Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-03 / 259. szám
6 ( TOLNA \ tíEPÜJSAG (Folytatás az 5. oldalról.) csökkentés hatékony ellenőrzési módszereinek megteremtését, beleértve a helyszínen történő felügyeletet is. Határozottan felléptünkaz ENSZ tekintélyének erősítéséért, a nemzetközi közösség által reá és szervezeteire ruházott jogok teljes értékű és valódi felhasználásáért. Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy az ENSZ - ez az egyetemes gépezet - teljes hatáskörrel megvitathassa és biztosíthassa minden állam érdekei egyensúlyának megteremtését, hatékonyan betölthesse béketeremtő szerepét. A legfontosabb az, hogy a békére vonatkozó elveink és szilárd álláspontunk tükröződik a gyakorlatban, minden nemzetközi téren végzett tevékenységünkben, külpolitikai és diplomáciai munkánk jellegében. Ezt a munkát a nyílt és becsületes párbeszédre való törekvés jellemzi, amely figyelembe veszi a másik fél aggodalmait, a tudományos világ eredményeit, anélkül, hogy valakit megkísérelne legyőzni vagy becsapni. Alig több mint két év elteltével tehát meggyőződéssel mondjuk: az új politikai gondolkodás- mód nem csupán kinyilatkoztatás és felhívás, hanem a cselekvés, s ha úgy tetszik az élet filozófiája. Ez a filozófia a világ objektív folyamataival együtt fejlődik tovább. S már a hatása is érezhető. A változások első jelei A nemzetközi fejlődésben kezdődött új szakasz e napon említésre méltó és a történelem számára fennmaradó eseményei közé tartozik az 1986 októberében Reykjavíkban megtartott találkozó. A találkozó gyakorlati energiával ruházta fel az új gondolkodást, lehetővé tette számára, hogy a legkülönbözőbb társadalmi és politikai körökben megerősödjön, a nemzetközi politikai érintkezéseket pedig eredményesebbekké tette. Az új gondolkodásmód, általános emberi tényezőivel, az értelemre irányultságával és nyitottságával utat tört magának a nemzetközi életben, szétzúzta a szov- jetellenesség, s a kezdeményezéseinkkel és tevékenységünkkel szembeni gyanakvás sztereotipiáit. Magától értetődő, hogy azokhoz a feladatokhoz mérten, amelyeket az emberiségnek saját túlélése érdekében kell megoldania, eddig nagyon keveset tettünk. De az alapokat leraktuk és a változások első jelei már láthatóak. Ennek egyik meggyőző tanúbizonysága az Amerikai Egyesült Államokkal létrejött megállapodás arról, hogy a közeljövőben szerződést írunk alá a közepes ható- távolságú és hadműveleti-harcászati rakéták ügyében. E szerződés megkötése önmagában véve is nagy jelentőségű: első ízben kerül sor a nukleáris fegyverek egész osztályának felszámolására, megtörténik az első lépés a nukleáris fegyvertárak megsemmisítése felé, s a gyakorlatban bizonyosodik be, hogy bárki megkárosítása nélkül előbbre lehet lépni ebben az irányban. Ez kétségtelenül fontos sikere az új gondolkodásmódnak. Annak a törekvésünknek az eredménye, hogy az egyenlő biztonság elveit szem előtt tartva kölcsönösen elfogadható megoldásokat kutassunk fel. E szerződés megkötéséről azonban lényegében már Reykjavíkban, az elnökkel megtartott második találkozónkon létre jött a megállapodás. A Szovjetunió és az Egyesült Államok legmagasabb rangú képviselőinek harmadik és negyedik találkozójától egy ilyen felelősségteljes időszakban a világ többet vár mint annak formális megerősítését, amiről már egy évvel korábban megállapodtak. A párbeszéd puszta folyMELLÉKLET tatásánál is többet vár a világ e találkozóktól. Sürget az idő, és az a növekvő veszély is, amely a fegyverzetek ellenőrizhetetlenné válható tökéletesítéséből fakad. Ezért fogunk e találkozókon elszántan törekedeni arra, hogy számottevően előrejussunk és konkrét eredményeket érjünk el a nukleáris veszély kiküszöbölésének kulcsfontosságú kérdésében - a hadászati támadó eszközök korlátozásának és az űrfegyverkezés megakadályozásának kérdésében. A biztonság új elvi kérdései Nos, mire alapozzuk bizakodásunkat, azt a hitünket, hogy valóban lehetséges az átfogó biztonsági rendszer megteremtése? Érdemes egy kissé elidőzni ennél a kérdésnél. Megemlékezve forradalmunk 70. évfordulójáról, s figyelembe véve, hogy e forradalom nem győzött volna elméleti előkészítés nélkül, most egy új világtörténelmi fordulópont előtt elméletileg ismét kidolgozzuk a tartós béke megteremtésének távlatait. Az új gondolkodásmód segítségével lényegében megindokoltuk az átfogó nemzetközi biztonsági rendszer megteremtésének szükségességét és lehetségességét a leszerelés feltételei között. Most be kell bizonyítanunk annak szükségességét és lehetségességét, hogy tovább haladhatunk e cél felé és el is juthatunk oda. Fel kell tárni azon erők kölcsönhatásának törvényszerűségeit, mely erők a harcban, az ellentmondások közepette, az érdekek ütközésekor kiszámíthatatlan eredményeket hozhatnak. Ebben a vonatkozásban - ismét csak a lenini tanításból kiindulva, annak módszertanát felhasználva - súlyos kérdéseket kell felvetnünk. Az első ilyen kérdés az imperializmus természetére vonatkozik. Mint ismeretes, ebben rejlik a fő háborús veszély. Egy társadalmi rendszer természete a külső tényezők hatására természetesen nem változhat meg. De lehetséges-e a világ fejlődésének jelenlegi szakaszában, a világ szerves egységének és kölcsönös függőségének új szintjén olyan hatás, amely természetének legveszélyesebb megjelenési formáit működésképtelenné tenné? Más szóval, lehet-e számítani arra, hogy annak az egységes világnak a törvényszerűségei, amelyben az általános emberi értékek a legfontosabbak, korlátozni tudják a kapitalista rendszer egocentrikus, szűk osztályérdekeken alapuló törvényszerűségeinek romboló hatását? Második kérdés. Ez kapcsolódik az elsőhöz: képes-e a kapitalizmus megszabadulni a militarizmustól, vagyis képes-e nélküle a gazdasági működésre és fejlődésre? S nem utópikus-e a nyugati országokhoz intézett felhívásunk, hogy készítsük el és vessük össze a gazdaság rekonverziójára, vagyis békés termelésre való átállítására vonatkozó programjainkat? Harmadik kérdés: létezhet-e a kapitalista rendszer újgyarmatosítás nélkül, amely jelenlegi életképességének egyik forrása? Más szóval, működőképes-e ez a rendszer a „harmadik világgal” folytatott, beláthatatlan következményekkel terhes, egyenlőtlen csere nélkül? És ezek után még egy kérdés. Mennyire reális abban reménykedni, hogy a világot fenyegető katasztrófa veszélyének megértése - e veszély tudata, mint ismeretes, áthatja a nyugati világ vezető elitjének legfelsőbb köreit is - gyakorlati politikává válik? Hiszen bármilyen hatásosak az értelem érvei, bármily fejlett a felelősségérzet és erős az önfenntartás ösztöne, vannak dolgok, amelyeket semmiképp sem lehet alábecsülni, amelyeket gazdasági, következésképpen osztályérdekek határoznak meg. Arról van szó, hogy képes-e alkalmazkodni a kapitalizmus az atom- és fegyvermentes világ körülményeihez, egy új és igazságos gazdasági világrendhez, a két világrendszer szellemi értékeinek becsületes összevetéséhez? Ezek távolról sem hiábavaló kérdések. A rájuk adott választól függ, hogy alakulnak majd az elkövetkező évtizedek történelmi eseményei. Elég feltenni e kérdések csupán némelyikét, hogy lássuk a feladat teljes komolyságát. A válaszokat az élet adja meg. A nukleáris fegyverektől mentes, biztonságos világ programjának helyessége nem csupán megkérdőjelezhetetlen tudományos megalapozottságán lesz lemérhető. Helyességét a legkülönbözőbb, új erők hatása alatt alakuló eseményeknek kell igazolniuk. A próba már folyik. Ebben is hűek vagyunk a lenini hagyományokhoz, a leni- nizmus legbenső lényegéhez - nevezetesen az elmélet és a gyakorlat szerves egységéhez, ahhoz a megközelítéshez, amely az elméletet a gyakorlat eszközének, s a gyakorlatot az elmélet helyessége ellenőrző mechanizmusának tekinti, így cselekszünk, amikor az új gondolkodásmódot átültetjük a külpolitikai tevékenységbe, amikor helyesbítjük, pontosítjuk, s a gyakorlati politikában szerzett tapasztalatokkal gazdagítjuk ezt a gondolkodásmódot. A kapitalizmus új vonásai Mire számítunk tehát, tudva, hogy a biztonságos világot a kapitalista országokkal együtt kell megteremtenünk ? AII. világháború óta eltelt időszak a világgazdaságot és a világpolitikát meghatározó ellentmondások mélyreható módosulásáról tanúskodik. A gazdaságnak és a politikának azokra a változásaira gondolok, amelyek korábban elkerülhetetlenül háborúhoz, sőt, a kapitalista államok közötti világháborúhoz vezettek volna. Ma a helyzet teljesen más. Nemcsak a második világháború tanulságai, hanem a világrendszerré vált szocializmussal szembeni meggyengülés félelme is meg- engedhetetlenné tette a kapitalizmus számára, hogy belső ellentéteit a végsőkig fokozza. Az ellentétek technológiai versengéssé alakultak és az újgyarmatosítás révén „oldódtak fel”. A világnak egyfajta új, „békés felosztása” ment végbe a „tőke” alapján - azon minta szerint, amelyet Lenin mutatott ki. Vagyis, aki az adott pillanatban erősebb, gazdagabb, annak jut a nagyobb konc. Egy sor országban a gazdasági feszültségeket - a „szovjet fenyegetésre” hivatkozva - úgy „csillapították”, hogy a pénzeszközöket átirányították a hadiipari komplexumba. Az ellentétek rendezését, az érdekek kiegyensúlyozását segítették a kapitalista gazdaság alapjaiban lezajlott technológiai és szervezési átalakulások is. De nemcsak erről van szó. Ha a múltban lehetséges volt a szocialista és kapitalista államok szövetsége a fasiszta veszéllyel szemben, akkor vajon nem lehet- e ebből bizonyos tanulságokat levonni a jelen számára, amikor az egész világ a nukleáris katasztrófa fenyegetésével, az atomenergetika biztonságának szükségességével és ökológiai veszélyekkel találja szemben magát? Mindezek teljesen valós, vészterhes dolgok, amelyeket nem elég csak felismerni, hanem gyakorlati intézkedéseket is követelnek. Továbbá: Képes-e a kapitalista gazdaság militarizálódás nélkül fejlődni? E kérdés kapcsán eszébe jut az embernek a japán, a nyugatnémet és az olasz „gazdasági csoda”. Igaz, amikor a „csoda” véget ért, ezek az országok ismét a militarizmushoz fordultak. Tisztázni kell azonban, hogy ez a fordulat mennyiben eredt a modern monopoltőke alapvető működési törvényeiből, és milyen szerepet játszottak benne a járulékos körülmények: az Egyesült Államok hadiipari komplexumának „fertőző példája", a „hidegháborús” helyzet, presztízs-meggondolások, a saját katonai erővel való rendelkezés igénye (hogy a konkurensekkel számukra érthető nyelven lehessen beszélni), valamint az az óhaj, hogy a „harmadik világba” való gazdasági behatolást erőpolitikával támasszák alá. Bárhogyan történt is, sok országban sor került a modern kapitalista gazdaság minimális katonai költségvetések mellett megvalósuló gyors fejlődésére. Ez történelmi tanulság marad. A kérdést természetesen más szemszögből, akár az ellenkező oldalról is megközelíthetjük. Az Egyesült Államok gazdasága a háború óta folyamatosan a militarizmusra orientálódott és támaszkodott. Kezdetben ez látszólag ösztönözte, de később a források ilyen, a társadalom szempontjából terméketlen, szükségtelen pocsékolása csillagászati államadóssághoz és más rendellenességekhez vezetett. Kiderült, hogy a túlzott militarizálás végső soron az ország helyzetének romlásához vezet, és megrázza más országok gazdaságát is. A New York-i tőzsdén és a világ más tőzsdéin nemrég kitört, majdnem hatvan éve példátlan pánik - súlyos kórtünet, komoly figyelmeztetés. A harmadik momentum - a fejlődő országokkal fenntartott egyenlőtlen, kizsákmányoló viszony. A „második” (mestersége) természet létrehozásában elért fantasztikus újdonságok ellenére a fejlett kapitalizmus nem volt képes és ma sem képes meglenni a fejlődő országok tartalékai nélkül. Ez - objektív valóság. A történelmileg kialakult nemzetközi gazdasági kapcsolatok felszámolására tett kísérletek veszélyesek, és nem biztosítanak kiutat a gondokból. Zsákutcába vezet az idegen erőforrások újgyarmatosító módszerekkel történő felhasználása, a multinacionális vállalatok önkényuralma, az eladósodás, a milliárdos, nyilvánvalóan kifizethetetlen tartozások is. Mindez súlyos problémákat szül a kapitalista országokon belül is. Igen sokféle spekuláció létezik: lényegük viszont ugyanaz - a harmadik világ országait tennék bűnbakká a nehézségekért, többek között a vezető nyugati országokban végbemenő életszínvonal-csökkenésért is. Néha kísérletek történnek a nemzeti egység soviniszta alapon történő megteremtésére; arra, hogy megpróbálják a munkásságot partnerként bevonni más országok kizsákmányolásába; elérni, hogy a munkások megbékéljenek az új „kapitalista modernizáció” politikájával. Az ilyen, s az ehhez hasonló kísérletek nem szüntetik meg magát az alap- problémát, csak néha ideiglenesen tompítják az élét. Az egyenlőtlen csere továbbra is megmarad és végső soron robbanáshoz vezethet. E lehetőséggel, úgy tűnik, ma már kezdenek számot vetni egyes nyugati vezetők. A kiutat viszont egyelőre csak a tüneti kezelésben keresik. Napjaink nemzetközi gazdasági kapcsolatainak újszerűségét, a végbemenő politikai folyamatok lényegét még nem mértük fel teljes egészében. De ebben az irányban kell haladnunk, mivel a végbemenő folyamatok objektív törvényszerűségekként jelentkeznek. Két út lehetséges: vagy a csőd, vagy az új gazdasági világrend kialakítására irányuló közös törekvés, amelynek során egyformán figyelembe kell venni minden egyes fél érdekeit. Az ilyen világrend kialakításához vezető út úgy tűnik a „leszerelés a fejlődés érdekében” koncepció megvalósítása révén rajzolódik ki. Ily módon a harmadik kérdésre adandó válasz keresése közben azt látjuk: a helyzet nem tűnik megoldhatatlannak. Az ellentétek ebben a szférában módosulhatnak. Ennek érdekében viszont tisztában kell lenni a realitásokkal és az új gondolkodásmód szellemében kell cselekedni. Ez megkönnyíti a biztonságosabb világ megteremtése felé vezető utat. Egyszóval ezen a téren is történelmi választás előtt állunk, amelyet az egységes világ, és egymással összefüggő törvény- szerűségei diktálnak. A béke hatalmas tartalékai Van még egy döntő fontosságú körülmény. A mai világ szerves összetevője a szocializmus, amelynek története 70 éve kezdődött, s amely világrendszerré válva meghatározta a XX. század arculatát. A szocializmus napjainkban fejlődésének új szakaszába lép, újfent bizonyítva a benne rejlő lehetőségeket. Könnyű belátni, hogy a békés egymás mellett élésnek milyen hatalmas tartalékai rejlenek csupán a Szovjetunióban folyó átalakításban. Lehetővé téve a legfontosabb gazdasági mutatók terén a világszínvonal elérését, az átalakítás képessé teszi a világ e hatalmas és gazdag országát arra, hogy korábban nem tapasztalt módon kapcsolódjék be az erőforrások és a munka nemzetközi megosztásába. Az ország hatalmas tudományos-technikai és termelési potenciálja a világgazdasági kapcsolatok eddiginél lényegesen jelentősebb részévé válik. Mindez alapvető módon bővíti és megerősíti a béke és a nemzetközi biztonság átfogó rendszerének anyagi hátterét. Ez a másik nagyon fontos vonása az átalakításnak, ez határozza meg a helyét a modern civilizáció életében. A béke javát szolgáló objektív folyamatokat befolyásolni fogja az osztályharc, és a társadalmi ellentétek más megnyilvánulásai. A munkásmozgalom élenjáró erői keresik az utat az osztályharc magasabb politikai szintre emeléséhez. A munkás- mozgalomnak nagyon bonyolult új és változó körülmények között kell tevékenykednie. Újszerűén vetődnek fel nemcsak a tömegek gazdasági érdekeinek és jogainak védelmével kapcsolatos kérdések, hanem a demokráciáért, többek között a termelésben megnyilvánuló demokráciáért vívott harcnak a kérdései is. A munkásoknak gyakran partneri viszonyt ajánlanak, de olyat, amely nem teszi lehetővé számukra, hogy beleszóljanak a legfontosabb üzleti kérdésekbe és 1987. NOVEMBER 3. szabadon válasszák meg a vállalatok irányítóit. A nyugati világban egy sor elmélet létezik arról, hogy a munkásosztály eltűnőben van, már teljesen felszívódott a középrétegben, társadalmilag teljesen átalakult, stb. A munkásosztályon belül valóban nagy és jelentős változások mentek végbe. Az osztályellenség azonban hiába próbálja nyugtatgatni magát, hiába próbálja meg dezorientálni és félrevezetni a munkásmozgalmat. A munkásosztály, amely új körülményei közepette is számbeli fölényben levő erő, képes döntő szerepet játszani, különösen a történelmi sorsfordulókban. Ennek indítékai különbözőek lehetnek. Az egyik lehetséges ok a gazdaság féktelen militarizálása. A technológiai forradalom új szakaszára való, katonai alapon történő áttérés erős katalizátorként szolgál, annál is inkább, mivel ez a háborúhoz vezető út, érinti a lakosság minden rétegét, s olyan tömeges tiltakozást vált ki, amely túlnő a gazdasági követeléseken. Ily módon az uralkodó osztály, a monopoltőke képviselői választás elé kerülnek. Meggyőződésünk - és ezt megerősíti a tudomány is -, hogy a termelés jelenlegi technológiai és szervezettségi szintjén igenis lehetséges a gazdaság demilitarizálása. Ez a megoldás egyúttal a békét is szolgálja. Ugyanez a helyzet a fejlett és a fejlődő országok közötti kapcsolatokban meglévő válság következményeivel. Ha a helyzet a robbanás küszöbére jut és lehetetlenné válik a harmadik világ további kizsákmányolása, akkor nagyon éles politikai kérdésként vetődik fel annak a rendszernek az elfogadhatatlansága és tűr- hetetlensége, amely nem képes e kizsákmányolás nélkül élni. A kapitalizmus ebből a szempontból is választás előtt áll: vagy a robbanásig élezi a helyzetet, vagy figyelembe veszi a kölcsönös függőségben élő, egységes, az érdekek egyensúlyát megkövetelő világ lényegéből következő törvényszerűségeket. Véleményünk szerint a kialakult helyzet alapján a törvényszerűségek figyelembevétele nemcsak szükséges, de lehetséges is. A fejlődő országokról Annál is inkább, mivel ebbe az irányba hatnak a „harmadik világban” működő erők is. Divattá vált a nemzeti-felszabadítási mozgalmak hanyatlásáról beszélni. Ám szemmel láthatólag itt is a fogalmak szándékos összezavarásáról, a helyzet új vonásainak figyelmen kívül hagyásáról van szó. Ha arra a lendületre gondolunk, amely a politikai függetlenségért folytatott harc szakaszában volt tapasztalható, nos az valóban gyengül. Ám ez természetes is. Az új, a „harmadik világ” jelenlegi fejlődéséhez szükséges lendület még csak most formálódik. Ezt pontosan látni kell, és nem szabad pesszimizmusba esni. Azok a tényezők, amelyekből ez a lendület kialakul, különbözőek és nem a megszokottak. Közéjük tartozik az az erőteljes gazdasági folyamat, amely időnként paradox formákat ölt. Például néhány ország a gyengén fejlettség vonásait megőrizve a nagyhatalmak szintjére kerül a világgazdaságban és a világ- politikában. E tényezők közé tartozik a nemzetek kialakulása és a valóban nemzeti államok megszilárdulása során születő politikai energia. A megszilárduló nemzeti államok sorában jelentős helyet foglalnak el a forradalmi rendszerű országok. E tényezők közé tartozik a szegénység és a gazdagság kiáltó ellentéte, a lehetőségek és a valós helyzet eltérése miatti növekvő harag. A fejlődő országok államközi kapcsolatainak konszolidálódását tükröző szervezetekben egyre kifejezettebben és aktívabban érződik a sajátszerűség és az önállóság ereje. Többé-kevésbé ez minden ilyen szervezetre jellemző, s ezek száma nem kevés: az Afrikai Egységszervezet, az Arab Liga, az ASEAN, az Amerikai Államok Szervezete, a Latinamerikai Gazdasági Szervezet, a Dél- csendes-óceáni Fórum, a Dél-ázsiai Regionális Együttműködés Szövetsége, az Iszlám Konferencia Szervezete és különösképpen az el nem kötelezettek mozgalma. Ezek a szervezetek az adott szakasz ellentmondó érdekeinek, szükségleteinek, követeléseinek, ideológiáinak, törekvéseinek és előítéleteinek sokszínűségét tükrözik. E szervezetek, jóllehet, máris a világpolitika jelentős tényezői, (Folytatás a 7. oldalon.)
