma Júlia és Bajor Szilvia, a serdülő I. osztályban Falusi Lívia, Hermész Anita, valamint Saári Ágnes, míg a II. osz­tályban Wolf Dominika és Molnár Andrea harcolta ki a továbbjutást az országos vi­dékbajnokságra. * Asztalitenisz Herczig Judit Budapest-bajnok Csak hangosan gondolkodom... Megvan az új személyi összetételű elnökség a dózsás labdarúgóklubnál. Benne a társadalmi ranglétrán úgynevezett magas beosztású emberek, akik mindenképpen megpróbálják garantálni azt, hogy az újsütetű szekszárdi labdarúgóklubnak a jövő­ben nem lesznek a fejlődést, az előrelépést gátló anyagi gondjai. Eltűnik az adós­ságállomány és a focisták is tiszta lappal indulnak, így talán azt is megérjük egyszer, hogy a bizonyítványosztás után nem lesz a mellényzsebben a minden ba­jok forrásaként feltüntetett anyagi lehetőség, amivel azért más hiányosságokat is le­hetett palástolni. De mit is jelent ez a tiszta lap? Ezt feltétlenül értelmezni kell. Mert abban az esetben, ha a szponzorálási, támogatási nehézségeket a legjobb jószándék ellenére sem sikerül áthidalni, éves költségvetését tekintve a szekszárdi klub a legszegényebbek táborába tartozik, ak­kor hiába az elnökség tagjainak aktív futballista múltja, ebből adódó önfeledt foci- szeretete. Tevékenységük ebben az esetben amolyan „társadalmi jótékonykodás” szerepét töltheti be. Az új elnökség tagjainak már megválasztásuk előtt is látniuk kellett, amikor végigbosszankodták a mérkőzéseket, a teljes bajnoki szezonokat, hogy a nézőszámban mindig kifejezésre jutó előrelépéshez minimum az kell, hogy legyen minden csapatrészben egy jelenlegi NB ll-es szinten mindenképpen megha­tározó játékos. Mégpedig olyanok, akik ha összeállítanák az NB II válogatottját - a je­lekből ítélve az új MLSZ össze is állítja -, kvalitásaik alapján méltán pályázhatnának legalább a kerettagságra. No de ez önmagában hárommillió forint a futballpiacon uralkodó értéktörvény alapján. S ha az éves költségvetés nem lesz több, mint ennek a kétszerese, akkor csupán illúziókergetésnek minősül szekszárdi viszonyok köze­pette a csapat óhatatlanul szükséges megerősítése? így persze, hogy sok a há­rommillió, de ha abból az aspektusból vizsgáljuk, hogy a játékosvásárlást gondos előkészítés előzi meg, akkor az egyszeri nagy befektetésről van szó, ami évek hosz- szú során megtérülhet. Nem vitás, hogy a fenti okfejtésre az elnökségi tagok többsége rábólint, de mivel a kibicnek semmi se drága alapon visszadobnák a labdát többek között e sorok írójához is, mondván „akkor varázsolj elő hárommillió forintot”. Egyébként a leköszönő szakosztályvezető, Fehér László felszólalásában utalt arra, hogy szerinte a működési költségek optimális szintjének csak az évi nyolc-kilenc­millió forintot lehet nevezni. Egyébként azoknál a szakosztályoknál, amelyeknél eny- nyi vagy még több is összejön, gyanítom nem csupán arról van szó, hogy az állami és gazdasági szervek pénztárcája nyílik ki jobban, hanem az adott klub sporttal összefüggő vagy merőben más jellegű kiegészítő tevékenységének jövedelemter­melő képessége is közrejátszik. Azt hiszem, az új elnökségnek azt is fontolóra kell vennie, hogy az ilyenfajta pénzcsinálásnak, amely másutt dívó gyakorlat, vannak-e még kiaknázatlan tartalékai, vagy a meglévő tevékenységet miképpen lehet jövedel­mezőbben csinálni? Ha akad ilyen ötletember, az ilyet óhatatlanul fel kell karolni, mi több, e sorok írója azt is el tudja képzelni, hogy az elnökség akár függetlenítettként alkalmazza. Tudom, az ilyen vállalkozóval nincs tele a padlás, de a közgyűlésen a jelölőbizottság elnöké­nek szájából elhangzott egy varázsszó: pályázat. Ezt országos viszonylatban meg kell hirdetni. A pályázat lehet az üdvözítő megoldás akkor is, ha az elnökség úgy véli: kell egy ember, aki a szó igazi értelmében összekötő kapocs tud lenni a szakmai ve­zetés és az elnökség között. Aki ott van minden kilométerkőnél, kontrolálni tudja a vezető edzőt, a játékosokat, aki tárgyalóképes, akinek ha nincs is nagy neve, de járatos a futball világában, aki van annyira szemtelen, hogyha valamelyik egyesület­nél kidobják az ajtón, beszámik az ablakon. Aki egy átigazolási időszakban szinte mindennapos vendég azoknál a szinte inkognitóban működő játékosközvetítőknél, akik alacsonyabb osztályban szereplő névtelen, de tehetséges játékosok eladásá­val foglalkoznak. Aki a sportiskolás rendszerképzés mostani hatékonyságát való­ban a klub hasznára tudja fordítani, mert esetleg olyan helyekre irányítja a feltűnt tehetségeket, hogy a képzés után mintegy két év múlva már NB ll-re valóban készen érkeznek vissza. Ne vesszenek el az NB III. langyos vizében. Tudom, ilyen futball-légkörrel átitatott Jolly Joker sem sok fut az utcán. De egy pá­lyázat során, nincs kizárva, hogy felbukkanhat olyan személyiség, aki ha nem is tö­kéletesen felel meg a fenti kritériumoknak, de csirájában magában hordozza ezeket a jellemzőket. BÁLINT GY. A Tamásiban megrendezett Focifar­sang '88 második játéknapján a 7-8. osztályos tanulók alkotta 13 csapat mér­te össze erejét. Végeredmény: 1. Gyönk 4, 2. Hőgyész 4, 3. Szekszárd V-ös iskola 3, 4. Decs 1 ponttal. A legeredménye­sebb góllövőnek Jéger Roland (Szek­szárd), a legjobb kapusnak Müller János (Gyönk), míg a legjobb mezőnyjátékos­nak Arnabász Tamás (Gyönk) bizonyult. * Szekszárdon befejeződött a kézilabda Téli Kupa városi női terembajnokság. Vég­eredmény: 1. Bőrdíszmű 8, 2. Lakisz 6, 3. TÁÉV 4, 4. BHG 2, 5. Tejipar 0 ponttal. * Hét csapat részvételével Bátaszéken rendezték meg a Gabona Kupa ’88 lab­darúgó teremtornát. A kupát a Húsipar együttese nyerte a Gabonaipar és a bá- taszéki Barnevál csapata előtt. A torna gólkirálya Szűcs István (Gabonaipar) lett, a legjobb kapusnak Binder László (Hús­ipar), a legjobb mezőnyjátékosnak pedig Óbendorf János (Húsipar) bizonyult. * A MEDOSZ Tolna Megyei Bizottsága által kiírt MEDOSZ Kupa teremlabdarúgó tornán 16 csapat mérte össze tudását. A négy csoportgyőztes Pakson vívta a kör- mérkőzéses döntőt, ahol a végső helye­zési sorrend így alakult: 1. Hőgyész ÁG, 2. Szekszárd Mezőgazdasági Kombinát, 3. Lengyel Mezőgazdasági Szakmun­kásképző Intézet, 4. Növényvédő Állo­más. A győztes hőgyészi csapat képviseli megyénket az októberi országos tornán. Romantikus környezetben útban a kulcsosház felé

Next

/
Thumbnails
Contents