Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-12 / 293. szám

1987. december 12. /tolna'' 10 TnÉPÜJSAG Mátyás B. Ferenc: Szép, érzelmes búcsúszó Aphrodité városa 2300 éves Alapításának 2300. évfordulóját ün­nepli az idén Paphosz, ciprusi kikötővá­roska. Ám ha figyelembe vesszük, hogy a mai Paphosz joggal vallja magát egy már csupán romok jelezte, tőle alig 11 kilo­méterre fekvő másik Paphosz nevű város örökösének és folytatójának, akkor tör­ténelme talán 32 évszázadra is tágítható. Aphroditének, a szerelem görög istennő­jének városa valószínűleg már a trójai háború idején (i. e. 1180 körül) állt, nevé­vel - az Aphrodité-kultusznak szentelt hí­resen szép templomai miatt - gyakran ta­lálkozni a mükénéi kultúra korát tükröző görög mitológiában. Miért lett Ciprus (Küprosz) „Aphrodité szigete” Paphosz pedig „Aphrodité és Ki- nürasz városa”? Az i. e. nyolcadik szá­zadban született homéroszi eposzokból kiolvashatóan azért, mert Aphrodité itt emelkedett ki a tenger habjaiból. A sze­relem istennője úgy született, hogy Zeusz villámával megérintett egy kagylót, s ez - gyöngyszemként - megteremtette Aph­roditét. Hésziodosz, aki Theogónia (Az is­tenek származása) című munkájában először próbálta - némiképp az ószövet­ségi zsidó prófétákhoz hasonló módon - áttekinteni a görög istenek világát, más­ként tudja a történetet. Az ő nyersebb - ősibb? - változata szerint Krónosz titán anyjának, Gaia istennőnek felbújtására sarlóval levágta és elhajította éppen sze­relmeskedni akaró apja, Uránosz férfias­ságát. Az Ciprus közelében esett a ten­gerbe, s belőle képződött az a hab (aph- rosz), amelyből az ellenállhatatlanul szép Aphrodité fakadt. Ahol Paphosz közelé­ben Ciprus földjére lépett, a sziklát máig a „görög kövének” nevezik. Akárhogyan volt is, a folytatás mindkét helyen ugyanaz: Paphosz vált Aphrodité leghíresebb, jósdával is kiegészülő kul­tuszhelyévé az egész ókori görög világ­ban. S az ok? - Történt egyszer, hogy Pügmalion küproszi király olyan szép elefántcsontszobrot faragott az istennő­ről, hogy belészeretett a szoborba. Ágyá­ba fektette, feleségül akarta venni. Két­ségbeesetten könyörgött segítségért Aphroditéhez, aki meg is hallgatta: élővé változtatta a szobrot, hogy a király felesé­gül vehesse. Házasságukból született Paphosz, akinek fia, Kinürász, Paphosz városát alapította. - Ez a mondái magya­rázata, hogy itt épültek a legnagyobb Aphrodité-szentélyek, ide jött egyik templomáb; a szerelemistennő, s itt für­dették meg ő kísérői, a kháriszok, s ken­ték be illatos olajjal, mielőtt a halandó tró­jai pásztorhoz, Ankhiszészhez sietett szerelmi légyottra. E találka következmé­nyeként szülte Aineiaszt (Aeneast), aki a trójai háborút egyedül túlélve a Róma és a latinok ősatyja lett... Mindez tehát valószínűleg nem a mai Szentendrének, a múzeumok városá­nak, s egyben Magyarországnak legláto­gatottabb múzeuma az egykori Vastagh- ház, mely otthont adott a legeredetibb magyar keramikus, szobrász, Kovács Margit világhírű alkotásainak. Kevés művész él annyira tovább mű­veiben - önmagát adva minden alkotá­sában, bármilyen kicsi szobor, vagy edény legyen is az -, mint ez a sokat szenvedett, nagyszerű ember, akinek minden öröme, hite, csalódása, szenve­dése alkotássá változott, akinek teremtő képzeletét mindig követni tudta a keze. Az agyag, mestersége címere nem csu­pán alapanyag volt számára, hanem az egyetlen kifejezési lehetőség, amely átlé­nyegültén adta vissza keze melegét, em­beri lényének fényét, megkapó, üde, tisz­ta báját. Művészete korszakot jelöl a magyar kerámia történetében. Világa egységes hatású, nagy erejű, egyéni hangú, sajáto­san a hazai talajban gyökerező, ugyanakkor modern és európai. 1902. november 30-án született Győ­Paphoszban történt, hanem az egykori másikban. A két város egy ideig egymás mellett élt, s Ó-Paphosznak, illetve Új- Paphosznak hívták őket. Ez utóbbihoz az a mítosz tartozik, amely szerint a trójai háborúból hazatérő Agapenór árkádiai király, aki nem igazán értett a hajózás­hoz, eltévedt a tengeren és Küprosz szigeténél hajótörést szenvedett. Sztra- bón, a görög ókor legnagyobb geográfu­sa is azzal ért egyet, hogy Új-Paphoszt ez az Agapenór alapította. A lényeg azon­ban az, hogy mindkét város Aphrodité kultuszhelyeként lett híressé: az őket ösz- szekötő úton - Sztrabón szerint -, „fér­fiak és asszonyok együttesen minden esztendőben ünnepi felvonulást tarta­nak”. (Ez a jelenidő időszámításunk első évszázadát jelenti.) Aphrodité kultuszát megelőzően - lé­nyegében a görögök előtt - valamely ke­leti termékenység-istennőt tiszteltek a sziget lakói. E kultusz papjai, s még in­kább papnői uralkodtak Cipruson. Szá­mos bizonyítékát találták meg annak, hogy a trójai háborúból hazatérő müké­néi görögök változtatták ezt Aphrodité tiszteletévé, s ők virágoztatták fel a gaz­dasági életet is a szigeten, amely - Kittim néven - az ószövetségbe is bekerült, Dá­niel könyvébe. Ciprus i. e. 315-ben a Ptolemaioszok egyiptomi birodalmához került. Fontos katonai támaszpontnak tekintették, és különféle nyersanyagok - fa, búza - szállítójának. Az alig néhány évvel koráb­ban alapított Új-Paphoszt az virágoztatta fel, hogy kitűnő volt a kikötője, s közel voltak hozzá az erdők. A másik Paphosz lassú sorvadásnak indult, erőteljeseb­ben már a római uralom vége felé, amikor a birodalom központja Bizáncba helye­ződött. A biblia is említ egy paphoszi ese­ményt: Pál és Barnabás apostoloknak 45-ben sikerült a keresztény hitre téríte­niük a sziget római helytartóját, Sergius Paulust. A helytartó egyik embere - látva ura érdeklődését az új hit iránt - minden módon megpróbálta ellensúlyozni az apostolok befolyását, Pál azonban átkot mondott, amely átmeneti vakságot bo­csátott a bűnösre. „Mikor a helytartó látta ezt, hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása.” Ciprus 965-től a bizánci bi­rodalomhoz tartozott, s a történelem a következő évszázadokban hallgat Pap- hoszról, amely ismeretlenségbe süllyedt. Mostani, újabb felvirágzásának indítékai talán a 18-19. század fordulóján kere­sendők, amikor is az angol birodalom tu­dósaiban érdeklődés támadt az ásatá­sokkal felderíthető múlt iránt. A föld alól a régi dicsőség sok-sok tárgyi bizonyítéka került elő, vált közkinccsé. NAGY KÁROLY (Szófia) rótt. Művészeti tanulmányait grafikusként 1924-ben Jaschik Álmos magániskolá­jában kezdte meg Budapesten. A lágyan hullámzó, kissé szecessziós hangvételű díszítés haláláig őrizte Jaschik tanítását Kovács Margit formavilágában. Később érdeklődése a kerámia felé fordult. Elő­ször a budapesti iparművészeti iskolá­ban, majd 1926-28-ig Bécsben a Wiener Werkstätte egyik tagjánál, Hertha Bu- chernél sajátította el a mesterséget. 1928-29-ben Münchenben képezte to­vább magát. Főleg vallásos kompozíció­kat mintázott. 1932-ben Koppenhágá­ban, 1933-ban Sévres-ben járt tanul­mányúton. 1928-ban itthon a Tamás-ga­lériában mutatkozott be először munkái­val. A magyar művészeti élet sikeres résztvevője volt haláláig. Pályája gyorsan ívelt felfelé, a harmin­cas évektől kezdve már az élvonalba tar­tozott. Külföldi útjának művészi tapaszta­lataiból, saját élményeiből és a magyar népművészetből egyéni formanyelvet alakított ki magának, mely a múló évtize­dek során többször változott ugyan, de önnyen elváltak, nem fűzte K össze őket csak a véletlen. Kiteleltek, aztán elindultak, ki-ki tapasztalata és megér­zése szerint. Yogi már nem is _______ számolta a szétszóródásra ítél t bódékat, tudomásul vette, hogy a „VURSTLI” feloszlik; kószált az egyre tá­guló téren, segédkezett a készülődők- nek, mintha ezzel visszatarthatná őket. Aztán egy márciusi reggelen arra éb­redt, hogy egyedül maradt: az óriáske­rék magával vitte a társaság utóját... Ku­pakok, üvegtörmelék, sztaniol, rágógu­mi-csomagolások cafatjai, fürészporfol- tok, maradtak utánuk, mint céltalan gyűj­teményben összehordott és elfelejtett haszontalanságok, s a hamisság jegyét nyomták a vidám zsibongással eltöltött hónapok emlékére. Csupán a lányok szépültek meg az események növekvő távolságában; Yogi szedett-vedett no­mád életében ők jelentették az élményt, mely emlékezetessé tette a városokat, melyekben körhintájával elidőzött... Fogta törülközőjét, és átment a tér túl­oldalán szerénykedő házikóhoz - kétfe- lől középületek magasodtak, mintha ösz- sze akarták volna nyomni szomorú társu­kat -; jóravaló, idős házaspár lakta a ki­csiny házat, Yogi egész télen náluk für­dőit, tisztálkodott. Bekopogott.- Nyitva van - hallatszott. Gyenge fényű villanykörte lógott a bor­dás plafonról, szomorú fényében öreg­asszony kavargóit valami büdös ételt a kályhán. Vesepörkölt, gondolta Yogi; a szüle fekete, zsákszerű ruhájában, sze­derjes arcával, jókora fakanalával ha­sonlított egy boszorkányhoz.- Az öreg felkelt? - kérdezte Yogi mo­sakodás közben.- Haza se jött még!- Pedig elköszöntem volna tőle... Uta­zom én is.- Árokban keresd, ahol tanyázik! Még dünnyögött valamit, de Yogi nem értette. Köszönt és távozott. Lakókocsijá­ban tiszta inget öltött magára, majd az ál­lomásra ment - vagont akart bérelni, s néhány emberrel megalkudni, hogy se­gítségére legyenek a körhinta berakodá­sában. A vasúti vendéglőben ebédelt; az ajtó közeléből látta a peronon búcsúzkodó- kat, és vágy fogta el, hogy valakitől - akárkitől - ő is elköszönjön... Akárkitől, de jó szóval, Isten hozzáddal, ahogy az dukál...! Ne kóbor kutyaként hagyja el ezt a várost is, ahol kitelelt... Megkörnyékezte a pincért, szerezzen neki egy telefonkönyvet, hogy kikeresse belőle a lány címét. Jó jelnek tartotta, hogy egyáltalán emlékezett még a nevé­re, bár sohasem gondolt arra, hogy meg­keresi... Pedig néha vágyott rá, és érde­kes módon bőrének sajátos illatára is emlékezett, miközben arcát, szavait pró­bálta magának felidézni. Bizakodva indult, hogy megkeresse. * A lány nagyon meglepődött, csodálko­zó arcán festése pontosan kiszámított síkjai eltorzultak, mintha hamarjában egy síró harlekin maszkját öltötte volna ma­mindig jellegzetesen „kovácsmargiti” maradt. Fiatalságában alkotó kedve sok­oldalúságát különféle színes mázas edé­nyek sora, reliefek, falképek, kisplaszti­kák és első korongolt figurái bizonyítot­ták, melyeknek utolérhetetlen mestere maradt haláláig. 1929-ben készített Ko­rongos című reliefje mesterségének cí­mere, kis genrekép, mely múzeuma falán is látható. Üde bájú Madonnái, a középkori és a bizánci mozaikokat idéző, nyúlánk, esendő szentjei, magyaros zsánerfigurái a teremtés örömét, egy árnyaltan gazdag kedélyvilág magával ragadó erejét árasztják magukból a felfokozott lükteté­sű érzelmek egész skáláján (Zsömle­leány 1933-34, Kisinas 1934, Kuglófma­donna 1938. Pólyázó Madonna 1942, Salome 1943-44.) A felszabadulás után művészete kitel­jesedett, stílusa beérett, a kerámia min­den ágában kiemelkedő értékeket hozott létre. Munkásságában a figurális elem játszotta a főszerepet. Technikai, ábrázo­lásbeli nehézségeket nem ismert. Bő­gára. Felkócolt, búzasárga haja oda nem illően ágált fején, mint egy hervadó virá­goskertre borított szénaboglya. Mielőtt Yogi sarkon fordult volna, feltalálta magát és megszólította:- Ó, Yogi... Gyere, gyere be... Bemuta­tom a vőlegényemet. Selymesen sustorgó, kínai mintás pongyolájában előrement, de a szobaaj­tóban bevárta Yogit.- Csak kérlek, vigyázz, el ne szóld ma­gad... Megígéred? Yogi bólintott. Kopaszodó, szemüveges fiatalember ült a biedermeier asztal mellett, mintha odaszorult volna az asztallap és széke támlája közé; kínlódva állt fel, nyirkos te­nyerű keze élettelenül lógott ki kabátujjá- ból. Yogi átkozni kezdte szentimentaliz- musát, mely búcsúzkodásra késztette. Körbeülték a teniszpályányi asztalt, s mintha csak erre várt volna, megjelent a lány anyja. Tálcát hozott, s most Yogira került sor, hogy felkínlódja magát az asz­tal mellől. Mindjárt le is szögezte:- Csak egy pillanatra ugrottam be, bú­csúzni.- Örvendünk, ha Marika ismerősei lá­togatóba jönnek - felelte egy szuszra a mama. - Láthatja, mérnök úr, hogy lá­nyom körüludvarolt portékája város­kánknak - fordult a vőlegény felé, akin máris kiütköztek a féltékenység jelei.- Ez igaz - sietett Yogi a segítségére -, Marika a legszebb eladó lánya ennek a városkának! kopasz irult-pirult, a lány A csókosra csücsörítette ajkát, a mama elégedetten rávi- gyorgott Yogira, aki a fenébe kívánta mindnyájukat, magát _______ is beleértve.- Elutazik? - kérdezte a mama, és ki- porciózta közben a dulcsácát s a pohár vizet. - Kiküldetésbe vagy csak kirándu­lás céljából?- Természetesen kiküldetésbe - mondta a lány.- Fontos ember! - mondta a mama elégedetten. - És hova, ha szabad ér­deklődnöm, a Fő-vá-ros-ba? nézett je­lentőségteljesen a rákvörös vőlegényre.- Ugyan, anya! - szólt közbe a lány. - Ne hozd zavarba vendégünket, úgy fag­gatod, mint egy vallatótiszt! Inkább mu­tasd meg Pistának a beteg virágaidat. - Vőlegényéhez fordult: - Agrármérnök úr, vessen egy pillantást reájuk, mielőtt telje­sen elpusztulnak.- Jöjjön, Pistuka - kapott az ajánlaton a mama. - Tegye magát hasznossá, mintha már otthon lenne... Yogi kibámult az ablakon, hogy ne kelljen végignézze, miként kászálódik az agrármérnök elő az asztal s a szék csap­dájából... Valahogyan becsapottnak érezte magát, mint a letépett virág, ha vá­za helyett a gomblyukba kerül.- Búcsúzni jöttél? - kérdezte a lány, amint magukra maradtak.- Szétszéledt a társaság, indulok én is...- Szép, hogy gondoltál rám... De veled mennék... - sóhajtott meggyőződés nél­kül Marika. - Menni... Járni az országot... Fonó ségben sorjázó művei hazai és külföldi elismerést, hírnevet, magas kitüntetése­ket hoztak számára, de élete utolsó évti­zedeiben, a hazai avantgarde előretöré­se idején méltatlan mellőzést is. Mégis tovább folytatta megkezdett út­ját, meg tudott újulni öregségében is. Ek­kor váltak művei expresszív módon sűrí­tett, kerámiába álmodott mesévé, fiatal­Szabadon! Veled, amerre a szemünk lát...- Hagyjuk - morogta Yogi. - Nem ép­pen úgy van.- Láttad! - intett szemöldökével Marika az ajtó felé. - Mit szólsz hozzá?- Kopasz - vonta meg a vállát Yogi.- Nem sajnálsz... egy kicsit sem?- Miért? Jó férjed lesz, te meg szülsz neki egy sereg utódot.- Igen, Yogi... Szeretnék elbúcsúzni tő­led!- Azért jöttem...- Úgy értem, rendesen... Nem itt...- Reggelig a lakókocsimban leszek - mondta Yogi lehangoltan. A lány átágaskodott az asztal fölött, és megsimogatta Yogi arcát: - Úgy veled mennék most, édes...- Hagyd, nem is illik különben...- Nem - mondta a lány is, és vissza­húzta kezét. - Innen egyenesen a körhin­tához mész?- Még van valami elintéznivalóm, csak azután - lódította Yogi.- Ha végeztél, telefonálj, s én indu­lok... Megígéred?- Igen - ígérte meg Yogi. - Mi bajuk a virágaidnak?- Tetvesek.- Petróleummal kell bekenni őket - magyarázta Yogi. - Sorkatona koromban én kezeltem a század zöld sarkát, onnan tudom. A lány megkerülte az asztalt, a fiú hátá­hoz állt, és vállára tette kezét. Yogi a za­kóján keresztül is érezte enyhe remegé­sét.- Ne nézz hátra! így válaszolj... Ugye, nem sokra tartasz?- A magad körében vagy valaki - felel­te Yogi őszintén.- S a tiédben?- Nekem nincs köröm. Ez az ára meg az átka a szabadságomnak! A lány nem válaszolt. Elhúzódott, és az ajtó mellé lépett. Yogi felállt.- Ha gondolod, átmegyek és köszönök édesanyádnak. A lány elbiggyesztette ajkát.- Mire volna jó? Csak tovább táplálnád hiúságát. Az előszobaajtóban szembefordultak. Yogi zsebre vágta kezét, nehogy véletle­nül átölelje a lányt. - Akkor felhívjalak? - kérdezte, és úgy nézett rá, mintha egy mozgásba lendülő vonat lépcsőjén állna.- Szeretnék még egyszer felülni a hin­tádra - mondta Marika. - Forogni szeret­nék, ég és föld között, szabadon, szaba­don, veled...- Jó - mondta Yogi, és irtózatosan becstelennek kezdte érezni magát. Nézte a lányt, aki tulajdonképpen önmagát bú­csúztatta, hogy aztán megragadhasson az anyja által megszerkesztett biztonsá­gos világban... Már-már azon volt, hogy előhúzza zsebéből kezét, és megölelje bátorítón, de akkorra már ott magasodott a mama is közöttük, mint valami csőre töltött fenyegetés.- Kézit csókolom - rebegte Yogi kisfiú­sán hadarva és elindult.- Isten vele - szólt utána a mama, - és jó utat.----------- ár hangja keményen csat­tant, szavai a hála reflexeit B váltották ki Yogiból, és majd­nem visszafordult, hogy kö­szönetét mondjon, ám ideje­korán belátta, tévedése ne- ----------- vetségessé tette volna... s ágának nagyméretű kompozícióit foly­tatva (Piac 1961, Almát vegyenek, halat tessék, Nagy család 1962, Öregek csön­des lakomája, 1969-70.) Legtöbb művének tárgya a falusi élet, ahol a művész gyermekségét töltötte. Ilyen emléket idéz a többször megmintá­zott piac, de figuráinak java része is, mint a Halászasszonyok, vagy az 1952-es Ke­nyérszegő, a hazai és európai kerámia egyik csúcsteljesítménye. Az 1958-60- ban készült Siratóasszonyokban a sze­retteiket a háborúból hazaváró asszo­nyok apotheózisa. Első nagyméretű figurája, a Szoptató 1948-ban készült, melyet évek során számos társa követett. (Fonó 1953, Pár- kák 1958.) Az utóbbi jól mutatja, hogyan idézi a görög mitológia alakjait magyar földre. Nagyméretű figuráiban a szobrá- szi formálás, a különféle lelkiállapotok mesteri rögzítésével egyesül. Éles pszi­chológiai érzék, különleges dekorativitás jellemzi apróbb figuráit is, legyen tárgyuk akár bibliai (Júdás csókja 1956, Krisztus 1940, Noéék 1968-70), akár a századvé­gi kispolgárság, vagy a falusiak élete. 1977. június 4-én halt meg súlyos be­tegségben. Műveiben az élet nagy kér­déseire korszerű, maradandó európai rangú választ adott. BRESTYÁNSZKY ILONA Kovács Margit emlékezete

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents