Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-03 / 259. szám

1987. NOVEMBER 3. MELLEKLET NÉPÚJSÁG 1 Kedves elvtársak! Tisztelt külföldi vendégeink! Hét évti­zed választel bennünket az 1917-es esz­tendő októberének feledhetetlen napjai­tól, azoktól a legendás napoktól, amelyek a társadalmi haladás új korszakát nyitot­ták meg, az igazi emberi történelem kez­detét jelentették. Október valóban az em­beriség létének nagy pillanata, fényes hajnala. Az októberi forradalom a nép forradalma, a nép érdekeit, felszabadu­lását, fejlődését szolgáló forradalom. Hét évtized nem nagy idő a civilizáció sok évszázados fejlődéséhez mérten, ám a történelem nem ismert még egy ilyen, monumentális korszakot, amilyent ha­zánk élt át a nagy október győzelme óta. Nincs is nagyobb megtiszteltetés, mint követni az úttörőket, minden erőnket, energiánkat, tudásunkat és képessé­günket a nagy október eszméinek és cél­jainak diadaláért áldozni! Az évforduló a büszkeség pillanata. A véghez vitt tettek fölött érzett büszkesé­gé. Roppant súlyos megpróbáltatások jutottak nekünk osztályrészül, s mi be­csülettel álltuk a sarat, mi több, kiemeltük az országot a ziláltságból, az elmaradott­ságból, nagyhatalommá tettük, megvál­toztattuk életét, gyökeresen átformáltuk az emberek szellemi arculatát. A XX. század legádázabb küzdelmei­ben megvédelmeztük saját életformánk­hoz való jogunkat, megvédtük jövőnket. Teljes joggal lehetünk büszkék arra is, hogy forradalmunk, munkánk és har­cunk változatlanul igen nagy hatást gya­korol a világ fejlődésének minden terüle­tére, a politikára és a gazdaságra, a tár­sadalmi szférára és kortársaink tudatára. Az évforduló az emlékezés pillanata. Az emlékezésé azokra az embermilliók­ra, akik mind-mind tettek valamit közös szocialista vívmányainkért. Azokra, akik acélt öntöttek, gabonát vetettek, gyerme­keket tanítottak, elörevitték a tudományt és a technikát, feljutottak a művészet csúcsaira. A szomorú emlékezésé azok­ra, akik a hazát védelmezve harcban es­tek el, életük árán lehetőséget adtak a társadalomnak a haladásra. Az emléke­zésé az átélt dolgokra, a megtett útra, mert ezekből született jelenünk. Az évforduló az elmélkedés pillanata. Az elmélkedésé arról, mennyire bonyo­lultan, mennyire nem egyértelműen ala­kultak olykor dolgaink, alakult sorsunk. Volt benne minden: volt hősiesség és tra­gikum, voltak fényes győzelmek és ke­serves kudarcok. A nép szemszögéből nézve elmélke­dünk a megfeszített alkotómunka hetven évéről. A népéből, mely kész mozgósítani minden erőtartalékát, a szocializmus óriási erőforrásait az élet forradalmi át­alakítása érdekében. Az évforduló egyben pillantás a jövőbe is. Vívmányaink nagyszerűek, nyomaté­kosak és jelentősek. Ezek képezik újabb eredményeinket, a társadalom tovább­fejlődésének szilárd alapját. Éppen a szocializmus fejlesztésében, a leniniz- mus és a nagy október eszméinek és gyakorlatának továbbvitelében látjuk mai teendőink és törekvéseink lényegét, el­sőrendű feladatunkat és erkölcsi köte­lességünket. Ez teszi parancsolóan szükségessé a nagy október történelmi jelentőségének valamint mindannak ko­moly és alapos elemzését, amit a nagy október óta eltelt hét évtizedben végez­tünk. Október útja: az úttörők útja Elvtársak! Úttörőkként hatalmas és bonyolult utat tettünk meg. Nem foglalható bele egy rö­vid elemzésbe. Nem foglalható bele a ré­gi világ anyagi és erkölcsi örökségének, az első világháborúnak, a polgárháború­nak, az intervenciónak a súlyos volta. Nem foglalható bele egy rövid elemzésbe az átalakulások újszerűsége, a hozzájuk fűződő remények sokasága, az új, a szo­katlan térnyerésének olykor lélegzetvé­telnyi szünetet sem hagyó üteme és mér­téke. Nem foglalhatók bele a szubjektív tényezők sem, melyek különleges szere­pet játszottak a forradalmi viharok idő­szakaiban. Nem férnek egy rövid elem­zésbe a marxizmussal átitatott forradalmi idők, a jövőről alkotott, olykor leegysze­rűsített, sarkított elképzelések. És nem fér bele az új életért küzdők tiszta és szenvedélyes törekvése arra, hogy min­dent a lehető leggyorsabban, legjobban, legigazságosabban oldjanak meg. Megtett utunk - annak hősei és drámai mivolta - magától értetődően gondolato­kat ébreszt kortársainkban. Történel­münk csak egy van, s ez a történelem megváltoztathatatlan. Bármilyen érzel­meket váltson is ki ez a történelem, a miénk és kedves nekünk. Ma visszate­kintünk azokra az októberi napokra, amelyek megrengették a világot, szilárd lelki támaszt, megszívlelendő tanulságo­kat keresünk és találunk is bennük. Min­dig újra meg újra meggyőződünk a nagy október által választott szocialista út he­lyességéről. Az emberiség történelmi fejlődésének objektív logikája vezetett ehhez a mér­földkőhöz. Az októberi forradalom - a ci­vilizáció fejlődése útjainak minden ellent­mondásossága és változatossága elle­nére is - törvényszerű követelménye volt egy sok évszázados harc eszméi és gya­korlata fejlődésének, amely harcot a dol­gozók szabadságért és a békéért, a tár­sadalmi igazságosságért, a nemzeti, szellemi és osztálykizsákmányolás ellen vívtak. Az 1917-es év megmutatta, hogy ko­runk fő társadalmi alternatívája - válasz­tás a szocializmus és a kapitalizmus kö­zött. Megmutatta, hogy a XX. században nem lehet előrelépni másként, csakis a magasabb rendű társadalmi formáció, a szocializmus útján. Ez az alapvető lenini tétel ma sem kevésbé időszerű, mint ak­koriban, keletkezésekor volt. Ez a dina­mikus társadalmi fejlődés törvényszerű­sége. Az oroszországi forradalom a legjobb emberi elmék - a múlt nagy humanistái­tól kezdve egészen a XIX. és XX. századi proletár forradalmárokig - felszabadító törekvéseinek csúcspontja, álmainak megvalósulása volt. 1917 magába szívta a nép önálló fejlődésért és függetlensé­gért vívott harcának, a történelmünkre jellemző haladó nemzeti mozgalmaknak, az antifeudális paraszti felkeléseknek és háborúknak az energiáját. Testet öltött benne a XVIII. századi felvilágosítóknak, a dekabrista mozgalom hőseinek és vér­tanúinak, a forradalmi demokrácia láng- lelkű vezéreinek szellemi útkeresése, kultúránk nagy személyiségeinek erköl­csi aszketizmusa. Országunk sorsa szempontjából dön­tő jelentőségű volt az az idő, amikor a XX. század hajnalán Vlagyimir lljics Lenin magával ragadta elvbarátainak egység­be forrott csoportját az új típusú oroszor­szági proletárpárt létrehozásának útján. Ez a hatalmas lenini párt indította roham­ra a népet, annak legjobb, legbecsülete­sebb erőit a régi világ ellen. Október sikerének alapjait az 1905-1907-es első oroszországi forra­dalom rakta le. Ekkor születtek január 9. keserű tanulságai, a decemberi moszk­vai barikádok elkeseredett hősiessége, a szabadságért vívott küzdelem sok ezer ismert és névtelen harcosának hőstettei, de innen eredeztethetök az első mun­kástanácsok, a szovjethatalom mintaadó szervei is. A nagy október győzelme az 1917-es februári forradalom vívmányaiból is táp­lálkozott: ez volt az imperializmus korá­nak első győzelmes népi forradalma. A februári győzelem után a forradalom hihetetlen gyorsasággal indult fejlődés­nek. A forradalom főszereplői a katona­ruhát öltött munkások és parasztok vol­tak. 1917 tavasza megmutatta az összné­pi mozgalom hatalmas erejét. Egyidejű­leg megmutatkoztak e mozgalom korlátái is, a forradalmi tudat e szakaszban ta­pasztalható ellentmondásossága, a tör­ténelmi tehetetlenségi erő, amelynek kö­vetkeztében a színről távozó kizsákmá­nyoló osztályok egy ideig kihasználhat­ták a nép győzelmének gyümölcseit. A februári forradalom adta október ke­zébe a fő fegyvert: a hatalomnak az újjá­született szovjetek képében történő megszervezését. Február jelentette az igazi demokratizmus, a tömegek gyakor­lati politikai nevelése első tapasztalatát, amely a kettős hatalom bonyolult viszo­nyai között keletkezett. Február a maga nemében egyedülálló abból a szempont­ból is, hogy lehetővé vált a hatalom békés átkerülése a dolgozók kezébe, mely le­hetőség sajnos a történelmi körülmé­nyek miatt nem vált valóra. Február fontos történelmi szakasz volt az októberhez vezető úton. A forradalom tanulságai A februári forradalomban részt vevő osztályerők bonyolult szövevényében és szembenállásában Lenin zseniálisan lát­ta meg a szocialista forradalom győzel­mének lehetőségét. Az áprilisi tézisek e történelmi körülmények között a tudomá­nyos előrelátást testesítették meg és a forradalmi cselekvési program mintaké­pét jelentették. Lenin nemcsak a polgári demokratikus forradalom szocialista for­radalomba történő átnövésének logiká­jára mutatott rá, hanem ennek a folya­matnak a formájára is - a szovjeteken és az azok bolsevizálásán keresztül vezető útra. Ennek az útnak a lényege az volt, hogy segíteni kell a tömegeknek saját harcuk értelmének felismerésében, és a forradalom saját érdekükben történő tu­datos véghezvitelében. A februártól októ­berig tartó időszakban gyors társadalmi változások mentek végbe, a tömegek po­litikailag éretté váltak, konszolidálódtak a forradalom erői és élcsapatuk, a lenini párt. Abban az időszakban - februártól ok­tóberig - rendkívüli erővel mutatkozott meg Leninnek és társainak politikai mű­vészete, amely tanulságos példája a for­radalmi gondolkodás és cselekvés élő dialektikájának. A párt vezetése megmu­tatta, hogy képes a kollektiv alkotó útke­resésre, szakítani tud azokkal a sztereo­tipiákkal, jelmondatokkal, amelyek még tegnap, egy más helyzetben kifogásta­lannak, az egyedül lehetségesnek tűn­tek. Elmondhatjuk, hogy a lenini gondo­latmenet, a bolsevikok egész tevékeny­sége - amit a munkaformák és -módsze­rek gyors váltása, rugalmasság és rend­kívüli taktikai döntések, politikai bátorság jellemzett - ragyogó példája a dogmáktól mentes, valóban dialektikus, új gondol­kodásmódnak. Az igazi marxisták-leni- nisták így és csakis így gondolkoznak és cselekszenek, különösen a fordulópon­tot jelentő, kritikus időkben, amikor a for­radalom és a béke, a szocializmus és a haladás sorsa dől el. Térjünk vissza 1917 áprilisához: a szo­cialista forradalomba történő átmenet le­nini programja sokaknak, köztük bará­toknak és ellenfeleknek is utópiának, majdhogynem a korlátlanul szárnyaló képzelet szülöttének tűnt. Az élet azonban megmutatta, hogy csak ez a program válhatott és vált is a forradalom továbbvitelének politikai alapjává, lényegében a társadalom meg­mentésének, a nemzeti katasztrófa elke­rülésének alapjává. Emlékezzünk 1917 júliusának napjai­ra. Mekkora fájdalommal kellett a párt­nak lemondania a Minden hatalmat a szovjeteknek jelszaváról. Mást azonban nem lehetett tenni, mert a szovjetek egy időre a kispolgári pártok kezébe kerül­tek. Milyen érzékenyen tartotta kezét Le­nin a forradalom pulzusán, milyen zse­niálisan határozta meg a szovjetek újabb újjászületésének kezdetét. A szovjetek a harc folyamatában valóban népi jelleget öltöttek, s ez lehetővé tette, hogy a győ­zelmes fegyveres felkelés szerveivé, majd a munkás-paraszt hatalom politikai formájává váljanak. Mindezek nem csupán a nagy forrada­lom történetének lapjai. Állandóan emlé­keztetnek bennünket, a ma élőket arra, hogy a kommunistáknak mindig az élen kell haladniuk, képeseknek kell lenniük bátor döntésekre, a jelenért és a jövőért viselt teljes felelősség vállalására. Az októberi forradalom emberek mil­lióinak hatalmas áttörése volt, amely öt­vözte a munkásosztály alapvető érdekeit, a parasztság évszázados vágyait, a kato­nák és matrózok békeóhaját, a soknem­zetiségű Oroszország népeinek lebírha- tatlan vonzalmát a szabadság és a vilá­gosság iránt. A bolsevikok pártja képes volt arra, hogy megtalálja a legfontosab­bat a különböző érdekek bonyolult ösz- szefonódásában, egyesíteni tudta a kü­lönféle irányzatokat és törekvéseket, és ezeket a forradalom fő kérdésének - a hatalom kérdésének - megoldása felé irányította. A proletárdiktatúra állama már első - a földről és a békéről szóló - dekrétumaiban tettekkel adott választ a kor követelményeire, nemcsak a mun­kásosztály alapvető érdekeinek adott hangot, hanem a nép abszolút többségé­nek törekvéseit is kifejezte. Az elmélet és a gyakorlat viszonya Ma fel kell idéznünk az októberi napok még egy nagyon fontos, elvi jelentőségű tanulságát. Napjainkban különösen ak­tuális a lenini válasz arra a kérdésre, hogy milyen viszonyban áll egymással a szocializmushoz vezető út elméleti „mo­dellje” és a szocialista építés tényleges gyakorlata. A marxizmus-leninizmus, mint alkotó tanítás nem kész receptek és doktrinális előírások gyűjteménye. A marxista-leni­nista tanítástól idegen a szűk látókörű dogmatizmus. Ez a tanítás szorosan ösz- szekapcsolja az újító elméleti gondolato­kat a gyakorlattal, a forradalmi harc me­netével. Ennek tanulságos példája a nagy október. Mint ismeretes, még a korabeli mun­kásmozgalom jelentős személyiségei közül is sokan elzárkóztak attól, hogytör- vényszerű jelenséget lássanak az októ­beri szocialista forradalomban: szerintük az nem „a szabályok szerint” zajlott le, nem állt összhangban a kialakult elméleti nézetekkel. Az oroszországi kapitalizmus - vélekedtek - 1917 októberére nem te­remtette meg a szocializmus minden szükséges anyagi és kulturális feltételét. Úgy gondolom, tanulságos és hasznos felidézni, hogyan válaszolt Lenin forra­dalmunk e bírálóinak. „A szocializmus megteremtéséhez - mondják önök - ci- vilizáltságra van szükség. Nagyon he­lyes. De miért nem teremthetjük meg mi idehaza előbb a civilizáltságnak olyan előfeltételeit, mint a földesurak kiűzése, az oroszországi tőkések kiűzése, azután kezdve meg a haladást a szocializmus felé?” Azok, akik dogmatikusan, mereven ér­telmezik a marxizmust, nem értették meg e tanítás lényegét - forradalmi dialekti­káját. Pedig éppen ez jellemzi Lenin egész október utáni tevékenységét. Éppen ez tette lehetővé, hogy a lehet­séges és a lehetetlen határán állva politi­kai és erkölcsi hőstetté váljék a breszti béke, amely megóvta több ezer ember életét, magát a szocialista haza létét. Vegyünk egy másik példát. Lenin ugyanúgy, mint Marx és Engels, meg volt győződve arról, hogy a forradalom fegyveres védelmét a népi milícia látja majd el. A konkrét körülmények azonban más megoldást követeltek. A népre kényszerített polgárháború, külső inter­venció új megközelítést tett szükséges­sé. Lenin rendeletére létrehozták a mun­kás-paraszt vörös hadsereget. Ez új típu­sú hadsereg volt, amely múlhatatlan di­csőséget szerzett a polgárháborúban és a külföldi intervenció visszaverése során. Keserves megpróbáltatásokat hoztak ezek az évek a fiatal szovjethatalomnak. A maga kérlelhetetlen egyszerűségében és ridegségében merült fel a szocializ­mus létének vagy nemlétének kérdése. A párt egyesítette és mozgósította a népet a szocialista haza, az októberi vívmányok védelmére. Az éhes, rongyos ruhás, me­zítlábas vöröskatonák szétverték a jól képzett, jól felfegyverzett ellenforradalmi hadsereget, amelyet bőségesen elláttak mindennel Nyugat és Kelet imperialistái. A polgárháború tüze elborította az egész országot, eljutott minden család­hoz, felforgatta a megszokott életmódot, az emberek lelkivilágát és sorsát. Ebben az élethalálharcban győzött a nép aka­rata, milliók törekvése az új élet felé. Az ország mindent megtett, hogy segítsen a fiatal hadseregnek, a Lenin által meg­hirdetettjelszó jegyében élt és tevékeny­kedett: „Mindent a győzelemért!” Mindörökre megőrizzük a legendás hősök - a bátor tengerészek és lovas ka­tonák, a fiatal vörös hadsereg harcosai, parancsnokai és a vöröspartizánok - hőstetteinek emlékét. Ök védték meg a forradalmat, örök dicsőség nekik! Mély forradalmi dialektika érvényesült az új gazdasági politikáról hozott döntés­ben is, amely lényegesen kiszélesítette a szocializmussal, annak felépítése útjaival kapcsolatos elképzelések horizontját. Vagy vegyünk egy másik kérdést. Le­nin, mint ismeretes, bírálta a „szövetke­zeti szocializmus” korlátozott jellegét. Az októberi forradalom, a hatalom megszerzése után kialakult konkrét kö­rülmények között azonban új módon vizsgálta a kérdést. „A szövetkezetekről” című cikkében kifejtette nézetéta szocia­lizmusról, mint a „civilizált szövetkezetek” társadalmáról. Ebben állt az ereje és bátorsága a marxista dialektikának, amely kifejezte a forradalmi tanítás lényegét, és ezt alkal­mazta oly ragyogóan Lenin. Úgy gondol­ta, hogy az új társadalom építése során „nemegyszer kell még javítgatnunk, ala­kítgatnunk, újra kezdenünk”. Valóban sokszor kellett javítgatnunk és alakítgatnunk a megkezdett művet, hosszadalmas és szívós harcot kellett vívnunk, fordulatokban gazdag, forradal­mi jellegű történelmi folyamatokat éltünk át. És ezek nagymértékben megváltoz­tatták előrehaladásunk körülményeit, fel­tételeit. Minket magunkat is megváltoz­tattak - megedzettek, tapasztalatokkal, tudással gazdagítottak, növelték bizo­nyosságunkat a forradalom sikerét ille­tően. Ha világtörténelmi léptékkel mérjük az általunk megtett utat, újra és újra meggyőződhetünk arról, hogy rövid idő alatt elértük azt, amihez másoknak év­századokra volt szükségük. A szocialista forradalom egy olyan or­szágban ment végbe, amely a kapitaliz­mus fejlődésének közepes szintjén állt, ipara nagymértékben kocentrálódott, la­kossága túlnyomó részét a parasztság alkotta, a mélyen gyökereztek a feudaliz­mus, sőt a még korábbi társadalmi for­mációk maradványai. Oroszország ha­talmas tudományos és kulturális vívmá­nyokat adott a világnak, de lakosságá­nak háromnegyede írástudatlan volt. Az országot a végletekig feldúlta az imperia­lista háború és koldusbotra juttatta a hozzá nem értő vezetés. Az új élet építéséhez nem volt minta, az alkotó megoldások fáradhatatlan kere­(Folytatás a 2. oldalon.) Ünnepség a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóján „Október és az átalakítás: a forradalom folytatódik” MIHAIL. GORBACSOV BESZÉDE (Elhangzott 1387. november 2-án Moszkvában)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents