Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-28 / 281. szám
1987. november 28. ^PÜJSÄG 11 Művészet és forradalom Régi és új életforma (Orosz Múzeum, Leningrád) Az idei évad nagy szenzációja a Műcsarnok reprezentatív kiállítása, mely a Szovjetunió határain kívül először Magyarországon mutatja be a maga teljességében az orosz-szovjet avantgárd művészetet. A kétszáznegyvenegy alkotó több mint hétszáz műve méltán képviseli azt a termékeny sugárzást, amely 1910-től 1932- ig az orosz művészetet betöltötte. A század tízes éveiben kibontakozó, serkentő szellemi-kulturális közeg, melyben az orosz avantgárd művészet létrejött, volt az ihletője azoknak az alkotásoknak is, amelyek ma már a 20. századi egyetemes művészet klasszikusai, és először láthatók Magyarországon. A kiállítás tanúbizonysága annak a tételnek, hogy a társadalom forradalma a tehetségek forradalmával párosulva meghatározó mértékben írja át a művészet fejlődését - a Szovjetunióban ezekben az évtizedekben éppen a modern művészet történetét. Az úttörő orosz avantgárd művészek munkássága, akiknek tevékenysége meghatározta ezt a korszakot, ma még kevéssé ismert, mert csak a peresztrojka irányította rá a figyelmet. Műveik eddig közgyűjtemények raktáraiban vártak az újrafelfedeztetésre. Az átfogó jellegű kiállítás nagy szenzációi éppen az ő műveik, és más alkotók ekkor keletkezett művei, híven tükrözik az 1905-1917 közötti időszak nagy társadalmi kataklizmáinak légkörét, reményeit, vágyait, sőt utópiáit is. A korszak az új művészet legérdekesebb szakasza, melyet hallatlan sokrétűség, mindenre nyitottság jellemez. A vezető - többnyire fiatal művészek - az avantgárd naiv hitével és erőszakosságával a tömegek életétakarták átformálni saját művészeti elveik rákényszerítésé- vel. Az új eszmék szakadatlan áradatban gyakran meghökkentő formákban jelentkeztek Moszkva és Pétervár gomba módra szaporodó művészeti egyesüléseinek kiállításain. Az új törekvések gyújtópontjai a Larinov és Goncsarov által kezdeményezett tárlatok lettek, ahol a 20. századi egyetemes művészetek nagyjai Tat- lin, Malevics, Chagall, Exter, Burljuk, Kandinszkij és a számunkra teljesen ismeretlen, kitűnő Le Dantu és társaik szerepeltek műveikkel. A történelem drámai lendületét jól közvetíti a kiállítás. A „hadikommunizmus” éveiben, amikor az ország élethalálharcát vívta a reakcióval, a polgárháború idején a művészet harci fegyver volt, a művészek plakátokat rajzoltak, agitá- ciós vonatokat, jelszavakat festettek, tribünöket terveztek. Vezetőjük Majakovszkij volt, akinek egész sor műve látható a kiállításon. A forradalom előtti években az avantgárd művészek új korszakot nyitottak a színházi díszlet- és jelmeztervezésben, a színházat elvi programjaik megtestesítőjének szánva. Széles távlatú utópisztikus terveikben tárul fel a ma építészete, technikája. A forradalom után a forradalom előtti absztrakt kezdeményezéseket az építészet, a formatervezés területein kívánták hasznosítani. Itt születtek meg a konstruktivizmusnak a későbbi Bauhaus- mozgalomban realizált, az egyetemes művészet képét átalakító alapkoncepciói Rodcsenko, Liszickij, Brik műveiben. A művészek kísérletezéseiket laboratóriumi stádiumnak tekintették, amelyre hitük szerint hamarosan szükség lesz, amikor művészek irányítják az új társadalom építészetét, festészetét, formatervezését, színházi díszlet- és jelmeztervezését, stb. Iparművészeti tárgyakat, edényeket, porcelánokat, ruhákat, szöveteket is terveztek. A kiállítás ezen érdekes darabjai tulajdonképpen az orosz Art Deco különleges jelenségei. 1920-as év végétől kezdve a soron következő politikai feladat a „termelési propaganda” volt, melynek hatásos művészeti támogatója ismét Majakovszkij volt. A tömegek igényeit a konstruktivista szellemben kialakított, célszerű, „mérnök művészek” által képezett formákkal kívánták szolgálni. E művészeket a „VHU- TEMAUSZ”, az orosz Bauhaus műhelyeiben képezték. A „Művészetet az életbe” a „Művészetet a technikába" jelszavak hasonló célkitűzéseket szolgáltak. A festészetben a kubizmus orosz variációját, a „kubofuturizmust” Popova, Kljun, Udalcova és Majakovszkij munkái képviselték. A kubizmus tagadásaként létrejött „tárgy nélküli” művészet különböző áramlatait Larinov, Malevics ésTat- lin ma már világhírű munkái hirdetik. Nagyon frissek ma is ezek a művek, számtalan utánérzésük sem tudta elhalványítani elementáris hatásukat. Széles e világon jelen vannak kortárs- művészetünkben is. Tatlin világhírű III. In- ternacionálé makettja is látható az első teremben, ahol Kandinszkij képei előtt mindig sokan állnak. Ö a „szabad zenei improvizációkat" akarta közvetíteni színálmaiban. A kiállítás lélegzetelállító szenzációi Chagall magángyűjteményekből előkerült korai képei is, az első világháború idejéből származó Katonák, az 1917-es Múzsa, mely már teljesen érett mű. Lehetetlen felsorolni rövid beszámoló keretében a sok kiváló művet, mely a nagy alkotók vonzáskörében jött létre. A hagyományos realizmus követői is megújultak, nem egy új ábrázolásmódot, kompoziciós sémát beolvasztottak művészetükbe, mint a szimbolista Petrov- Vodkin, vagy a forradalmat megtestesítő típusábrázolások zseniális alkotója, Kusztogyijev. DR. BRESTYÁNYSZKY ILONA Közép-Ázsia és a Kaukázus ötvösművészete A szovjet kultúra napjaira küldte Budapestre, a Nemzeti Múzeum egy szerény kollekcióját a moszkvai Kelet Népeinek Művészete Állami Múzeum és a Grúz Állami Múzeum iparművészeti gyűjteményéből. Különösen szép ötvösmunkákat, ékszereket, fémedényeket, használati eszközöket és fegyvereket. A bemutató legrégibb tárgyai a 18. századból valók, a legújabbak századunk első évtizedeiből. Közép-Ázsia és a Kaukázus népeinél igen széles körű az ékszerek használata, amelyek a népi viseletnek - különösen a női öltözéknek - voltak elengedhetetlen tartozékai. Az ékszerek az embert egész életén végigkísérték. A néphit szerint védelmezték viselőjüket, megóvták a betegségtől, bajtól, szemmel veréstől és gazdagságot, termékenységet biztosítottak. Oltalmazó ereje volt az anyagnak (mindenekelőtt az ezüstnek) és a díszítésnél felhasznált drágaköveknek is: a karneol jólétet és békét, örömöt és bőséget, a korall gazdagságot és bőséges gyermekáldást, a türkiz győzelmet hozott, az igazgyöngy kigyógyított a betegségekből, megvédett a csapásoktól. Monumentalitás és a formák egyszerűsége jellemzi Közép-Ázsia egyik hajdani lovas népének, a türkméneknek a dísztárgyait. Vaskos karkötők, gyűrűik, melldiszeik, amulettjeik. Korántartó tokjaik, hajfonatba való díszeik ezüstből, néAzerbajdzsán víztartó edények ha aranyozott ezüstből készültek. Más jellegűek a kirgizek és kazahok ékszerei, halánték- és mellfüggői, övei, gyűrűi, hajfonatdíszei és sapkacsúcsai. Teljesen más világot tükröznek a ta- dzsikok és üzbégek ékszerei. A kiállítás külön részét képezik a szamarkandi, bu- harai, hivai és kokandi rézműves mesterek munkái. Láthatók itt rituális mosdásnál használt vizesedények, áttört fedelű mosdótálak és tálcák. A kaukázusi fémművesség (edény-, fegyver-, ékszerkészítés) egyik legrégibb, a VI. századtól ismert központja a dagesztáni hegyekben fekvő Kubacsi volt. Itt öntött bronz üstöket készítettek, amelyek közül a kiállításon XVIII—XIX. századi darabok láthatók. A Kaukázusban a rézedénygyártás központja az észak-azerbajdzsáni Lagics település volt. Az innen származó különböző formájú és rendeltetésű edényeket és eszközöket célszerűségük és dekorativitá- suk miatt igen nagyra értékelték. Az ötvösművészet hagyományos ága, a domborítás (trébelés) leginkább Grúziában terjedt el. Magas technikai és művészi kivitelről tanúskodnak a XVIII—XIX. századi grúziai trébelt edények, asztali készletek, háztartási eszközök. A Kaukázus a fegyvergyártásnak is központja volt. Kubacsiban, Vlagyikav- kazban, Tbilisziben, Bakuban igen jó minőségű acélból készítették az egész világon kedvelt tőröket, szablyákat, puskákat és pisztolyokat. A pengék hüvelyét, a puskák, és pisztolyok csövét, závárzatát öntéssel, préseléssel, metszéssel, méltóval, az acélba és az elefántcsontba aranynyal történő tausírozással (berakással) díszítették. Szarvasbogár a Golgotán Kis Ildikó kerámiái között Miért ne vallhatnánk be, hogy a porcelánról kialakult képünk, nézetünk nem azonos azzal, amit Kis Ildikó keramikus- művész, a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ kiállítójában elénk tár? Tudtuk, hogy a porcelán tömör, fehér- cserepű kerámiatermék, nevét a Földközi-tengerben élő porcelánrákról, a Por- cellanáról kapta, hogy kaolinból, föld- pátból, kvarcból magas hőfokon égetik. Azt is, hogy a kínaiak találták fel a VII. században. Az ő kék-fehér és a japánok virágos porcelánjai hatottak az európaira. Ide olasz és holland kereskedők által jutott. Ezek a termékek sarkallták utánzásra európai őseinket. Először fajanszokon, majd porcelánokon alkalmazták a keleti forma- és színvilág motívumait. A németországi Meissenben létesült az első porcelángyár, hazánkban Fischer Mór 1839-ben alapított Herenden. Az itt készült termékekre emlékezve sorakoznak az aranyozott empire kancsók, vázák, levesestálak, tányérok, mosdók. Aztán a szobrászok tervezte huszárok, libás kisfiúk, csipkézett primadonnák a szecesszió naturalista jellegű, bizarr túlzásokba eső irányzatát követve. Példákat ki-ki említhet környezetéből, hiszen azt sem tagadhatjuk, hogy ezek hatottak - hatnak - ízlésünkre. Ott voltak ünnepeinken, csillogásukkal fényt adtak a hétköznapoknak. Nos, mindez más, mint amit a budapesti születésű Kis Ildikó keramikus most bemutat. Ami miatt különös figyelmet érdemel a pályája kezdetén járó művész tárlata, az a merészsége, bátorsága. Azt vállalja, hogy másként szól ezzel a vitrinekbe szelídített, édeskés anyaggal. Gyermeki hittel és kifejezési móddal formálja a porcelánt. Úgy, ahogy valameny- nyien gyúrtuk eső után az utca porát, vagy amint tanórákon a játékgyurmát használják a diákok. Kis Ildikó ilyen egyszerűen fogalmaz természetről, természetünkről. Tárgyai - ha tetszik - plasztikái félbehasított gömbök, kúpok, gúlák. Ezek felületét népesíti be apróbbnál is apróbb fákkal, bogarakkal. Komolykodhatnánk filozofikus gondolatokat magyarázva a golgotái hangulatot idéző keresztre feszített szarvasbogarak láttán, a spárgára fűzött őszi levelek előtt, vagy a kúpcsúcsra illesztett szivárványt szemlélve. Ehelyett azonban forduljunk magunkba és próbáljunk - ha nem is nevetni, de legalább - mosolyogni. Kis Ildikó legyőzte az anyagot. Láttatja, hogy ő ezek között a feltűzött bogarak között lehet óriás. Ez az őszinteség, önirónia az a pont, ahol művészi hitvallását fogalmazni kezdhetjük. Olyan tükröt ad elénk, amelybe nekünk is bele kell nézni, vállalva a látványt, akkor is, ha az görbe, ha egy fintor csupán. Talán megnyugtatásunkra, meghökkenésünk csillapítására állította ki forma- tervezett kávés- és teáskészleteit, melyek szintén porcelánból készültek. Ezek igazolják szakmai ismereteit, bár tudjuk, hogy mesterségbeli tudás nélkül nem vállalkozhat arra a játékra, melynek alkotásait - Franciaország, Japán, NSZK-beli kiállítások után - most lakóhelyén, Szek- szárdon láthatjuk december 13-ig. DECSI KISS JÁNOS Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Edények A három kereszt Szivárvány