Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-18 / 272. szám
NOVEMBER 18 SZERDA Névnap: Jenő A Nap kél 6.52 - nyugszik 16.07 órakor A Hold kél 3.26 - nyugszik 14.27 órakor Harnincöt éve halt meg Paul Éluard (1895-1952) francia költő, a haladó francia irodalom egyik vezéralakja. Felhős idő A várható időjárás az országban ma estig: csak kissé szakadozik fel a felhőzet és néhol még várható eső. A magasabb hegyekben hózápor is lehet. Megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 4 és 8 fok között lesz.- MŰSORVÁLTOZÁS. Ma este fél nyolctól Szekszárdon, a Művészetek Házában Jandó Jenő zongoraestjére kerül sor. A műsorközlő Boros Attila lesz.- IDŐSEK KLUBJA indul jövő év januárjától Németkéren. A régi orvosi szolgálati lakás átalakításával 25 helybéli idős ember töltheti itt napjait két gondozóval, az ebédet a közeli Vigadó vendéglőből szállítják majd. A tanács házi brigádjának kivitelezésében közel kétszázezer forint értékben újították fel, alakították át a régi épületet.- BOLTKORSZERÜSÍTÉS BOGYISZ- LÓN. A Tolna és Vidéke Áfész elkezdte bogyiszlói, 24-es számú ABC üzletének bővítését. A munkálatok során 150 négyzetméteres új raktárai építenek hűtőtárolóval és húselőkészítővel, a jelenlegi raktárakból pedig eladóteret alakítanak ki. A télen is folyó munka várhatóan jövő év első felében fejeződik be.- HÁROM FALU gondját oldja meg a közelmúltban Kurdon, T50 ezer forint értékben létesített hüllőt állatok kútja. Kurdról, Csibrákról és Gyulajról szállíthatják ide az elhullott állati tetemeket. A helyi tsz fa- és betonanyaggal járult hozzá az építéshez.- BELSŐ REKONSTRUKCIÓT VÉGEZNEK a dunaföldvári tanácsházán. A többlépcsős munkálatok során elsőként az épület csatornahálózatát újították fel, azt követi a szociális helyiségek felújítása, a fűtés korszerűsítése. Ezzel egyidőben végzi a költségvetési üzem az óvoda felújítását, ami összességében a helyi tanácsnak közel 400 ezer forintjába kerül.- ÚTJAVÍTÁSOK. A közelmúltban Si- montornyán a Közúti Igazgatóság paksi szakaszmérnöksége a Lenin utcában útjavításokat végzett, továbbá a gyermek- orvosi rendelő bekötőútját a Pásztor utcában szilárd burkolattal látta el. A munkák a helyi tanács megrendelésére 250 ezer forint értékben készültek el.- TÁNCSZÍNHÁZI BEMUTATÓ. A bonyhádi Művelődési Központban 21 -én délután három órakor három néptáncegyüttes mutatja be minősítő műsorát, amelyet az Amatőr Néptáncosok Országos Tanácsának zsűrije értékel. A hosz- szúhetényi népi együttes, a pécsi Leövey Klára Gimnázium német nemzetiségi tánccsoportja, valamint a váraljai hagyományőrző népi együttes mutatkozik be. d „Pótkocsi” Fotó: G. K. A megújult dombóvári benzinkút Lárma vagy nyugtató? Ausztriában orvosszociológia szempontból az alkoholizmus okozza a legtöbb gondot. Második helyen a gyógyszerek használatával való visszaélés áll. Mintegy 110 ezerre becsülik azoknak a számát, akik valamilyen gyógyszer rabjaivá váltak, s további 460 ezerre azoké, akik ebből a szempontból veszélyeztetettnek tekinthetők. A gyógyszerfüggőség alapjait gyakran már a gyermekkorban lerakják: a síró csecsemőnek nyugtatószereket, a nagyobbaknak az iskolai kudarctól való félelmük enyhítésére „iskolacseppeket” adnak. Az osztrák családügyi minisztérium „Inkább lármázó gyermekeket, mint nyugtató tablettákat!” jelszóval most széles körű kampányt indított a gyógyszerekkel való visszaélés visszaszorítására. Felhívás A Tolna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás tájékoztatása szerint a Bonyhádi Állatkórház helyén állategészségügyi ambulancia működik, mely igénybe vehető munkanapokon 8.30-tól 12 óráig és 14-től 16 óráig. Állatkórházi (benntartott) állatok ellátására a továbbiakban nincs lehetőség. Infarktusveszély Mottó: A téma az utcán hever Két kedves ismerős beszélget a kisváros utcáján, a forgatagban.- Képzeld, szegény Lajos infarktust kapott - sajnálkozik a hírhozó szerepét játszó úr. Mire a másik:- Te, és mondd, mitől kapott a szerencsétlen infarktust...- Attól való félelmében, hogy jövőre dolgoznia kell! -szsKörnyezetvédelmi őrségek Ülést tartott tegnap délután Bony- hádon, a HNF környezetvédelmi munkabizottsága. Az éves munka áttekintése után beszámoló hangzott el a bonyhádi környezetvédelmi őrségek tevékenységéről. Ez a társadalmi szervezet a környezetvédelmi bizottság mellett működik, annak munkáját segíti. Aktívái rendszeresen szemrevételezik a város utcáit, tereit, ha környezetszennyezést tapasztalnak jelzik a tanács illetékes szerveinek. Alkalmanként javaslatot tesznek a környezet szépítésére, fásításra, virágok ültetésére is. Telefontémák Bizonyos idő után minden sláger unalmas lesz. Valamikor a világból tudtak volna kikergetni a „Jaj, de jó a habos sütemény”-nyel, később azzal, hogy „Három aranyásó ment a hegyek közt”. Természetesen a vízesés felé. Sajnos szőkébb szakmánknak is vannak slágerei, melyeket félő, hogy az olvasó időnként már un, de azért mégis le kell játszani a recsegő, régi lemezt. Ilyen a telefontéma. A napokban úgy hozta a sors, hogy a szekszárdi főposta vezetőjével utazhattam Budapesttől hazáig a vonaton, ami kitűnő lehetőséget kínált arra, hogy az ember egy másik szakma örömeiről és gondjairól első kézből értesüljön. Az örömök inkább postás magánörömök, a gondok egy része azonban közgond, amit az eloszlatás leghalványabb reménye nélkül is érdemes szóba hozni. A minap jótékony kezek tönkre tettek a Tambov lakótelepen két nyilvános telefont. Máshol a fülkét, figyelemre méltó fizikai munka árán, meghordták gazzal és sárral. A nyilvános telefonok működtetéséhez ismeretes módon pénzérme szükséges. Pap János hivatalvezető információi közt egyként szerepel a körömlakk-borítású kétforintos, ami hosz- szabban tapad és bőséges beszélgetést tesz lehetővé, és a cérnára fűzött, melyet némi kézügyességgel vissza lehet húzni, akár egy gyomorszondát. (V. éves medikus volt az alkalmazója.) Az ember eltöpreng. Az is, akinek van lakástelefonja. Szekszárdon ebben az időben 2000-en várnak telefonra. Bell találmánya, sajnos, még viszonylag luxuscikk, pedig mindennapinak kellene lennie. Az, hogy adott esetben életet menthet, nyilvánvaló. De időt, energiát, anyagot, pénzt, fáradtságot takarít meg - persze, ha nem teszik tönkre. A postának jelenleg az a legnagyobb gondja, hogy a még ellátatlan területekre szánt készülékeket hová szerelje fel. Az utcára? Lásd az előbbi példákat. Tömbház- mesteri lakásokba? Senki nem szereti, ha átjáróház lesz az otthonából. Kapualjakba? Talán, bár rongálni ott is lehet. Telefonkultúránk messze a világszínvonal alatti. Helsinkiben a köztársasági elnök száma bármelyik fülkében olvasható a telefonkönyvben. Senki nem háborgatja. A november 16-i Esti Hírlapból megtudtam, hogy a svéd királynéé úgyszintén. A telefon betyárok mégis kímélik, mert valószínűleg nincsenek is telefonbetyárok. Magyarországon se mindenhol egyforma a helyzet. A közelmúltban heteket töltöttem Szigligeten, ahol a kis község postája szombat-vasárnap zárva van. Az előtte lévő távhívásos telefonfülke, melyből táviratozni is lehet, sértetlen, sőt, már évek óta az. Egy biztató fény a borús telefonhorizonton, ugyancsak Pap János elbeszéléséből:- Egy ideje felszereltünk néhány segélykérő telefont egy sor Szekszárd környéki községben. Ezekből postai záróra után is hívható Szekszárd, és innen, a név és cím bemondása után, tovább kapcsolnak, vagy felveszik a táviratot. Fizetni másnap a helyi kézbesítőnél kell. Száz eset közül 95-ben ez a „becsület- telefon" makulátlanul működik. Sokan meg se várják a postást, hanem első dolguk bemenni a hivatalba és fizetnek. Bizakodjunk? (Vagy gondoljunk arra-a 100 közül 5- rei aki mégis meglóg?) (Ordas) HALLOTTAM Egy rendhagyó találkozóról- Nagyon jól érzem magamat... Egyszerűen feltöltődtem hetekre, hónapokra. Nyugdíjastalálkozón voltam - mondta tegnap délután egy ismerősöm, aki a szekszárdi Mérey utcai (továbbképző) bölcsődéből tartott lefelé a városba, illetve a buszmegállóhoz. Az asszony nyugdíjas védőnő, aki korábban a bölcsődéket „szakfelügyelte”. Nyomban hozzá is tette, hogy ne vegyem naivitásnak örömét, s talán az ettől való „félelmében” nem is mond olyan szép szavakat, mint amik benne vannak, amik nyugdíjas társaival együtt megfogalmazódtak benne. Arról van szó, hogy a már említett bölcsődében tegnap tartották a megyei bölcsődevezetőinek továbbképzését, amire a nyugdíjas vezetőket is meghívták. Hallhatták dr. Csordás Jenő megyei gyermekgyógyász szakfőorvos tájékoztatóját és más egyéb fontos dolgokat a várható változásoktól a napi gondokon keresztül az úgymond apró örömökig. S hogy miben is volt rendhagyó e találkozó? Abban, hogy megyénk több bölcsődéjének csupán egyetlen nyugdíjasa van, akinek nyilván nem rendeznek találkozót, s akinek nincs is módja tájékozódni a szakmai dolgokról, találkozni pedig alkalma nem adódik volt kolléganőivel. - hm A telelottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a Budapesten megtartott novemberi telelottó-sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 34, 42, 52, 76, 89 Ámokfutó Szekszárdon A mentő vitte munkahelyére Hétfőn este 17 óra körül Salaki János 37 éves szekszárdi lakos, a kórház segédmunkása a kórház tulajdonát képező és területén parkírozó személygépkocsit engedély nélkül elvitte és vezetői engedély nélkül vezette. Még a kórház területén nekiütközött egy ott álló tehergépkocsinak. Mindez nem szegte kedvét, és a nyitva lévő sorompón át a Garay tér felé hajtott. Ott ismét ütközött egy piros jelzésre megálló Lada személygépkocsival. Mintha mi sem történt volna, továbbhajtott. Nem sokáig. A Skála Áruház előtti rendőrlámpánál tilos jelzés miatt várakozó autóbusz - melynek szintén nekiütközött - megállásra késztette. Salaki János a helyszínen súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett, és a mentők munkahelyére, a kórházba szállították. A négy gépkocsiban keletkezett kár, mintegy 120 ezer forintot tesz ki. A gondatlan rongálás és ittas járművezetés elkövetésének alapos gyanúja miatt a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Képújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3 7100 Telefon- 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: Dr. MURZSA ANDRÁS igazgató - Készült- dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516 - Ft - Indexszám- 25069 ISSN 0133-0551. a dombóvári Áfor-kutat Ebben a tervidőszakban az Áfor az új üzemanyagtöltő állomások építésén túlmenően országosan több mint száz kutat korszerűsít. E program keretében újult meg a dombóvári töltőállomás is, amit tegnap délelőtt - kéthónapos kényszerszünet után - Morvái Béla, az Áfor műszaki vezérigazgató-helyettese adott át használatra. A felújítás mintegy négymillió forintba került, melynek köszönhetően megkétszerezték a benzinkút átbocsátóképességét, korszerűsítették a meglévő kezelőépületet, az üzemanyagtöltő oszlopok fölé könnyűszerkezetes tetőt emeltek. A rekonstrukció során elkészült az új, kétsávos „töltősziget” aszfaltburkolata és a kút környezete is kulturáltabbá vált. A nagy forgalmú üzemanyagtöltő állomás munkálatain a vállalat kaposvári műhelye és a KÉV kaposvári üzeme dolgozott.