Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-24 / 303. szám
MA: 1987. december 24. CSÜTÖRTÖK XXXVII. évfolyam, 303. szám ün/t/yie/re/f ÁRA: 2,20 Ft Kedves Magyarország! A sárga lovak fehér hókás homloka magasan villogott a fiáker előtt. Patáik csattogása ritmust vert, az oldalukra szerszámozott csengő hangjára. Mindenki felfigyelt rájuk. A hátsó ülésen piros csuklyás, fehér sza- kállú ember ült, mellette puttonya. A faluház új szolgáltatása a háztól házig Mikulás. A hintó megállt az óvoda előtt is, hiszen onnét a jól ismert gyermekdal hallatt- szott: „...jöjj el kedves Télapó!” Hívták, várták, megjelent. Vele együtt a fenyőfa-kereskedők is. Teherautó teherautót ért. Az árusításra kijelölt tereket elborították az örökzöldek. Fenyő fenyő hátán. Később ember ember hátán a boltokban. Egyszer mesét kellene írni a fenyők ünnep előtti hangulatáról, gondolatairól, készülődéséről, egymás közötti beszélgetésükről. Melyik mire gondol amikor az erdő szélén megjelennek a favágók, mit érez, mikor testébe hasít a fűrész foga, a fejsze éle? Van-e öröme az örömszerzésben? Le kellene írni azok sorsát is, amelyek kivágattalak ugyan, de nem jutnak el sem egy tanya, egy falusi, egy városi, fővárosi szoba melegébe, nem pompázik ágaikon egyetlen gyertya lángja, de csillagszóró fénye sem. Mire lehet hasznosítani az ilyen fiatalon kivágott fenyőt? Talán koszorúba fonják? Vagy amint van, szemétre kerül? Őket sosem fogják megszólítani, becézni, tágra nyílt szemű gyerekek? A karácsonyt megelőző hetekben gyakran hallhattuk rádióban, olvashattuk újságban azt a latin szót: advent, ami várakozást is jelent. Gyermek és felnőtt egyformán vár valami kedveset, valaki Kedveset. Figyeljük meg így az óév végén, új év kezdetén mennyire kedveskedünk! Kedves a hallgató, a vásárló, az utazóközönség, a meteorológus, az olvasó, röviden kedves az egész ország. Ugyanakkor nem akarjuk látni, hogy éppen a számunkra kedves ellen vétünk, gáncsoljuk, intrikus megjegyzést teszünk a háta mögött. Mert őt merjük bántani! Legbelül mégis nagyon szeretnénk kedvesek lenni. Hiszem, hogy a Télapót is ezért hívogatjuk, hogy talán megkapjuk tőle azt, amitől jók, jobbak lehetünk. A holnapot jelző gazdasági, szellemi élet szféráiban nyugtalanságot, reménytelenséget jeleznek a hírek, tudósítások. Látnunk kellene már, hogy ebben a helyzetben egyetlen biztos pont az ember. írjuk le így is EMBER. Kedves Ember! Jöjj el! Adj szárnyat reményeinknek! Mutasd igazi arcod úgy, mint abban a műhelyben, ahol az egyik fiatal szakmunkást egy fontos feladat végrehajtására kérték meg. Biztos volt a sikerben a fiatalember nyugdíjasként bedolgozó mestere, a vállalat főkönyvelője, a műhelyvezető és annak helyettese. A többhetes munka az utolsó fázishoz ért. Az idős mester egy késő esti órán megjelent a műhelyben, ahol tanítványa és néhány segítője dolgozott. Csöndben figyelte munkálkodásukat. Nyílt az ajtó és belépett a műhelyvezető-helyettes feleségestől. Kis idő múlva megérkezett a műhelyvezető is. Nem beszéltek össze, de mindannyian kiváncsiak voltak, hogy halad a munka. Szó nélkül figyeltek, majd összekacsintottak, látva az egyre közeledő célt. Amikor minden elkészült, a fiatal szakmunkás odafordult idős mesteréhez: neked köszönöm, hogy hittél bennem. Aztán a műhelyvezetőkre nézett: nektek köszönöm, hogy biztatok bennem. A másik három dolgozónak megköszönte, hogy most segítettek neki. Ez a műhely, azokban az órákban nem hangoztatta a kollegalitásban rejlő kedvességet, hanem egyszerűen megélték azt az örömöt, amit az adventi várakozás adhat. A másikra figyelő, a másik sikerének, eredményének őszintén örülő, mindig jelenlevő Kedves Ember mozdította a műhely dolgozóit közös gondjukban. Kedves Magyarország! A reánk következő hetek, hónapok, évek látható és láthatatlan, félelmesnek érződő súlya alatt próbáljuk gyermeki hittel, tisztasággal szólítani egymás Kedves Emberét, hogy majdan - amint az említett műhelyben történt - a jóakarat győzelmét hirdethesse a sárga lovakra szerszámozott csengő. Johann Sebastian Bach Karácsonyi ■ oratóriumát adta elő Szekszárdon, a Művészetek Házában a szekszárdi városi kamarazenekar és a szekszárdi ; szövetkezeti madrigálkórus. Művészeti vezető: Földesi Lajos, szólisták Szuprics Edit, Palatínus Ibolya, Keönch Boldizsár, Kőszegi N. József. Vezényelt: Jobbágy Valér. KAPFINGER ANDRÁS képriportja Karácsonyi oratórium
