Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)

1988-02-20 / 43. szám

1988. február 20. 6 Képújság MÚLTUNKBÓL- A megyei tanács végrehajtó bi­zottsága tavaly decemebrben hozta létre az egészségvédelmi tanácsot - titkárává önt nevezte ki - az egész­ségmegőrzés hosszú távú program­jából adódó megyei feladatok kidol­gozására, végrehajtásának koordi­nálására. Azóta elkészült a megyei program, sőt a vébé már meg is tár­gyalta, majd elfogadta.- A végrehajtó bizottság ülésén elég komoly vita volt... A programot jónak, gazdagnak tartották, főleg a feladatokat, de többen aggodalmukat fejezték ki, hogy vajon biztosítottak-e a feltételek a program végrehajtásához.- És biztosítottak? Avagy csak részben? Ezt úgy értem, hogy ismer­ve a programot, az két részre oszt­ható. Vannak olyan feladatok, me­lyek pénz nélkül is „sínre” tehetőek, s vannak olyanok is, melyekhez jócskán kellenek a forintok.- Mindenképpen lehet és kell is disz- tingválni térben és időben egyaránt. Bennem az ülésen megfogalmazódott az, hogy össze kellene állítani azokat az öt­letsorokat, melyek megvalósulása nem kerül pénzbe, illetve kevés pénzt igényel, valamint azokat, melyekkel várni kell, melyek megvalósítását késlelteti a jelen­legi gazdasági helyzet. Egyébként, ahány fórumon voltam idáig, mindenütt felmerült a pénz - sok-sok kérdőjellel.- Most hadd vessem közbe, hogy kezd bosszantóvá válni az elutasítá­sok sora, mégpedig azoké, melyek indoka a pénztelenség, a „jelenlegi nehéz gazdasági helyzet”, s ez a ma­gyarázat már-már felér a leghatáro­zottabb nemmel, illetve a legjobb esetben is fanyalgunk...- Sajnos, igaza van. Mert attól, hogy mit nem lehet csinálni, nem látjuk sok­szor, hogy mit tudunk csinálni, vagy meg­oldani. Ez súlyos gond, mert mindjárt az jön be a képbe, hogy mi az, amit lehetet­len kivitelezni. A másik, hogy amint min­denben, ezen a területen is divattá vált a saját tennivaló alóli felmentés és annak megmagyarázása - hivatkozással a pénz hiányára, vagy a másik fél feladatainak megfogalmazása... így alakult ki a prog­ram vitája során és más területeken is a számtalan ördögi kör. Például a gyer­mekintézmény mutogat a családra, vagy viszont, a pedagógus az orvostól vár megoldást, avagy fordítva. I- Akkor a legfontosabb feladata a nem könnyű út előtt álló egészség­védelmi tanácsnak, hogy megtalálja és előnybe részesítse a kevésbé pénzigényes feladatokat.- Pontosan, s máris sorolok néhányat ezek közül. Mondom először a kirándu­lást általában. Konkrétan pedig a diákok országjáró tanulmányi kirándulásait, mely során nem kötelező autóbusszal közlekedni egyik múzeumtól a másikig, hanem megszakítható az út egy-egy öt­tíz kilométeres gyalogtúrával, ami nem­csak mozgást jelent, hanem a természet megismerését is. De folytathatjuk a sort a sportolással. Szakszervezeti anyagban olvastam, hogy egyik vállalatunk azért nem tudott teniszpályát építeni, mert az hét-nyolcszázezer forintba került volna. Miért kell éppen teniszpálya, amikor a te­nisz nem annyira a tömegek sportja? Ol­csóbb beruházásokon kell gondolkod­ni, s olyanon, melyet a dolgozók többsé­ge vehet és vesz is igénybe. I- Például? Mit javasol a vállalatok­nak, üzemeknek?- A kondicionáló termek létesítését, ami tíz-húszezer forintból kihozható, a szükséges szerek kis helyiségben elfér­nek. Összehozhatnak ilyent brigádok, la­kóteleprészek... S ezt annál inkább hasz­nosnak és jónak tartom, mert nagyon so­kan nem szeretünk futni, például a mo- notonsága miatt. A kondicionáló felsze­relések sokirányú mozgásra késztetnek, változatos mozgást kínálnak. I- Eddig az egészséges életmód egyik fontos követelményéről, a rendszeres testmozgásról beszélt. Most arra kérem, hogy szóljon rövi­den a többi meghatározó elemről.- Akkor következzék a táplálkozás, mellyel szintén sok a gond. Ugyanis a fe­lesleges energiabevitel helyett a minő­ségre kellene gondot fordítani. Egy átla­gos, optimális fogyasztási modell szerint a napi norma 11 913 kJoule. I - Ez kalóriában mennyi?- Úgy a negyede... Egy Dél-Dunántú- lon folytatott vizsgálódás szerint egyes rétegek, embercsoportok átlagosan 330-4040 kJoule-val vesznek maguk­hoz több energiát, mint az optimális. S ami különösen elszomorító, hogy ez az érték évek óta növekszik. S akkor itt mondom, hogy ha azon az áron, amibe ez a „plusz energia” kerül, azon táplálkozá­sunk minőségét javítanánk, már jelentős eredményt érnénk el, aminek hatása per­sze valójában évek múlva látszana. I- Nem bánnám, ha elmondaná a vizsgálódás tükrében, hogy melyek azok a rétegek, amelyek „élen jár­nak” a helytelen táplálkozásban.- Nagyon fog most csodálkozni... Mert nem az bizonyosodott be, hogy akinek több pénze van, az igényesebben, kor­szerűbben táplálkozik. Kiderült, hogy a magasabb jövedelműek ugyan többet fogyasztottak az átlagnál a korszerű élel­miszerekből, de ugyanakkor a zsírból is - például 32 százalékkal többet, mint a másik rétegek. I- Mit jelent forintban a „maga­sabb jövedelműek” kategóriája?- Az évente egy főre 60 ezer forintot... S nagyon gyakran - ez majdnem általá­nosítható - ebből nem jut az egészséges életmódra. Mert szinte varázslóként szedjük össze a pénzt házra, autóra, egyéb drága és tartós fogyasztási cikkre. Felmerül a kérdés, hogy hasonló hoz­záállással, netán lemondással miért nem tudunk, miért nem akarunk áldozni egészségünkért. Franklin Benjamin ezt így fogalmazta meg: „Aki feláldozza egészségét, hogy vagyonossá váljon, ké­sőbb feláldozná vagyonát, hogy egész­sége legyen.” Hát nem így van?- Dehogynem... És nézzük csak a már többször emlegetett vizsgálat adatait. Az alacsony jövedelműek­hez viszonyítva a „hatvanezresek” és a fölöttiek 2,1-szer több húst és tojást fogyasztanak, a zsiradékot mondta már, a liszt, a rizs, a száraz­tészta-fogyasztás 9, a cukor fo­gyasztása pedig 40 százalékkal több.- Ugyan el kell ismerni, hogy az élelmi­szerárak nem az egészséges táplálko­zásra serkentenek, de nagyon „bűnö­sek” a korábban kialakult szokások. S ami még igen fontos, hogy az emberek lényegesen jobban ismerik az egészsé­ges táplálkozás szabályait, mint ahogy az magatartásukban tükröződik.- Meg biztos, hogy lustaságunk, tunyaságunk, kapkodásunk is bele­játszódik a dologba, de a különböző zöldségeket párolgatni, vacakolni velük... hosszas, bonyolult. Egy pör­költet mindenki feltesz tíz perc alatt.- Nyilván az egyszerűség és a gyorsa­ság is szempont. És megvan a rizikója, hogy a család fanyalogva fogadja az új étkeket. Én azt hiszem, hogy ezeket csak szép lassan, szinte lopva lehet be­építeni a táplálkozásunkba. I- De hogyan lehet? A különböző betegségek rohamos emelkedésé­nek megdöbbentő adatainak ismer­tetésén kívül hogyan lehet hatni az emberekre?- Be kell mutatni a korszerű konyha- technikát. I- És akkor mi van? Egy teflon­edény három-négyszáz forintba ke­rül...- De akkor hadd mondjam el, nem kell ugyanennyiért vásárolni ajándékba italt, hanem esetleg teflont. Tehát ajándéko­zási szokásainkon is változtatni kellene. A program végrehajtásánál e téren fon­tos szerepe lenne a kereskedelemnek. Próbáljon változtatni tájékoztatási mód­szerein, s igyekezzen úgy könnyíteni a vásárlók választásán, hogy ugyanakkor agitáljon az egészséges táplálkozás mel­lett. Például minden nap látjuk a gusztu­sos, elegáns ajándékkosarakat megrak­va itallal, kávéval, cigarettával. Készítsék elő a másmilyen csomagogat is, melyek magukat kínálják... S nézzük megint az anyagiakat! Nálunk átlagosan 3100-3200 forintot fordítanak évente az emberek élvezeti cikkekre, s lévén szó statisztikáról, az adat vonatkozik a cse­csemőkre és az egészen idős emberekre egyaránt. Ezen belül szeszes italra megy az összeg 46-50 százaléka, dohányra 12-20 százalék és kávéra 16-20 száza­lék. I- Meglehetősen beszédes szá­mok.- Amelyek további lehetőségeket kínál­nak, mármint a családi kasszák megfontolt átrendezését illetően. Tehát így is nyerhe­tünk egy kis pénzt.- Egyszerűen nem tudok hinni bi­zonyos rétegekben. Elképzelhetet­lennek tartom, hogy ezután a prog­ram hatására megfontolják például, hogy mit és mennyit igyanak, vagy netán kulturált alkoholfogyasztókká váljanak.- Ebben igaza van. Mert az egyének egymaguk a hallott vagy olvasott érvek nyomán például az alkohollal biztosan nem szakítanak. Itt talán a közösség erejé­re apellálhatunk. Sokat tehetnek a munka­helyek, s az emberek egymásért. Nem va­lamiféle egetrengető dolgokra gondolok. Hanem arra, hogy van-e bátorságunk egy­mást megismerni. Szándékosan fogalma­zok sarkosan! Szóval nagyon sok feszült­séget tudnánk oldani azzal, ha egymást megismernénk.- Eleve toleránsabbak lennénk egymással. Mert kapásból tudná az egyik a másikról, hogy az nem rossz szándékból szólt élesebben vagy rosszindulatból nem jött be dolgoz­ni, hanem családi okok miatt.- Persze, ez így megfogalmazva lehet, hogy furcsa. Hiszen bárki azt mondhatja: „Még mi nem kéne? Én adjam ki magamat, hogy visszaéljenek vele?” Azt hiszem, ezt a témakört úgy kellene lezárni, hogy a kitá­rulkozást, a gyanakvás kiiktatását kinek- kinek magának kell elkezdenie a saját mércéje szerint. Ez az a dolog, amit semmi­lyen módon nem lehet erőltetni, viszont nyerni rajta annál többet. I- Ahogyan a család hozzáállásán is. Ezért nem véletlen, hogy a prog­ram központi kérdése: hogyan vi­szonyul a család az egészséghez.- A felnövekvő nemzedék a családban sajátítja el azokat a szokásokat, melyekkel megalapozhatja, megőrizheti egészségét. A gyermekeknek ott kell megtanulniok, hogy egészségükért tenniük kell, a rend­szeres életritmus betartásától a személyi higiéné biztosításán át a megfontolt nemi magatartásig. Tehát az egészség a család­ban kezdődik. De...! Hogy a gyermekekre, az ifjúságra kell helyezni a hangsúlyt, ezt nem elég kinyilatkoztatni, hanem ezzel egy időben nekünk ott kell állni, mint a jó példát adó felnőttnek.- Most folyik az iskolákban a ká­ros szenvedélyek elleni akció. Tehát az alkohol, a dohányzás és drog - esetleg - drámai hatásáról hallhat­nak meggyőző előadásokat a gyere­kek. És a szüleik?- Éppen erről van szó. A szülői értekez­leteken is tartunk előadásokat, tehát a szü­lőkre is akarunk hatni... Lehet, hogy nevet­ségesen hangzik, de nem tudom megérte­ni azokat a szülőket, akik cigarettáért, ital­ért küldik az egészen piciny gyermekeiket. A csemete alig bírja el a pakkot, de nem is ez a legnagyobb baj. Hanem az, hogy az első bolti útjain azt tanulja meg, hogy ott italt, meg cigarettát lehet venni. Persze, a példamutatásról szólva a pedagógusokról sem szabad elfelejtkezni. És természete­sen a sajtó agitáló szerepét sem szabad fi­gyelmen kívül hagyni! I- Erről jut eszembe egy korábbi beszélgetésünk, amikor a televízió Ablak című műsorában is hasonló témával foglalkoztak.- Meg is jegyeztem, hogy mit mondott az élet tiszteletének etikájáról a pszichológus. Ez azt jelenti, hogy kevés, ha rendkíyül vilá­gos ésszel megismerjük a dolgokat foglal­kozunk problémáinkkal, de ugyanakkor hiányzik belőlünk valami olyan, ami az aka­ratunk szilárdságát, bátorságát jelenti és a hitet. Akinek az élni akarása erős, az opti­mista. De nem jó az, ha ez pesszimizmust takaró hivatalos optimizmus. Aki nem tud örülni és az életben nem látja meg a szé­pet, az nem egészséges. Ha tiszteljük az életet, akkor meg kel lenni bennünk annak az erőnek, mely a tényekkel való szembe­sülés esetén sem tör le minket, hanem se­gít átlépni a bajokon és előre tekintve cse­lekedni... Én pedig azt mondom, hogy mint az egészségvédelmi tanács titkára, nem bánnám, ha egy idő múlva munka nélkül maradnék, mert az közös munkánk ered­ményességét, céljaink elérését jelentené. I- Én pedig szívesen, mi több, bol­dogan segítenék másik munkahe­lyet keresni! A volt bonyhádi járás területén a ma élő legöregebb ember sem emlékezhet arra a katasztrofális jégverésre, amely csaknem az egész járás területét egyet­len éjszaka tönkreverte. Akkor 1896-ot irtak.Augusztus 6-a volt, meleg nyári nap. Az emberek vágyódtak a fák hűs árnyai alá, aki tehette, a hűvös lakásban maradt. Igazi nyár volt. Éjjel tört a veszedelem a járásra. Az emberek riadtan ébredtek el­ső álmukból a jégszemek okozta szörnyű zajra, a betört ablakok csörömpölésére, a lakásokat elöntő áradatra. Jó termés ígérkezett abban az eszten­dőben. Augusztus 6-án éjszaka azonban szertefoszlottak a bő terméshez fűződő remények. De idézzükajárás főszolgabí­rójának jelentését, amelyet 10 nappal a súlyos csapást követően küldött a vár­megye közigazgatási bizottságához. „A folyó év augusztus hó 6-án éjjel dü­höngött jégviharok és felhőszakadások következtében Zomba, Dőrypatlan, Té­véi, Kisdorog községek kivételével járá­som többi községei olymérvű károkat szenvedtek, hogy azok lakossága csak a legnagyobb aggodalommal tekinthet a jövő tél elé, melyben úgyszólván megevő kenyere sem lesz. A még lábon levő terményeket, zabot, bükkönyt, kukoricát, takarmányneműe- ket, a szó szoros értelmében lekaszálta, a réteket eliszapolta, tönkretéve ezáltal az egész sarjútermést, a szöllőket tönk­reverte olyannyira, hogy néhány év fá­radtságába és munkájába kerül, míg is­mét termő állapotra lesznek hozhatók; a künnlevő és keresztekben összerakott gabonát szétszórta, a szemeket kicsé­pelte, amely szemek a gabonában benn maradtak, a vihart követő néhány napi, majdnem folytonos esőzés következté­ben kicsíráztak, hasznavehetetlenné té­ve azokat.” A főszolgabíró együttérezve a súlyos károkat szenvedettekkel, kérte a köz- igazgatási bizottságot, adjon adókedvez­ményt. Ezt irta: „Tekintettel ezen óriási károkra, azon előterjesztéssel járulok a Tekintetes vár­megyei közigazgatási bizottság elé, mi­szerint úgy a kincstári mint a törvényha­tósági követelések befizetésére egy évi időhalasztást, s ugyanazon időre ezen követelések biztosítására a végrehajtás felfüggesztését kieszközölni méltóztas- sék.” A kérelmet csak részben teljesítették, de azért az is segítség volt a bajbajutot­taknak. 1896-ban a völgységi (bonyhádi) já­rásban összesen 33 község volt, közülük 28-ban tette tönkre a termést a felhősza­kadás, és a jégverés. Az utak egy részét a patakká duzzadt átfolyások elmosták, a termőföldet elvitte a víz... Sokáig emlege­tett katasztrófa volt 1896-ban, akkor, amikor az ország hazánk ezeréves fenn­állását ünnepelte... A pedagógusok is elfelejtették a német nyelvet A megye tanfelügyelőjének 1896. évi jelentéséből szinte sugárzik a büszke­ség, dicsekvésreméltónak találták azo­kat az eredményeket, amelyeket az isko­lai és az óvodai hálózat kiépítésében elértek. Közölte a tanfelügyelő, hogy 1896-ban „összesen van a vármegyében most 14 ovoda, 27 állandó és 25 nyári menedékház”. Az iskolákról ezeket vetette papírra: „...van jelenleg Tolna vármegyének 235 népiskolája 430 tanteremmel és 408 tanítóval; továbbá 66 óvási intézete 67 tanteremmel és 67 vezetőnővel, így Tolna vármegyének összesen 301 népoktatási intézete van, 497 tanteremben és 475 tanerővel.” A számok valóban arról tanúskodnak, hogy a megye nem késlekedett szinte mindent megtenni, a népoktatás tárgyi és személyi feltételeinek biztosításáért. De nem lényegtelen az sem, hogy mit oktattak. Többek között a magyar nyel­vet. De hogyan, milyen céllal? Most kissé hosszasabban idézzük a jelentésnek ezt a részét: „A magyar nyelvtanításában kellő elő­rehaladás történt, mert már a vármegye összes német tannyelvű iskoláiban meg­kezdették a magyar beszédnek okszerű tanítását; minek eredményéül tekinthető az is, hogy néhány eddigelé német-ma­gyar tannyelvű iskolának hatósága, az is­kolának tanítás nyelvét teljesen magyar­nak határozta el; mi fényes bizonyítéka annak, hogy vármegyénk értelmiségé­nek példát adó közreműködése által, a várva várt nagy nemzeti missió hatéko­nyan megkezdve lön. Ezzel legfényesebb példával szolgált Tolna vármegye törvényhatósági bizott­sága azon páratlan nagylelkűségével, midőn hazánk ezer éves fennállásának emlékére vármegyei közművelődési alap címén ötvenezer forintot szavazott meg, melynek kamataiból a magyar nyelv ter­jesztésében kitűnt tanítók, tanítónők, óvónők és iskolai tanulók is jutalmazan- dók lesznek. Ha ehhez még az államnak nagy- kegyüsége is hozzájárul, hogy a német anyanyelvűek által tömörülten lakó völgységi és simontornyai járásokban több állami iskolát és óvóintézetet állít, rövid időköz alatt már a magyar nyelv tel­jesen érvényesül, és visszafoglalja a né­met nyelv által már 150-180 év óta elfog­lalt helyét.” Nos, valóban, az újságok 1896 után minden esztendőben hírül adták, hogy több óvónő, tanító és tanítónő, s néhány tanuló kapott is jutalmat a magyarosítás­ért. S ez oly „jól” sikerült, hogy amikor a polgári demokratikus forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság idején meg­kísérelték a németet oktatni, nem volt a megyében olyan tanítói kar, amely a ren­deletet végre tudta volna hajtani. Pedig korábban elég gyakori volt, hogy egyik másik nevelő nem, vagy csak alig tudott magyarul... Az erőszakos magyarosítás­nak egyik, drágán fizetett ára volt ez. Adóügyek 1897-ben Alig zajlottak le a millenniumi ünnepsé­gek, 1897-ben 108 esetben perdült meg a dob, hogy árverésre szólítsa az embe­reket. Adótartozások biztosítása céljából rendeltek el árveréseket a pénzügyi ha­tóságok. A pénzügyi jelentés szerint azonban ennek csak mintegy ötödrészé­ben foganatosították a végrehajtást, mert mielőtt az árverező a kikiáltási árat, vagy a licitet leütötte volna, az adós fizetett. Húsz esetben azonban minden igyeke­zet ellenére is az adós fizetőképtelen ma­radt. Emiatt Mucsiban 3, Őcsényben 1, Szekszárdon 3, Mórágyon 5, Kisvejkén 1, Kis-tengelicen 2, Lápafőn 1, Tolnán 1, Dunaföldvárott 1 és Döbröközön két in­gatlan került más tulajdonába. A jelentés megjegyzi, hogy „Az ingatlanok elárverezése egyrészt az államkincstár érdekeinek biztosítása végett okvetlenül szükséges volt, más­részt az ingatlan elárverezésének a fenn­álló törvények és szabályoknak szigorú szem előtt tartásával foganatosíttattak." A jelentés mellékletét képező statiszti­ka azonban sejtetni engedi, hogy az adó­hatóságok nem voltak tévedhetetlenek. 98 esetben emeltek panaszt, tettek ész­revételt az emberek a kivetett adó miatt a közigazgatási bizottságnál. Ebből 45 esetet a bizottság indokoltnak tartott és módosította a kivetéseket, 53 esetben azonban helyesnek minősítette az ere­deti előírásokat. Az adósnak fizetnie kel­lett. Az árveréseket megelőzték a zálogolá­sok. Ez sem volt mindig zökkenő, erőszak nélküli. 1897-ben nem kevesebb mint 65 esetben fordultak panasszal orvoslást keresve az emberek a közigazgatási bi­zottsághoz. Feltűnő, hogy mind a 65 esetben jogosnak találták a panaszt, és orvosolták azt. Úgy tűnik, a végrehajtók nem mindig tartották be a törvényes előírásokat. A jelentés „adóelengedés” címszava alatt figyelemre méltó adatsor található. Idézzük: „Az elemi csapások által okozott károk rendkívüli eseteiben 114 községben 177 952 frt 82 kr. föld- és általános jöve­delmi pótadó Íratott le. 40 községben jégeső 102248 frt 15 kr. 12 községben árvíz 14 286 frt 50 kr. 51 községben rovarok, phyloxera 48093 frt 12 kr. 11 községben rozsda (gabonakár) 13325frt 05 kr. Összesen 177952 frt 82 kr. erejéig okozták az adó elengedését.” A megyében 52 községben összesen 206 épületre engedélyeztek ideiglene­sen házadó-mentességet, éspedig: Si- montornyán 5, Madocsán 1, Csibrákon 1, Felsőnyéken 1, Hidegkuton 1, Köles- den 3, Ozorán 5, Szárazdon 5, Udvariban 1, Varsádon 1, Dunaszentgyörgyön 8, Mázán 2, Alsónyéken 1, Varsádon 1, Har­con 1, Németkéren 2, Pincehelyen 5, Bölcskén 13, Kistormáson 5, Bátaszéken 3, Pakson 10, Szekszárdon 16, Hőgyé- szen 7, Tolnán 11, Kalaznón 1, Nagydo- rogon 4, Dunakömlődön 1, Ó-Dombóvá- rott 19, Értényben 1, Belecskán 2, Kónyi- ban 1, Gyönkön 2, Páriban 1, Új-Dombó- váron 2, Dőry-patlanon 1, Kisdorogon 2, Mözsön 10, Pilisen 1, Dunaföldváron 14, Medinán 1, Decsen 2, Döbröközön 1, Iz- ményben 3, Bonyhádon 2, Agárdon 1, Őcsényben 1, Szakadáton 3, Némediben 4, Diósberényben 2, Tamásiban 9, Zom­ba községben pedig 5 épület után - át­menetileg - nem kellett adózni. A men­tesség okát a jelentés nem részletezi. K. BALOG JÁNOS Hét végi Szabó László és V. Horváth Mária az egészség megőrzéséről

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents