Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)
1988-02-24 / 46. szám
6 Képújság 1988. február 24. Gólok, nézők, piros lapok Gyorsmérleg a megyebajnokság tavaszi rajtja előtt A megye sportjában már minőségi tényezők A sportcsarnok este a dolgozóké! Paks város két sportegyesületejó együttműködése ______________________________ü__________szimbólumaként is felfo gható, hogy az Atomerőmű SE hétfőn megtartott közgyűlésén ott voltak a PSE vezetői a munkáművelődési központ klubtermében. Bódi Mihály, levezető elnök, az ASE gazdasági vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Kiss Gábor ügyvezető elnöknek, aki az elnökség beszámolóját ismertette az 1987. évi munkáról. Elöljáróban leszögezte: örvendetes módon tovább emelkedett az egyesület tagjainak száma, 1676 tagot számlálnak. Ebből a szakosztályokban foglalkoztatottak száma 1041, igazolt versenyző 554, természetjáró tag 274, pártoló tag 361. Emellett a kilenc működő tömegsportcsoport 2150 ember számára szervez különböző bajnokságokat. Az egyesületi gazdálkodás mérlege: bevételeik (7 554 000 Ft), meghaladták a kiadásaikat (6070000 Ft). Ebben döntő szerepe volt a könnyűbúváraik tevékenységének, akik a tervezett kétmillió forint helyett 4 milliót hoztak a konyhára. Az aktívumot még a PAV plusz egymilliós céltámogatása is segítette. A bevételek kedvező alakulása lehetővé tette az NB l-be jutott kosárlabda-és az NB lll-as focicsapat megnövekedett működési költségeinek finanszírozását. Ezután részletesen szólt a beszámoló az egyes szakosztályok munkájáról. Cselgáncsban a szakembergárda csaknem teljes kicserélődése utáni átmeneti állapot megszűnt. Krausz Tamásnak a közvélemény által már ismert junior EB ötödik helye mellett is vannak még jó eredmények. A fiatalkorúak országos versenyeiről Grill, Törteli, Kovács, Bernáth, Puskás tért haza dobogós helyezéssel. A Bezerédj Általános iskolában már harmadik éve zajlik egy országos kísérlet a cselgáncsképzésben, s a gyümölcs beérésében nagyon bíznak. A kajak-kenu sportágnál a beszámoló felét Hoffmann Ervin tette ki, aki egyes „sporttörténészek” szerint Tolna megye első világbajnoka (Mások szerint ez „nem ül”, mert az úszó Sipos Márton még Szekszárd színeiben aratta a század elején világbajnoki győzelmeit). Igen, az a tény, hogy Hoffmann tiszteletére tavaly Belgrádban az ifjúsági világbajnokságon háromszor eljátszották a Himnuszt, valami hallatlan nagy reklám volt ez a klubnak. Újság még, hogy elkészült - szinte Hoffmann páratlan sikersorozatával egy időben - a Duna- parti csónakház, így a kajakosok egy korszerű vízisporttelep birtokában végleges otthonra leltek. Megvan a remény arra, hogy Balezer és aranyjelvényes társai is tovább öregbítik a szakosztály hírnevét. Bár, a téli holtidényben a tanmedence hiánya még mindig hátráltatja a munkát, s 31 tagú kenus és 24 tagot számláló kajakos optimális felkészülését. Az NB l-be feljutott férfi kosárlabda-szakosztály egyesületi reprezentánssá vált, amelynek újoncként célja a bentmaradás kiharcolása és az, hogy a teljes egészében kiépített korosztályos képzésben ezután már a muijika minőségi ismérvei domináljanak. Élénk kosárlabdaélet hiányában a mini- és az úttörő- csapatot a Budapest-bajnokságban kell elindítani. Az utánpótlás-nevelés színvonalának növelése érdekében a szakközépiskola tornatermére számítanak. A még igen fiatal és a szó igazi értelmében is fiatalokból álló női kosárlabda-szakosztály a negyedik helyen végzett az NB II. Nyugati csoportjában és ezzel már a rájátszás eredményétől függetlenül teljesítette a célkitűzést. A meghatározó játékosok közül Szabó Mónika tagja lett a magyar ifjúsági válogatottnak és a szekszárdi kosárlabdaklubhoz igazolt. Ha a Hangyásiné Da- róczi Eszter vezette társaságnak teremgondjai megoldódnak, még továbbfejlődhet a szakosztály. Az NB lll-ba kerüléssel a foci is elindult hódító útjára, a szükséges erősítésekkel a csapat helytállt az őszi idényben a sportág harmadik vonalában, így megvan a lehetőség arra, hogy a tavaszi idény után is a 8-10. helyek egyikét megszerezze a Vábró-legénység. Az ifjúsági csapat hatodik helyezésével a vártnál jobban szerepel, de még örvendetesebb dolog, hogy három játékosuk már tagja a felnőtt keretnek. Az eddig még magáról nem sokat hallató vívószakosztály 18 igazolt versenyzőt foglalkoztat. A női OB ll-es tőrbajnokságban a nyolcadik helyen végeztek az atomosok, s az egyesületi vezetéstől azt a biztatást kapták, „hogy gyerünk tovább” és az OB ll-es csapatbajnokságon kerüljenek be a legjobb hat közé. A sakkszakosztályról dióhéjban: a felnőtt csapat nem tudta teljesíteni a megyebajnokságban elvárt dobogós helyezést. A jövőben javulni kell az edzésmunkának és több fiatalt kell foglalkoztatni. Az átfogó, több sportágat felölelő tömegsport hatékony szervezésére, irányítására versenynaptárt készítenek. A természetjárók évi 11 túrán vettek részt, a szervezett gyalogtúrán 354-en indultak. Népszerű a Buda Gábor vezette szörfcsoport. Önköltséges alapon, igen szervezetten dolgoznak. A si- csoportra is hasonló aktivitás a jellemző, társadalmi munkában készítik el a dunakömlődi sífelvonót, ami befejezés előtt áll. A tömegsportbizottság által megszervezett versenyeken mérkőzéseken több mint kétezer ember vett részt, ebből közel négyszáz nű. A bizottság szerezte, agitálta az embereket az olimpiai ötpróbában való részvételre is. Az időbeosztásnak megfelelően a versenysport este fél hétkor a sportcsarnokból kivonul és helyüket az amatőrök foglalják el. Az elnökség beszámolóját ? közgyűlés e!fogadta-7i_---------------------------2----------------------------i__ keppen az alap-szabálym ódositást is, melyre azért került sor, mert az egyesület a jövőben vendéglátóipari egységet, presszót üzemeltet, s a remélt hasznot is á sportmunka további hatékonysága elősegítésének növelésére kívánják fordítani. A közgyűlés zárásaként Baloghi Jenő, az Atomerőmű SE társadalmi elnöke jutalmakat adott át a kiemelkedő felnőtt és utánpótláskorú sportolóknak. -bégyéMég tizennyolc nap és a labdarúgó megyebajnokság 16 csapatát is pályára szólítja a játékvezetői sípszó. Közeleg a tavaszi idény március 13-i rajtja, amelyre hosszú hetek rendszeres edzésmunkájával készül a negyedik vonal mezőnye. Az enyhe tél jóvoltából hómentes pályákon játszhatják előkészületi mérkőzéseiket, s az idei holtszezonban minden korábbinál több csapat élt a teremtornát kínálta megméretés lehetőségével is. Őszi minitükör Csupán egy gyorsmérleg erejéig pillantunk vissza az 1987-88. évi bajnokság őszi pontvadászatára. Tesszük mindezt a számok tükrében, hiszen összeállításunk nem egyfajta szakmai értékelés igényével készült. Nézzük hát, miről is árulkodnak a számok. A bajnokság első felvonásának 120 mérkőzését 30 ezer néző látta, azaz fordulónként kétezer, meccsenként 250-en váltottak belépőt. Legtöbb szurkolót - 2500 - a Bátaszék csapata mondhatta magéának, Tevelen, Hőgyészen, Simon- tornyán és Tengelicen viszont egyaránt csak 1250-en voltak kíváncsiak a kedvencek játékára. A 393 találatot számláló góltermésen 129 labdarúgó osztozott. Közülük a góllövőlistát 17 találatával a tamási Sandi vezeti az egyaránt 14-14 gólt elért két dunaföldvári játékos, Szabó és Kakas előtt. Az öngólosok csapata öttagú, közülük az aparhanti Wáger „kétpontos” gólt vétett Döbröközön. Az őszi 120 mérkőzés 23 fajta végeredményt produkált, leggyakoribb eredménynek az 1-0 bizonyult, ami tizenkilencszer szerepelt a vasárnap esti tudósításokban. A játékvezetők zsebéből húsz alkalommal került elő a piros lap. Pályaválasztóként öt veretlen 1. Tamási 8 7 129- 5 15 2. Nagymányok . 8 7 121- 4 15 3. Dunaföldvár 7 732- 5 14 4. TÁÉV SK 8 5 320- 9 13 5. Döbrököz 8 5 1 2 19- 6 11 6. Kisdorog 7 5 1 1 16- 9 11 7. Aparhant 8 3 4 1 18- 8 10 8. Högyész 7 3 417- 9 10 9. Bátaszék 8 3 4 1 10-10 10 10. Ozora 7 3 3 1 15-10 9 11. Tevel 7 3 2 2 12- 8 8 12. Simontornya 8 2 3 3 7- 6 7 13. Fadd 7 2 3 2 8-11 7 14. D.szentgyörgy 7 2 2 3 10-17 6 15. Tengelic 8 1 3 4 10-16 5 16. Gerjen 7 25 5-11 4 Az otthonában veretlen öt csapat közül csak az őszi első Dunaföldvár dicsekedhet 100 százalékos teljesítménnyel. A dobogóra kerülésért harcoló Tamási a Simontornya, a Nagymányok pedig a Kisdorog elleni döntetlennel vesztett egy-egy pontot. Meglepetés a hőgyé- sziek hazai veretlensége, a MEDOSZ gárdája őszi pontjai 70 százalékát pálya- választóként gyűjtötte. Az újoncként felkerült három együttes közül az ozoraiak vitték a legtöbbre, hiszen otthonukban csak a TÁÉV legénységétől szenvedtek vereséget. A tengelici és a gerjeni csapat számára igazából nem jelentett előnyt a hazai pálya, hiszen otthoni szereplésük alapján is a kiesést jelentő utolsó két helyet foglalják el. Vendégként négy nyeretlen 1. Dunaföldvár 8 4 416- 6 12 2. Tamási 7 4 2 1 15-10 10 3. Nagymányok 7 3 2 2 14-14 8 4. TÁEV SK 7 3 1 3 16-16 7 5. Tevel 8 2 3 3 10-16 7 6. Döbrököz 7 2 2 3 8- 9 6 7. Bátaszék 7 1 4 2 10-12 6 8. Kisdorog 8 2 2 4 6-10 6 9. Simontornya 7 1 3 3 9-12 5 10. D.szentgyörgy 8 1 2 5 8-18 4 11. Högyész 84 4 5-18 4 12. Aparhant 7 1 1 5 9-17 3 13. Gerjen 83 5 5-16 3 14. Fadd 8 17 7-21 2 15. Tengelic 71 6 4-28 1 16. Ozora 81 7 2-26 1 Ha a Dunaföldvár kiharcolja bajnoki címét, azzal együtt az NB lll-as tagságát, akkor abban rendkívül sokat köszönhet majd őszi idegenbeli veretlenségének. A bajnokaspiráns mérlege még meggyőzőbb lehetne, ha Aparhanton, Simontor- nyán, Dunaszentgyörgyön és Szekszár- don a TÁÉV ellen nem „herdál el” egy- egy pontot. Egy veretlen - négy nyeretlen. Ez utóbbiak közül a hőgyésziek szereplése a szembetűnő, hiszen szerény négy pontjuk mellé mínusz 13-as gólkülönbség párosul. Azaz, miközben pályaválasztóként vitézkedtek, vendégként elfelejtették megízlelni a győzelem örömét. Dobogósok a folytatásról Azt igazán nem nehéz megjósolni, hogy az érmes helyezésekért még igen heves csatára számíthat az őszi dobogós trió. Hallgassuk a három szakvezető válaszát arra a kérdésre, hogy véleményük szerint a tavaszi idény átírhatja-e a táblázat élcsoportját? Tímár Dezső (Dunaföldvár): - Nagy valószínűséggel a jelenlegi dobogósok - Dunaföldvár, Tamási, Nagymányok - osztoznak majd júniusban is az érmes helyeken. A sorrend azonban felborulhat. Nyúlfarknyi előnyünk nem tűnik meggyőzőnek, különösen ha arra gondolunk, hogy mindkét riválisunkhoz utazunk a tavasszal. Én bízom a csapatomban. Azt szeretném elérni, hogy játékosaink egészséges önbizalommal, de véletlenül sem elbizakodottan vágjanak a bajnokság második felvonásának. Súlyosabb botlás esetén a TÁÉV is beleszólhat a végső sorrend kialakításába. Csik Gyula (Tamási): - Dobogós riválisaink közül a listavezető Dunaföldvárt fogadjuk, míg a brikettgyáriakhoz utazunk. Mindössze egyetlen pont a hátrányunk, a sorsolásunk kedvező, így mindent elkövetünk, hogy tavasszal legalább az ezüstérmes helyezést megkaparintsuk. Farkas Péter (Nagymányok): - Miután a megyebajnokság mezőnye a tavalyinál lényegesen kiegyenlítettebb, így a feljutásért és a kiesés elleni harcban egyaránt nagy rivalizálást várok. Tavaszi sorsolásunk kedvező, hiszen mindkét ve- télytársunkat itthon fogadjuk. Amennyiben játékosállományunk jelentősen nem gyengül, úgy júniusban feljutó helyre várom csapatunkat. FEKETE LÁSZLÓ Tudósítóink tippelnek A totó 9. heti szelvényén szereplő mérkőzésekre Bráz Ferenc, lapunk faddi tudósítója tippel. 1. Uerdingen-FC Köln x 2 2. Karlsruhe-Hannover 1 3. Bochum-Bremen 2 x 4. Osnabrück-Oberhausen 1 5. Saarbrücken-Blau Weiss 90. x 6. Offenbach-Darmstadt 1 2 7. Fortuna Köln-Wattenscheid x 8. Bayreuth-St. Pauli 2 x 9. Avellino-Fiorentina x 10. Como-Pisa x 1 11. Pescara-Napoli 2 12. Roma-Juventus 1 13. Verona-Internazionale x + 1 14. Aachen-Stuttgarter 1 Kosárlabda NB II. Sárbogárdi Videoton-Bátaszéki SZVSE 79-59 (31- 32). Sárbogárd, 200 néző. V.: Dudás, Szerényi. Bátaszék: Dara (7), Vörös (9), Varga (5), Bánhidi (2), Hei- mann (14). Csere: Murel (10), Bodri (4), Petrity (8). Edző: Horváth Sándor. Nagyszerűen védekezett a Bátaszék, ennek ellenszerét a hazaiak egy félidőn át nem tudták megtalálni. A második játékrészben nagyot változott a játék képe. A pályaválasztó sárbogárdiak fokozatosan felpergették a ritmust, amivel az egyre inkább elfáradó vendégcsapat játékosai nem tudtak lépést tartani. A bátaszéki együttesből Vörös és Varga teljesítménye emelkedett ki. XV. Téli Olimpiai Játékok Tartja hetedik helyét az Engi-Tóth jégtánckettős Nem sok változást hozott a jégtáncverseny állásában a hétfőn, a késő éjszakai órákban bemutatott egyénileg alkotott program, az úgynevezett original. Ezt is nagy fölénnyel nyerte a háromszoros világ-és négyszeres Euró- pa-bajnok szovjet Besztyemjanova-Bu- kin kettős, s a magyar színeket nagyszerűen képviselő Engi Klára és Tóth Attila ugyanúgy hetedik lett, mint a kötelezőben. így a szabadkorcsolyázás előtt biztosan tartják nagy sikert jelentő hetedik helyüket. Besztyemjanova és Bukin tánca maga volt a tökély. A pontozók tizenhétszer 5,9- et adtak a gyakorlatra, a francia bíró pedig a maximummal, 6-ossal értékelte a produkciót. A szakértők biztosra veszik „B és B” - igy nevezik a szovjet kettőst a jégtánc világában - végső győzelmét. Aranyérem világcsúccsal Magyar idő szerint kedden hajnalban - Calgaryban ekkor még hétfőt írtak - két további számban hirdettek olimpiai bajnokot. A nők 500 méteres gyorskorcsolyázásában az amerikai Bonnie Brair megszerezte hazája számára a második aranyérmet, világcsúccsal. Mögötte három NDK-beli sportoló végzett, a második Christa Rothenburger és a harmadik Karin Kania is a régi rekordon belül ért célba. Kettesbobban Janis Kipursz és Vlagyimir Kozlov révén szovjet győzelem született, az első az olimpiai bobversenyek történetében. A király is gratulált... Magas vendége volt Canmore-nak hétfőn, a férfi 4x10 kilométeres sífutóváltó alatt. A viadalt 6500 szurkoló nézte végig, köztük XVI, Károly Gusztáv svéd király, aki az olimpia első svéd sífutógyőzelmének szeretett volna tapsolni. A koronás rajongó nem is csalatkozott, az elsők között gratulálhatott az aranyérmes svéd staféta tagjainak. Menetrend A jégkorongdöntő menetrendje (magyar idő szerint): szerda 18.30 óra: Ka- nada-NSZK, 22.30 óra: Svédország- Szovjetunió. Csütörtök 2.30 óra: Finnor- szág-Csehszlovákia. Péntek 18.30 óra: Szovjetunió-Kanada, 22.30 óra: Cseh- szlovákia-Svédország. Szombat 2.30 óra: NSZK-Finnország, 21.00 óra: Kana- da-Csehszlovákia. Vasárnap 18.00 óra: Svédország-NSZK, 22.00 óra: Finnor- szág-Szovjetunió. A csíkos mezes teveli gárda fegyelmezett játékkal pontot rabolt a TÁÉV otthonából