Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-11 / 266. szám
MA Építési 1987. november 11. SZERDA szokásainkról XXXVII. évfolyam, 266. szám (5. oldal) ÁRA: 1,80 Ft Befejeződött a jubileumi ünnepség Koszorúzás Tolnán, az egykori óvóképzőnél Ülést tart a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését mára összehívták. A Politikai Bizottság javasolja a Központi Bizottságnak, hogy vitassa meg az időszerű nemzetközi és külpolitikai kérdésekről, valamint az ideológiai munka időszerű kérdéseiről szóló előterjesztéseket. Németh Károly Brazíliába, Uruguayba és Argentínába látogat A magyar óvóképzés 150. évfordulója alkalmával rendezett jubileumi ünnepségek az óvó- és tanítóképző főiskolák áprilisi II. országos kórustalálkozójával kezdődtek Szekszárdon. Augusztus végén a Nemzetközi Neveléstörténeti Állandó Bizottság kisgyermekkori neveléstörténetével foglalkozó munkacsoportja látogatott el Tolnára, majd megismerkedett a megyeszékhelyen a tanítóképző főiskola munkájával. Hétfőn Szekszárdon, a főiskolán Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettes beszédével nyíló kétnapos központi ünnepség kitűnő alkalmát jelentette a tudományos tapasztalatcserének is. A hazai óvóképzés és a gyermekpedagógia útjának áttekintését, a jelen feladatainak megfogalmazását és kijelölését a szekcióüléseken elhangzó, jubileumi pályázatra benyújtott előadások segítették. A szakmai tapasztalatok összegzésére, a kiállításokkal, irodalmi programmal kiegészülő rendezvénysorozat értékelésére tegnap délelőtt a főiskolán záró plenáris ülésen került sor. Az eseményen részt vett Péti Imre, az MSZMPTolna Megyei Bizottságának titkára is. Az ünnepi záróülésen Török Imre, a Művelődési Minisztérium egyetemi és főiskolai főosztályának vezetője méltatta az évforduló jelentőségét, a közoktatás irányítóinak nevében mondott köszönetét mindazoknak a társadalmi és politikai szerveknek, oktatási intézményeknek, amelyek a jubileumi esemény létrehozásán fáradoztak. Elismeréssel szólt a főiskolában és az intézetekben folyó kutatómunkáról, amelynek a színvonaláról a 43 benyújtott pályamű is tanúskodott. Ezután a legjobb szakmunkákra meghirdetett pályadíjak átadására került sor. A szakemberek számára kiírt kategóriában tíz tanulmány, hallgatói kategóriában három részesült elismerésben. Dr. Lukács József, a Szekszárdi Tanítóképző Főiskola docense megosztott második díjban részesült. Délután Tolnán, az egykori óvóképző Tegnap délelőtt Szekszárdon, a megyei tanács vb-termében átadták az 1986. évi sertéshústermelési verseny dijait, valamint kitüntették a kiváló termés- becslőket. A sertéshústermelö gazdaságok és az egyéni termelők munkáját Bea József, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes vezetője értékelte, a dijakat Mátyás István, a megyei tanács elnökhelyettese adta át. Mint arról már lapunkban is hírt adtunk, az országos versenyben harmadik helyezést ért el a zombai Egyesült Erővel Téesz, az egy hizóférőhelyre jutó vágósertés-termelés kategóriájában a 100-500 közötti kocát tartó üzemek között. Megyénkben a felsőnánai Kossuth Téesz bizonyult a legjobbnak, a második a naki Dózsa, a harmadik pedig a duna- földvári Alkotmány Téesz lett. A termelő kocalétszám 500 és 1000 közötti kategóriájában a tengelici Petőfi Téesz bizonyult a legjobbnak. Az 1000 feletti kocát tartó gazdaságok sorrendje a következő: Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát, Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát, Hőgyészi Állami Gazdaság. Az országos versenyben harmadik lett a legjobb minőségű vágósertést értékesítő nagyüzemek között 100-500 kocalétszámnál a pálfai Egyetértés Téesz. Megyénkben a legjobbak: a dunaföldvári Alkotmány, és Aranykalász, valamint a faddi Lenin Téeszek. Az 500-1000 közötti kocát tartók legjobbja a tengelici Petőfi Téesz. A1000-nél több termelő kocaszínhelyén emlékoszlopot - Farkas Pál szobrászművész alkotását - avatták föl. A hely hagyományőrző szellemét a Tolnai Védtanitókat Képező Intézet születését dr. Deli István tagozatvezető idézte föl ünnepi beszédében. Ezután Szilák Mihály, Tolna nagyközség tanácselnöke köszöntötte virágcsokorral Hermann Margit nyugalmazott tolnai óvónőt, aki 1917-ben szerzett diplomát. Majd dr. Deli István megköszönve az idős nő sok évtizedes elhivatott fáradozását a pályán - Szövényi Zsoltnak, a Művelődési Minisztérium pedagóguslétszámmal gazdálkodó üzemek közül a bátaszéki Búzakalász Téesz igen előkelő helyezést ért el: a második lett az országban. Ugyanebben a kategóriában az országos verseny harmadik helyezettje a Hőgyészi Állami Gazdaság. A megyei verseny két legjobb üzeme ebben a kategóriában a Paksi Állami Gazdaság, és a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát. A kistermelők közül a legtöbb igazolt származású kocát tart a szakcsi Holek József, az ugyancsak szakcsi Magyar Nándor, és a bonyhádi Pfendensach József. képző osztálya vezetőjének és Leitner Sándornak, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola főigazgatójának társaságában az ünnepeltnek rubin oklevelet adott át. Végezetül a jelenlévő megyei és helyi politikai, társadalmi szervek képviselői, az NDK és Lengyelország testvérintézményeiből érkezett vendégek, a Művelődési Minisztérium és a főiskolák, valamint a helyi iskolák és óvodák küldöttei - köztük a virágcsokrokkal érkező legkisebbek - helyezték el az emlékezés virágait és koszorúit az emlékoszlop tövénél. B. R. A legtöbb hízó sertést Nagy János tengelici, Balogh Sándorné bogyiszlói, Dechert Péter tengelici és Sebestyén József kakasdi kistermelő értékesítette. A legjobb minőségű vágósertést Sandi József pincehelyi, Sebestyén Antal kakasdi, Gaál László tamási, Szűcs István tolnai és ifjú Igali József dombóvári kistermelő adta a húsiparnak. Az eseménnyel egy időben ismerték el a kiváló termésbecslők munkáját. Az elmúlt évben a megye mezőgazdasági üzemeiben dolgozó szakemberek közül tizenegyen becsülték meg a legpontosabban a várható termést. Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke Jósé Sarney brazil, Julio Maria San- guinetti uruguayi és Raul Alfonsin argentin köztársasági elnök meghívására a köMár megkezdődött a szovjet-amerikai csúcstalálkozó gyakorlati előkészítése. A kapcsolatok rendkívül felelősségteljes szakaszukhoz érkeztek, hiszen a december 7-én kezdődő washingtoni találkozón az összes problémát megvitatják, különös tekintettel a leszerelés kérdéseire - hangsúlyozta keddi sajtóértekezleten Moszkvában Vlagyimir Petrovszkij szovjet külügyminiszter-helyettes. Petrovszkij emlékeztetett arra, hogy a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló szerződés aláírása mellett a csúcstalálkozón utasításokat dolgoznak ki a Genfben tárgyaló küldöttségek részére a hadászati támadó fegyverzet 50 százalékos csökkentése, illetőleg ezzel párhuzamosan az ABM-szerződés megszilárdítása érdekében. Viktor Karpov, a leszerelési és fegyverzetkorlátozási főosztály vezetője rámutatott, hogy a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris fegyverek megsemmisítését célzó szerződés előkészítése a befejező szakaszához érkezett. Az alapdokumentum mellett a szakértők megkezdték a függelékek, mellékletek, stb. megfogalmazásával kapcsolatos konkrét, gyakorlati munkát. Geraszimov szóvivő ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy Nyugaton már most Kedden ülést tartott az Országgyűlés építési és közlekedési bizottsága, és megvitatta a közúti közlekedésről szóló törvényjavaslat tervezetét. A képviselőkhöz előzetesen eljuttatott írásos előterjesztés megállapítása szerint szükség van a közúti közlekedés egészét átfogó, magas színtű, egységes jogi szabályozásra. Korábban a szabályozás túlnyomórészt miniszteri rendeletekkel történt. Az utóbbi negyedszázadban bekövetkezett fejlődés ma már szükségessé teszi, hogy hosszabb távra, törvényi szinten is megfogalmazódjanak a közúti közlekedéssel összefüggő legfontosabb állami és állampolgári jogok, kötelességek. Jelenleg több mint tízezer vállalat és egyéb szervezet üzemeltet gépjárművet: összesen 40 ezer személy- gépkocsit, 26 ezer autóbuszt és 200 ezer zeli napokban hivatalos látogatást tesz a Brazil Szövetségi Köztársaságban, az Uruguayi Keleti Köztársaságban és az Argentin Köztársaságban. a szerződés megkerülésének előkészítésén fáradoznak. Miközben Genfben az utolsó simításokat készítik elő a közepes hatótávolságú és a hadműveleti-harcászati rakéták felszámolásáról szóló szerződésen, a NATO katonai köreiben a rakéták felszámolását kárként, veszteségként emlegetik, s ellensúlyozásként új nukleáris eszközöket akarnak Nyugat-Európában elhelyezni - állapítja meg kedden ezzel kapcsolatban a moszkvai Pravda. Az SZKP központi lapja emlékeztet rá, hogy nemrég a nyugati sajtó ismertette a NATO nukleáris tervező csoportjának legutóbbi, hadügyminiszteri szintű tanácskozásán előterjesztett szakértői jelentést. Ebben olyan intézkedésekről esik „kárpótlásként" szó, hogy bocsássanak a NATO főparancsnokság rendelkezésére föld-levegő rakétákat hordozó olyan repülőgépeket, amelyek típusa eltér a szerződésben foglaltakétól, lássák el a főparancsnokságot rakétákkal felszerelt további amerikai tengeralattjárókkal stb. Néhány nyugati megfigyelő szerint ezeknek a „kompenzációs intézkedéseknek” a következtében nemhogy nem csökkenne a NATO nyugat-európai nukleáris ereje, hanem még növekedne is. tehergépkocsit. A magánfuvarozók tulajdonában 34 ezer gépjármű van. Ezenfelül mintegy másfél millió személygépkocsi és 40 ezer motorkerékpár szolgálja az egyéni közlekedést. A nemzetközi gazdasági és idegenforgalmi kapcsolatok keretében évente több millió külföldi jármű is közlekedik az ország területén. Mindez azt is jelenti, hogy gyakorlatilag mindenki érdekelt valamilyen módon - gyalogosként, utasként, járművezetőként - a közúti közlekedésben. Urbán Lajos közlekedési miniszter szóbeli kiegészítőt tartott. Ábrahám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke Jantner Antal, építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes mellett a vitában felszólalt többek között Lép Ferenc, Tolna megyei képviselő is. Fotó: S. M. Kiosztották a legjobb sertéshústermelőknek a díjakat Termésbecslők kitüntetése A legjobb sertéshústermelő gazdaságok képviselői és a kiváló termésbecslők Megkezdődött a szovjet-amerikai csúcstalálkozó előkészítése Manőverek a leszerelési egyezmény kijátszására Parlamenti bizottság előtt a közlekedési törvénytervezet Dr. Deli István leleplezi az emlékoszlopot