Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-18 / 14. szám
MA: Vendégtanárok a paksi 1988. január 18. HÉTFŐ szakközépXXXVIII. évfolyam, 14. szám iskolában % ÁRA: 1,80 Ft (3. oldal) Eduard Sevardnadze Bonnba érkezett Munkásőregység-gyűlések Helytállás a munkában, a kiképzésben, és a szolgálatban Befejeződött a zászlóaljjá szervezés Pontosan három óra volt szombaton délután, amikor a tamási művelődési központban Rigóczki Zoltán egységparancsnok jelentésével megkezdődött a tamási Gőgös Ignác munkásőregység 1987-es kiképzési szolgálati évet záró, az 1988-as feladatokat meghatározó egységgyűlése. A gyűlés levezető elnöke Deák István, a Gyulaji Állami Erdő és Vadgazdaság igazgatója köszöntötte a megjelenteket, köztük Medve László Szociális és Egészségügyi Minisztériumi államtitkárt, Váradi Lászlót, a megyei pártbizottság titkárát, Szabóné Rózsás Évát, a munkásőrség megyei parancsnokságának helyettesét, Bozsó Jánosné és Varga János országgyűlési képviselőket, Fiáth Attilát, a tamási városi pártbizottság első titkárát, valamint a tamási és környéke üzemeinek, szövetkezeteinek és intézményeinek képviselőit, az egység munkásőreit. Köszöntő szavaiban ismertette az egységgyűlés napirendjét, majd Rigóczki Zoltán egységparancsnok beszámolója következett. Bevezetőjében jelentette, hogy az egység a számára előírt feladatokat 1987- ben eredményesen végrehajtotta, a munkásőrök fegyelmezetten dolgoztak, helytálltak a gazdasági építőmunkában, aktív társadalmi-közéleti tevékenységet folytattak és az elvárásoknak megfelelően magas színvonalon oldották meg a kiképzési és szolgálati feladataikat. Befejeződött az egység zászlóaljjá szervezése. A tényleges munkásőrállomány foglalkozáson való részvétele több mint kilencvennégy, a tartalék állományé pedig hetvennyolc százalékos volt ami igazolja, hogy az egységénél szilárd a kiképzési fegyelem. Kiemelt figyelmet fordítottak a szakalegységek állományának kiképzésére, a szakfeladatok magas szintű ellátására. Az egység kapcsolata különösen jó a városi rendőrkapitánysággal, az MHSZ városi vezetőségével és a polgári védelem városi parancsnokságával. Végezetül az egységparancsnok külön szólt, köszönetét kifejezve a munkásőrök családtagjairól, akik az otthoni feladatok átvállalásával segítették a munkásőrök tevékenységét. Ezt követően Fiáth Attila a városi párt- bizottság első titkára szólt a munkásörökhöz. Elmondta, hogy az elmúlt évtizedek fontos politikai eseményei voltak a munkásőregység-gyűlések, szervesen beépülve a fontos társadalmi rendezvények sorába. A munkásőrök tevékenységéről szólva elismerését fejezte ki a szolgálati, kiképzési feladatok ellátásában végzett munkáért, külön kiemelve a munkásörök munkahelyen végzett termelőmunkáját, helyállását. Medve László államtitkár a munkásőrökről szólva egy huszönöt év előtti személyes emlékét idézte, amikor az Egészségügyi Minisztérium KlSZ-szervezeté- nek kapcsolata volt a tamási termelőszövetkezettel és ő is lent járt az akkori faluban, majd az általa is tapasztalt változásokról, a városiasodás jeleiről, a várossá nőtt Tamási mai életéről szólt. A hozzászólások után kitüntetésátadásra került sor. Regéczy Antal egységparancsnok-helyettes ismertette a kitüntetésekről szóló parancsokat. Először az egységparancsnok vette át a szocialista versenymozgalomban elért második helyért a megyei parancsnoktól kapott oklevelet, majd a Kiváló Raj címet elért tamási ellátóraj vezetője a címmel járó vándorzászlót és oklevelet. A kitüntetéseket Fiáth Attila, Szabóné Rózsás Éva és Rigóczki László adta át. A Kiváló Század címet a második század parancsnoka, Csóka Ferenc vehette át. Kiváló szakasz lett az első század második és a második század első szakasza. Kiváló Raj címet az első század első szakasza második raja és a második század harmadik szakaszának harmadik raja kapott. Kiváló Parancsnok jelvényt né- (Folytatás a 2. oldalon.) Vasárnap a kora délutáni órákban hivatalos látogatásra a nyugatnémet fővárosba érkezett Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter. A vendéget a köln-bonni repülőtéren partnere, Hans- Dietrich Genscher fogadta. A kedd estig tartó látogatás során Sevardnadze a Genscherrel való tárgyalásain kívül felkeresi Richard von WeizsácA nicaraguai kontrák csúcsszerveként működő, úgynevezett Nicaraguai Ellenállás hattagú igazgatósága szombaton a floridai Miamiban bejelentette, hogy a szervezet „kész tárgyalásokat folytatni a sandinistákkal”. Aristides Sanchez, az igazgatóság tagja újságírók előtt hangsúlyozta, hogy a tárgyalások akár már a hét közepén megkezdődhetnek a Costa Rica-i fővárosban. Hozzátette azonban, hogy szervezete nem fogadja el a sandinista kormány semmiféle „előfeltételét”, s követelte, hogy a tárgyalásokon részt vehessenek a nicaraguai belső ellenzék képviselői is. Nagyra értékelte a San Jóséban létrejött egyetértést Vinicio Cerezo guatema- lai elnök. A Costa Rica-i fővárosban szombaton tartott sajtóértekezletén hangoztatta: a találkozó résztvevői kifejezésker szövetségi elnököt és Helmut Kohl kancellárt. Találkozik továbbá a politikai pártok vezetőivel és a gazdasági-üzleti körök képviselőivel. A megbeszélések legfontosabb napirendi pontjai: a nemzetközi helyzet, a le- szerelési-fegyverkorlátozási tárgyalások állása, a kelet-nyugati kapcsolatrendszer, valamint a kétoldalú viszony. re juttatták akaratukat, hogy teljesítsék a guatemalai egyezmény előírásait. Napoleon Duarte salvadori elnök ugyancsak szombaton San Jóséban kijelentette, hogy a közép-amerikai elnökök „történelmet formálnak” és egyetértett azzal, hogy a külső hatalmaknak, köztük az Egyesült Államoknak be kell szüntetniük a fegyveres csoportoknak nyújtott támogatást. Cristopher Dodd demokratapárti szenátor, a nyugati félteke ügyeivel foglalkozó szenátusi albizottság vezetője úgy vélekedett, hogy Daniel Ortega San José-i nyilatkozata után semmi sem indokolhatja a kontráknak szánt amerikai segélyek folyósítását, és felszólította a kormányt, álljon el attól a tervétől, hogy a kongresz- szustól újabb segélyösszeget kérjen a kontrák számára. A kontrák elfogadták Daniel Ortega javaslatát Bizakodik Láng „leánya” Elegendő munka, feszített, de nyugodtabb esztendő I Gőgös Gyula, az Almásfüzitői Timföldgyárnak készülő bepárló hegesztését végzi. szám fejlesztésére, amely kizárólag a technológia és a kutatás továbblendíté- sét szolgálja. Időközben rendeződött az is, hogy a korábban felvett hitelekből, vagyonarányosan mennyit kell visszafizetni a nagy- vállalati kasszába. így ebben az évben, az adózott eredmény összegének 30 százalékát utalják át Budapestnek. Az elmúlt évben megkezdett és ez év elején folytatódó üzleti tárgyalásoknak köszönhetően a dombóvári Láng eddig 370 milliós rendelésállománnyal bír, amely eleve garanciát nyújt a biztonságos termeléshez. Gondot jelent viszont, hogy a Dunai Vasmű megszüntette a 12 milliméternél vastagabb saválló lemezek gyártását, holott az élelmiszeripari berendezésekhez ez szükséges. így aztán legalább húszmillió forint értékű tőkés anyag importtal kell számolniuk. Ebben az ígéret szerint az egykori nagyvállalat segítséget nyújt Dombóvárnak. Ezért is lenne célszerű, ha mielőbb növelni tudnák a tőkés exportot, ám erre a jelen helyzetben nem fűzhetnek sok reményt. Szocialista partnereiket továbbra is megtartották, Csehszlovákiának konzervgyári paradicsomfeldolgozó vonalat szállítanak, ugyanúgy a Szovjetuniónak. A magyar megrendelőknek 30 milliós az igényük jelenleg, a különböző kazánok előállítására, a SZIM-nek pedig acélszer- kezeteket gyártanak." Végezetül megemlítendő, hogy a most folyó tárgyalások sikerétől függően beléphetnek a brazil piacra, ugyancsak paradicsombepárlók szállításával. S. GY. Fotó: SÖRÖS MIHÁLY A szanálási eljárás befejezése óta mind bizakodóbbak a dombóvári Lángnál dolgozók. December közepén megszületett, a leányvállalat létrejöttéről szóló alapítóokirat, miszerint az egykori országos nagyvállalat gyáregysége, ez év elejétől leányvállalatként működik tovább. Mint Bilek Sándor igazgató a hét végén elmondta, egyáltalán nem tartanak attól, hogy nem lesz elég munkájuk. A termék- összetételen nem szükséges változtatniuk, s minden remény megvan arra, hogy február végéig az éves kapacitást teljesen lekötik a szerződésekben megfogalmazottak szerint. Egyébként 1988- ban 450 millió forintos árbevétellel számolnak, melynek nyereségvonzata elérheti a negyvenmilliót. Természetesen, az új szervezet felállása még több teendőt kíván a gyáriaktól! A kereskedelmi munka erősítését szolgálja majd az a kirendeltség, amely jelenleg szervezés alatt áll, és az egykori anyavállalatnál, Budapesten működik majd, mindössze kilenc szakemberrel. Dombóváron is lehetőségük nyílik a létHaraszti László lakatos, az ikeriángcsöves gőzkazán búvónyílásának tisztítása közben