Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-17 / 297. szám
1987. december 17. Képújság 3 Megkezdődött az Országgyűlés téli ülésszaka (Folytatás a 2. oldalról.) repet játszik az is, hogy ebben az esztendőben kétszer is módosítottuk a valutaárfolyamot, aminek egyúttal az importot drágító hatása is van. A behozatal ennek ellenére gyorsan bővült. Az állami költségvetés hiánya ez évben az 1986. évinél 12 milliárd forinttal, a tervezettnél pedig mintegy 9 milliárddal kevesebb, várhatóan 35 milliárd forint lesz. Ez a tény akkor értékelhető igazán, ha tudjuk, hogy az év elején még több mint 50 milliárd forint költségvetési deficit veszélye rajzolódott ki. A költségvetés meghatározó elemei az állam és a vállalatok közötti pénzügyi kapcsolatok. A vállalatok az idén - befizetéseik és támogatásaik egyenlegeként - többel járulnak hozzá az állami költségvetés bevételeihez, mint amennyit terveztünk, többel, mint amennyire év közben számítottunk. Van javulás a fajlagos anyagfelhasználásban, az exportteljesítményekben, a jövedelmezőségben. A kedvező vállalati képet ugyanakkor rontja, hogy a vállalati jövedelmek nemcsak a jobb gazdálkodásból, hanem részben a termelői áremelésekből adódnak. A gondok sorába tartozik az is, hogy a számítottal megegyező népgazdasági jövedelemképződés mellett a belföldi fel- használás a tervezettnél nagyobb mértékben növekszik, amit külföldi hitel finanszíroz. Bár a nem rubel elszámolású külkereskedelmi és fizetési mérlegünk egészében jobb a tavalyinál, a javulás mértéke nem kielégítő. A számítottat másfél-két százalékponttal meghaladó fogyasztói áremelések ellenére a lakossági fogyasztás is túllépi a tervezettet, a növekedés az előző évhez képest 2-2,5 százalékos lesz. Ennek fő oka a jövő évi árszintnövekedés hírére megindult felvásárlás. A beruházások is túlmennek a tervezetten, különösképpen a vállalati, szövetkezeti körben, ahol a növekedés 5 százalék. A fő gond nem is a beruházások volumene, hanem azok elhúzódása, ütem- telensége. A gazdaságtalanul működő vállalatok és szövetkezetek helyzetének rendezése terén a szükségesnél lassúbb az előrehaladás. Alapvető törekvésünk, hogy ezek az egységek hatékonyan működjenek, vagy ha ez nem reális, szűnjenek meg. Negyvenöt vállalat és szövetkezet szanálása, alapvető átalakítása van napirenden. Elhatározásra jutott a kormány abban is, hogy néhány, hosszabb ideje húzódó probléma esetében gyökeres változásokat indít meg. Ennek megfelelően megszűnik a Ganz-MÁVAG és helyébe új, önállósult vállalatok alakulnak, amelyek döntő többségben, megfelelő profil-igazítással, jobb munkaszervezéssel és vezetéssel hitelképessé válnak és megállják a helyüket a gazdasági versenyben. Megszűnik a Tatabányai Szénbányák Vállalat is, a kapcsolódó gazdaságos tevékenységek pedig önálló vállalattá alakulnak. A kimerülőben levő bányák kiaknázása után a bányászkodás szű- kebb körre szorul és a hatékonyság érdemleges javítására megfelelő intézkedési program készül. A gazdaságtalanság határozottabb kezelése, a csődtörvény bevezetése óhatatlanul felveti a munkanélküliség problémáját. Ma négy- és tízezer között regisztrálják azoknak a számát, akik munkahelyet keresnek. A tervezett szanálások, átszervezések a létbiztonságot nem veszélyeztetik. Rendelkezünk anyagi eszközökkel arra, hogy a felszabaduló munkaerő átcsoportosítását tervszerűen, akár átképzéssel, akár új munkahelyek létesítésének ösztönzésével elősegítsük. Inkább a szerkezetváltási folyamat lassúsága okoz gondot, mintsem az abból fakadó konfliktusok. Ma még egyszerűbb árat emelni, kedvezményekért folyamodni, s ily módon jövedelemhez jutni, mint a gazdálkodást akár konfliktusok árán is, ésszerűsíteni. Megfelelő, ösztönző, s ha kell kényszerítő gazdasági környezet és vállalati intézkedések egyaránt szükségesek ahhoz, hogy a gazdálkodók feltárják tartalékaikat. Összefoglalóan 1987-ről el lehet mondani, hogy a múlt évhez képest van javulás több területen, a romlási folyamat mérséklődött. Az előrehaladás üteme azonban nem kielégítő, még kevés a stabilizáláshoz. Tisztelt Országgyűlés! Az 1988. évi terv legfontosabb jellegzetessége külső pénzügyi egyensúly javítása. Ez annyit jelent, hogy az ez évi közel félmilliárd dolláros fizetési mérleg javulást folytatni szükséges és jövőre a nem rubel elszámulású fizetési mérlegünk hiánya 500 millió dollárnál nem lehet több. Rubel elszámolásokban javuló cserearányok mellett aktív fizetési mérleggel számolunk, mintegy 400-500 millió rubel értékben. A szigorú nemzetközi pénzügyi feltételek korlátozzák a gazdaság mozgásterét. A hazai vásárlóerő bővülése az importigényeket növelné és árualapokat vonna el az export elől. A helyzet megköveteli •azt, hogy a belső pénzügyi egyensúly javuljon, ami kifejezésre jut az állami költségvetés elosztási politikájában is. Ezzel van összhangban az állami költségvetés 20,4 milliárd forintos előterjesztett hiánya és az, hogy banki módszerekkel szűkíteni kívánjuk a pénz mennyiségét. Az 1988-as terv közel 5 milliárd dollárnyi konvertbilis exporttal számol, de ehhez az ideinél 6 százalékkal kisebb import tartozik. Meggyőződésem, hogy van a vállalatokban annyi teljesítőképesség, ami biztosítja, hogy az export terv 1988- ban is reális legyen. Ezt ösztönző eszközök is segítik. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően az export általános forgalmi adója nulla. Novemberben 5 százalékos forint leértékelést hajtottunk végre azért, hogy ne legyen fennakadás az 1988. évre szóló szerződéskötésekben. A konvertálható árualapok fejlesztését továbbra is ösztönözzük. Fennmarad a pályázati rendszer, s az ennek keretében megvalósuló fejlesztések során a vállalati források kiegészülnek a központ által biztosított többlethitelezési lehetőséggel, valamint a kereskedelmi bankok saját alapjaival. Előnyben részesülnek azok a pályázók, akik fejlesztéseiket vegyes vállalat alakításával, külföldi tőke bevonásával valósítják meg. Ezeket a fejlesztéseket a kormányzat kedvezményekkel bátorítja. Jól ismert, hogy világszerte szubvenciós háború folyik az agrártermékek exportpiacain. Ilyen körülmények között mi sem mondhatunk le arról, hogy az új adórendszerre való áttérést követően is közvetlenül segítsük a mezőgazdasági és élelmiszeripari kivitelt. Ugyanakkor nép- gazdasági érdek itt és a népgazdaság minden területén a legkevésbé gazdaságos export visszaszorítása. A racionálisabb importgazdálkodásnak is növekvő fontossága van. Ezért az importtermékeket széles körben felhasználó gazdaságtalan termelést mielőbb csökkenteni kell, amely automatikusan az import mérséklődésével is jár. Az itthon is gazdaságosan, jó minőségben előállítható termékek importját pedig fejlesztéssel kell pótolni. Rubel viszonylatban a nettó adósság- állományunk 1988-ban 400-500 millió rubellel csökken, s így összességében tartozásaink a jövő év végére minimálisak lesznek. E területen cserarány-javu- lással számolhatunk, miután behozatalban a kőolaj ára 13,5 százalékkal, a földgázé 8,4 százalékkal, a gázolajé pedig 13 százalékkal lesz olcsóbb. Fontos érdekünk, hogy a szocialista áruforgalom bővüljön, ennek azonban alapvető feltétele, hogy vállalataink növeljék behozatalukat. 1988-ban várhatóan már 20-25 magyar-szovjet vegyes vállalat fog működni, s ezek várakozásaink szerint mindkét fél számára tartósan előnyös, a fizetési mérleg egészét tekintve kiegyensúlyozott kapcsolatot teremtenek. A jövő évben az egyensúlyi helyzet szükségszerű javítása csak azt teszi lehetővé, hogy viszonylagosan kedvezményezzünk egyes területeket. A terv a termelésre helyezi a hangsúlyt a végső fogyasztással szemben. Az 1988. évi nép- gazdasági terv a belföldi felhasználás egyszázalékos csökkentését tervezi oly módon, hogy elsőbbséget biztosít a termelő beruházásoknak a kibontakozás anyagi bázisának megalapozása érdekében. A fejlesztés kulcskérdése a műszaki haladás, amit lehetőségeinkhez mérten kiemelten kezelünk. Ezt szolgálja a vállalatoknak nyújtott többféle adókedvezmény is. A tudományos kutatási és fejlesztési tevékenység általános forgalmi adókulcsa nulla. A feldolgozóiparban központi műszaki fejlesztési befizetés 1988-tól jelentősen csökken és arányosabban oszlik meg az ágazatok között. Az Országos Tudományos Kutatási Alap az 1987. évinél 230 millió forinttal ténylegesen több támogatással rendelkezik. Az 1988. évi népgazdasági terv a lakossági fogyasztás 2-2,5 százalékos csökkenésével számol, s ez nagy próbatétel mindannyiunknak. A népgazdasági terv a fogyasztói árszínvonal szokásosnál lényegesen magasabb, 15 százalékos emelkedését irányozza elő. A továbbiakban az áralakulás a fogyasztói javak túlnyomó többségénél a termelői magatartás függvénye. A kormány azzal, hogy a termelői és a fogyasztói árak együttmozgását szükségesnek tartja és olyan forgalmiadó-rend- szert dolgozott ki, amely ezt mechniz- musszerűen biztosítja, nem adta fel az antiinflációs politikát. Feladata az állami ellenőrzés oly módon történő erősítése, amely az új eszközrendszerrel is összhangban van. Erősíteni kell az áralakulásra visszaható piaci mechnizmusokat. Azokon az ipari és kereskedelmi területeken, ahol monopolhelyzet érvényesül, ahol a szakmát jelentős piaci zavar jellemzi, az árhatóság és a gazdálkodó szervezetek között rendszeres árkonzultációra kerül sor. Ez nyilvánosságot, az ármozgások hátterének széles körű megismertetését és megítélését, a piaci erőfölénnyel visszaélők gazdasági-társadalmi szankcionálását igényli. A lakosság pénzjövedelme 1988-ban 11-11,5 százalékkal fog növekedni. S bár a teljesítmények fokozása azt kívánná, hogy ezen belül a bérek és a keresetek részaránya emelkedjék, jövőre a szociálpolitikát elkerülhetetlenül előbbre kell sorolni a társadalmi feszültségek enyhítése érdekében. Az 1988-ra tervezett szociálpolitikai csomagterv az őszi Országgyűlésen ismertetett intézkedési keret felső határát meghaladja. Tartalma a három- és több- gyermekeseknek nyújtott személyi jövedelemadó-kedvezményen túl a Szak- szervezetek Országos Tanácsának javaslatára a kormány által nemrég elfogadott életkörülményt javító intézkedésekkel változott. így a 24-25 milliárd forintos őszi csomagterv összege ma már több mint 27 milliárd forint. A kormány a társadalmi és tömegszervezetekkel, az érdek- képviseletekkel megegyezésre jutott az intézkedéseket illetően. A családi pótlék kérdésében azonban a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Kommunista Ifjúsági Szövetség és a Magyar Nők Országos Tanácsa is fenntartotta véleményét, amely szerint a családi pótlék 500 forintos növelését támogatja. A népgazdasági terv adott előirányzataiból kiindulva ezt a mintegy 3 milliárd forintnyi emelést csak az ösztönzést biztosító kereseti lehetőségek rovására lehetne finanszírozni. Azt pedig ennél jobban már nem lehet megkurtítani. Ugyanakkor teljesen indokolt valamilyen pozitív lépést tenni. Ebből kiindulva a kormány az Országgyűlés Terv- és Költségvetési Bizottságának alternatívát terjesztett elő; vagy az anyasági segély 6000 forintról 10 000 forintra emelését, vagy a gyermekek hároméves koráig a családi pótlék mértékének 400 forintról 500 forintra történő további növelését. A Bizottság többségi alapon az utóbbi formát tartotta jobbnak, mert a megdráguló csecsemőruházati cikkek, pelenka, kis ruha, csecsemőbútor leginkább ezt a megoldást támasztja alá. Ezen állásfoglalás birtokában ezek után a kormány is a három év alatti gyermekek családi pótlékának növelését javasolja azzal, hogy ellentételét a szanálási alap 500 millió forintos csökkentésével teremtsük elő. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a gyengélkedő vállalatok szanálása során a kevesebb pénz miatt szigorúbb követelményt kell szabni. Ez azonban csak még inkább erősíti általános gazdaságpolitikai törekvéseinket. Javasolom, hogy az Országgyűlés ezt a megoldást fogadja el, a beterjesztett törvényjavaslat-módosítás is ezt tartalmazza. A Szakszervezetek Országos Tanácsa a kormánnyal megállapodott abban, hogy 1988-ban néhány területen - így például a MÁV-alkalmazottak, a bírák, ügyészek és a műszakiak jobb megbecsülése érdekében, valamint a pályakezdő értelmiség körében - körülbelül egy- milliárd forintnyi bérpolitikai intézkedésre kerül sor. A bérek ösztönző szerepének növeléséről a szűk lehetőségek között sem mondhatunk le. Ezért 1.988-tól a központi bérszabályozás alól mentesülnek mindazok a vállalatok, amelyek támogatás nélkül gazdálkodnak, bevételeiket nem belföldi áremeléssel növelik és munkájukkal a legfőbb gazdaságpolitikai prioritások közé illeszkednek. Végül e témakör kapcsán külön szeretném kiemelni, hogy a legrászorultabbak részére garanciát kíván az állam nyújtani arra, hogy e rétegeknél, ide értve a legalacsonyabb nyugdíjúakat és a sok- gyermekeseket, a tervezettet meghaladó életszínvonal-romlás nem következik be. Ha azt az árak veszélyeztetnék, az állam külön intézkedik a pótlólagos ellensúlyozásról. A kormány nagy hangsúlyt helyez arra, hogy 1988-ban megfelelő árukínálat legyen a boltokban, s biztosított legyen az elmúlt években megszokott ellátási színvonal. A terv a lakossági megtakarítások növelésével számol. Van tere ennek, csak a formát és a megfelelő érdekeltséget kell megtalálni. A vállalatok a jövőben vagyonjegyet bocsáthatnak ki, a kereskedelmi bankok is megjelennek a kötvénypiacon, a Budapest Bank árfolyambiztosítással árul kötvényt és a biztosítók is dolgoznak a kötvénybiztosítás feltételeinek kialakításán. Az Országos Takarékpénztár új elő- takarékossági formák bevezetését tervezi, és jövőre új értékpapírként kincstár- jegy is vásárolható. A megtakarítások szerényebb növekedése erőteljesen befolyásolja a lakossági hitellehetőségeket is. Miközben a kedvezményes lakásépítési hiteleket bővítjük, más hiteleket mérsékelnünk kell. Ennek eszközeként a bankkölcsönök kamatát január 1-jétől növeljük, s a kedvezményes felújítási kölcsönök felső határát 50 ezer forintra korlátozzuk. Az állami lakásépítés további mérséklődésének és a hagyományos építőanyagok árnövekedésének ellensúlyozására növekszik a lakást építő, vagy vásárló családok támogatása. Több lesz a gyermekes családok és az ifjú házasok szociálpolitikai kedvezménye, főleg a három- és többgyermekes családok esetében. Régi ellentmondás szűnik meg azzal, hogy a többszintes lakóházak és a családi ház építéséhez nyújtható kedvezményes hitel felső határa azonos lesz. A kedvezményes állami kölcsön összegének felső határa növekszik az öttagú és annál nagyobb családok számára. Az ár- és adóreform a jövő év meghatározó jelentőségű lépése, amely a stabilizációt és a kibontakozás feltételeinek kialakulását segíti. A vállalati jövedelemszabályozás konstrukciójának tervezett változása, bár szándékainknál és a vállalatok várakozásainál kevesebb módosulást okoz, mégis nagy el őrelépést jelent a ma működő rendszerhez képest. Az adóterhelés mind a vállalati, mind a kisvállalkozói körben csökkent. 100 forint nyereségből a vállalatok-szövetkezetek az eddigi 8-10 forint helyett 26-28 forintot, a kisvállalkozók az eddigi 31-35 forint helyett 45-50 forintot tarthatnak vissza. Az általánosan érvényes, korábbinál szigorúbb vállalati feltételek mellett is nő a vállalati érdekeltség a nyereség megszerzésében és oldódnak a pénz elköltésének állami szabályai. A nyereség egyre kevésbé az adózás és támogatás differenciált feltételeit, s egyre inkább a vállalatok erőfeszítéseit tükrözi. A legnagyobb társadalmi-politikai súlyú feladat a személyi jövedelemadó beépítése a bérekbe. A szükséges rendelkezések, a vállalatokra, a költségvetési szervekre vonatkozó központi útmutatók megjelentek, tartalmuk közismert. A gazdálkodó szervezetek a gyakorlati megvalósításon dolgoznak, sok helyen a munkát el is végezték és a kollektív szerződésben rögzítették a bruttósítás szabályait. A bérbruttósítás miatt keletkező átmeneti forráshiányt a gazdálkodó szervezetek a kereskedelmi bankoktól igénybe vehető, állami garancia mellett nyújtott rövid lejáratú hitellel hidalhatják át. Az adóreform folyamatos hatásában, de már az átálláskor is élesebben jeleníti meg a jövedelmezőségi különbségeket. A vállalati jövedelmi pozíciók polarizálódása miatt számításaink szerint a több ezer gazdálkodó szervezet közül 250-300 gazdálkodó egységnél lehetnek pénzügyi feszültségek. Jelentősebb veszteségek kialakulására lehet számítani a szénbányászatban, az ércbányászatban, a vaskohászatnál, de ilyen helyzetbe kerülhetnek egyes, eddig is gyengébb eredményekkel gazdálkodó gépipari, könnyűipari, valamint magas-építőipari vállalatok is. A mezőgazdaságban is a differenciálódás erősödésével kell számolni. Ezeken a területeken rendszerint arról van szó, hogy korábban is meglévő gazdálkodási gondok az új, egységesebb hatékonysági követelmények miatt kiéleződnek, felerősödnek. Ugyanakkor a kedvezőtlenebbül érintett területek részéről esetenként már most törekvés van arra, hogy jövedelmeiket ne jobb gazdálkodással, hanem nagyobb támogatással, mentességekkel javítsák, helyzetüket állami kedvezményekkel rendezzék. Bár a vállalati támogatások 28 milliárd forinttal, a fogyasztói támogatások 24 milliárd forinttal, a különféle kedvezmények pedig 25 milliárddal csökkennek, még mindig igen sok a kedvezményezett terület és a fennmaradó támogatás is. Ezek fokozatos, kiszámítható mérséklésére a kormány nyilvános programot tesz közzé 1988 első félévében. A gazdasági reform folytatásának fontos, de nem egyetlen lépése az ár- és adórendszer változása. Elkötelezetten tovább dolgozunk a reformok kiteljesítésén. Tudatosan és fokozatosan leépítjük a piac működésének korlátáit; javítjuk a tőkemozgás közgazdasági-jogi feltételeit; folyik a munka a társadalombiztosítás, a bérpolitika, a lakáselosztás rendszerének reformján. Az ár- és adóreform hatására az állami költségvetés, de még inkább az állam- háztartás szerkezete markáns módon megváltozik. Az államháztartási mérleg bevételeinek 45 százaléka helyett csak 30 százaléka származik jövőre a vállalatoktól. A személyi jövedelemadó bevezetésének hatására a lakossági befizetések aránya 5 százalékról több mint kétszeresére emelkedik. Ugyancsak nő -16 százalékról 26 százalékra - a fogyasztáshoz kapcsolt adók súlya. A kiadások szerkezete is módosul: érezhetően mérséklődik a vállalati támogatások és adóvisszatérítések együttes összegének részaránya. A bérbruttósítás, a részleges árellentételezések és a szociálpolitikai intézkedések hatására viszont közel 8 százalékponttal nő a társadalmi közkiadások súlya. Ahogyan arról az őszi ülésszakon már szó volt, 1988-ban a személyi jövedelemadó - mint tanácsi költségvetési bevétel - a megszűnő vállalati városi és kö zségi hozzájárulás, valamint a béradó helyébe lép, ezért a tanácsok közötti elosztása ugyanúgy, lélekszámarányo- san történik. 1989-re azonban előkészítjük, hogy az adott településen keletkezett személyi jövedelemadó-bevétel az adott helyi tanács bevétele legyen. A belső pénzügyi egyensúly érdekében az eredeti szándékokhoz képest jelentősen mérsékelni kellett a költség- vetési szervek támogatását, ezen belül az oktatási és az egészségügyi kiadásokat is. A közkiadások nem a társadalmi szük- (Folytatás a 4. oldalon.) Névtáblacsere a bársonyszékek előtt