Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-19 / 299. szám

1987. december 19. "népújság 11 A XIX. századi magyar festészet és szobrászat Népi demokráciánk legnagyobb kulturális tettei közé tartozik a magyar képzőművészet múzeumának, a Magyar Nemzeti Ga­lériának megteremtése. A nemzet legjobbjai által 130 éven át melengetett terv, mely időnként Nemzeti Képcsarnok, Magyar Képtár, máskor Magyar Galéria néven foglalkoztatta a közvéle­ményt, 1951-ben valósult meg Pogány Ödön Gábor tudós szervezésében, az egykori Kúria palotájában, az Országház mellett. Az épület hamar kicsinynek bizonyult a gyűjtőtevékeny­ség fellendülése nyomán. így új épület vált szükségessé. A kor­mány határozata értelmében a volt királyi rezidencia újjáépített három reprezentatív központi épülete adott végleges otthont a felszaporodott tevékenységet ellátó új Magyar Nemzeti Galériá­nak. A nemzet kincsei itt méltó környezetben kerülnek a közön­ség elé. A múzeum művészettörténészei legfontosabb feladatuknak tartják nemzeti hagyományaink feltárását, összegyűjtését, az évszázados emlékanyag új összefüggéseinek kutatását, és a nemzet tudatába építését. A Kúria épületében megnyitott múzeum 1957-es alapításától kezdve a magyar képzőművészet XIX. századi nemzeti megúj­hodásától a felszabadulásig mutatta be állandó kiállításain fes­tészetünk történetét. A szobrászati anyagnak csak az épület fo­lyosóin jutott hely. A Galéria gyűjteményeinek gerincét a XIX. és XX. századi gyűjtemények képezik továbbra is. A Budavári Palotában most megnyílt kiállítás új szempontok szerint mutatja be a megnövekedett XIX. századi festészeti anyagot. A szobrászat méltó elhelyezésére még mindig kevés a hely. A XIX. század a magyar művészet fejlődésének fontos kor­szaka, hiszen ez az időszak a nemzeti tudat kiteljesedésének, a nagy alkotói egyéniségek kibontakozásának, művészetünk eu­rópai rangúvá válásának kora volt. A most megnyílt reprezentatív állandó kiállítás a legújabb ku­tatások fényében egyes nagy egyéniségek és iskolák csopor­tosításával teszi szemléltethetővé az egymás mellett létező ten­denciákat, a külföldi iskolák tanulságait és beépülését a hazai hagyományba. Érdekes élményt nyújt a történetiség figyelem- bevétele mellett az eddig másodrendűnek tartott alkotók egy- egy remekének beillesztése a vezércsillagok mellé, például a Szinyei-terem közül. A vezető mesterek monografikus kiállítá­sát is megvalósították, az eddigi Munkácsy- és Paál-terem mel­lett Barabás Miklós, Markó Károly, Székely Bertalan, Madarász Viktor, Szinyei-Merse, Mészöly Géza, Lotz Károly munkásságát az eddiginél jóval több képpel bemutatva. A fővonal továbbra is a kronológiai sorrendet követi, a pano­rámát a századfordulóhoz közeledve mind szélesebbre nyitva. Igen jól sikerültek a XIX. század elejének festészetét bemuta­tó termek. A korai romantika alkotásai közül Kisfaludy Károly- nak az eddiginél nagyobb szerep jutott. Helyet kaptak a reform­kor nagy közéleti személyiségeinek arcképei is, mint Széchenyi Istváné, Kazinczy Ferencé. A külföldön dolgozó magyarok (Brocky Károly) után a magyar biedermeier festők kedvelt alko­tásai szerepelnek, elsősorban Barabás Miklós klasszikus mü­vei, életképeivel együtt. A korszakot az olasz és keleti orientá­cióra dolgozó művészek alkotásai vezetik át a magyar romanti­kus festészet kiteljesedéséhez. Orlai Petrich Soma, Giergl Jó­zsef, Molnár József képei már az új természetszemlélet képvise­lői. A realizmus kezdetei Orlai Petrich Soma Anyám című reme­kében, a nép iránt érdeklődés a népéletképekben, Jankó János és Izsó Miklós szobraiban követhető nyomon. A historizmus és az akadémizmus korszaka a monumentali­tás kezdeteivel nálunk a század derekára esik. A történeti festé­szet nagy tablói általában a szabadságharc leverése utáni idő­szakban készültek, a nemzet aktuális sorskérdéseire feleltek a magyar múlt ébresztésével. Ebben áll nagy jelentőségük. Drá­mai hangvételük a nemzet tragédiájára utal a szabadságharcot követő elnyomás alatt allegórikus-szimbolikus formában, mint az irodalomban Arany balladái. A kor nagymesterei a külföldi, bécsi, párizsi akadémiák tehetséges neveltjei, akik a kint tanult, teátrális ábrázolási formákat a nemzet tragédiája, gyásza súlya alatt új, forradalmi tartalommal töltik meg, erősítve a nemzettu­datot, az összetartást, a hitet a jövőben. Sok alkotásuk ma sem vesztett fényéből. Nemzeti festészetünk önismeretre sarkalló, mélyenjáró gondolatgazdagságú klasszikusai ők, akik festé­szetük vitathatatlan kvalitásai miatt bárhol Nyugat-Európában is megállnák a helyüket. Nem véletlen, hogy közülük például Lie- zen-Mayer Sándor, a müncheni akadémia neveltje később ma­ga is a nagyhírű akadémia tanára lett, Benczúr Gyulával együtt. Székely Bertalan és Lotz Károly pedig a Magyar Képzőművé­szeti Főiskola ősének halálukig megbecsült tanárai voltak, akik egész nemzedékeket neveltek fel. Munkácsy és Paál László romantikus realizmusa most is ki­emelkedő helyet foglal el hazai művészetünk világhírű csúcstel­jesítményeivel, köztük újabb szerzeményekkel is. A képeiket bemutató teremsorhoz vezető folyosók a Munkácsy-követők munkásságából adnak ízelítőt. Közben az impresszionisták fel­léptével Párizsban már megtörtént az áttörés az új természetlá­tás felé, megindultak a művészi forradalmak. Szinyei-Merse Pál 1873-as, Majális című főműve - mely itthon a kortársak teljes értetlenségével találkozott - igazította a magyar fejlődést a ve­zető francia eredményekhez, anélkül, hogy Szinyei Manet és társai képeit látta volna. Ő is a kor aktuális nemzetközi művészeti problémáinak kihí­vására felelt, a természettudományos gondolkodás eredmé­nyeit hasznosítva a festészetben, a realizmus új felfogásával, az atmoszférikus hatások kutatásának új távlataival, mely a fény­nek, elsősorban a napsugárnak, mint forma-és színalakító elemnek szánta a főszerepet. A kiállítás nagy eredménye az új természetlátás elterjedésé­nek bemutatása a legújabb kutatások alapján. Szinyei-Merse körül helyezkednek el a századvégen meg­szaporodó művészcsoportok képviselőinek azon alkotásai, melyek a párizsi iskola világos színezését, Bastien-Lepage fi­nom, szürkés koloritját az ún. Plain air (szabadtéri) festést plán­tálták át a magyar glóbuszra. Ide kerültek a nagybányai iskola megalapítójának, Hollósy Simonnak, és a kör többi tagjá­nak korai képei is. Nagyon egységes a kép, a széles sugarú kvalitásos alkotá­sok közé harmonikusan illeszkednek Ferenczy Károlynak ko­rai, még Szentendrén festett képei. A csatlakozó folyosón a Münchenben tanult, a századvégen igen kedvelt életképfestők művei láthatók (Vágó Pál, Paczka Ferenc stb.). Bemutatják a kor világhírű magyar arcképfestőjének, a később Angliába áttele­pedett László Fülöpnek a képeit is, aki kora minden uralkodóját lefestette. A széles panorámát Feszty Árpád zárja, akinek körképe ugyan nem itt látható, de Golgotája festészete minden sajátos­ságát magán viseli. A kiállítás 1900 körül zárul. A nagybányai iskola fénykorát és a szecesszió kibontakozását bemutatni már a XX. századi kiállí­tás egyik feladata lesz. BRESTYÁNSZKYILONA Elterpeszkedtem a kanapén, és a nyitott konyhaajtón keresztül szemügyre vettem a feleségemet. Háttal állt nekem, és galuskát kavart. Tüzetesen meg­néztem, hogyan mozgatja a karját, és kritikus szemmel aprólékosan sorra vettem testének többi részét is. Egy kicsit vastag a dereka, és már régóta ki­alakult bennem a vélemény, hogy nem valami vonzó jelenség.- Hallottad már azt a szót, hogy átszervezés? - kiabáltam ki a konyhába.- Mi közöm hozzá - vonogatta a vállát. - Ez csak a vállalatokat érinti. Együttérzően felsóhajtottam. Sohasem tartott lépést a társadalmi-politikai változásokkal.- Pedig példát vehetnél egyik-másik vállalatról, annál is inkább, mivel min­den tisztességes állampolgárnak hasonlóan kell cselekednie a családjában is. Abbahagyta a kavarást, és felém fordult.- Mi a szösz, te talán már cselekedtél is?- Igen. Úgyhogy távozz, kérlek! Egy ideig hitetlenkedve bámult rám, majd gondosan leporolta a kötényéről a lisztet a mosogató felett, és bejött a szobába.- Én menjek el? - kérdezte, mintha nem jól hallotta volna.- Naná! Te vagy az egyetlen feleségem! Elővette a bőröndjét, és igyekezett megőrizni a nyugalmát. Kiürítette a szek­rényt, és mindenféle kacatot hányt a bőröndbe. Segítettem neki begyömö­szölni a holmit, és becsuktam a bőröndöt. Ekkor már nem bírta tovább, és sír­va fakadt.- De hát miért? - hüppögött. - Hűséges voltam, mint egy eb. Éveken keresz­tül mostam, főztem, stoppoltam rád, és most ez a hála?- Mit tegyünk, ez az élet rendje! - és utolsó nemes gesztusként hívtam neki egy taxit.- Álmomban sem gondoltam volna, hogy megeshet velem ilyesmi - mond­ta, és nem akart belenyugodni a vereségbe.- Az idő mindent meggyógyít! - adtam neki egy közhelyes tanácsot. Gyűlölet lángolt a szemében.- Éhen fogsz veszni nélkülem, megesz a kosz!- Én nem látom ilyen sötéten a helyzetet.- Emlékezni fogsz a szavaimra... Gondold meg mégegyszer!- Már meggondoltam. Az embernek fel kell magát áldoznia a nemes esz­mék oltárán! Dudaszó hallatszott. Megragadta a bőröndöt, és úgy bevágta maga mögött az ajtót, hogy egy darabon lejött a vakolat. Megvártam, amíg elrobog a taxi, és csak ezután tárcsáztam fel a barátnő­met.- Na, nálam már megvolt az átszervezés - mondtam a kagylóba.- Drágám! - turbékolta. - Tüstént ott leszek! Csak egy tökfilkó állíthatja, hogy nem volt szükség átszervezésre. Elegendő egyetlen pillantást vetni a barátnőm és a feleségem alakjára. Lengyelből fordította: ADAMECZ KÁLMÁN Marosi Gyula: Csúnya lány a Mézes Mackóban Tányérkáján kaviárral töltött tojás, egy szelet papírvékony lazac, aszpikos mar­hanyelv, libamáj: tányérkáján egy kisebb vagyon. Szája szögletében puha, elége­dett csecsemőmosoly, művészi elmé- lyültséggel eszik. Nem is étkezés ez, inkább szertartás, rítus, mely - a mozdulatok kimunkáltsá­gán látszik - jeles alkalmakkor fizetés­vagy vigasztalást kívánó napokon ismét­lődik. Igyekszem észrevétlen maradni mel­lette, bár a mindig zsúfolt kis üzletben le­hetetlen megadni azt a kis távolságot, azt a talán csak arasznyi helyet, mely a má­sik szuverenitásának elismerését jelenti: tálcánk öszszeér a keskeny állópulton, és amint karomat emelem, bárhogy igyekszem leszorítani, könyököm hoz­záér sötétszürke pelerinjéhez. Szeren­csére ez nem zavarja szertartása végzé­sében: mi már a hiány, a zsúfoltság, a bárdolatlanság korának gyermekei va­gyunk, megtanultunk arcunkba lihegő, húsunkba vájó környezetben egyedül lenni magunkkal. Csúnya, menthetetlenül csúnya. Hu- szonvalahány évesnek nézem. Orra csontos sasorr, álla hosszú és előreugró, így oldalról, szemsarokból vizsgálva va­lóságos karikatúra. Ezen kemény, férfias vonásokkal megveretve már menthetet­len szegény, de arcbőre is hóka, kopot­tas, öreges, a vékony húsban, a többré­tegű púdermáz alól is előtűnve mélyen ülő, sötétlila pattanások. Csaknem fekete haja bár sima, durván erősszálú, szemöldökének keskeny, erősvonalú csíkja felett vagy ujjnyi szé­* A Központi Sajtószolgálat pályázatának I. díjas alkotása tárca-kategóriában. lességben vörösen duzzadt megtépke­dett bőr. Fémkeretes szemüvege az evéshez előrehajolva, a sasorr csontos bütykére csúszott előre, de most akár nem is létezhetne: nem látom, de biztos vagyok benne, hogy szemét lehúnyva eszik. A villára vett falatot mielőtt szájába venné, icipicit előredugott nyelvével megérinti, aztán a szájpadlásához szorít­ja, forgatja, préselgeti hosszan, hogy ínyén szívódjanak fel a fejedejmi ízek, a fogak nem vesznek részt a táplálkozás­ban. A zsömle fehér, szivacsos belével fel­itatja a sűrű, vajszínű majonéz és a fekete ikrából szivárgott sötét nedv elegyét, mint egy spongyából kiszopogatja, és csak aztán kapja be a megtottyant tésztát. Időnként elröstellem magam, hogy ki­lesem, belemélyedek a magam francia- salátájába. Nemcsak önfeledt, de illetlen is, meri élvezni az élet - most épp a gasztronó­mia adta örömeit, ahogy csak a gyerme­kek merik, konvenciók, gátlások nélkül, a maguk ízlése szerint, és ez a nagyon is ritka képesség vonzóvá teszi, vonzóvá az idegen szemnek is. Ha szép lenne, for­más, bájos pofika, vonzása erősödne, esetleg olyannyira, hogy ostoba kaland­ra, esetlen felsülésre is biztatgatna, ám ezzel el is silányodna a mindennapi, az ösztönvonzalmak szintjére, míg így, hogy csúnya, nagyon is csúnya szegény, megjelenik egy más, mélyebb s talán drámai minőség: önfeledt gyermekségé­ben felülemelkedettség, a silány tények feletti túlnézés, s talán még némi megve­tés is van a sikerületlen, tömérdek kínke­servet okozó porhüvely iránt, és ez már nagyság, emberi nagyság! A legerőseb­ben vonzó, kötő tulajdonság. Ez a hu- szonegynéhány éves, különösen csúnya nő itt a Kígyó utcai Mézes Mackóban, még arasznyira sem tőlem, százak sze­me láttára merészel anyuka kicsit csinta­lan, de a világon legszebb kislányává lenni. Különben nem is olyan csúnya. Gon­dosan fésült sötét kontya alatt például a nyaka kecses, bőre bársonyos. És kelle­mes illata van: tiszta, friss, egészséges il­lat, lehelletnyi virág, talán liliom-édes­séggel. A keze pedig kifejezetten szép: keskeny, nőiesen lágy, de nem eltunyult, hanem nagyon is mozgékony, vibrázó kéz, körmein, a színtelen lakk alatt sza­bályos fehér félholdacskákkal. Nagyon is illik rá az a kígyót formázó ezüst gyü- rűcske. A melegtapintású, apácaszürke lódén pelerin, felette patyolatfehér, tört csíko­zásé blúznyak, a finommívű ezüstgyűrű, a válogatott finomságok: mint az illata, egyszerűnek látszó, de végletekig kifino­mult ízlés lengi körül, halk előkelőség, bájos-bús dekadencia. Ez a lány világot látott, nyelveket tud, hangszeren is játszik. Kedvencei Mozart és Schumann, rajong Beethoven öreg­kori szonátáiért és persze Mahler szimfó­niáiért. Gyakran látható a Zeneakadémia fél­homályos, szecessziós termeiben... Ta­lán csak az arcával bántak el a gonosz apai gének... miért is ne? A pelerin lepel alatt esetleg pompás, fiatal test feszül: amikor végigvonul testhezálló trikójában a Lukács öltözőjétől a medencéig, szak­értő férfiszemek füzében vonul, királynői tartással, ragadozó puhasággal, különö­sen a középkorú, tapasztalt férfiak bo­londulnak érte. Ez a lány olyankor, bezárkózva nagyti­tokban, mezítelenül szokott táncolni ott­hon a nagytükör előtt, nyaranta öntuda­tosan napozik fedetlen keblekkel a meg­felelő helyeken. „Igen”, mondom a dolgok felett ki­egyezve magamnak, „ennek így kell len­nie”. Lassan odébbnyomom a balomnak veselkedő bundás asszonyságot, és mintha csak morzsát söpörnék le a nad­rágomról, a lábára lesek. Valódi bőr, csattal díszített topánkák, kisterpeszben, kissé csálén, felettük, szinte rájuk omolva vastag, puffadt bo­kák, melyek... igen, semmi kétség, ormót- lag elefántlábakban, egymáshoz tapadó combokban, széles, hústól rengő lepke- szárny-csipőkben folytatódnak. Szám­ban megkeseredik a franciasaláta. A csúnya lány közben már a libamájnál tart. Nyilván ez a csúcsa a gyönyörnek. Hirtelen támadt rosszkedvemben elfelej­tem leplezni pillantásaimat: egy morzsá­nyi máj visszapottyan, és még csak nem is a tányérra. Egy borsónyi barna pötty az állópult fehér márványlapján. A csúnya lány felcsippenti, és lenyalja a mutatóujja hegyéről. De akkor már megérzi, hogy bámulom, kezét zavartan a papírszalvé­tába törli, álomból riadt szemekkel rám­néz. Szeme sötétbarna, világító aranykari­kákkal, a szeme tényleg szép. Rámo- solygok. Soha életemben nem mosolyogtam ilyen csúnya nőre ilyen biztatóan. És még csak nem is hazudtam igazán, a mosoly másodperceiben lelkem egyik eldugott csücskében őszintén szerettem őt, elle­hetetlenül felnőttségében a kicsit csinta­lan, de a világ legszebb kislányát. Olyan gorombán rántottam magam mellé ál­maiból az állópulthoz, hogy nem jutott ideje végiggondolni, akárcsak egy gyors, számítógépszerű igen-nem programmal se a helyzet mibenlétét, kialakítani vala­milyen válasz stratégiát: „köszönöm” mondta az aranykarikás szem a rajtaka­pottak őszinteségével, „köszönöm, hogy szeret egy picit". Néhány, melankólikus hangulatú, de metsző tárgyilagosságát mit sem vesztő pislogás után: „ne rontsa el holmi alakoskodással...” Aztán elsu­han, de egy villanásnyira visszavág még: „...kérem”. Tányérjába néz, keze tétován moccan, elfordul. A helyzet engedte tíz­fokos szögben. Micsoda önimádó gőggel, megsemmi­sítő pittyesztéssel tudnak a széplányok, szépasszonyok visszautasítani! De leg­harsányabb visszautasításuk sem tud ilyen végleges lenni, ilyen halálbiztosan örök. Hát igen. Ajaj, Úristen... ezt a szegény lányt aztán jól megverted. Nem csak csúnya, de eszes is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents