Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)
1988-02-23 / 45. szám
1988. február 23. népújság 5 Egy elismerés margójára Hatszemközt a múló évekkel Kőszegi Márton, a nyugdíjas igazgató ma is óraadó tanár Szedresben- Kérlek, maradj! Vegyél részt a beszélgetésünkön! - fordul Meiszel Károlyhoz, a Szedresi Általános Iskola igazgatójához Kőszegi Márton. - Tudod, én már nem biztos hogy pontosan emlékszem mindenre.- A kíváncsiság hozott a tanár úrhoz - mondom Kőszegi Mártonnak, aki, nyugdíjas éveiben is tanít éneket - egyik kolleganőjét helyettesíti. - A tavaly alapított „Szedres közéletéért" emlékplakettet kapta meg több évtizedes munkájáért.- Ez így nem pontos - igazítanak ki mindketten, szinte egyszerre. - Özvegy Horváth Jánosné, az iparcikkboltvezetője'is ugyanakkor, karácsony előtt kapta meg ezt az elismerést.- Ön viszont medinai létére. Gondolom, ehhez jócskán vissza kell szaladni a múltba. Egy találkozásunkkor említette, annak idején még a nevét is meg kellett változtatnia, hogy állást kapjon. Klemm- ből így lett Kőszegi.- Az akkori szekszárdi kollégám javaslatára. Az még 1948-ban volt. Az Érseki Római Katolikus Tanítóképzőt 1947-ben végeztem Kalocsán, a következő év októberéig nem kaptam a nevem miatt állást. Addig a környékbeli lakodalmakon, táncmulatságokon zenéltem. A csapatunk a tolnai tűzoltóktól még egy príma zongorát is kapott, kisteherautóval cipeltük mindenhova, ahova hívtak bennün- keet. Másfél évtizedig ez is a sorsomhoz tartozott. Tolnai születésű vagyok, édesapám kőműves volt, a sógorom ács, mellettük is dolgoztam, de a megyében csak úgy ismertek, hogy „a harmonikás Marci”.- Aztán 1953-ig Medina-Szölőhegyen tanítottál - veti közbe az igazgató.- Mindent tanítottam, elsős írás-olvasástól, nyolcadikos kémiáig-fizikáig. Mjelnyikov-módszerrel. Ami egy-egy osztálynak 25 perces közvetlen, „élő” órákat jelentett, amíg a többi évfolyam a kiadott feladatokon dolgozott. Három tanítványom lett közülük pedagógus - Hídvégi Ilonka, Lencse Julianna, Jankovics Lajos... 1953-tól be a faluba, Medinára kerülve voltam aztán könyvtárostól kul- túrház-igazgatóig minden. Szerb néptánccsoportnak muzsikáltunk, Kozics Szávo volt a táncosok vezetője. Rövidesen a felnőttek szétszéledtek, a szerb iskola megszűnt, de a gyerekekből újabb csapat verbuválódott, a délszláv tánc tovább élt. Annak idején kaptam „A Szocialista Kultúráért” kitüntetést. Aztán volt a körzetesítés is... Nagy felzúdulást okozott.- Még az ötvenes években - teszi hozzá Meiszel Károly. - Később, 1960-ban lettél igazgató itt, a medinai iskolában.- A körzetesítés két évig tartott, 1954 és '56 között. Medina-Szőlőhegyen csak az alsó tagozatot hagyták meg, a felsősöket meg hordtuk be lovas kocsin. A medinai iskolaépületnek, a volt Apponyi-kú- riának a radiátorait leszereltük és eladtuk, vettünk a pénzen két lovat meg kocsit... Akkoriban nősültem és telepedtem le Medinán, itt lett vezető óvónő a feleségem, innen indult az életbe a két - ma már felnőtt - lányom. Ma sem Tolnát, hanem Medinát tekintem a szülőfalumnak. Innen jártam be huszonegy évig a szekszárdi városi és járási pedagóguskórusba, amelynek Fertőszögi Béláné és Ger- se József voltak az első vezetői. Velük jutottam el Európa számos országába - Szovjetuniótól Hollandiáig.- Később, 1973-tól Szedresen az igazgatói munka mellett, hogyan jutott energiája a közéleti feladatokra is?- Hadd mondjam el én azt - mondja Meiszel Károly -, hogy Marci bátyám, a te kapcsolatteremtő képességed nagyon jó volt, nagyon sok mindent kijártál a mi falunknak is. Bővíteni tudtuk a napközis csoportok számát, óvodát fejlesztettünk, technikai szaktantermet alakítottunk ki, korszerű vizesblokk épült az iskolában a régi udvari mellékhelyiségek helyett...- De ne felejtsd el, ha azt a pénzt sikerült kikaparnunk, akkor azt azonnal fel is használtuk! Nemcsak a falubeliek gyülekeztek, de emlékszem a bátaszéki KISZ- esekre, akik az elsők között segítettek az új óvodaszárny felépítésében. Ha látták, hogy őszinte a szándékunk, akkor a megye - még a hetvenes években - a mi egy forintunkhoz ötöt is tudott adni. Na és az anyagokat - építőanyagot, más egyebet - be is kellett szerezni valahonnan. Jogos hát a kérdés, hogyan jutott erre idő a pedagógusi munka mellett. Megvallom, ha szükség úgy parancsolta, nekem is kerülni kellett az iskolát, mint a rossz diáknak, mert volt időszak, hogy fél országot bebarangoltam, Dunaújvárostól Kecskemétig, Bajától Pécsig. Ebbe rokkant bele a jó öreg Trabantom. Pestről hoztuk a stencilgépet, vihettük utána a nadrágunkat a tisztítóba.- Amikor idekerültél a mi pártalapszer- vezetünkbe, tulajdonképpen gazdaságvezetői szerepkört töltöttél be. Például kiszámoltuk, ha lambériázzuk a szaktan- termeinket, akkor ez a többletráfordítás tíz év alatt bőségesen megtérül, mert megspóroljuk a sok pénzt felemésztő ta- tarozási költségeket. Elképzelésünk helyessége azóta már igazolódott.- Most már egy kicsit pihenni kellene - szorít vissza egy készülő sóhajt magában Kőszegi Márton. - Múlt év július 31- ével, negyedszázados igazgatói munka után mentem nyugdíjba. Jelenleg még óraadó tanár vagyok, de ha énekkaros kollégát találunk, vagy ha visszajön a régi, akkor végleg leköszönök. Van otthon is munkám elég. Most, az elmúlt hetekben éppen a holmijaim közt kotorásztam a tanáriban, néztem, hogy mi mindent kell hazavinnem, amikor a Károly a hátam mögül rámdörrentett: „Hova készülsz Marci bácsi, messze még a június!” BÓKA RÓBERT Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Posztumusz interjú Dicenty László építésszel Ötven évvel ezelőtt - pedagógus pályám kezdetén - albérleti szobát kerestem. Betértem a Bartina u. 2-es házba. Szíves szeretettel fogadott a Dicenty házaspár. Családtagként lakhattam náluk néhány hónapig. - Ma arra járva, a kaput nyitva találtam, betértem hát, ifjúkorom emlékeit keresve. Kicsit megváltozott az épület. Azt a részt, amelyben laktam, már lebontották. - Az udvar végében áll még a kamra, de hiányzik róla az emelet. Ez az emelet pedig igen fontos alkotóműhely volt. Egyszer-kétszer betekintést nyerhettem Dicenty Laci bácsi kedves invitálása során. Lelki szemem előtt van a hosszú asztal tele tervrajzzal, vonalzók, szögmérők, írószerek sorával. Mindez precíz rendben.- Laci bácsi mióta dolgozik ebben a „ tervezőirodában ?" - kérdeztem.- 1905 óta - válaszolta.- Itt, Szekszárdon van olyan épület, amit Laci bácsi tervezett, épített? - faggattam tovább.- Hogyne. Elsoroljam? Itt a Béla téren például a római katolikus templom tornyát terveztem, építettem, mert a régi korábban a tűzvész áldozata lett. Megbízást kaptam a városháza bővítésére is. Az elöugró, árkádos részt, mely fölött a nagyterem van én terveztem. A Béla tér, Bezerédj utca és a Garay tér találkozásánál épült házat szintén én álmodtam meg (most a Vendéglátóipari Vállalat, a Magyar Vöröskereszt és orvosi rendelő található itt).- Van még a városban olyan épület, mely Laci bácsi nevéhez fűződik? - kérdeztem tovább.- A Nemzeti Bank épülete (ma az Oktatási Igazgatóság székháza, Mártírok tere 15-17.), a volt Leventeotthon (ma a TIT és a megyei sportszékház működik benne, Hunyadi u. 5.).- Szép épületek, különösen a Magyar Nemzeti Bank igen tetszetős - mondtam.- A Garay téren van egy nagyobb saroképület, amit nagy lelkesedéssel, szeretettel terveztem, építettem. (Az 50-es bolt, az Ofotért, az írószerbolt van most a földszintjén.) Vele szemben a „bazársor” is az én terveim alapján készült. Biztosan járt már arra, hisz az a korzó, a fiatalok sétálóutcája. (A zeneiskolától a pártházig, a mai Liszt Ferenc téren húzódott az üzletsor, mely akkor „bazársor” néven volt ismert.) Laci bácsi lapozgatja tervrajzait és folytatja:- Igen, a palánki gazdasági iskola megtervezésével és kivitelezésével, valamint a tüdőgondozó felépítésével is engem bíztak meg. Ea utóbbi tervét az Egészségügyi Minisztériumtól készen kaptam.- Kedves Laci bácsi, azt lehet mondani, hogy Szekszárd legszebb épületei Laci bácsi „gyermekei”! - lelkesedtem.- Igen, de nem szabad elhallgatnom, hogy nagyon rendes, becsületes kőművesekkel dolgoztam. Közülük a leghűségesebb Baka István volt. Dicenty László építész 77 éves korában 1944-ben végleg becsukta irodája ajtaját. így jöttek elő emlékképeim, amint ott álltam a Bartina utca 2. számú ház udvarán. Az épület akkori gazdái már régen elmentek a minden élők útján. Leányuk Judit (Dr. Blaskovich Jstvánné) elköltözött a családi házból. A tervrajzok gondosan, rendezetten a levéltárba kerültek. Gondolataim az idő távlatából a jelenbe tértek vissza. Kiléptem a kapun. Elindultam és sorra felkerestem az említett épületeket. Időtállók, szépek ma is. Városunk jellegzetes épületei. A járókelők siettek el mellettem. Nincs idő megállni, megnézni a szépet... Az élet gondjaival, ki építette, tervezte ezt a szép épületet, melyet éppen a napokban újítottak fel. És ha fel is merül egyik-másik járókelőben a kérdés, honnan is tudhatná meg hirtelenjében? íme elmeséltem. Szeretettel nézegettem az épületeket. Még az út túlsó oldalára is átmentem, hogy jobban szemügyre ve- hessem. Nézegetve a régi házakat Dicenty Lászlóra gondoltam, meg arra, hogy aki ilyen impozáns épületekkel gazdagította kedves városunkat, megérdemli, hogy neve ne menjen feledésbe, legalább egy utca, vagy tér emlékeztessen rá. DR. LEMLE ZOLTÁNNÉ A cím nem egészen pontos. A képeinken bemutatott két szobor egyikének alkotója se megyénkbéli, sőt az ábrázolt személyek se itt születtek. Működésükkel azonban maradandó nyomokat hagytak - évszázadokra. Tehát mindenhogyan joggal kerültek a szegedi Dóm teret övező árkádok alá, a Rerrich Béla alkotta Nemzeti Emlékcsarnokba. Ozorai Pipo a napjainkban újjászülető várkastély építtetője, Filippo Scolari néven Itáliában látta meg a napvilágot. Zsig- mond királyunk hadvezére lett. Szépszámú haditettéről jobbadán már csak a történészek tudnak, az épület azonban maradandó, sőt egyre inkább az lesz. Pipo úr fából készült itteni szobra azért is nevezetes, mert híven őrzi a XV. századbeli főúr arcvonásait. Ezek ugyanis a firenzei városházán, falikép formájában fennmaradtak. Pollack Mihály nem építtető volt, hanem építő. Neki köszönhető többek közt a Nemzeti Múzeum, a Deák téri evangélikus templom, a volt Ludovika Akadémia óriási tömbje és ami nekünk a legfontosabb, a szekszárdi megyeháza, hazánk egyik legszebb klasszicista épülete, tulajdonképpen küllemében bizonyos mértékig a Nemzeti Múzeum egyenesági őse... O. I. Fotó: K. A. Szobraink Ozorai Pipo Szegede Pollack Mihály Az emberek őszintébbek Könyökvédős állás? Az ám, ha a város munkaerő-gazdálkodási gondjait, munkajogi problémáit, a legelevenebben a zsebünkbe vágó folyamatokat innen, az asztal mellől számon lehetne tartani! Hiszen a statisztikák, a vállalatoktól beérkező munkaerőigények összesítése, rangsorolása csak egy-egy pont, esetleg kérdőjel annak a jelképesen értelmezhető, fáradtságos aprómunkával létrehozott mondatnak a végén, amely a több mint 21 ezres lélekszámú város munkaerőhelyzetét, munkajogi, munkavédelmi gondjait időről időre tükrözi. Ez állandó jelenlétet, személyes kapcsolattartást feltételez vállalatokkal, emberi sorsokkal. Sági István, a Dombóvári Városi Tanács pénzügyi osztályának munkaügyi főelőadója ezért sem tudott soha hűtlen lenni választott hivatásához. 1958 óta dolgozik jelenlegi munkahelyén. Egyszemélyben a város munkaerőközvetítéssel kapcsolatos feladatait is ellátja. A népi ellenőri tevékenységgel már idekerülésének első éveiben megbízták.- A mai szakterületünkön - mondja Sági István - a népi ellenőri munkának respektje, becsülete van. Az emberek ugyan egy kisfélsszel fogadnak bennünket. Volt példa arra, hogy bejelentkeztünk egy ismereteink szerint igencsak rendetlen, eszközeit, környezetét hanyagul kezelő vállalathoz, ahol aztán - mire betoppantunk - gyönyörű rend fogadott bennünket. Tulajdonképpen már ez is eredménynek könyvelhető el... Más esetben pedig rám sem bagóztak, amíg meg nem tudták, hogy milyen minőségben is kopogtattam be hozzájuk.- Milyen tapasztalatokat szerzett a vizsgálatok során? „- Sajnos, elég általános tapasztalat, hogy a munkerő-gazdálkodással kapcsolatos statisztikák, vállalati jelentések pontatlanok. Sokhelyütt felületesen kezelik ezt a kérdést, gyakoriak a számszaki hibák, késedelmesen érkeznek a határidőre kért információk. Az okai közt szerepet játszhat és ezt többször ellenőriztük - a munkakönyvek szabálytalan nyilvántartása is. Ilyenkor tanácsot is adunk, rámutatva, hogy milyen visszaélésekre ad lehetőséget például az, ha a munkába lépésnek illetve a munkahely megszűnésének időpontját nem betűvel, hanem csak római vagy arab számmal tüntetik fel... és sorolhatnám. Azt is tudjuk, hogy a másik ember munkájában, így az enyémben is, mindig lehet valami hibát, javítanivalót találni, de a szigorúbb, konkrétabb, személyre szóló felelősségrevonásnak akkor is nagyobb szerepet kellene kapnia. Mintha korábban következetesebb lett volna ez a gyakorlat. Élesen vetődik ez fel a munkafegyelem kérdésében. Én soha nem a „lógós melóst” szidom, mert tapasztalatom, hogy a lógásra, a semmittevésre az alkalmat a munkaszervezés, a vezetés hibái teremtik meg. Egyébként a tézisekben is megfogalmazódott a megfelelő önkritika szükségessége.- Azt is elmondhatom, hogy az ellenőri munkám során mindig, minden vizsgálat simán zajlott le. Az emberek valahogy tudat alatt is őszintébbé válnak a vizsgálatok alkalmával, és figyelmesebbek is, hiszen valamennyiünk közös érdekeiért dolgozunk. B. R.
