Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-09 / 264. szám

Képújság NOVEMBER 9 HÉTFŐ Névnap: Tivadar A Nap kél 6.39 - nyugszik 16.17 órakor A Hold kél 18.25 - nyugszik 10.59 órakor Nyolcvanöt éve született Fenyő László (1902-1945) Baumgarten-díjas költő, műfordító és kritikus, a Nyugat állandó munkatársa. Pára, köd A várható időjárás az ország területére ma estig: többnyire felhős, párás, néhol tartósan ködös idő vár­ható, egy-két helyen ködszitálás is előfordulhat, főként délnyugaton lehet elszórtan esőre számítani. A szél délire fordul és többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10, a tartósan ködös területeken 5 fok körül várható. Dombóvár Raktáráruház az országút mentén- OPERETTEST LESZ MA 19.30 óra­kor Szekszárdon a Művészetek Házá­ban. Fellépnek Mészöly Katalin, Pitti Ka­talin és Horváth Bálint, kísér a B. M. For­radalmi Rendőrezred zenekara. A mű­sorban: Huszka Jenő, Kacsoh Pongrác, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Karl Millöc­ker, Johann Strauss művei szerepelnek.- „SZÜLETÉSNAPI KÓPÉSÁG” cím­mel rendezett vidám vetélkedőt a Tamási Úttörőház fennállásának évfordulójára. A meghívott gyerekek kipróbálhatták ügyességüket, eszességüket a különfé­le, változatosnál változatosabb játékok­ban.- ÚJABB KÉT VEZETŐ személyiség kényszerült lemondásra a jugoszláviai Bosznia-Hercegovina szövetségi köztár­saságban az Agrokomerc boszniai válla­lat pénzügyi botránya miatt. A köztársa­sági elnökség Munir Meszihovicsot és Ivica Blazsevicset, az elnökség két tagját vétkesnek találta abban, hogy kísérletet tett a vállalat szabálytalan pénzügyi üzel- meinek eltussolására, és ezért mindket­tőjüket távozásra szólította fel. A két poli­tikus tagadta bűnösségét, de Mesziho- vics, aki áprilisig a köztársasági elnök­ség elnöke volt, hajlandó volt felajánlani lemondását. A botrány augusztusban robbant ki, amikor kiderült, hogy az Agro­komerc mintegy 900 millió értékben bo­csátott ki fedezetlen váltókat. A háború utáni Jugoszlávia legnagyobb pénzügyi botránya megrendítette az egész bank- rendszer alapjait. Több tucat személyt le­tartóztattak, és kénytelen volt benyújtani lemondását Hamdija Pozderac, a Ju­goszláv Szocialista Szövetségi Köztársa­ság Elnökségének alelnöke.- AZ ORSZÁG TÍZ VÁROSÁBAN vasár­nap megkezdődtek az Állami Ifjúsági és Sport- hivatal rendezvénysorozata a „Pszichológiai kultúra hete ’87” eseményei. Az ÁISH ezzel az akciósorozattal is támogatni kívánja az egész­ségmegőrzés társadalmi programját, fontos szerepet szánva a megelőzésnek, a mentálhi­giénés kultúra fejlesztésének. A fővárosban a Budapesti Művelődési Központban tartották a rendezvénysorozat országos megnyitóját. Az előadók hangsúlyozták: napjainkban különös jelentősége van annak, hogy a pszichológia korszerű módszerei minél szélesebb körben váljanak hozzáférhetővé és megtanulhatóvá, különösen a pedagógusok, népművelők és vezetők körében, akik naponta találkoznak emberi problémákkal. Kiemelték, hogy a köz­művelődés a pszichológiai szolgáltatások és önsegítő közösségek szervezésével sokat te­het az életmód megváltoztatásáért, az egész­ségmegőrzési társadalmi program céljainak eléréséért. A következő napokban orvosok, pszichiáterek országszerte tartanak előadá­sokat a családi nevelés, a természetes élet­mód, a testedzés kérdéseiről, felvilágositást adnak többek között a narkózás, a drogfo­gyasztás megelőzésének lehetőségeiről, s ta­nácsokkal segítik azokat, akik le akarnak szokni erről a káros szenvedélyről. Az egész­ségmegőrzéssel kapcsolatos problémák megvitatására a hét folyamán több fórum, és számos klubfoglalkozás ad lehetőséget.- LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfo­gadási és Lottóigazgatóság közlése sze­rint a 45. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények - a nyere­ményilleték levonása után - a követke­zők: 4 találatos szelvénye 35 fogadónak volt, nyereményük egyenként: 368195 forint, 3 találata 4828 fogadónak volt, nyerményük egyenként 1335 forint, a 2 találatos szelvények száma 159 060 da­rab, ezekre egyenként 41 forintot fizet­nek. Dombóváron a vasútállomáshoz veze­tő út mentén nem mindennapos, a hazai Füszért-hálózaton belül pedig új kezde­ményezés megvalósulását üdvözölhetik a városból és a városkörnyékről érkező vásárlók. A Mecsek Füszért Kereskedelmi Válla­lat dombóvári fiókja és a helyi tanács kö­zös beruházásában korszerű, 1140 négyzetméter alapterületű „Dália” raktár- áruház nyitja meg kapuit a fogyasztók előtt, a tervek szerint december elején. A közel 15 milliós, nagyobbrészt vállalati erőből finanszírozott beruházást a város 4 millió forinttal támogatta. A létesítmény speciális, úgynevezett „dugóalapozását” márciusban kezdte meg a Kaposvári Tanácsi Építőipari Vál­lalat a feltöltött, laza talajon. A generálki­vitelező - az ugyancsak kaposvári - Nonstop GMK igyekezetének köszönhe­tően nemrég már az áruház műszaki át­adására is sor kerülhetett. Az autós ven­dégeket az épület előtt újonnan kialakí­tott parkoló várja. A Mecsek Füszért dombóvári fiókjának igazgatója, Heisz Tibor elmondta, hogy a Új szolgáltatások a Patyolatnál Bőr- es szormettszbtas, -festés Festik a bőrkabátot Az öltözködési divat hozta az igényt: ir­habundák, bőrkabátok, bőrruhák és nadrágok, szőrmebundák tisztítását ke­vesen vállalták eddig. Éppen ezért gon­doltak arra a Tolna Megyei Textiltisztító és Ruházati Vállalat vezetői, hogy augusztustól ezeknek a felsőruházati cikkeknek a tisztítását, festését is elvál­lalják. A hely adott volt, szakképzett mun­kaerőben sem volt hiány, csupán egy új vegytisztítógépet kellett vásárolni. A tisz­títás, a festés - mivel nagy értékű ruha­neműkről van szó - speciális szakértel­met, gondosságot igényel. Az új szolgál­tatás iránti igény igen nagy, az első hó­napban 30 ezer forint értékű bevételt könyvelhetett el az új részleg, ahol a ter­vek szerint bővítik a tevékenységüket: lábbelik, cipők, csizmák festését is vállal­ják. A megértő buszvezető Mottó; A téma az utcán hever Egy fiatal lány megy a buszmegálló tízes kocsiállásához, megnézni a menetrendet. Az előző járatot csu­pán öt perccel késte le, a következő pedig - amely már ott áll - csaknem félóra múlva indul. Felhajtja gallérját, felkészülve a hosszú várakozásra a hideg szélben. Ekkor kinyílik a busz ajtaja, és kiszól a vezető: - Ha fázik, jöjjön be! És betessékeli a lányt, aki a meleg buszban örömmel nyugtázza, hogy vannak még megértő emberek, mr. Füszért-telep szomszédságában felépí­tett áruházzal elsősorban a kiskereske­delmi igényeket szeretnék kielégíteni, de Téli pihenőre vonultak a balatoni sze­mélyhajók; a siófoki kikötőben a MAHART leányvállalatának dolgozói megkezdték a vízi járművek karbantartá­si, nagyjavítási munkáit. A gondos ápo­lásra, felújításra az idén különösen rá­szolgált a huszonhat személyhajó és a négy komp: tavasztól őszig 4 millió 150 ezer utast és 485 ezer járművet szállítot­tak, jóval felülmúlva az előző évi teljesít­ményt. Új hajók forgalomba állítására a követ­kező években nem sok kilátás van, ezért - a növekvő kompforgalmat szem előtt tartva - egy viszonylag olcsó és bevált módszerhez, régi hajó átalakításához fo­lyamodott a leányvállalat. A mostani holt­szezonban a Széchenyi István nevét vi­selő kompot alakítják át a Balatonfüredi Hajógyárban. A hajótest kiszélesítésével és a felépítmény módosításával másfél- szeresére növelik a rajta szállítható jár­művek számát. A személyhajók esetében a minőség- és színvonaljavító felújítások kerültek előtérbe, és ez a balatoni hajó­zás szerepkörének bizonyos fokú módo­sításával is összefügg. A vállalat a vízi A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal (OIV) által meghirdetett „Szőlő és bor nemzetközi éve" rendezvénysorozat keretében idén a világon 130 szimpóziu­mot, tudományos tanácskozást tartottak, ebből 16-ot Magyarországon. A magyar szakemberek szerint a nem­zetközi év jelentősen hozzájárult a szőlé­szeti és borászati tudományok és mű­szaki ismeretek fejlesztéséhez, a terme­lés korszerűsítéséhez, a borok minősé­gének további javulásához, továbbá a hagyományok tiszteletéhez és ápolásá­hoz, valamint a kulturált borfogyasztás­hoz. A Rómában megrendezett évzáró kongresszus kiadványában adják közre segíteni kívánják a lakosság nagybevá­sárlásait is. B. R. Fotó: S. M. közlekedéssel összekapcsolható ide­genforgalmi szolgáltatások körét és vá­lasztékát kívánja erőteljesebben bővíteni a jövőben. E törekvés első lépéseként nosztalgiahajóvá alakítják a balatoni flot­ta három legöregebb - és sokak szerint legszebb - vízi járművét: a Kelén, a Csongor és a Csobánc motorost. Az úszótestek teljes felújítása után - ami két hajónál már meg is történt - eredeti ter­vek és dokumentumok alapján állítják helyre az utasteret, s lehetőséget terem­tenek arra, hogy étellel, itallal, szűkebb körű programokkal is kiszolgálhassák a közönséget. A megvalósítandó ötletek közt reggeli­ző sétajáratok, zenés vacsoraestek, ha­lászat-néző hajókirándulások is szere­pelnek. A vitorlásturizmus fejlesztésé­ben, az ehhez kapcsolódó kikötőépítési programban is vezető szerepet vállalt a MAHART balatoni leányvállalata. Az ide­genforgalmi jelleg erősítésével együtt a speciális szolgáltatások szervezésére és „értékesítésére” egy saját utazási iroda alapításának előkészületeit is megkezd­ték. a rendezvényeken elhangzott 142 elő­adást, ezekből 22 magyar. A nemzetközi év alkalmából a világ 134 városának ítélték oda A szőlő és bor vá­rosa címet, amelyet - a hivatalos értesí­tés szerint - 16 magyar pályázó is el­nyert. Ezek: Badacsonytomaj, Balatonfü- red, Boglárlelle, Budafok, Csongrád, Gyöngyös, Eger, Hajós, Kecskemét, Kis­kőrös, Kiskunhalas, Pécs, Sopron, Szek- szárd, Tokaj és Villány. Azé helyekről kikerülő italokon a jövő­ben feltüntethetik ezt az elismerést, nö­velve ezzel a magyar borok hírnevét. Franciaország és Olaszország után ha­zánkban van a legtöbb ilyen város, tele­pülés. AJKAI KRISTÁLY A VILÁGPIACON, »za™» évek gondjai után újra bővülő piacra számíthatnak az Ajkai Üveggyár dolgozói. Korábban ugyanis a gépi, a tömeggyártású termékek iránt volt nagyobb igény, most fordult a kocka, ismét a kézi csiszolású és drágább termékek iránt nagyobb a világpiaci érdeklődés. Ez kedvez az ajkaiaknak, és az idén ötmillió dollár feletti értékben exportálnak kézi kidolgozású ólomkristály- és káliüveget tőkés pia­cokra. A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- FL - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. Pihennek a balatoni hajók Egy jó vásárt Vásárjáró ember lévén, most is kiballagtam, hogy feltöltődjek az áruk árával, a hangulattal, netán mesélnem kell róla, legyen miről beszélnem. Láttam a szép szekszárdi vásárt, és voltunk bámészkodók - bőven, de vevők is. Egyedül az autóvásár volt gyöngébb a szokásosnál. Kevés kocsit kínáltak, az árak viszont annál magasabbak voltak. Jó, hogy rend van már a vásáron. Nem pakol ide meg oda az árus, legtöbb kiskereskedőnek foglalt helye van, minden vásáron felállítják a sátrakat. Teg­nap dél körül kezdtek összepakolni a pecsenyések, a bazárosok, a kékfestők, a bútorosok. A hangulat persze a vásár után olyan volt a vasúti resti környékén például, mint egy jó focimeccs után a harmadik félidő - ám azt hallottam a rá­dióból, hogy Splitben bomba robbant a tribünön. A szekszárdi vásár után én csak néhány pofon csattanásáról hallottam, viszont ez is természetes, hisz mi­lyen vásár az, amelyik pofonok nélkül múlik el? - Pi ­A szőlő és bor magyar városai Az új raktáráruház a tervek szerint december elsejétől várja vásárlóit

Next

/
Thumbnails
Contents