Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-12 / 267. szám

1987. november 12. MfEPÜJSÄG 5 Negyven év után sem könnyű... Hősök, áldozatok, eszközök Szovjet lapokból Egy kedves olvasónk levélben fordult a szerkesztőséghez, amelyben egy ese­ményről tudósított bennünket és kifogá­solta, hogy arról nem számoltunk be ol­vasóinknak. Pincehelyen - elsőként az országban - emlékművet emeltek a má­sodik világháborúban elhunyt magyar katonáknak. Mint írja, erről a Szabad Nép című új­ság tudósított először, majd a televízió Ablak című műsorában számoltak be ró­la. Már itt is van egy kis kortévesztés, a Szabad Népet ugyanis már régen Nép- szabadságnak hívják, bizonnyal a Sza­bad Föld című lapról van szó. Tulajdonképpen meg is kerülhetnénk a kérdést, hogy miért nem számoltunk be az eseményről, hiszen nem tudunk mindig mindenütt ott lenni, ahol szeret­nénk. Mindennap rangsorolnunk kell a valóság számtalan történése közül, hogy mi is legyen az, ami a másnapi lapban nemcsak az előző napot de a megye, az ország és szándékaink szerint egy kicsit a világ tükörképét is jelentheti. Azt szeret­nénk, ha olvasóink jelen lehetnének min­den fontos eseményen, hogy beavatottjai legyenek a megye életének. Ugyanakkor azt sem kívánjuk eltitkolni, hogy propa­gandisták vagyunk, akik a tények közötti összefüggéseket egy elkötelezett világ­nézet oldaláról szeretnék láttatni. Ezen összefüggésekben nem látszott kor­szakalkotónak a pincehelyi esemény, amely túlnőne a családok, illetve a falu életén. Most, a levél után mégis néhány elvi je­lentőségű kérdést a nyilvánosság előtt is tisztáznunk kellene, a vállalt szubjektivi­tástól és érzelmektől sem mentesen, de lehetőleg tárgyilagosan, mint ahogy ol­vasónk is írja: „Tiszteletben tartom min­denkinek a felfogását, véleményét, sőt, vitatkozom is, ha kell - harag és előítélet nélkül -, de azért úgy érzem, ezen érde­mes elgondolkodnunk”. Egyetértek. Érdemes. Életkoromnál fogva nem vagyok érin­tett a második világháborúban, legalább­is közvetlenül nem. Apám, mint rendes sorkatona harcolt, de hogy hol és ho­gyan, arról semmit sem tudok. Nem tu­dom, mert ezekről a dolgokról sohasem mesélt és most már nem is kérdezhetek. Tény, hogy a világon sem lennék, ha el­esik valahol a harcokban, hiszen csak 1949 áprilisában nősült meg. Valamint az is tény, hogy mire a mai NSZK területéről hazaérkezett Magyarországra, már kom­munista volt, akár így hívta ezt a változást, akár még meg sem fogalmazta magának. Hamarosan - alapos ember lévén - meg is tanulta azt, amiben hitt, és amihez kez­detben ösztönösen csatlakozott. Halá­láig hű volt eszméihez, önmagához és a párthoz. Már csak emléke miatt is szem­be kell néznünk a tényekkel. Olvasónk így ír: „Vagy talán még min­dig szégyelnünk kellene, hogy apáink, nagyapáink - nem önként, hanem halá­losan komoly parancsra - vérüket hullat­ták későbbi társadalmunk építése érde­kében. S ezért nem mert megjelenni a Népújság, mert félt ezt közzétenni?” Majdnem azt írtam, hogy nem értem, miről is beszél a kedves levélíró, de hát értem, még ha igazából átélni szeren­csére nem is tudom. Azt ugye senki nem gondolhatja komolyan, hogy a Horthy- hadsereg katonái, akár Ukrajnában, akár a Donnál a szocializmusért hullatták vol­na vérüket. Ennél egy picit talán jobban kellene tisztelni a történelmi tényeket, és ezzel együtt más népeket is. De jó lenne végre eljutni odáig, hogy a történelem történelem lehessen, a politika meg poli­tika, és a kettő ne keveredne sem az egyes emberek sem pedig a történészek fejében. Sem itthon, sem pedig külföl­dön. A Horthy-Magyarország hadserege - akár hittek ebben a katonák, akár más volt a személyes politikai meggyőződé­sük, világnézetük-a „bolsevista veszély” ellen és idegen földön mint megszállók harcoltak. Hullatták vérüket, de az ural­kodó osztály - ráadásul rosszul felmért - érdekeiért, nem mindig „későbbi társa­dalmunk építése érdekében”. A magyar nép legjobbjai, a mi hőseink emigrációban vagy közöttünk voltak, mint munkaszolgálatos, gyanús elemek, vagy az illegalitásban kockáztatták életü­ket a magyar nép jövőjéért, a megálmo­dott magyar újjászületésért, és börtönök­ben sínylődtek. Már akik éltek, mert vol­tak, akiket halálra ítéltek és kivégeztek, másokat, egyszerűen agyonvertek „cel­lájuk mélyén”. A kérdés másik fele van még hátra, amire már büszkén és nyugodtan vála­szolhatok. Ma Magyarországon senki­nek nem kell félnie attól, hogy egy teme­tőben, emlékmüavatáson megjelenjék, arról véleményt mondjon. Az az igazság, hogy még a fasizmus ál­dozatai sem ők voltak. Az ártalanul elhur­colt asszonyok, gyerekek férfiak emléké­nek megsértése volna, ha mi most azokat a katonákat tekintenénk áldozatnak, akik a hatalom oldalán harcoltak. Személyes és egyéni értelemben persze a katona is áldozat, de nem ártana megtanulni tör­ténelmi mércével, az emberiség erkölcsi magaslatáról is áttekinteni a történteket. Azzal egyetértünk, ami a levél további részében van: „Az nem szégyentelen dolog, véleményem szerint, ha a szeretet jogán megemlékeznek az özvegyek, gyerekek, testvérek szeretteikről.” Később még azt is hozzáteszi, hogy „mind békeszerető, becsületes dolgos emberek voltak, akiknek más választá­suk nem volt”. Mint erről már fentebb szóltunk, volt más választás is, de azt csak a hősök, a bátrak, a tisztán látók vá­laszthatták. Mindenki nem lehet hős, ez természe­tes, mi sem vagyunk azok, ne akarjunk azokból nemzeti hőst csinálni, akik csak egy esztelen nemzetvesztő politika - le­het, hogy becsületes, dolgos, és béke­szerető - eszközei voltak. Végül még egy mondat a levélből, amellyel tökéletesen egyetértünk és ez az, ami miatt nyilvánosan kellett ezekre a kérdésekre válaszolni. „Ha pedig valaki még 1987-ben is a negyven évvel ezelőtti felfogás szerint ítél, arról megvan a véle­ményem.” IHÁROSI IBOLYA SZOVJETUNIÓ Moszkvában megszüntették az Építés­gazdasági Tudományos Kutatóintézetet. Mi ez? Csőd? Igen - ugyanis az intézet tevékenysége nem éri el a kielégítő szin­tet, figyelmen kívül hagyja az ágazat fel­adatait és szükségleteit. így szól az illeté­kesek hivatalos indoklása. A Szovjetunió című folyóirat novembe­ri számában olvashatunk részletesen, elemző riportot, amely - végső rendsza­bályként - azt jelzi: most a peresztrojka elveinek gyakorlati végrehajtásán múlik minden. Sok, az olvasó érdeklődésére igényt tartó cikk közül is kiemelkedik a XX. szá­zad pestiséről szóló írás: „A tragédia és a remények”. Az AIDS megjelenése és ter­jedése a Szovjetunióban, az ott is nyug­talanító előrejelzések és az eddig hozott megelőző intézkedések a cikk témája. SZOVJET IRODALOM H. G. Wells, Henri Barbusse, Albert Rhys Williams, Lengyel József - rangos névsor. Ami egy sorba állítja őket: szem­tanúi voltak a szovjethatalom születésé­nek és írásaikban hitet tettek a szocializ­mus ügye mellett. A folyóirat novemberi A közelmúltban lehetőség nyílt ar­ra, hogy a kistelepüléseken a kisipa­rosok kiskereskedői tevékenységet is folytathassanak. A KlOSZ-ban elmondták, hogy ez­zel eddig mintegy 300 kisiparos élt országszerte, s várhatóan számuk rövidesen jelentősen megemelke­dik. Elsősorban cipészek kínálnak kel­lékeket, autójavítók gépkocsi-alkat­részeket és autóápolási cikkeket, de egyre szaporodik a ruházaticikk-ke- reskedök, -készítők száma is. Erre korábban is nagy volt a lakos­ság igénye, ám a jogszabályok eddig nem tették lehetővé a kereskedői és a termelői munka összekapcsolását. A jogszabály adta lehetőséggel él­ve az 1500 lakosnál kisebb települé­seken van mód arra, hogy az értéke­ünnepi száma ezért eleveníti fel emlékü­ket, idézi alakjukat. Három klasszikus szovjet író magyarul eddig meg nem jelent művét olvashatjuk: Mihail Zoscsenko 1937-ben írott „Meg­találás” című elbeszélését, Bulgakov „Acéltorok” című novelláját és Muhtar Auezov „Úttalan utakon” című elbeszélé­sét. A szerkesztőség magyar műfordító­kat kért fel, hogy rövid esszében mutas­sák be a magyar olvasóknak legkedve­sebb versüket a szovjet irodalomról. Tíz magyar költő - Balia D. Károly, Baranyi Ferenc, Bede Anna, Csorba Győző, Győ­ré Imre, Hárs György, Képes Géza, Kiss Dénes, Rácz Olivér, Tandori Dezső - írá­sát olvashatjuk. szputnyik Nem annyira az ünneplésen, inkább a cselekvésen a hangsúly - foglalható ösz- sze a Szputnyik novemberi száma vezető anyagának a mondanivalója. A pe­resztrojka és a glasznoszty nem harso­nával és tűzijátékkal emlékezik, inkább a hetven esztendő alatt elért sikerek, téve­dések és tévelygések, hibák és igazság­talanságok tanulságainak összegezésé­vel, hogy új fejezet megnyitását ígérje a társadalmi élet minden szférájában. Az ünnepi mondanivalót tartalmazó írásokon túl néhány további cím az átala­kítás gondolatköréből: „A szovjet gazdál­sítést és a termelést egy személy vé­gezhesse. Engedélyezésénél a tanácsi szak- igazgatási szerv csak azt vizsgálja, hogy a kérelmező a termeléshez, il­letve a magánkereskedéshez szük­séges általános feltételeknek megfe- lel-e, azt azonban nem, hogy a terü­let ellátottsága indokolttá teszi-e a kiskereskedői-iparosi engedély ki­adását. A helyi tanácsok arra számítanak, hogy a kisiparos kiskereskedők kö­zött így rövidesen a lakosság számá­ra kedvező verseny alakul ki. A nagyobb települések esetében a tanácsok feladata, hogy az ellátatlan területeket - szakma szerinti bontás­ban - megjelöljék és így meg- könynyítsék a kérelmezők tájékozó­dását. kodási rendszer gyökerei”; „A művészeti élet légköre”; „Felrobban-e az etikai bomba a Szovjetunióban?” Viszockijról szóló cikket és a verseit olvashatjuk; egy koholt vádak alapján bebörtönzött és ott elpusztult nagy tudós, Nyikolaj Vavilov életútjáról szól az „Egy élet a tudomány szolgálatában” című cikk. Mit csináljon az ember, ha egy tigrissel találkozik? A kérdés nem beugratás, ha­nem egy izgalmas riportnak a témája, amelynek egy fiatal tudós a hőse. A felso­roltakon kívül még sok érdekes olvasni­valót kínál a folyóirat novemberi száma, többek között: a virágok jelbeszédéről, az orosz gőzfürdőkről, a magányos nők problémájáról, mint világjelenségről. Új módon ez lehetne a mottója a Fáklya legközelebbi, összevont számában ol­vasható cikkek többségének. Egy ösz- szeállítás az új szovjet választási rend­szert mutatja be, többek között egy szi­bériai falu példáján. Új módon nyúlnak a történelemhez is, még az októberi forra­dalomról szóló megemlékező cikkek is ezt példázzák. Néhány cím: „Az első szovjet kormány”, „Lenin politikai vég­akarata”, „Képzelt interjú Leninnel”. Ugyancsak érdekes téma: „Vállalko­zások: érvek mellette és ellene.” - kör­kérdés az érdekeltekhez. Szergej Zaligin, a neves író, a Novij Mir új főszerkesztője arról beszél egy interjúban, hogy az író­nak most már ki kell lépnie a szűk kere­tekből. Az egyes embertől az emberiség sorsproblémáinak bemutatásához kell eljutnia. A megfelelően el nem látott terüle­ten a kisipari és a magánkereskedői tevékenység párosításának nincs szakmai megkötése, vagyis bármely kisipari és magánkereskedői mun­kát össze lehet kapcsolrii. A kérel­mezőnek azonban mindkettőhöz kü- lön-külön rendelkeznie kell a szük­séges személyi és tárgyi feltételek­kel, vagyis a megfelelő képesítéssel, üzlethelyiséggel, műhellyel, illetve a közegészségügyi feltételeknek is meg kell felelnie. A jogszabály lehetővé teszi azt is, hogy ne csak a már működő kisipa­rosok kérhessenek magánkereske­dői igazolványt, illetve a már működő magánkereskedők iparjogosítványt, hanem egyidejűleg is kérhető a két­fajta engedély. Ez pedig jelentősen megkönnyíti a szakmában a kezdést, a kistelepülé­seken és más el nem látott területe­ken, s a kölcsönösen egymást ki­egészítő ipari és magánkereskedői munka a vállakózást gazdaságossá teheti. KIS iparosok kereskedők a településeken Formaságok nélkül Megyénkben a szokásos falugyűlések többségét decemberben és januárban tartják, de néhány településen a lakók már ebben a hónapban összeültek, elké­szítették számvetésüket az elmúlt esz­tendőről, ugyanakkor meghatározták a következő időszak feladatait is. Az ember azt hinné, hogy egyre súlyosabb gon­dokkal küzdenek a kistelepülések, sőt a közepes nagyságúak is, hiszen ismerve az ország gazdasági helyzetét, e gondo­lat fogalmazódik meg először a fejekben. Nyilván, a falvak élete, hétköznapjai nem nélkülözik a problémákat, de érde­kes, örömteli módon nehézségek ellené­re az elmúlt évben is a vártnál sokkal több eredmény született. Ennek egyik oka az az éltető összefogás, mely a községek gyarapodását szolgálja. E látszólagos el­lentmondásnak örülni, csakis örülni le­het, s bízni abban, hogy a következő esz­tendők sem a megtorpanások sorozatát hozzák. Az elmúlt egy-két évben a falugyűlése­ket az jellemezte leginkább, hogy az em­berek nem ál- és általános problémákat vetettek föl, hanem nagyon is konkrét gondokról szóltak, s jórészt nélkülöztek mindenféle tiszteletkört, formaságot. Ami pedig talán a legfontosabb, egy-egy ut­caközösség képviselője, vagy más kis kollektíva hozzászólója felvetésében máris megfogalmazta a megoldás lehe­tőségét, melyben felajánlásuk, segítő szándékuk is benne foglaltatott. Hogy mi mindenről esett szó ezeken a gyűlése­ken, arra néhány mondatban még visz- szatérünk, de előbb jegyezzünk meg egy másik ellentmondásnak tűnő tényt. A tavalyi falugyűléseken - ahol a helyi ta­nácsok vezetői, illetve elöljárói beszá­moltak a település és a településcsoport fejlődéséről, eredményeiről - a lakók megjelenési létszáma alcsonyabb volt, mint az elmúlt években, ennek ellenére a hozzászólások tartalma és száma több volt. S ezek után térjünk vissza a felvetődött „témákra”, hozzátéve azt, hogy a megyei tanács elnöke hatmillió forintot biztosított az akut problémák megoldására - ter­mészetesen soron kívül. Tehát - fogalmazhatunk úgy - „járda- és útcentrikusság” jellemezte a gyűlése­ket. Erre mondhatnánk, hogy ugyan, mi­csoda kis bagatell dolgokkal foglalkoz­nak a falugyűléseken. De nem mondhat­juk, hiszen a pormentes utak számtalan más dolgot is megoldanak, nem beszélve arról, hogy életünk minőségi változása is ezt követeli. Ugyanis a gépkocsik száma a falvakban is ütemesen növekszik, de a sáros időben is járható utak is feltételeik a különböző szolgáltatásoknak, avagy az egészségügyi ellátásnak. Másképpen: az ügyeletes körzeti or­vos, illetve a mentőautó gond nélkül jut­hat el a beteghez. A továbbiakban címszavakban sorol­juk a felvetődött és azóta már részben megoldódott problémákat. Többen joggal fogalmaztak élesen a környezetvédelemmel, illetve a környe­zet ellen vétőkkel szemben, felvetődtek az akadozó tápellátási gondok, a keres­kedelem hiányosságai, de az energiael­látás és a felvásárlás fehér foltjai is a na­pirenden voltak. Tehát az elhangzottakat egyáltalán nem az elméleti vita minősítés illeti, ha­nem a tényszerűség, a konkrétság és nyíltság - mellőzve minden formaságot. Kívánatos, hogy a most folyó falugyűlé­sek is megőrzik ezt a légkört. Természetesen az összefogással, a saját településért tenni akarással és sok­sok eredménnyel együtt. - hm ­Új gázgyűjtő állomás Üllésen A Csongrád megyei Üllésen felavatták a Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat új gázgyűjtő állomását. A 830 millió forintos költséggel elkészült állomás 27 ter- melőkútból naponta 4,5 millió köbméter gázt továbbit az algyői gázüzembe.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents