Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-16 / 296. szám
4 IRiÉPCUSÁG 1987. december 16. FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK ___________________________________á Szünidős diákcentrumok Videofilmek, számítógépek, jógabemutató A közelgő téli szünidő számos érdekes és hasznos elfoglaltságot kínál a tizenéves korosztálynak. Megyénkben főként a bonyhádi és szekszárdi városi KISZ-bi- zottságok célozták meg gazdag programokkal a fiatalok figyelmét. Bonyhádon a városi KISZ-bizottság és a helyi művelődési központ közös együttműködésének eredményeként az utóbbi intézmény ad otthont a diákcentrumnak. Míg hétfőn, december 21-én videofilmek, számítógépes játékok állnak rendelkezésre, addig másnap, kedden, a karácsonyi kaszinó már igazi ünnepi hangulattal várja az érdeklődőket. A következő napok szinte mindegyikére akad egy-egy figyelemre méltó rendezvény. Néhány példa a széles skálát átfogó választékból : karácsonyfadisz-készités, csere-bere piac, judó- és jógabemutató, ki bírja tovább táncverseny, ismerkedési est, vakló licit, az Együtt színpad fellépése. A december 28-án befejeződő rendezvénysorozat igazi meglepetéssel, egy sztárvendég bemutatkozásával zárul. Szekszárdon a városi KISZ-bizottság, a Tolnai Fókusz, és a munkásművelödési otthon szervezi a szünidős programokat: hétfőn, december 21-én az úttörőházi bejáróklub diákcentrummá alakul és átköltözik a munkásművelődési otthonba. Az állandó programok mellett - mint a videofilmek, társas- és számítógépes játékok, zenehallgatás, szabadfoglalkozás - többek között rocktörténeti előadás és az egészséges életmódról szóló tájékoztatót hallgathatnak meg a fiatalok. Nem marad el Szekszárdon sem a judo- és jógabemutató, melyeket a távol-keleti érdekességekkel kapcsolatos beszélgetés követ. Az ünnepek után december 29-én a karácsonyi népszokásokkal ismerkedhetnek a résztvevők, majd telefon nélküli „kis-kapcsoltam” című társasjátékban mérhetik össze tudásukat. A tervek szerint a diákcentrum látogatói december 30-án vidám előszilveszterrel búcsúztatják az óévet - természetesen üdítőitalokkal koccintanak egymással. Fiatalok könyvespolcára Maradj köztünk (A Magyar Ifjúság évkönyve 1988) A kiadóknak és a kiadási joggal felruházott intézményeknek már egy ideje rá kellett jönniük, hogy önmaguk ellen követnek el bűnt, ha értéktelen, eladhatatlan könyvekkel, újságokkal vagy alkalmi kiadványokkal lépnek az olvasóközönség elé. Meglehetősen sok időbe telt, míg ezt a közel sem új felismerést tett követte és nem jelentek meg olyan kalendáriumok, évkönyvek, amelyeket később papírgyarapitás céljából be kellett zúzni. A Maradj köztünk című Magyar Ifjúság évkönyv 208 tartalmas oldala (a többi hirdetés) végre kivétel. Minden bizonnyal szigorú koncepció és gazdasági alapszámítások is megelőzték ezt az új évkönyvet. Mert, ad/1: nyilvánvalóan kiérződik belőle, hogy kinek szánja a KISZ KB központi lapjának szerkesztősége, ad/2: nem olvasható a könyvben egyetlen egy olyan írás sem, amely édektelensé- get vált ki az olvasókból, ad/3: az egész könyvön végigérződik a szerzők optimizmusa, hogy képesek a fiatalok bízni és tovalépni, ad/4: ebben az évkönyvekben a megszokottnál lényegesebben több jó és kiváló írás olvasható (Nyíltabb párbeszédért, Lekéstem a saját esküvőmet, Tehetségek pedig vannak, A szovjet rock hőskora, Megnyitás a vesztesekért), ad/5: kereskedelmi forgalmi ára is méltányos, mindezekért: bátran és őszinte szívvel ajánljuk a fiatalok könyvespolcára. (szíj) Hazánkban sokféle szakmunkásképzés folyik, ezek között szinte ritkaságszámba megy a kovácstanuló. Bonyhádon például az 504. Számú Szakmunkásképző Intézetben a végzősök között csupán ketten vannak: egy mezőgazdasági és egy bányakovács. Emeleti szoba, a falon Bruce Lee-t ábrázoló harcias képek, a plafonról kis repülőgépmodellek függenek le.- Jómagam is karatézom, akárcsak a nálam egy évvel idősebb bátyám - kezdi a magyarázattal Wild Zoltán. - Ő a vitorlázórepülés szerelmese volt, én pedig ejtőernyőzöm. Ezenkívül minden mozgási formát, sportot kedvelek, évekig atletizáltam is.- Hogyan szánja rá magát valaki, hogy mezőgazdasági kovács lesz?- Szüleim a bonyhádi Pannónia Termelőszövetkezetben dolgoznak. Itt működik egy kovácsműhely egy tapasztalt, idős bácsival és három szakmunkással. Megkérdezték a szüléimét a munkahelyükön, nem akarok-e kovács lenni, mert a bácsi épp három év múlva vonul nyugdíjba, kell az utánpótlás. Ekkor voltam nyolcadik osztályos, így a pályaválasztási gondom meg is oldódott.- Csupán ketten vagytok végzős kovácsok az iskolában. Hogyan oldják meg szakmai oktatásotokat?- Gyarkolatra a téeszbe járok, szakmai beszámolókra Pécsre kell mennünk, az 508. Számú Szakmunkásképző Intézetbe, mert ott több kovácsjelölt is van. Sokan, amikor meghallják azt a szót, hogy kovács, mindjárt a díszműkovácsra gondolnak, akik cégéreket és egyéb díszes dolgokat állítanak elő. Nekem azonban a munkaterületem a téeszben a gépelemek javítása és a lovak patkolása lesz.- Mekkora szükség van hazánkban kovácsokra?- Sajnos, egyre kisebb az igény. Lovakból sincs már sok magánkézben, azt a néhányat pedig a téeszben patkoltatják. Nagyon kedvelem a lovakat - mondja csillogó szemmel Zoli -, ha lovagolni nem is tanultam, azért lóháton már ültem. Jó lenne egyszer egy lovasiskolába leszerződni kovácsnak, ott csak a patkolással foglalkozhatnék.- Látsz jövőt ebben a szakmában?- Sajnos, nem lehet belőle a legjobban megélni. Talán ezért van az, hogy egyre több kovács hűtlen lesz szakmájához, inkább átképzi magát más munkára. Én mindenesetre szeretem ezt a munkát. mr. A KISZ KB középiskolai és szakmunkástanuló tanácsának felhívása A KISZ Központi Bizottsága, a Művelődési Minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet átfogó közélet-fejlesztési keretprogramot dolgoz ki. A felhívás azokhoz szól, akik a keretprogram előkészítésében is részt kívánnak venni. A keretprogram célja a középfokú nevelésioktatási intézményekben itt-ott már kibontakozó innovatív törekvések segítése, külső támogatása, fölerősítése. A fejlesztés az intézményi közélet megteremtésének alternatíváira, a diákok teljes jogú szocialista állampolgárrá nevelésének közösségi megalapozására irányul. A program illeszkedik a helyi társadalom demokratizálásához. A keretprogram a helyi kezdeményezéseknek megvalósítását kívánja segíteni. A résztvevő intézmények pedagógiai szuverenitását az oktatási törvény által garantált tág keretek között messzemenően tiszteletben tartja. A keretprogram koordinációs, technikai, pénzügyi és szakmai megerősítést kíván adni. A segítés elveit is kollektiven szándékozik kidolgozni és hatályba léptetni. Azokhoz szól tehát a felhivás, akik az intézményi közélet kiépítését fontosnak tartják, s erre irányul pedagógiai erőfeszítéseiknek felmutatható gyakorlati eredményei vannak. És azokhoz, akik egyetértenek abban, hogy kudarcaik és sikereik tanulságainak megosztása, többszempontú és folyamatos, szakszerű feldolgozása hatékonyságnövelő. Akik saját nevelési koncepciójú megvalósítása érdekében gyakorlatuk tapasztalatai általánosítását képesek ösz- szegezni, és azokat szándékukban áll nyilvánosságra hozni. Akik részt kívánnak venni azoknak az elveknek és szabályoknak a kialakításában, amelyek közhasznúvá válhatnak. Akik tehát profitálni akarnak a hasonló úton járók eredményeiből, s ezekért hajlandók saját tapasztalataikon közkinccsé tenni. Az előkészítő munkát a KISZ KB középiskolai és szakmunkástanuló tanácsának titkársága koordinálja. További tájékoztatásért, részletes információért, az eddig elkészült javaslatokért forduljon a KISZ Megyei Bizottságaink iskolákkal foglalkozó munkatársaihoz. 4x4 Műveltségi vetélkedőn a dunaföldvári gimnazisták Mi is ott voltunk négyen. Horváth Dóra és Mozol Tamás III. a osztályos tanulók, Értékes Szilvia és én a II. a osztályból. Még tavaly jelentkeztünk, hogy szeretnénk résztvenni a 4 x 4 rádiós általános műveltségi vetélkedőn. Szeptember 25-én meg is érkezett - a már lassan elfeledett - értesítés: 29-én 19 órakor lesz a játék nyilvános felvétele. Ez olyan hirtelen jött, mint derült égből a villámcsapás. Nem tudtuk, hogy mihez fogjunk, mit csináljunk, mit nézzünk át. Megpróbáltunk ennek ellenére egy kicsit négy nap alatt felkészülni. Egymás között felosztottuk a munkát. Volt, aki az irodalmat, zenét, földrajzot nézte át, volt aki a történelmet. Elérkezett az izgalmas nap. Délután autóval elindultunk Pestre, igen szorongó szívvel. A Magyar Rádió portáján ki kellett tölteni egy adatlapot, majd kaptunk egy meghívót, amely egy személy részére belépőül szolgált. Megpróbáltuk megkeresni a játék színhelyét, ami nem volt könnyű, hiszen az épület olyan belülről, mint egy labirintus. Igen sok folyosó, terem, ajtó, lift van. Mire odaértünk a 20-as stúdióba, a rendező már engedte be a terembe a játékosokat és a vendégeket. Minden asztalra ki volt rakva a csapat és játékosok neve, azonkívül egy pohár üdítő és egy mikrofon. A négy asztallal szemben volt a műsorvezető és a zsűri helye. A terem egyik része nagy ablakkal elválasztott stúdió volt, ahol a rendezőség tartózkodott. Nemsokára bejött Szilágyi János, a műsorvezető, és Bölcs István, a zsűri képviselője egy személyben. Szilágyi János köszöntött minket, elmondta nagyvonalakban a játék menetét, valamint azt, hogy a játék alatt mindenki mindenkivel tegezödik... Elkezdődött a játék. A stúdió bejátszotta a szignált. Jött az első feladat, amelyben 3 idegen szó jelentését kellett elmondani. Az első forduló alatt alkalmunk volt megismerkedni ellenfeleinkkel. A 64-esek csapatába végzett közgazdászok tartoztak. A 7-esek csapatában, többek között volt egy fizikus és egy jogász, a sort egy gimnázium IV. osztályos tanulói zárták. A második fordulóban zenei részleteket játszottak be, nekünk Kodály jutott. Szerencsére fel tudtuk ismerni. A harmadik fordulóban minden csapatból egy embernek ki kellett mennie és kitalálni, hogy a megadott témakörrel kapcsolatban társainak mi a véleménye. (Például milyen a pénzhez, sporthoz, evéshez való viszonya.) Ennél a játéknál nagyon izgultunk, mert azért úgy nem ismerjük egymást, mint azok, akik már 10 éve együtt vannak. Mégis sikerült ez a forduló nekünk is. Az utolsó fordulóban különböző bejátszások között kellett kapcsolatokat keresni. Végül is holtversenyben III. helyezést értünk el. Elégedetten jöhettünk haza. így visszagondolva rá, igen zökkenőmentesen folyt a műsor. Tulajdonképpen amikor már elkezdődött a verseny, nem izgultunk. Ez részben Szilágyi Jánosnak és Bölcs Istvánnak köszönhető, akik közvetlenségükkel az egész teremben jó hangulatot teremtettek. Úgy érzem, hogy a versenyzők, ugyanúgy, mint a hallgatók, élvezhették a játékot. Ha ezek után valakinek kedve lenne játszani, versenyezni, jelentkezhet ebbe a műsorba. HOLMÁR KRISZTINA II. a. (Az írást a Dunaföldvári Magyar László Gimnázium Dunai Diák című lapjából vettük át.) A tizenhatodik vendég: a Fan-Fan együttes Országszerte igen népszerű már az egy esztendeje alakult Fan-Fan. Az együttes átlagéletkora húsz év. Ebből következően a rajongóik is a legfiatalabb koncertre járók közül kerülnek ki. Az elmúlt évben egy tehetség kutató rendezvényen felfedezett zenekar ez idáig két kislemezt tudhat a magáénak. Legsikeresebb daluk „Hé várj, kimaradtam a szerelemből”, már megjárta a hazai slágerlistákat is. Ök voltak, akik dalt írtak a Szent Jupát megérkezésének tiszteletére is.- Az együttes tagjainak egyrésze még tanul, a többieknek a zenekaruk jelenti a fő elfoglaltságot - mondja Erdélyi András a Fan-Fan énekese. Zenénk a „slágerzene” kategóriába tartozik. Megcélozva a tinédzser közönség zenei és érzelmi világát. A dalok szerzője általában én vagyok, bár a végső kidolgozás természetesen kollektiv munka. Előrehaladott tárgyalásban állunk a hanglemezgyárral egy jövő évi nagylemez megjelenésének lehetőségéről. Jelenleg a Lee Cooper Show szereplőiként járjuk az országot. Jövő év elejére szeretnénk első önálló országos turnénkat megszervezni. Rockfontos - rockfontos Világszerte nagy népszerűségnek örvend a heavy irányzat első számú zenekarának tartott amerikai Bon Jovi együttes. Európában 1984-ben mutatkoztak be az akkor igen népszerű KISS és Scorpions együttesek előzenekaraként. A csapat sztárja John Bongiovi énekes-gitáros, akit nemrégiben Angliában, a „legszexisebb rockzenésznek” szavaztak meg a lányok. 1962-ben születet Bongiovi. Tizenhét évesen már Bruce Springsteen koncertjeinek rendszeres közreműködője volt. 1984-ben állt össze a mai ösz- szetételű Bon Jovi együttes. Ekkor jelentették meg első nagylemezüket is, a dallamos, zeneileg kimunkált heavy irányzat jegyében. Nothing like the sun címmel új albumot adott ki a Police együttes egykori tagja, Sting. A lemezfelvételeinél közreműkdött Andy Sumers, Mark Knopfler és Éric Clapton is. A Fan-Fan (Vértes György felvétele) John Bongiovi Rejtvény A 100 ezer eladott hanghordozóért aranylemez jár. Egymillió után pedig a Viktor díj. Kérdésünk: A könnyűzenei előadóink, együtteseink közül kik lehetnek ennek már részesei? Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: 1. Az Europe együttes szerepelt a képen. 2. Norvég az A-HA együttes. (A megfejtéseket december 20-ig kérjük szerkesztőségünkbe eljuttatni.) A Skála Szekszárd Áruház lemezajándékát nyerte 1. Mány Katalin, Paks, 2. Molnár Mónika, Kakasd, 3. Kollár Sándor, Szekszárd. Slágerlista A sztárok karácsonyi slágereit ajánlja Herczeg István néhány évvel ezelőtti sikeres discjockey, ma szekszárdi lemezbolt-tulajdonos: 1. The Ponter Sisters: Santa Claus is Comingtown 2. Sting: Gabriel’s message 3. U-2: Christmas 4. Stevie Nicks: Silent night 5. Modern Talking: It’s Christmas Kérjük olvasóinkat, hogy december 31-ig küldjenek szerkesztőségünk címére egy olyan 10 dalból álló slágerlistát, amelyben az általuk legjobbnak tartott hazai és külföldi dalok találhatók az 1987-es termésből. (A beküldők között lemezeket és poszterek sorsolunk ki.) KINDL GÁBOR A bonyhádi kovácstanuló