Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-31 / 308. szám
10 ^népújság 1987. december 31. Készülőben két irodalmi lexikon Beszélgetés Péter Lászlóval Balipap Ferenc versei: Tört tükrünk La Manche-nál a város szigorúan körbeárkolt kőfalairól hajolva áttört folyondár függönye megleng lágyan a csatornába bőm ló Napban - ökrök szemével a tájon áthord s körénkbarnul a televény föld hű őszi zöldje Normandiában mint bennünk a viszonozhatatlan Megyek vissza megmondani se tudom mióta csak megyek vissza normandiába Salzburgtól strassbourgig valami lágy zümmögés és surrogás a világ kék utak erdők barna városok s én megyek csak sodródok ámulok nem tör meg semmi - semmi se ámít visszalátok bárhonnan hazámig de a rouen környéki almafák pont-audemer eu dinan etretat húz vonz lebegni fölkap fölröpít dieppetől szédülök mihályhegyig s játszom: - óceán?! háttal állhatok miközben dúdolom a Szózatot. Sz. Horváth Ilona Ősz Kiáltoznak a fák hajlásúk gyors tánc a tetők felett. Ölelkeznek karjaikkal, mint békülő szerelmesek. Tépett ruhában táncolnak az ágak. Utolsó, vad rítusuk a világé. Dalukban: az elmúlást sirató, boldog kibékülés.- Kénszagot érzek - mondta Szűcs Lajos. A segéd csodálkozva rákapta a tekintetét, azt akarta mondani: Hát aztán, gépész úr, hiszen a méhelben vagyunk. Márpedig a MÉHELBEN - így nevezték Rácpácegre- sen a műhelyt - különböző gőzök és gázok keveregnek, rejtélyes szagokat böfien a fújtatóval izzított szén, kesernyés párákat ereget a hűtődézsában kihunyó vöröslő vas, még az üllőről szerte fröccsenő vascsillagocskák is illatoznak, fém, égett pata, füst, rozsda és kénszag lebeg itt mindig. A segéd i, 'égsem szól, mert ahogy a mesterre nézett, látómezejében megjelent a műhelyajtó is, s az ajtófélfának támaszkodva ott állt egy úrféle, pantallóban, és hosszú malaclopóban. Hogyhogy nem vettük észre, amikor bejött? - ámult magában a legény, s hogy oly hosszú ideig bámult ugyanarra a pontra, odanézett a mester mega kisinas is. A kisinas mindjárt észrevette, hogy ennek az embernek nagyon furcsa a lába. Önkéntelenül közelebb lépett a mesterhez, hogy védelme láthatatlan fénykörébe álljon.- Jó napot, uram - mondta tisztesség- tudóan Szűcs Lajos -, észre sem vettük, hogy bejött. Az úrféle köszönés helyett fölröhintett.- Maga az a híres kovács? - kérdezte kényeskedő, bájgúnár hangon. Szűcs Lajos a maga részéről az ilyen hangot utálta a világon a legjobban.- Eddig nem tudtam róla, hogy híres vagyok - mondta, és önérzetesen kihúzta magát. Ettől még vékonyabbnak látszott, feszes volt, mint a nyílpuska húrja.- Úgy hírlik - mondta az idegen -, magát nem is porból meg hamuból gyúrta össze a teremtő. Elhallgatott. Talán kérdésre várt. De arra aztán várhatott, mert nem szólt a mester se, a segéd se, a kisinas se. Hallgatásukba bekapcsolódtak a tárgyak is. Fönn a nagybőgő-szerű fújtató, a tűzhely két vaspofája, a vízszintes lendkerekű fúrógép, s a falon függő szerszámok, a menetvágók, laposfogók, kacsacsőrű fogók, vasfúrók, lyukasztók, hidegvágók, kiskala- pácsok, nagyok, s persze maga az üllő is - mind-mind súlyosan hallgatott, így hát kérdés nélkül folytatta az idegen. - Magát vasból kalapálta, nem igaz!? A kisinas elképzelte, ahogy Isten a Vashegyből kiszakít egy jókora tömböt, vörösre izzítja, és kikalapálja belőle Szűcs Lajost. így már érthető, hogy cingár ember létére hogy fér meg benne ennyi erő. Vasból van. A mester azonban, úgy látszik, nem vette dicséretnek az idegen szavait, mert még feszesebb lett.- Mivel szolgálhatok az úrnak? - kérdezte kurtán.- Na jó - böffent a bájgúnár -, patkolja meg a lovamat. Szűcs Lajos kitárta a kétszárnyú faajtót, amely akkorára volt méretezve, hogy a vasalni való szekeret be lehessen tolni rajta a műhelybe. Lópatkoláshoz ugyan fölösleges volt kinyitni, de, úgy látszik, a mester nagyobb légteret akart. Vagya kénszagot érezte túl erősnek. Már ajtónyitás közben szemrevételezte a lovat, és egy kicsit meghökkent tőle. Elsőre nem is tudta, hogy mi a lóban az ijesztő. Hogy ilyen nagy monstrum? Hogy szénfekete? Vagy a feketeségből kivillogó szemefehérje? Vagy az, hogy sunyit? Ha a ló ellenségesen hátracsapja mind a két fülét, azt hívták Rácpácegresen sunyítás- nak. Ebből lehetett látni, hogy a ló rossz természetű. Ez rossz természetű volt, semmi kétség. Ekkorra már gyűlni kezdett a nézőközönség is. A pusztaiak - honnan, honnan nem - megtudták, hogy valami készül a méhelben, és összesereg/ettek, tisztelettudó, nagy kört alkotva a sunyító fekete ló Kétnaponként jár be Szőregről Szegedre a Somogyi-könyvtárba a postájáért Péter László. Ö az, aki ma az egész magyar írótársadalommal levelez, hiszen két irodalmi lexikont is szerkeszt. A Ki kicsoda a hazai irodalmi életben? című kortárs lexikont a Magvető Kiadó jelenteti meg, előreláthatóan 1988 végén. Az Új magyar irodalmi lexikont pedig az Akadémiai Kiadó adja az olvasók kezébe valamikor a kilencvenes évek elején.- Kérem, szóljon a készülő két lexikon előzményeiről.- A Ki kicsoda? megjelenését az író- szövetség kezdeményezte néhány évvel ezelőtt. Elkészítését Tóth Béla József Atti- la-díjas író, a Somogyi-könyvtár igazgatója vállalta. A szerkesztéssel engem bízott meg.- Ezek szerint ezt ön egyedül készíti?- Igen. Tapasztalatom, hogy nálunk nem tudnak lexikont csinálni. Bőbeszédűek, fölösleges dolgokat közölnek, lényegeseket elhallgatnak, oktalanul nagybetűs szedésűek, és így tovább. Szeretném megmutatni, miképpen kell „lexikális tömörséggel”, praktikus rövidítésekkel, lényeges és pontos adatokkal lexikont szerkeszteni.- Gondolom, gondok adódnak bőven.- Vitám van többek között a kiadóval. Azt szeretnék, ha az 1959 óta elhunyt „jelesebb” írók, költők is bekerülnének. Ezt nem vállalom. Ellene szól jó néhány érv. A Who’s who? (Ki kicsoda?) műfaji követelménye, hogy csak élőkről szól. Támadási felületet nyújtanék, hogy ki „jeles” író, költö. Az elhunytak adatainak megszerzése, ellenőrzése leküzdhetetlen feladat elé állítana. Különben is fölösleges, hiszen készül az Új magyar irodalmi lexikon, ott helyet kapnak elevenek és holtak egyaránt.- Ebben az évben számos jelentős alkotónk hunyt el. Velük mi lesz?- Megdöbbentő élményeim is vannak. Csontos Sándor október 23-án még reszketeg betűkkel aláírta a róla szóló cikket, s pár napra rá eldobta magától az életet. Elhunyt közben Baránszky Jób László, Bajomi Lázár Endre, Garai Gábor, hogy csak néhány jelentős alkotót említsek. Ők már csak az Új magyar irodalmi lexikonban kapnak helyet. A lexikont a tördelt nyomdai korrektúra visszaküldésével zárom le. Addig lehetőség lesz a változó adatok, az új könyvek címeinek pótlására. körül, szivükben nagy bizodalommal a mester iránt, aki a jelenlétüktől rögtön nagyobb bátorságra kapott, nem érdekelte már, hogy mitől ijesztő a nagy fekete ló, leemelt a szögről egy félkész patkót, föliz- zasztotta - nyekegett a böhöm fújtató, a két vaspofa között sistergett a szél - és az izzó patkóval elindult kifelé, hogy a ló patájához mérje, tágítani kell-e vagy szűkíteni.- Ezt akarja ráverni? - kérdezte fitymá- lóan az idegen.-Ezt hát. Nem azt mondta, hogypatkoi- jam meg?! Erre az idegen, se szó, se beszéd, odalépett a mesterhez, puszta kézzel kivette az izzó patkót a fogó pofái közül, és egyetlen mozdulattal úgy összegyűrte, mintha nem is vasból, hanem nyers tésztából volna. A csúffá tett patkót odahajította Szűcs Lajos lába elé.- Az én lovamnak rendes patkót csináljon! Olyan csönd lett, amilyen Rácpácegres fennállása óta még soha. Hallani lehetett a kisinas szívdobbanását. Azért dobbant akkorát a kisinas szíve, mert most értette meg, mitől furcsa ennek az embernek a lába. Meg a ló! Hát persze! Még egyszer odapillantott, hogy biztos legyen a dolgában. Biztos lehetett. A ló füle mögött két szarvacska meredt az égnek. Nem nagyobb egyik sem, mint egy hüvelykujj kormos vége, de szarv. És az idegen lába! Nem láb az, pata! Odasündörgött sóbálványként álló mesteréhez, s a nadrágja száránál fogva húzni kezdte befelé.- Ne ráncigálj, az apád nemjóját - mor- rant mérgesen a mester, de azért engedelmesen megindult a műhelybe. Péter László asztalán a mai postával érkezett levelek. Az íróknak elküldött szócikkek javításai. Fábián László, Gal- góczi Erzsébet, Gyurkó László élete, munkássága 10-15 sorban.- Hogy halad a munka? Visszaérkez- nek-e a korrigálásra küldött szócikkek?- Most, november végén a H betűnél tartok. A megírt szócikket azonnal elküldöm az érdekeltnek, kérve, hogy korrek- túraszerüen javítsa, pótolja. Sajnos nem mindig értik meg kérésemet. Volt, aki eltette emlékül a küldött kéziratot, volt aki átgépelte a maga kénye-kedve szerint, nem törődve a helyesírással, rövidítéseimmel vagy a lexikon következetességéhez, egységéhez szükséges szigorú szerkezettel. Fölösleges munkát okoz magának is, nekem is, hiszen szöveg- szerkesztővel, számítógéppel dolgozom, tehát leveszem, tárolom a cikk szövegét, azon hívom le a képernyőre, így végzem el a javítást.- Egyéb bonyodalmak?- Egy író törölte 1953-ban kapott József Attila-díját, mert annak idején Tito- ellenes művéért kapta, s ezt megtagadja. Ehhez joga van, ám József Attila-díja tagadhatatlan irodalomtörténeti tény, el nem hagyható a lexikonból. Annak az óhaját sem tudom méltányolni, aki visz- szautasította szerepeltetését. Ahhozjoga van, hogy ne válaszoljon, irodalmi munkássága azonban „közügy", így ki nem hagyható. Magára vessen, ha fölvilágosi- tása híján a róla szóló cikk hiányos, netán téves lesz. Akadnak, akiknek kevés müvük van. Ők azt kérik, soroljam föl a műveiket közlő antológiákat, folyóiratokat. Ez terjedelmes és semmitmondó volna. Csak a jelentősebb szerkesztett és fordított művek kapnak helyet. A lexikonban szereplés föltétele az önálló mű akkor is, ha magánkiadásban jelent meg.- Amint említette, a korszerű technikának nagy szerepe van a lexikonkészítésben.- Lehetővé teszi, hogy amit elvesztettünk a réven, behozzuk a vámon: a késedelmet helyrehozhatja. A számítógépes adattárolás után a József Attila Tudományegyetem Kalmár László Kibernetikai Laboratóriumának Codex vgmk-ja az én lemezeimről közvetlenül nyomdai szedést készít, erről meg a nyomda előállíthatja a kívánt példányszámban a kiadványt. Ezzel jelentősen meggyorsítható a kiadás.- Térjünk át az Új magyar irodalmi lexi- Gépész úr - súgta odabent a gyerek - ez az ördög!- Azt hiszed, nekem nincs szemem - súgta vissza Szűcs Lajos, és elkiáltotta magát: - Nyomd azt a fújtatót!- Ezzel nekilátott. Egy egész nyaláb sín- vasat tartott egyszerre a tűzbe, annyit, amennyiből öt szekér vasalása kitelne. Izzította, egybekalapálta, nyújtotta, hajlította, bumm-bumm a segéd nagykalapácsa, a mesteré meg; egy az izzó vasra, egy csilingelő meg az üllőre. Muzsikáltak a kovácsok. A rácpácegresiek odakint biztosan tudták, most már nagy baj nem lehet. Elkészült a patkó, olyan súlyos, hogy nyögött alatta az üllőtartó tuskó. Szűcs Lajos a legnagyobb fogóval fogta. Feszült minden izma, amikor fölemelte. Odatartotta az ördög elé.- Na, ezt tekergesse össze! Az ördög ezzel a patkóval már nem mert kikezdeni, intett, hogy jó lesz. A mester fölverte a lóra. Aztán dolgozott tovább, sercegve röpködtek a szikrák, csengett az üllő, elkészítette a második patkót, a harmadikat, már a negyediken dolgozott.- Még vasat! - mondta.- Nincs több, mester úr - súgta neki a kisinas.- Mi az, hogy nincs több, hozd a szerszámokat - rendelkezett Szűcs Lajos. A gyerek hordta a lángba a mester saját készítésű szerszámait, a gyáriakat, a drága menetvágó készletet, a fúrógépet lendkerekestül. De ez sem volt elég.- Még vasat! - kiáltotta Szűcs Lajos, jó hangosan, hogy a kintiek is meghallják. - Emberek, vasat! A rácpácegresiek szétszéledtek, de nem telt bele egy perc, már jöttek is újra, a csiraistállókból vasvillákat, marhaláncokat, a lóistállóból lóvakarókat, zablavasakat, kápakarikákat hoztak, az asszonyok hordták hazulról a faszenes vasalókat, pa- rázscsíptetőket, Ili néni hozta a híres háromlábú vaslábosát, a gyerekek a játékaikat, röpikéket, gurigákat. Nyelte a patkó a vasat, de csak készen lett. konra, amelynek ön a főszerkesztője. Hol tart most ez a munka?- Az új magyar irodalmi lexikon kiadását az MTA Irodalomtudományi Intézete, közelebbről Klaniczay Tibor akadémikus igazgató kezdeményezte. A munkát az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) fedezi. Sajnos elkéstünk. Kevesebb pénzt kaptunk és nagysokára. Az előkészületek is több időt igényeltek, mint ahogy terveztük. Viszont az alapos előkészítés a későbbi gyorsabb haladás föltétele.- Kikkel tart kapcsolatot?- Mindenekelőtt a szerkesztőkkel, akik egy-egy irodalmi korszak felelősei: Viz- kelety Andrással, Kovács Sándor Ivánnal, Németh S. Katalinnal, Orosz Lászlóval (Kecskemétről), Csűrös Miklóssal, Vörös Lászlóval (Szegedről), s Pomogáts Bélával.- Milyen szempontok alapján készülnek majd a kéziratok?- A címszavakat előreláthatólag 100-150 munkatárs írja. Nélkülözhetetlen, hogy a kéziratok egységes szempontok alapján készüljenek. Eddig a cím- szóiróknak szánt útmutató négy változatát vitattuk meg, hamarosan elkészülünk az utolsóval is, amelyet már nyugodtan szétküldhetünk. Ugyancsak megvitattunk számos mintacikket, amit egy-egy szerkesztő fogalmazott meg. Megta- nácskoztuk a szakma jeleseivel a címszójegyzékeket is. Az egyik szerkesztő kevés szerzővel sok szócikket akar íratni, a másik pedig sok címszószerzővel, specialistával Íratná meg a cikkeket. Ezt rájuk bíztam, nekem csak az a fontos, hogy jó kéziratokat kapjak. Az útmutató és a mintacikk szavatolja az egységes munkát.- Milyenek az ellenőrzési lehetőségek?- A szócikkszerzők nem elégedhetnek meg a korábbi lexikonokkal. Kötelességük a forrásig visszanyomozni, földeríteni az adatokat. Kiváltképpen a névírás, a születési és halálozási adatokat kell ellenőrizniük. A lexikonból lexikonba vándorló hibákat ki akarom küszöbölni. Minden címszónak lektora lesz, és ő a nem megfelelő kéziratot visszaadhatja a szerzőnek, de ugyanezt megteheti a korszak szerkesztője is, és természetesen a fő- szerkesztő. A kéziratokat 1988 júliusára kell íróiknak beküldeniük. A megszerkesztett, nyomdakész kéziratot nekem 1989 végén kell az Akadémiai Kiadónak benyújtanom. POLNER ZOLTÁN- Nnna! - mondta a mester, és inge uj- jával megtörölte verejtékező homlokát. A segéd egy csuromvíz volt, átizzadt a kisinas inge is. Sistergett a patára illesztett patkó, s az égett pataszagba, ahogy az ördög lovához illik, egy kis kénkőszag vegyült, a mester beverte a patkószögeket, egy kicsit egyengetett még a szerelővel, aztán fölegyenesedett, a ló vasalt patája lehuppant a földre. így szólt: dönn.- Na meg van patkóivá a lova - mondta Szűcs Lajos. Az ördög, ahelyett, hogy megköszönte volna, artikulátlan hangon fölvihogott, a lovára pattant, az övéről leoldott egy bőrzacskót, és Szűcs Lajos lába elé dobta. Nagyon csörgött benne valami.- Itt a fizetség - mondta, és megsar- kantyúzta a lovat. A ló könnyedén el akart ugrani, de Szűcs Lajos patkóinak súlya nem engedte, meglepetésében majdnem térdre esett.- Gyia! - üvöltötte az ördög. Az óriási dög nekiveselkedett, ropogtak az ízületei, dagadtak az izmai, két első lábát nagynehezen elemelte a földről, de vissza is zuhantotta azonnal, a föld nagy recsegve-ropogva beszakadt, az ördög kétségbeesetten üvöltözött, de mindhiába, zuhant a ló a patkó szakította gödörbe, s zuhant vele kecskelábú gazdája is. Vészjósló hangon morgott és remegett a föld, s mielőtt összezárult volna a rusnya ördög és rusnya lova fölött, Szűcs Lajos gyorsan fölkapta a lába elől az ígéretes bőrzacskót, és utánuk hajította. Aznap nagy bált rendeztek Rácpácegresen, s bár a zenét csak hártyapapírral fölszerelt fésűk szolgáltatták, mivel Mészáros Juliska citerahúrjai is odalettek az ördög patkójába, azért égig ért a jókedv. S kedves utazó, ha egyszer Rácpácegresre tévedsz, ne mulaszd el az egykori méhel előtt a füledet a földre szorítani. Halk du- hogást és döbögést fogsz hallani. Máig is küszködik a sátán Szűcs Lajos patkóival. A Központi Sajtószolgálat pályázatának I. díjas alkotása novella-kategóriában. Lázár Ervin: A kovács
