Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-05 / 287. szám

6 Képújság

1987. december 5.

MÚLTUNKBÓL- Játékos, könnyed embernek tartja magát? Az, aki a szórakozásról ír könyvet csak víg kedélyű, az életnek, könnyű kikapcsolódásoknak élő ember lehet, gondolják sokan.- Nem az az ember vagyok, aki annyit játszott, szórakozott, hogy saját tapasztalataiból kiindulva tud tudományos vonatkozásban gondolkodni. A belső, személyes indíttatás helyett inkább egyfajta tudományos érdeklődés játszott itt döntő szerepet, az a tény, hogy ez a terület elhanyagolt, feldolgozatlan volt. Szembe kell néznünk azzal a kérdéssel, hogy vannak olyan fogalmaink, amelyeket egyértelműnek, elfogadottnak tekintünk a közgondolkodásban, de amikor definiálni próbáljuk, mutatókat keresünk értelmezéséhez, a közismert fogalom tudományosan kezelhetetlennek bizonyul.

I- Próbálkoztam én is, és rá kellett döbbennem, hogy ehhez az életünkben fontos szerepet betöltő tevékenységformához sajátos pejoratív színezet kapcsolódik.- Igen, itt két fontos dologról van szó. Egyrészt ha sorolni kezdjük azokat a cselekvési formákat, amelyek szórakozásnak minősülnek, körülbelül az ötvenedik után rá kell jönnünk, mennyire szerteágazó terület. Másrészt azonnal beindulnak azok az ideológiai, kultúrpolitikai reflexek, amelyek sokáig uralták a társadalomtudományokat és a közgondolkodást, nevezetesen, hogy a szórakozás egy alacsonyabb rendű tevékenység, amit el kell viselni,-de a művelődés- politika feladata, hogy az egyént ebből fokozatosan kiemelje, egy magasabb rendű művelődési régióba helyezze. így született meg a hatvanas években a szórakozva művelődés kategóriája, ami valójában egy csali, azzal, hogy kifejeződik benne egyfajta autentikus művelődési érték, eszme.- Valójában a szórakozásnak nagyon komoly és nélkülözhetetlen funkciói vannak. Ezt a létszükséglet jelleget igazolja ön a „hitetlenek” számára, amihez a történeti megközelítés csupán apropó. A szórakozás szabadságharcáról ír igen szemléletesen, de vajon hova vezet ez a harc?- A szórakozás szabadság foka akkor bontakozik ki igazán, amikor egy társadalom értékrendjében fokozatosan növekszik az egyéni lét elismertsége, értéke a közösségi élet presztízséhez viszonyítva. Ellenkező esetben a fő érték nem az egyén saját életének kiteljesítése, hanem a közösséggel való azonosulás, így a szórakozás lenézett, alacsony rendű tevékenységnek számít. Ma azzal együtt, hogy magasabb szabadság fokra lépett, párhuzamosan negatív hatások is bekövetkeztek, halmozódtak a torz, deviáns szórakozási formák.

I- Nem tartható tehát az a korábbi kényelmes álláspont, miszerint ez a negatív jelenség kizárólagosan a polgári társadalmak jellemzője...- Ott növekszik meg a deviáns formák szerepe, ahol jelentős társadalmi csoportok kiszolgáltatottsága nő, erősödik a hierarchizálódás. Akkor ugyanis, amikor egy csoport észreveszi, hogy alászorított helyzetben van másokhoz viszonyítva, vagy még a középmezőnybe tartozik, de presztízscsökkenés, más ok miatt ezt úgy éli meg, mint lefelé hajló tendenciát, a társadalom pedig anyagi, ideológiai, kulturális korlátozottsága miatt nem tud megoldási alternatívát nyújtani, a szórakozást az emberek menekülésnek használják fel. Miért iszik a magyar értelmiség, miért emelkedik körükben a nők, különösen a szellemi munkát végzők aránya...?

I- De ezt kultúrpolitikával befolyásolni alapvetően nem lehet, hiszen az okok megszüntetése vezethet csak célhoz.- Erről van szó. Az kultúrpolitikai kérdés, hogy a falvakban rossz az infrastrukturális helyzet, a mozik, a művelődési házak állaga. A megoldás azonban gazdasági: tudunk-e elegendő pénzt fordítani a helyrehozásukra.

I- Nem, és egyre kevésbé a közeljövőben. Kulturális életünk egyre inkább szolgáltató jellegűvé válik, önI finanszírozásra, az igények kiszolgálására kényszerül, ez pedig nem éppen jó perspektívát mutat.- A piacgazdálkodás eredménye, hogy kevésbé tud igényt és ízlést formálni, mint inkább igényt kielégíteni, hiszen ez teszi lehetővé a tömeges fogyasztást, ezzel a nagyobb bevételt. így sokszor a torz szórakozási formák is támogatottá válnak.

I- Kis híján abba a hibába estem, amit korábban az előítélet jelzővel illettünk. A negatív formákat kérdeztem, amikor voltaképpen azt sem válaszoltuk meg: mi a szórakozás.- Nem tekinthető tevékenységformának, hiszen az ember végezhet egy szórakozási formát anélkül, hogy közben szórakozna. Például: három ember ül a kártyaasztal mellett. Az egyik azért van ott, mert pénzt akar nyerni, a másik nem nagyon szeret ugyan játszani, de a főnöke hívta meg, a harmadik pedig a főnök, aki él-hal a kártyáért. Természetesen csak az utóbbi szórakozik igazán. A másik megközelítés, a funkció arra helyezi a hangsúlyt, hogy az egyén milyen igénnyel lépett be a cselekvésbe. Másfajta tevékenységformák is felruházhatók tehát szórakoztató funkcióval, sőt aberrált álláspontok is megnyilvánulhatnak, mit tekint szórakozásnak egy pszichopata... Ezzel minden tevékenység a fogalom körébe tartozna, akár a munka is.

I- Ez sajnos keveseknek adatik meg. Mégis tudományosan hogyan válaszolhatja meg a kérdést?- Valamilyen arányban elegyíteni kell a kettőt. Tehát olyan tevékenységi formákat sorolhatunk ide, amelyek tömeges igényként élnek, az én személyes szükséglete szerint befelé hatnak. így az választja el a művészettől, hogy az, az általános értéket közvetíti, a művészi befogadáskor egy közös értékrendbe való integrálódás történik. A művészetet ugyanakkor sokan szórakoztató jelleggel élik meg, megragadnak a mű felszínén, a cselekménynél. Sokszor említett példám, hogy Dosztojevszkij regényeit krimiként is lehet olvasni, bár akkor vontatottnak és unalmasnak tűnik. Ez a fajta igény tehát szórakozásnak minősíthet olyan tevékenységet, ami tisztán nem az.- Megfordítva a gondolatot. Egy Dosztojevszkij-regényt úgy is olvashat az ember, hogy az mélyebb rétegekbe hatol, megérti a szerző üzenetét, ugyanakkor intellektuálisan jól szórakozik.- Igen ez rendkívül összetett kérdés. A műalkotásban Lukács analógiájával benne rejlik a kellemesség. Ahhoz, hogy megértsem a műalkotást, ahhoz a kellemesség szintjén első fokon azonosulni kell vele. Ha nem, esetleg rögtön kimegyek a kiállítóteremből, vagy leteszem a könyvet, megszakad így a befogadás. A kellemesség az alapkategóriája a szórakozásnak is, ám ez ilyenkor gyakran elegendő szintet ad, többre nem vágyik az ember.

I- Az iskolázottság, műveltség meghatározó tényezőnek tekinthető, sok szórakozási formának alapvető kulturális feltételei vannak.- Egyik legtipikusabb példa a társasjáték, ki hogyan játszik. Ha gyakran vesztek, esetleg rögtön felforr az agyam, csapkodok, kiállók... ez viselkedéskultúra kérdése. A sakkban ismernem kell a szabályokat, de a lépéseken kívül egy kombinációs szinten is kell állnom ahhoz, hogy a második parti után ne hagyjanak ott. De vannak gazdasági feltételek is. Párizsba sem mehet mindig, mondjuk az Olympia színpadán meghallgatni egy világsztárt. Sajnos ott tartunk, hogy nálunk is drágul a szórakozás, sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy hetente kétszer moziba, vagy 120, forintos belépőért színházba járjanak. így bizonyos lehetőségekből kiszorulnak...- A fogalom igen kis köre ugyan, de az emberek nagy részének legfontosabb, sőt kizárólagos szóra- zása a tömegkommunikációs eszközök kínálata, ezen belül is a televízió. Különösen középkorosztálytól felfelé a megkérdezettek nagy része kapcsolódik ki oly módon, hogy leül a tévé elé.- Pontos ez a kifejezés: leülök a tévé elé. Korábbi vizsgálatok bebizonyították

ugyanis, hogy a többség nem azért teszi ezt, mert figyeli; feldolgozza magában, amit lát, hanem ez jó alibi ahhoz, hogy magára maradjon, az izgalmas műsorra hivatkozva ne kelljen beszélgetnie, másra figyelnie. Passzív olyannyira ez a tevékenység, hogy nem is mindig lehet a szórakozás körébe sorolni. Izgalmasabbak, értékesebbek a társas formák.- De érdekes dolog, hogy vannak családok, társaságok, ahol hagyománya van a közös filmnézésnek, férfiak többsége is jobban szeret hasonló neműekkel focimeccset nézni, mint egyedül.- Valóban, bár ez függ az ember fáradtságától, szociális kapcsolatainak erősségétől. A lényeges: mit akarok? Ha a meccs érdekel, egyedül teszem, ha ezt az apropót koccintgatásra, jó beszélgetésre akarom felhasználni, akkor a társaságot választom.- Hasonlóan átmeneti szerepet viselhet a vadászat. Mindannyian tudjuk, hogy milyen presztízst jelent egy vadásztársaságba bejutni, sokszor jó ajánlók kellenek, vagy éppen a funkcióval jár.- A feltételezett kártyapartihoz kapcsolódhatunk. Lehet, hogy valaki iszonyodik a vértől, gondosan ügyel arra, hogy egyetlen vadat is eltaláljon, de vannak szintek, ahol mégis elvárják, hogy tagja legyen a társaságnak. A mai magyar társadalom kisvárosi légkörét jellemzi, hogy sok minden ezeken a fórumokon dől el. Nem is mindig közvetlenül, de a kapcsolódások, barátságok révén megtudják egymás óhaját, szándékát és természetszerűleg igyekeznek segíteni egymást.

I- Más oldalról is megközelíthetjük a vadászat problémáját...- Eszerint azon tevékenységformák körébe tartozik, amelyek történetileg más célra szerveződtek, hiszen valamikor a létfenntartáshoz kapcsolódott a vadászat. Ugyanígy a sport, vagy a különböző hobbiformák, ez utóbbiak gyakran munkaként jelennek meg. De vannak kimondottan szórakozási tevékenységek, amelyek akkor születtek, amikor a társadalom felismerte az ember ilyen irányú igényeit és szabadidőt is biztosított hozzá. Elég a különböző társasjátékokat említeni, vagy az utóbbi időben elterjedt, keresett videó- és elektromos játékokat.- Megdöbbentően hatalmas terület, a kutató számára remek feladatok hordozója. A szórakozás történelmi funkciói címmel jelent meg nemrég tanulmánykötete, milyen irányban dolgozik tovább?- A szorosan vett szociológiai áttekintéssel folytatom a munkát. Itt a funkciórendszer aktuális, mai helyzetben vett tipológiáját, a fogalom empirikusan vizsgálható meghatározottságát - hasznos - torz formák megkülönböztetése, a deviáns formák természetrajzát és a mai magyar társadalomban a szórakozás ellentmondásainak újratermelődését vizsgálom. A kötet egyébként félig elkészült, a Magvetőnél fog megjelenni. Ebben a gondolatsorban a harmadik részt a szociálpszichológiai megközelítés jelenti majd, a konformitás kérdésével, a játékkal, mint szórakozási móddal, pszichikai formákkal, a művészettel foglalkozom.- Mindezt a szekszárdi tanítóképző főiskola igazgatóhelyetteseként teszi három hónapja. Nem félt attól, hogy tudományos munkáját feláldozza ezért a felelősségteljes funkcióért?- Tartottam ettől természetesen, de közéletiségre hajlamos ember lévén nem mondhattam nemet erre a felkérésre. Ezzel persze új kérdések, új dilemmák elé kerülök naponta, sok minden másként fogalmazódik meg bennem mint korábban. Ahhoz, hogy minden területen meg tudjak felelni és a kutatást is folytassam, olyan zavartalan családi háttér szükséges, mint ami nekem megadatott.

I- Hasonlóan termékeny éveket, izgalmas alkotó munkát kívánok, mert ez adhat legtöbbet valamennyiünk életében. Köszönöm a beszélgetést

Egy kis község nagy elhatározásra jutott: nem engedheti meg a természetnek, hogy időről-időre károkat okozzon neki a nehézkes közlekedés miatt. S az elhatározást tett követte. Erről a többi között alispánhoz küldött jelentésből tudunk. Megírták, hogy a község mellett húzódik a holt Duna-ág, ahol 1915-ig komp és csónak segítségével történt az átkelés. Ennek következtében a holt Duna-ág bal oldalán lévő szigeten fekvő nagy értékű földek termőképességét csak részben tudták kihasználni.

„A gyakori dunai áradások évenkint többször sújtották a községet, miután a terményeket, de különösen a szénát a nehézkes kompközlekedéssel nem lehetett kellő gyorsasággal és tömegesen időben átszállítani az árvíztől védett, magasabb községi oldalra, s így a termés jó része a pusztító árnak esett áldozatul. Ezért községünk 1915. évben nagy anyagi áldozattal a Holt-Duna medrét át- töltötte, s a töltésen egy 10.00 méter nyílású vasbetonhidat építtetett, hogy a forgalmat minden időre biztosítsa. Ezen munkálatokkal a közérdeket is nagy mértékben szolgáltuk, mert az élő Dunán lévő közforgalmú révhez jutást sokkal könnyebbé és gyorsabbá tettük.”

De az is nyilvánvaló, hogy egy évtized alatt a víz habolása (hullámverése), a gyakori jégzajlás, az ismétlődő árvizek, a mederben elhelyezett létesítményeket erősen megrongálta, a híd javításra szorult, de

„... ezen költségek viselése községünk teherbírását már-már kétségessé teszi, kérjük a kereskedelemügyi m. kir. miniszter úr Ö Nagyméltóságától, hogy ezen létesítmények fenntartása céljából a vámszedési jogot kegyeskedjék engedélyezni.”

A fenti levelet az alispánhoz a bátai kö zségi elöljáróság küldte 1922. november 30-án. A levél mellékletét képezte a jövedelmezőségi számítás is, amely szerint a várható vámjövedék 305 280 korona lenne, a kiadás ennél több, ösz- szesen 318 525 korona. A hiány, az elöljáróság véleménye szerint a növekvő forgalom eredményeként el fog tűnni. A tervezet a vámdíjakat is tartalmazza. Egy személy 10 koronát fizet, de ha csomaggal megy át a hídon, akkor már 15 korona a tarifa. Szabadon hajtott vagy befogott ló, öszvér, szamár, vagy szarvasmarha díja 20 korona. Kétkerekű üres taliga 20, de ha tele van, akkor már 30 korona a fizetendő összeg. Üres kocsi 20, teherrel 30, vendégoldalra rakott szekér már 55 korona. Egy autómobil után 200 korona (vajon ment-e át egyáltalán valaha is akár csak egy gépkocsi a hídon a felszabadulás előtt?)

Külön érdekesség a vámmentességre vonatkozó tervezet. Idézzük tartalomsze- rűen az előírásokat. Nem kell vámot fizetni a hídon a mindenkori államfőnek és az udvartartásának, vámmentesek az államfőnek és családtagjainak, továbbá az államfő udvartartásának szállítmányai, járművei és fogatai. Ugyancsak vámmentesek a távirdai küldöncök, és az őket szállító fogatok, járművek. Ugyancsak díjmentesen mehetnek át a hídon az állami adót szállító, sorshúzás, újoncszállítás, vagy ellenőrzési szemle céljából utazó elöljárók, s az őket továbbitó fogatok, állatok és járművek.

Természetesen nem ment minden simán. A bürokrácia egy ideig gátat vetett a vámszedésnek - és természetesen a hídfelújításnak is. A főszolgabíró egyetértett a vámszedés bevezetésével, hasonló volt az alispán álláspontja is, aki továbbította a bátaiak kérelmét a kereskedelemügyi miniszterhez. Ö azonban úgy vélte, kevés a két közigazgatási tisztség- viselő véleménye, csatolják a kérelemhez a kereskedelmi és iparkamarai véleményt is. Amikor ez is felérkezett Budapestre, kiderült, hogy ez sem elég, szükség van még a mezőgazdasági kamarának is az állásfoglalására. Nos, amikor már ez is megvolt, kiderült, szükség van még arra is, hogy a hídon átvezető út közdűlő jellegét is igazolja valaki. Elővették tehát az 1893-ban és 1894-ben készült jegyzőkönyveket, amelyek szerint valóban közdűlő volt az út.

Mi sem természetesebb, minthogy közben telt-múlt az idő. A kérelem a megyében kedvezően intéződött el. Csakhogy minden faluban vannak, akiknek nem tetszik, ha elintéződik valami, különösen akkor nem, ha zsebre megy a dolog. így adódott, hogy a megyében jóváhagyott kérelem ellen fellebbezéssel éltek többségükben azok, akiknek földjük a szigeten volt. Azzal érveltek, hogy a híd valamikor - 1915-ben - közpénzen

épült, az közös tulajdon, nincs tehát joga a képviselőtestületnek kezdeményezni a vám bevezetését. S a fellebbezésnek helyt adott a megyei törvényhatósági bizottság is.

A minisztérium elé került ügyben azonban más döntés született, engedélyezték a vám szedését.

Évente kellett megújíttatni az engedélyt, mindannyiszor elő kellett venni a régi jegyzőkönyveket, állást kellett foglalni a kamaráknak, az alispánnak és a fő- szolgabíráknak is.

De ez már végül is csak az adminisztrációval foglalkozókat érdekelte - az élet ment a maga útján, azaz szedték a vámot a Hold-Duna keleti partján....

1936-ban nem kaptak adóhivatalt a dombóváriak

1936-ban ülést tartott Dombóvár község képviselőtestülete és úgy határozott, kérni fogja a felettes szerveket, létesítsenek községi adóhivatalt a járási székhelyen.

A kérelemmel foglalkozott maga a járási főszolgabíró is, aki a helyszíni vizsgálat alapján indokoltnak tartotta a képviselőtestület határozatát. 1936. április 4- én az alispánhoz előterjesztést tett, támogatva a községi határozatot, kezdeményezve, hogy 1937. január 1-jén kezdje meg munkáját az új hivatal. A számvevőség is egyetértett a dombóvári kezdeményezéssel.

Az alispán - talán óvatosságból - felszólította a főszolgabírót, ismételten vizsgálódjék az ügyben. A főszolgabíró véleménye azonban a második vizsgálat után sem változott meg.

Ezt követően az alispáni hivatal a belügyminiszterhez fordult. Létszámot nem emelő megoldást javasolt úgy, hogy ugyanakkor a község önálló adóügyet kapott volna.

Azt kezdeményezte, hogy az egyik segédjegyzői állást adóügyi jegyzői állássá minősítsék át.

A belügyminisztérium 1936. augusztus 30-án a következőkről értesítette az alispánt:

„Dombóvár község alkalmazottainak számát a községi alkalmazottak létszámrendezése során 1 jegyző, 3 segédjegyző, 3 írnok, 1 díjnok, vagyis összesen 8 alkalmazottban állapítottam meg.

Alispán úr mostan a községi képviselőtestülete (elöljárósága) részéről előterjesztett kérés alapján ennek a létszámnak megváltoztatását hozta a javaslatba, akként, hogy az alkalmazottak létszáma

I jegyző, 2 segédjegyző, 1 adóügyi jegyző, 3 írnok, 1 díjnok, vagyis összesen 8 alkalmazott legyen, illetve, hogy a községben önálló adóhivatal szereztessék.

A községi adóhivatal szervezését a pénzügyminiszter úrral egyetértőén nem engedélyezem, mert a községi adóhivatalt csak 10000 lélekszámot meghaladó községben lehet felállítani.”

Természetesen, ha községi adóhivatal nem is lett a kezdeményezés nyomán Dombóváron, azért a község lakóinak kellett adót fizetniük, olykor nem is keveset. S ha nem fizettek, ment a végrehajtó...

Madocsának nem jutott csendőrőrs

A paksi járási főszolgabíró 1936. június 22-én így kezdte előterjesztését:

„Méltóságos Alispán Úr! Járásom területén fekvő Madocsa község népe köztudomás szerint gyakran összeütközik a jogrenddel, s időnkint valamely nagyobb szabású bűntény a községet országszerte egész hírhedtté teszi, mint ahogy a közel múltban előfordult Márkus-Szabó Já- nos-féle csendőrgyilkosság esetében is történt, avagy hivatkozom még közelebbről az akasztói csendőrörs körletében ugyancsak madocsai egyének által f.é. január havában elkövetett gyilkosságra.”

A főszolgabíró úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a Bölcskén állomásozó csendőrök nem tudnak kellő hatékonysággaj fellépni a törvénysértőkkel szemben, s ezért kéri, létesítsenek őrsöt Madocsán is.

A belügyminiszter 1936. szeptember

II -én kelt leiratában elutasítja a kérelmet, mondván:

„Madocsa községet az illetékes őrs fokozott figyelemmel kíséri annyira, hogy az elmúlt évben minden második napon megfordult a községben járőr átlag 8 óra ott tartózkodással, ami napi átlagos 4 órának felel meg, aminél többet még a helyben állomásozó őrsök sem teljesítenek helyi ügyeleti szolgálatban.”

Amiatt is elutasította a belügyminiszter a kérelmet, mert nincs költségvetési fedezet új őrs szervezésére és hiány van a létszámban is.

K. BALOG JÁNOS

Jánost György és Takács Zsuzsa a szórakozásról