Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-14 / 294. szám

Vilá^projetáiJai^gyesüljeteM Z MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Tolnai krónika Varsó Hét végi körkép a megyéből Az érkező uszályokból naponta 200 tonna árpát kell a silók kazettáiba juttatni Az ünnepek közeledtével megsoka­sodnak az otthoni tennivalók, de termelő- szövetkezetekben, üzemekben sem szü­netelhetett a munka a hét végén. Uszályok a Dunán Nemcsak a mélyszántással kell végez­ni a lehetőség szerint mindenütt, de áldo­zatot, napi 10 órás erőfeszítést követel a munka a Tolna Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat dolgozóitól. Még javában zajlanak az exportszállítások, a Keselyűsi úti központi telepükön szom­baton 250 tonna Csehszlovákiába induló kukoricát raktak vagonokba. De érkezik importáru is: a dombori hajóállomásnál lévő telepükön nyolc silóforony október 10-től fogadja folyamatosan az uszályok NSZK-ból érkező rakományát. Összesen több mint 10 ezer tonna árpa megvásár­lásáról és megyei értékesítéséről hatá­roztak - mondja Bencze József, telepve­zető -, hogy a termelő gazdaságok saját, belső szükségletre visszatartott búzáját kiváltsák, így az exportképes gabonából az idei gyengébb termés ellenére is ele­gendő jusson a külpiacra. Szombaton és vasárnap egy-egy hat­fős brigád napi tíz-tizenkét órás műszak­ban, a váratlanul beálló hidegben is igyekszik tartani a vállalat által elvárt üte­met, ami azt jelenti, hogy naponta körül­belül 200 tonna árpát kell a silók kazettái­ba juttatni. Szombaton délelőtt már a nyolcadik, 715 tonna rakománnyal érke­ző uszályt ürítette a jókora porszívóhoz hasonlítható, nyugatnémet gyártmányú Neuero szívófeje, hogy a fölszippantott árpát először a fékezöciklonokba röpít­se. Az 1064. számú mellett már ott pihent a vízen a kilencedik telt gyomrú uszály is. , Vízelvezető csövek Kecskemétre Éves forinttervét igen, a mennyiségit még nem teljesítette a Borsodi Vegyi Kombinát szekszárdi gyáregysége. Az éves átlagban 520-540 milliós árbevé­tellel és 15 százalékos nyereséggel szá­moló üzem gyártócsarnokából nézve a hétköznapok és pihenő- illetve ünnepna­pok alig különböztethetők meg egymás­tól. A melegüzemi technológia sajátossá­gaiból következően a termelés folyama­tos. Hét végén is váltott műszakban és az üzemvitelnek megfelelően 16-an dolgoz­nak a különböző, extrudergyártósoro- (Folytatás a 2. oldalon.) A BVK Szekszárdi Gyáregysége évente 8000 tonna mű­anyag-készterméket bocsát a piacra Ennek a palánki pincének a teteje a dunakömlődi náda- zók munkáját dicséri majd Véget ért a szocialista fővárosok első' titkárainak tanácskozása A jövőben rendszeresen találkoznak a szocialista országok fővárosainak pártbizott­sági első titkárai - állapodtak meg Varsóban Bariin, Budapest, Moszkva, Prága, Szófia és a lengyel főváros pártvezetői vasárnap véget ért kétnapos tanácskozásukon. A fővárosi első titkárokat, akik a Lengyel Egyesült Munkáspárt varsói bizottsága kezdeményezésére most először tartottak sokoldalú munkatalálkozót, fogadta Woj- ciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára. A tárgyszerű és munkajellegű megbeszéléseken - áll a kiadott közleményben - a résztvevők hasznosnak és szükségesnek minősítették az egymást közti tapasztalat- és véleménycserét, és elhatározták: évenként tartanak találkozót egy-egy konkrét té­ma megvitatására. Szorgalmazták a fővárosok párt-, ifjúsági és társadalmi szerveze­teinek szorosabb együttműködését, valamint a fővárosi tanácsi vállalatok közötti köz­vetlen gazdasági kapcsolatok létesítését. Üdvözölték azokat a kétoldalú megállapodá­sokat, amelyeket a találkozón - például Budapest és Szófia, valamint Budapest és Prá­ga között - kötöttek. ^ Vasárnap hazaérkezett Varsóból a budapesti pártbizottság delegációja, amely Ha­vasi Ferencnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a budapesti pártbizottság első titkárának vezetésével a LEMP varsói bizottsága meghívására két napot töltött a lengyel fővárosban. Havasi Ferenc részt vett a hat szocialista főváros pártbizottsága első titkárainak tanácskozásán, ahol a fővárosok együttműködésének tapasztalatait vitatták meg. A tanácskozás résztvevőit fogadta Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára. Havasi Ferenc együttműködési megállapodást írt alá szófiai és prágai kollégá­jával a fővárosok párt-, társadalmi szervezeteinek, tanácsainak szorosabb együttmű­ködéséről. A delegáció Ferihegyi fogadtatásán ott volt Tadeusz Czechowicz, Lengyel- ország budapesti nagykövete. Mubarak fogadta Hoszni Mubarak egyiptomi államfő va­sárnap fogadta Várkonyi Péter külügymi­nisztert, aki előző este érkezett háromna­pos hivatalos látogatásra Kairóba. A nap folyamán megkezdődtek a külügymi­niszteri tárgyalások is. Mubarak elnök a magyar diplomácia vezetőjével az időszerű nemzetközi kér­dések mellett áttekintette a magyar­egyiptomi kapcsolatok helyzetét. Az el­nök hangsúlyozta országa készségét és érdekeltségét e kapcsolatrendszer fej­lesztésében, a kölcsönösen előnyös együttműködés erősítésében gazdasági, kulturális és egyéb területeken. Ezt követték a vendéglátó Eszmat Ab- del-Megid miniszterelnök-helyettes, kül­ügyminiszter és Várkonyi Péter megbe­szélései. Az egyiptomi külügyek irányító­ja 1985-ben Budapesten már találkozott magyar partnerével. Várkonyi Péter délután Alu Lutfit, a Su­Várkonyi Pétert ra Tanács - az egyiptomi államfő ta­nácsadó testületé - elnökét kereste fel, majd Faud Szeif en-Naszr igazságügy- miniszterrel aláírták a két ország közötti jogsegélyegyezményt. Eszmat Abdel-Megid este díszvacso­rát adott a magyar vendég tiszteletére. Ma Várkonyi Péter találkozik Atef Szid- ki miniszterelnökkel, majd előadást tart a magyar külpolitikáról a kairói külügyi in­tézetben. Várhatóan aláírnak egy ide­genforgalmi jegyzőkönyvet is, amely a két ország közötti turizmus bővítését se­gíti majd elő. Az egyiptomi sajtó jelentős terjedelem­ben és pozitív hangon számolt be a ma­gyar külügyminiszter látogatásáról, a két ország hagyományos kapcsolatairól. A kormány lapja, a nagy példányszámú AI Ahram több magyarországi riportot, vala­mint vezető politikusokkal készített inter­jút jelentetett meg az elmúlt héten. NEW YORK, ENSZ A közgyűlés határozata Határozatban szólította fel pénteken az ENSZ közgyűlése a világ kormányait ar­ra, hogy támogassák a közel-keleti bé­keértekezlet összehívására irányuló erő­feszítéseket. A közgyűlés állásfoglalása szerint az ilyen konferencia megtartása az egyedüli lehetséges mód a közel-ke­leti válság megoldására. BELGIUM: Megkezdődött a szavazás Vasárnap reggel Belgiumban megkez­dődött a szavazás, amelyben a nem egé­szen tízmilliós ország több mint hétmillió szavazópolgára megválasztja a képvise­lőház 212 és a szenátus 106 tagját mint­egy húsz párt háromezer jelöltje közül. Vasárnap délelőtt a szavazás az egész országban rendesen folyt, rendzavarást és kisebb összecsapásokat csak Fouron községből jelentettek. Itt már az egyébként izgalmak nélkül zajló választási kampányban is történt in­cidens: szombatra virradóra felrobban­tották a rendőrség egy furgonját és robbanószerkezetet dobtak a városhá­zára. Csak anyagi kár keletkezett. A választás előestéjén kínos meglepe­tést keltett, hogy a szovjet-amerikai egyezmény kapcsán kiderült: Belgium­ban nem 16 amerikai cirkáló szárnyasra­kétát tartottak hadrendben, amint azt a közvélemény tudta, hanem 36-ot. Ez be­folyással lehet a választás kimenetelére, noha a kampányban az eurorakéták ügye ezúttal - a küszöbönálló egyez­mény reményében - nem játszott külö­nösebb szerepet. Viktor Karpov az NSZK-ban Viktor Karpov, a szovjet külügyminisz­térium leszerelési és fegyverzetkorláto­zási főosztályának vezetője szombaton a nyugatnémet fővárosban tájékoztatta Hans-Dietrich Genscher külügyminisz­tert az amerikai-szovjet csúcstalálkozó eredményeiről. A szovjet szakértő a kétórás megbe­szélésen ismertette kormánya értékelé­sét a kelet-nyugati kapcsolatok fejlődé­sének és a további leszerelési lépések megtételének lehetőségéről. A megbeszélésen egyetértettek ab­ban, hogy a két nagyhatalom megállapo­dása a hadászati fegyverkészletek öt­venszázalékos csökkentésében 1988 el­ső felében nemcsak szükséges, hanem lehetséges is. A külügyminiszter figyelemre méltónak nevezte azokat a szovjet elképzeléseket, amelyeket Viktor Karpov a hagyományos fegyverzetről folytatandó tárgyalásokkal kapcsolatban ismertetett. így főként a Szovjetuniónak azt a Karpov által jelzett készségét méltányolta, hogy hajlandó például felszámolni a páncélosokban meglévő fölényét. Arról a A közelmúltban szép ünnepségsorozaton emlékeztünk meg az óvodapedagógus-képzés százötven esztendejéről, melynek kezdete Tolna nagyközség nevéhez fűződik. S mint tudjuk, az utóbbi években a tanítóképző főiskolán is képeznek óvónőket, úgyhogy méltán lehetünk büszkék e téren a múltra és a jelenre egyaránt. De egy valamiről szintén nem szabad megfeledkeznünk: arról, hogy a megyeszékhely gimnáziumában tizenöt esz­tendőn át szintén folyt óvónőképzés, ami az elmúlt tanév­ben, tehát 1987-ben szűnt meg. Elsőként a szigorú számok­kal méltassuk az oktatást: a másfél évtized alatt 465 kicsi­nyeket nevelő és tanító pedagógus végzett az iskolában, azaz tanult 14 osztályban. Nyilván az oktatás igen jó színvo­nala is hozzájárult a volt diákok hivatástudatához, ahhoz, hogy az ott végzettek közel kilencven százaléka maradt a pályán, mégpedig úgy, hogy hatvan százalékuk felsőfokú oktatási intézménybe nyert felvételt, ahol folytatta, illetve folytatja tanulmányait. A többiek pedig dolgoznak, örömmel és lelkesen foglalkoznak a kicsinyekkel Tolna megyében, valamint Mohács és Baja környékén valószínűleg, hiszen e térségek voltak a szekszárdi óvónőképzés beiskolázási körzetei. S itt kell megemlíteni azt a tényt, hogy a tizenöt esz­tendő egyik eredménye, hogy megyénk óvodáiban sikerült bevezetni az úgynevezett „2-es normát”, azaz ma már az óvodai csoportokban két-két óvónő dolgozik. Felmerülhet bárkiben is a kérdés - látszólag teljes joggal - hogy miért e méltatás, mely úgy érzem, kifejezetten tényszerű. Arról van szó, hogy az ünneplés, a megemléke­zés során valahogy el-, illetve kifelejtödött e fontos tizenöt ja f .... r* ■ 4o 5“” rol év, ami mellett szótlanul nem lehet elmenni, amit nem lehet nem értékelni. Tehát becsúszott egy szépséghiba az emlé­kezés napjaiba, ahogyan e kategóriába tartozik az is, hogy a gimnázium címerén a mai napig is ott díszük: ...gimnázium és óvónői szakközépiskola. Ez utóbbi bürokráciánk hib'ája, hiszen hosszú és bonyolult sora van a tényeket lassan kö­vető „írásos emlék” módosításának. Persze, úgy tűnik, hogy születőben a megoldás, a rendelet, s talán még ebben az esztendőben megváltoztatják a feliratot. Ezek után szólni kell a már említett szépséghiba korrigá­lásáról is, amit tegyünk úgy, hogy az „érintettek” keserű szájízét nem éreztetjük. Néhány napja pótünnepséget tar­tottak a gimnáziumban, melyen a 150 éves óvodapedagó­gus-képzés plakettjét kapta meg az iskola és az intézmény igazgatója, voltak pedagógusok, akik a Kiváló munkáért elismerést vehették át, többen oklevelet és pénzjutalmat kaptak - természetesen óvónők is, akik a volt diákok gya­korlati oktatását végezték, illetve elismerésben részesítették az óvónőhallgatókból álló kórus vezetőjét. Azét a kórusét, mely évről évre nyerte el az Év kórusa címet, s melynek éneklésében oly sokszor gyönyörködhettünk. Tehát emlékezzünk arra a 465 volt diákra, akik városi és falusi óvodákban dolgoznak, napjukat a jövő nemzedéké­nek most még kicsiny tagjaival töltik, őket tanítják, nevelik, velük játszanak. Emlékezzünk rájuk, akik tizenöt éven át oly jól megfértek a gimnazistákkal, akik színesítették az iskola életét, akiknek ottléte pezsdítőleg hatott az esztétikai neve­lésre, serkentette a nevelési eszközök tárát.- hm ­wammmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmamm

Next

/
Thumbnails
Contents