Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-22 / 301. szám
1987. december 22. Képújság 5 Most jó lenni katonának Fagypont fölött 13 fokkal... Mit ér a garancia, ha nincs alkatrész? A napjainkban lezajlott csúcstalálkozó vitathatatlanul nagy lépést jelent az emberiség fennmaradásáért folyó küzdelemben. A háborús feszültség csökkenése azonban nem teszi szükségtelenné a hadseregek fenntartását. Nem jött el az „általános béke” ideje. Minden nemzetnek joga és kötelessége továbbra is az önvédelem vívmányainak megvédése, ha kell, fegyverrel is. Ezen alapvető kötelesség teljesítésére készült és készül a Magyar Néphadsereg. A technika fejlődése megköveteli, a legújabb ismeretek befogadására alkalmas tisztek, tiszthelyettesek jelenlétét, ezért a katonai pályára irányítás kérdésével komolyan és felelősséggel kell foglalkozni. Ma is időszerű Frunzenek, a nagy szovjet forradalmárnak és katonának a mondása: „A katonai szervezet speciális szervezet, amely tagjaitól különös szabályozottságot, pontosságot, megbízhatóságot és minden intézkedés gyors végrehajtását követeli meg.” A hivatásos katonai pályáról Szénási László ezredessel, a Tolna Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság parancsnokával készítettünk interjút.- Az utóbbi két évben, különösen ebben az évben többször pályázati felhívásokat olvashattunk katonai tanintézetekbe, tisztekkel találkozhattunk az iskolák osztályfőnöki óráin, a szülői értekezleteken, pedagógusok tettek látogatást katonai főiskolán, honvédkollégiumban, pá- lyárairányítási kabinet nyílt Szekszárdon. Miért történtek mindezek?- Mint minden pályán és szakmában, így a katonain is gondoskodni kell a tisztek, tiszthelyettesek utánpótlásáról. A korábbi években folytatott pályára orientálás nem adott módot arra, hogy az érdeklődőknek teljes és szemléltető képet nyújtsunk a hivatásos katonai életről. Akkor a fiatalok tekintélyes része a romantika reményében kezdte meg tanulmányait, és csak később döbbentek rá, hogy ez a pálya nem nekik való. Változtatni kellett tehát a propagandamunka módszerein. Ezért igyekeztünk a fiatalokkal, szülőkkel, pedagógusokkal megismertetni a hivatásos katona feladatait, a velük szemben támasztott elvárásokat és bepillantást engedni a hétköznapokba. Csak egy ilyen túlzásoktól, általánosításoktól mentes propagandával vehetjük fel a versenyt az e téren előttünk járó polgári tárcákkal, ágazatokkal, vállalatokkal és intézményekkel. A HM-ben pályára- irányítási főosztály jött létre és irányításával új alapokra helyeződött e munka.- Mit tesz az ön által vezetett parancsnokság a pályára irányítási munkában? Vannak-e segítői?- E tevékenység szervezése, koordinálása a fő feladatunk, de a mindennapi gyakorlati tennivalókból is kijut bőven. Agitációs- és propagandamunkánk ma már széles skálán mozog. Felsorolni szinte nem is lehet a sok módszert. A munkánk része a honvédelmi nevelésnek. Patronálási rendszert vezettünk be és ennek kapcsán a megye középfokú oktatási intézményeinek 95 százalékával, az általános iskolák 25 százalékával közvetlen kapcsolatot alakítottunk ki. Nyári katonai táborozásokra invitáljuk a fiatalokat, katonai intézményekbe szervezünk látogatásokat, szülői értekezleteken, osztályfőnöki órákon adunk tájékoztatást a továbbtanulás lehetőségeiről, a hivatásos katonák életéről. Ennek a munkának széles társadalmi bázisa van. A párt, állami, társadalmi szervek, a katonai társszervek, az MHSZ, a megyei és városi tanácsok művelődési osztályai nélkülözhetetlen segítséget jelentenek. Első számú partnereink a pedagógusok. Hozzállásuk a lehető legjobb. Ok a néphadseregről alkotott nézetek, vélemények kifejtésével, szerepének bemutatásával semmi mással nem pótolható segítséget nyújtanak.- Mit várnak önök ezektől a fiataloktól, akik erre a pályára szeretnének menni?- Mindenekelőtt azt, hogy aki ide jelentkezik, az ne „átmenetekben” gondolkodjon, hanem egy életre szólóan, tudatosan, meggyőződésből és érzelmileg vállalja. Fogadja el és képviselje társadalmi célkitűzéseinket, legyen kész küzdeni érte. Testileg, lelkileg legyen egészséges, hogy a megterheléseket jól bírja. Legyen képes középiskolai vagy főiskolai tanulmányai folytatására, a legkorszerűbb harci technika elsajátítására. Úgy vélem, aligha tud megfelelni e követelményeknek, aki gyenge képessége miatt más pályáról kiszorult, de azért „katonának még jó lesz” jelszóval próbál szerencsét. A kiválasztásnál abból kell kiindulni, hogy a pályára lépők vezetők lesznek, hatalommal fognak rendelkezni, emberek, nagy értékű harci-technika, fegyverzet kerül irányításuk, felügyeletük alá. Az pedig nem mindegy kikre bízzuk mindezt. Szénási László- Milyen katonai iskolákra lehet jelentkezni és milyen a növendékek ellátása?- Erről pályázati felhívások jelentek meg és szórólapokon is tájékoztatást adtunk. A nyolcadik osztályos fiútanulók, - ha az egészségi és tanulmányi feltételeknek megfeleltek - pályázhatnak tíz középiskolai honvédkollégiumba. A megyénkből elsősorban a pécsi honvédkollégiumba várjuk a jelentkezéseket. Szolnokon repülőskollégium működik. A nyolcadikosok pályázhatnak még az országban hét helyen működő tiszthelyettesi szakközépiskolákba is. Ami az ellátásokat, juttatásokat illeti, rendkívül kedvezőek. Ingyenes a kollégiumi elhelyezés és ellátás. Az I—II. évfolyamban 300, a III—IV-ben 500 forint zsebpénzt és tanulmányi eredménytől függően 100-300 forint közötti pótlékot kapnak havonta. Évente hat alkalommal ingyenesen, havonta két alkalommal pedig kedvezményesen utazhatnak. Korkedvezménnyel szerzik meg a motor-és személygépkocsi-jogosítványt. Azok a 17-23 éves korú fiatalok, akik az érettségi előtt állnak vagy már megszerezték, Budapestre, Szentendrére, Szolnokra jelentkezhetnek katonai főiskolára, 3 éves tanulmányi időre. A „jó” vagy annál jobb középiskolai tanulmányi eredményt elérők külföldi katonai intézetekbe is jelentkezhetnek. A főiskolákon szintén ingyenes az ellátás. Az első két évben 1100-3300, a harmadik évben 4000-6000 forint juttatást kapnak. A szakmunkás képesítéssel rendelkezők pályázhatnak főiskolai 10 hónapos előkészítő tanfolyamra. Elvégzését követően kerülhetnek a főiskolák valamelyikére.- A reális képhez hozzá tartoznak a pálya előnyei és hátrányai. Miben jelölné meg ezeket?- A katonaélet ma is nehéz. Egész embert kívánó hivatás. Másmilyenek az alá- fölérendeltségi viszonyok, a rend, fegyelem és szervezettség követelményei, mint a polgári életben. De nem követel emberfeletti erőfeszítéseket, csak becsületes helytállást. Szépsége, vonzereje a semmi mással össze nem hasonlítható cselekvési egységben, a bajtársi közösség erejében rejlik. Nehézségei és szépségei beépülnek a vele azonosulni tudók életmódjába, életelemmé válnak. A vélt vagy valós nehézségeket kompenzálja a munka erkölcsi és anyagi megbecsülése. Előnyei között említeném az egzisztenciális biztonságot, ami jelen gazdasági helyzetünkben egyáltalán nem lehet közömbös. Alapja a nemzetközi katonapolitikai helyzet. Nem akarunk háborúzni, de biztonságunkról gondoskodni kívánunk. Ehhez pedig hivatásos katonákra van szükség. Nem utolsó szempont az sem, hogy lakást kap a leendő tiszt, tiszthelyettes. Kitűnő színvonalú az egészség- ügyi, szociális ellátás, amit a családtagok is igénybe vehetnek. A ruhapénz, a jutalom, a mintegy 7-8 ezer forint kezdő tiszt- helyettesi, tiszti fizetés az átlagosnál magasabb életszínvonalat biztosít. A továbbképzésnek, sőt, a tudományos előrelépésnek sincs akadálya. Nálunk az automatikától a mikroelektronikán keresztül a komputertechnikáig minden megtalálható. Mindez az egyén önmegvalósításának útjait egyengeti.- Befejezésül engedjen meg egy személyes kérdést. Negyven év parancsnoki múlttal a háta mögött mint a parancsnokság egyszemélyi vezetője mit üzen az olvasóknak?- Csakis egy óhajtásom van. Békés új esztendőt kívánok. Köszönjük az interjút. SZABÓ GYŐZŐ Fotó: KAPFINGER Csak télikabátban, sapkában lehetett röpke fél órára elviselni a hideget Joó János, Bonyhád, Perczel kerti két és fél szobás, „hajdan” vezetékes gázzal fűtött lakásában. A hőmérő 13 fokot mutatott a kis szobában december 14-én.- Nézzék! - mondták felháborodottan, szinte egymás szavába vágva a tulajdonosok. Ez év februárjában vezettettük be a gázt, 120 ezer forintba került. A Móra 671 típusú gázkazánt a helyi áfész üzletében vettük, egyéves garanciával. Azóta már három alkalommal hibásodott meg. Legutóbb, most december 9-én. Másnap már ki is jött a DDGÁZ helyi kirendeltségének szerelője, de alkatrész hiányában nem tudta megjavítani. Telefonon és személyesen is többször felkerestük a kirendeltséget, sürgetve a javítást, sőt Szek- szárdra, a vállalatközpontba is telefonáltam. Válaszuk az volt, hogy nincs alkatrész, nem tudják megjavítani és cserekészüléket sem adnak, de a hagyományos fűtésre való visszatérés költségét sem vállalják. Joóék tették, amit tehettek. Felhozták a pincéből a már eladott, de még el nem szállított, kisméretű, hordozható cserépkályhájukat, és a szomszédok összeadott fájával „meleget” - 18 fokot - „csiholtak” az egyik szobában. Olajkályhával is próbálkoztak a másikban, de az kétórai üzemelés után felmondta a szolgálatot. A DDGÁZ helyi kirendeltségén valósnak mondták a panaszt, de azon segíteni nem tudtak. A jótállási okmány világosan rögzíti, hogy cserekészülékre 15 nap elteltével kerülhet csak sor. És addig? Meleget kell „varázsolni”, ahogy ezt Joóék is tették. Hogyan készültek fel az illetékesek a jótállási feltételek teljesítésére, az alkatrész-utánpótlásra, meddig kell még Joó tanárnak hetven gyerek dolgozatát kesztyűben javítania, nem súlyosbodik-e a tulajdonosok ízületi bántalma, szállodába kényszerülnek-e a hétvégekre hazavárt gyermekek, megtérül-e s ha igen, mennyi procedúrán át a forintokban talán ki sem fejezhető káruk, mi várható, ha másutt is meghibásodik a kazán? Ezekre a kérdésekre kértünk, választ Lőrincz Jánostól, a DDGÁZ szekszárdi üzemének igazgatójától.- Joóék problémájáról az önök telefonhívása után értesültem. Való igaz, nekünk kell a garanciális készülékeket megjavítani, kicserélni, illetve 15 nap elteltével átmeneti fűtési lehetőséget biztosítani. A kirendeltséget nem hibáztatom, mert a hibabejelentés napján megkezdte a javítást. Alkatrész hiányában, sajnos, ez nem ment. Több száz fajta készülék van forgalomban, és mindegyikhez minden alkatrészt nem tudunk raktározni. A panaszos kárigényét nem áll módunkban teljesíteni, mert a jótállási határidőkön belül vagyunk. Joóéknak csak december 18-ig kell dideregni, mert most kaptam a hírt - sikerült Budapesten két Móra kazánhoz jutni. Pénteken tehát megjavítjuk, vagy kicseréljük a hibás kazánt. Számolunk több hibabejelentéssel is, és a jótállási feltételekhez tartjuk magunkat. Ha nem sikerülne azokat teljesíteni, ódiumát vállaljuk. Megértem a fázó lakókat, de talán ha kellő és megfelelő felvilágosítást kaptak volna Bonyhádon, vagy központunk illetékes dolgozójához fordultak volna, kissé könnyebb lenne helyzetünk. Az alkatrészellátást szerződésekkel biztosítottuk, de a javításra jótállásban előírt határidőket jelentősen, a fűtési idényben sem tudjuk lerövidíteni - válaszolt az igazgató. Joóék „csak 8 napig” fáznak... De úgy tűnik, a gázfűtés előnyeit élvezők ennél hosszabb kényszerszünetre is felkészülhetnek... * Utánajártunk. Pénteken megjavították a kazánt. A hazavárt gyermekek arany- vasárnap már a szó szoros értelmében is „meleg” otthonra leltek. §z Gy „Még” fagypont fölött a hőmérő higanyszála ■ Közgyűlés — bemutatóval A KSZE Növénytermesztési és Agrárfejlesztő Közös Vállalat területi megoszlás szerinti közgyűléseket tartott, melyről lapunk is beszámolt. E beszámolókon, közgyűléseken eredményeikről, sikereikről, gondjaikról ejtenek szót, de megragadják az alkalmat arra is, hogy ezeket a közgyűléseket követően gépbemutatókat is szervezzenek. így volt az a legutóbbi, Tolna megyében - Tamásiban - megtartott részközgyűlésen is, ahol a nyugatnémet Claas cég képviselője is jelen volt. Mi sem természetesebb ennél, hiszen azokat a gépeket állították „közszemlére”, melyek már a gyakorlatban vizsgát tettek és tesznek folyamatosan. Norbert Ortkrast, a Claas gyár munkatársát - aki egyébként a gyárban technikusként dolgozik - kérdeztük magyarországi tapasztalatairól.- Évek óta kiváló kapcsolat áll fenn cégünk és a magyar mezőgazdaság több üzeme között, így elmondhatom, hogy Bábolnától Egerig, Kecskeméttől Hőgyészig, sokfelé jártunk, járunk. Nagyra becsüljük a magyar mezőgazdaság által produkált eredményeket, aminek egyfajta elismerése lehet talán az is, hogy évek óta itt teszteljük a Claas kombájnokba beépített egy- egy újdonságunkat is.- Elárulná, hogy miért éppen hazánkat választották erre a célra, és hogyan kerültek a Hőgyészi Állami Gazdaságba?- Mint említettem, elismerjük az önök eredményeit, jó a piacunk az országban, ezenkívül több kombájnalkatrészt itt készítenek. Példaként említhetjük a kombájnok fülkéjét, vagy éppen a vágóasztalokat. Hőgyészre a terepadottságok miatt, valamint Lakatos Csabának, a KSZE igazgatójának közbenjárásával jutottunk. Három szériagépet hoztunk, melyekbe újdonságokat építettünk be, és ezeknek a nyúzópróbájára kerül itt sor. Ha itt, ezen a kemény terepen beválnak, akkor már mindenütt meg kell felelniük.- No és beváltak ezek az újdonságok? Sikerült megfelelő tapasztalatokat gyüjteniük?- Hangsúlyozom, hogy nem tesztgépekről van ez esetben szó, de amit beépítettünk, azt sikerült tesztelnünk a szó igazi értelmében. A csapat, amellyel itt kapcsolatban állok, nagyszerű, a brigádvezetőjükről is csak elismeréssel szólhatok.- Ez esetben az sem mellékes, hogy köztük akadnak olyanok is, akik jól beszélik a nyelvet, az ön anyanyelvét, a németet.- Igen, ez valóban nagy előny számomra, mert közvetlenül tudjuk megbeszélni a technikai kérdések egész sorát.- Mint például... említene néhány újdonságot, amit itt próbáltak ki?- Természetesen. Rövid idő alatt sok munkaórát mennek ezek a gépek, nehéz terepen, érzékenyen reagáló szakemberek vezetésével. így a hátsó kerekek meghajtásának tapasztalatai azt mutatják, hogy különösen fordulóknál - éppen a meghajtás miatt - kisebb a taposásból származó kár. Vagy az elöl alkalmazott dupla kerék a mélyebb talajokon nyújt előnyt. A taposási kár nagy területen sok veszteséget produkál. Önöknek is van erre egy közmondásuk, ami úgy szól, hogy sok kicsi sokra megy... Vagy például, itt próbáltuk ki a dupla rostánkat is, melynek az újdonsága a felfüggesztésében áll, vagyis a terepadottságokhoz igazodik, munka közben is mindig vízszintes a helyzete. Jelentősen befolyásolja a szemveszteséget, és én úgy látom, először is ezekre az újításokra kellene „ráharapniuk”. Nem feltétlenül az automata kormányzásra kell először fektetni a hangsúlyt és a komoly pénzt, mert a kisebb szemveszteség majd meghozza hosszú távon az automata kormányzást is...- Mivel hazánkban több részegysége készül a kombájnoknak, nem lát arra lehetőséget, hogy esetleg az összeszerelésre is sor kerüljön egy kooperációban?- Hosszú távon nem szabad ezt a lehetőséget sem figyelmen kívül hagyni, még akkor sem, ha ez esetben a magánvéleményemet mondtam csak el. Nekünk Magyarországon jó piacunk és a jó piacban mindig benne van a továbblépés lehetősége is. SZABÓ SÁNDOR Egész embert kívánó hivatás Norbert Ortkras a szakemberek kérdéseire a gyakorlati tapasztalatok alapién válaszolt