Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-03 / 259. szám
TOLNA MEGYEI TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA MA Melléklet: 1987. NOVEMBER 3. Gorbacsov KEDD XXXVII. évfolyam, 259. szám beszéde ÁRA: 1,80 Ft „A szülőföld tiszteleg tehetséges gyermeke előtt” Az eget borongós, szürke felhők borították, az eső is cseperészni kezdett, a szekszárdi tanítóképző főiskola előtt mégis egyre csak nőtt a tömeg tegnap délután, s mire megkezdődött Illyés Gyula első köztéri szobrának avatóünnepsége, az érdeklődők, tisztelegve emlékezők százai gyűltek össze. A szekszárdi madrigálkórus előadásában felcsendült a Himnusz, majd mintha köztünk lett volna, a költő hangja töltötte be a teret. Felvételről Nem volt elég című versét hallottuk. Ezt követően Kovács János, a városi tanács elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük Illyés Gyula özvegyét és lányát, Péter Szigfridet, a megyei pártbizottság első titkárát, Császár Józsefet, a megyei tanács elnökét, Jantner Antal építésügyi és városfejlesztési miniszter- helyettest, a Tolna megyei baráti kör elnökét, Varjas Jánost, a Hazafias Népfront megyei titkárát, valamint Janzer Frigyes Munkácsy-dijas érdemes művészt, a szobor alkotóját. Ezután Pozsgay Imre, a HNF Országos Tanácsának főtitkára méltatta az esemény jelentőségét. Meghitt szavakkal emlékezett századunk nagy magyar géniuszára, aki abba a sorba tartozott, ahol Adyt, József Attilát, Bartókot, Kodályt emlegetjük.- Lesújtó a gondolat, hogy nincs már köztünk és fájdalmasan érezzük hiányát - mondotta Pozsgay Imre - és azzal, hogy szobrot állíttat neki Szekszárd városa, egyben a szülőföld tiszteleg tehetséges gyermeke előtt. S Illyésre gondolva nemcsak személyiségének varázsa, származását büszkén vállaló öntudata kell, hogy eszünkbe jusson, hanem az a művész is, aki Európát úgy hozta be erre a tájra, a kis Magyarországra, s úgy tudta annak szellemiségét megteremteni, hogy abból Európa is tanulhatott. Ezután Pozsgay Imre leleplezte a költő egész alakos bronzszobrát, Flóra asz- szonyt és lányát virággal köszöntötték, majd Bessenyei Ferenc kétszeres Kos- suth-díjas kiváló művész Illyés Haza a magasban című versét adta elő. Végül újra dalba kezdett a kórus, a megye állami, párt- és társadalmi szervei, a város iskolái, valamint az lllyés-emléke- ket ápoló intézmények képviselői koszorúkat, csokrokat helyeztek el, s mire a szózat hangjai elhalkultak, tűzpiros szegfűk borították a szobor talapzatát. esi - gk Politikai könyvnapok A politikai és a társadalomtudományi irodalom újdonságainak népszerűsítésére immár a 26. alkalommal nyílt meg a politikai könyvnapok rendezvénysorozata. Az országos megnyitónak - hétfőn - ezúttal a százhalombattai párt- és tömegszervezetek székháza adott otthont. Az ünnepségen jelen volt Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnöke és Lakatos Ernő, az MSZMP KB osztályvezetője. Pál Lénárd akadémikus, az MSZMP Központi Bizottságának titkára mondott beszédet. Pál Lénárd rámutatott: a könyv, az okosan érvelő politikai írás az emberi tényező minőségének fejlesztésében semmivel sem pótolható, különleges szerepet tölt be. Ünnepi ülés a 70. évfordulón „Október és az átalakítás: a forradalom folytatódik” Mihail Gorbacsov beszéde A moszkvai Kreml kongresszusi palotájában hétfő délelőtt tíz órakor megnyílt az SZKP KB, a Szovjetunió és az Orosz- országi Legfelsőbb Tanács együttes ünnepi ülése. Az elnökségben Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, Andrej Gromiko, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke, Nyikolaj Rizskov miniszterelnök, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai, külföldi párt- és állami vezetők - köztük Kádár János, az MSZMP főtitkára és Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke - valamint más szovjet vezetők foglaltak helyet. Andrej Gromiko megnyitója és a szovjet himnusz elhangzása után Mihail Gorbacsov, az ünnepi ülés szónoka mondta el beszédét. A nagy érdeklődéssel várt beszámolót 75 nyelvre fordították, a világ számos tévéállomása egyenes közvetítést adott Moszkvából. Az ünnepi esemény helyszínén csaknem hatezren voltak jelen: KB-tagok, legfelsőbb tanácsi küldöttek, a párt, a munka veteránjai, a honvédő háború hősei, élmunkások, a szövetséges köztársaságok képviselői, katonai vezetők, a tudományos élet kiemelkedő személyiségei. Az ülésre 119 országból összesen 163 küldöttség érkezett Moszkvába. Szombaton érkezett meg Kádár János vezetésével a magyar párt- és állami küldöttség, melynek tagjai Németh Károly, Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára, valamint Rajnai Sándor, hazánk szovjetunióbeli nagykövete, a KB tagja. Moszkvában van a szovjet szaktanács meghívására Gáspár Sándor, a SZOT elnöke, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke; a Komszomol KB meghívására Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára; a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége meghívására Apró Antal, a Magyar- Szovjet Baráti Társaság elnöke. Bulgária küldöttségét Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, az államtanács elnöke; Csehszlovákiáét Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök; Jugoszláviáét Bosko Krunics, a JKSZ KB Elnökségének elnöke; Kambodzsáét Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, az államtanács elnöke, a KNDK-ét Pák Szong Csői, a Koreai Munkapárt KB PB tagja, a KNDK alelnö- ke; Kubáét Carlos Rafael Rodriguez, a Kubai KP KB PB tagja, az államtanács elnökhelyettese; Laoszét Kaysone Phom- vihane, a Laoszi Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, kormányfő; Lengyelországét Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, az államtanács elnöke; Mongóliáét Dzsanmin Batmönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnöke; az NDK-ét Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az államtanács elnöke; Romániáét Nico- lae Ceausescu, az RKP főtitkára, az államtanács elnöke; Vietnamét Nguyen Van Linh, a VKP KB főtitkára vezeti. Afganisztán küldöttségét Nadzsibul- lah, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, a Forradalmi Tanács elnöke; Angola küldöttségét Jósé Eduardo dos Santos, az MPLA-Munkapárt elnöke, köztársasági elnök; Etiópiát Mengisztu Hailé Mariam, az Etióp Dolgozók Pártja KB főtitkára, államfő; Finnországét Mau- no Koivisto köztársasági elnök; a Jemeni NDK-ét Ali Szalem al-Bied, a Jemeni Szocialista Párt KB főtitkára; Nicaraguáét Daniel Ortega államfő vezeti. Magas szintű küldöttségekkel képviseltetik magukat a kommunista és munkáspártok, szocialista és szociáldemokrata pártok, nemzeti felszabadító és demokratikus mozgalmak, más polgári pártok is. Köztük van az Afrikai Nemzeti Kongresszus delegációja Oliver Tambo elnök vezetésével; a Francia KP küldöttMihail Gorbacsov beszél sége Georges Marchais főtitkár vezetésével; az Olasz KP küldöttsége Alessandro Natta főtitkár vezetésével; a PFSZ küldöttsége Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke vezetésével; a Portugál KP küldöttsége Alvaro Cunhal főtitkárral az élen; a Spanyol KP küldöttsége Gerardo Iglesias vezetésével. A Szocialista Internacionálét Kalevi Sorsa, a szervezet finn alelnöke képviseli. mus eszméinek diadala - mondta, s megemlékezett a szovjethatalomért elesettekről, az ország építőiről, majd üdvözölte a jelenlévőket, veteránokat, élmunkásokat, mindenkit köszöntve az ünnep, a jubileum alkalmából. Andrej Gromiko kitért arra, hogy a 70. évfordulóról a szovjet emberek a forradalmi átalakítás szakaszában emlékeznek meg, a szovjet társadalom a megújulás folyamatát éli. A nagy októberi forradalom óriási hatással volt az egész világra, más népekre is. A forradalom győzelme meghatározó hatást gyakorolt a nemzetközi kapcsolatokra is. Az országok közötti kapcsolatokba olyan, a forradalom teremtette fogalmak is bekerültek, mint a valóban egyenjogú együttműködés, a békés egymás mellett élés, a leszerelés. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke megnyitójában végezetül megköszönte a 119 országból érkezett 165 küldöttségnek, hogy eleget tettek a 70. évforduló ünnepségeire szóló meghívásnak.- Mihail Gorbacsov beszédét követően a délutáni ülésen elsőként Konsz- tantyin Szinozerszkij, az SZKP veteránja, a téli palota ostromának résztvevője szólt a küldöttekhez. Öt követően Vlagyimir Csicserov leningrádi brigádvezető, az SZKP KB tagja, az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának küldötte méltatta az ország minőségi megújhodásának lelkesítő távlatait. Ezután a szovjet tudomány hetven Az ülés elnöksége a Kreml kongresszusi palotában Gromiko megnyitó beszéde- Október ügye tovább él, és nem csak országunkban: mindezt láthatjuk a szocialista országok sikereiben, a testvéri kommunista és munkáspártok tevékenységében is, megmutatkozik a népe|^ nemzeti felszabadító harcában, a világ haladó erőinek a békéért, a fegyverkezési, elsősorban a nukleáris fegyverkezési hajsza ellen, az űrfegyverkezés ellen folytatott mozgalmában - hangsúlyozta beszédében Andrej Gromiko. Kiemelte, hogy a szovjet hatalom létezésének 70. éve olyan mérföldkő, amelyhez érkezve joggal lehet visszatekinteni s megállapítani: igen, valóban hatalmas utat tettünk meg. Ezen az úton voltak nehézségek, sok verejték és vér hullott, de az ország népe mindent leküzdött, mindenen túljutott. E megtett út eredményei: a szocializmus kiemelkedő győzelmei, a szocialista társadalmi viszonyok múlhatatlan értékei, a marxista-leninista tanítás győzelme, a proletár internacionalizéves útját tekintette át felszólalásában Gurij Marcsuk, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke. Ezt követően kapott szót Wojciech Jaruzelski, Erich Honecker, Gustáv Husák és Mauno Koivisto. A szünetet követően az elnöklő Nyikolaj Rizskov először Alekszandr Kolesz- nyikov bányásznak, az SZKP KB tagjának adta meg a szót. Öt Edité Kupcsa lett iskolaigazgató követte, majd még két külföldi felszólalás hangzott el: Todor Zsivkov és Georges Marchais mondott beszédet. Az ünnepi ülés első napjának végén az úttörők, a szovjet ifjúság képviselői köszöntötték a Kongresszusi Palotában jelenlévőket. Ezután a szovjet párt- és állami vezetők megkoszorúzták a Lenin- meuzóleumot. Hétfőn este az ülés résztvevői és a meghívott vendégek ünnepi hangversenyben gyönyörködhettek. Az ünnepi tanácskozás kedden moszkvai idő szerint 10 órakor folytatja munkáját. A Kreml Kongresszusi Palotában ma mond beszédet Kádár János, a magyar párt- és állami küldöttség vezetője.