Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-13 / 268. szám
1987. november 13. Képújság 5 4 SZABADIDŐ 4 Kulturális ajánlatok SZOLOTERMESZTES A trágyázás főbb kérdéseiről Termő szőlőültetvényekben soron következő munka a fenntartó trágyázás elvégzése, melynek optimális ideje a lombhullást követő időszakban november és december hónap. Az évente kivont tápelemek visszapótlásának módjai a gyakorlatban igen változatos képet mutatnak. Általában két szélsőséges eset is megfigyelhető, amikor a visszapótlás egyoldalúan csak a műtrágyákkal, vagy csak szerves trágyákkal történik. Az okszerű talajerő-gazdálkodás, és a minél nagyobb terméshozamok elérésének célja azonban egyre inkább követelővé teszi a harmonikus tápanyag-visszapótlást, amelynek egyik fontos követelménye az is, hogy a műtrágyák helyes és rendszeres felhasználása során a szerves trágyázásról se feledkezzünk meg. A bizonyos időközökben elvégzett szerves trágyázással, annak egyéb fontos funkciói mellett nagymértékben elősegíthetjük a műtrágyák érvényesülését is. Szerves trágyázás céljára legalkalmasabb a jól érett istállótrágya, kötött talajon háromévenként 30-40 q/1000 m2, laza talajon kétévenként 20-30 q/1000 m2 mennyiségben. Hiányában, a célnak megfelelően felhasználható még pl. a forgalomban levő Cofuna nevű készítmény is, és nem elhanyagolható a házilag előállított komposzt sem. A nitrogén, foszfor és kálium makroele- meket tartalmazó műtrágyák közül (pl. Pétisó, Szuperfoszfát és Kálisó vagy Káliumszulfát) a foszfort és a káliumot teljes egészében ősszel, a nitrogént lazább talajon majd csak tavasszal, valamelyik talajmunka előtt (pl. nyitás) juttassuk ki a területre. Kötött talajon azonban megosztva is adagolható úgy, hogy egyharmadát ősszel a foszforral és káliummal egy menetben, kétharmadát pedig majd csak tavasszal szórjuk ki. A foszfort és káliumot tartalmazó műtrágyák a nitrogénnel ellentétben alig mozognak lefelé a talajban, ezért ezeket a készítményeket 25-35 cm mélyen be kell dolgozni a talajba, abba a zónába, ahol a tápanyagfelszivó gyökerek fő tömege helyezkedik el. Első lépésként tehát ki kell mélyíteni a sorközöket illetve szélesebb sortávú sorközökben a sorok mellett árkokat célszerű készíteni. A szerves trágyázás évében először az istállótrágyát szórjuk ki, majd erre a műtrágyát és végül az egészet vékonyabb földréteggel takarjuk be. A trágyák takarása a kellő hatékonyság elérése céljából szükséges, ezért az ültetvények tápanyag-visszapótlása csak fagymentes talajon végezhető. A nitrogéntartalmú műtrágyát, amelynek elegendő a 10-15 cm-es bedolgozási mélység, tavasszal a takarás céljából visz- szahúzott földre szórjuk ki. Szőlőültetvényeinkben gyakori a különböző mikroelemek hiánya, elsősorban a vas-, magnézium-, bór- és cinkhiány, melyeknek következménye többek között a vashiány-mészklorózis betegség, a rossz terméskötődés, ko- csánybénulás, stb. Az okszerű és harmonikus tápanyag-gazdálkodás szükségessége mellett ezek a tényezők is indokolttá teszik a 3-4 évenkénti talajvizsgálatot (talajanalizist) makro- és mikroelemekre egyaránt, valamint évenként a virágzás és a szüret előtti levélanalízist. A vizsgálatok elvégzését az Állami Gazdaságok Szakszolgálati Állomásán lehet megrendelni. A vizsgálatok eredménye alapján az állomás a szükséges szaktanácsot is megadja. A rendkívül változatos talajtípusú és tápanyag-ellátottságú ültetvényeknek a tápanyagigénye is renkivül változatos, eltérő. A tápanyagfeltöltésre és -visszapótlásra szubjektív alapon receptet adni nem lehet. Ezért csak azoknak a termelőknek tájékoztatásul, akik a jelentéktelen nagyságú terület, vagy egyéb hasonló okok miatt nem igénylik az ÁG-ok Szakszolgálati Állomásának vizsgálatát és szaktanácsát, hogy 1000 m2 átlagos adottságú és átlagos terméshozamú ültetvényben évenként kb. 8-12 kg nitrogén, 4-6 kg foszfor és 30-40 kg kálium szükséges hatóanyagban számolva, amelyet kereskedelmi formulációban 29-43 kg pétisót, 22-33 kg szuperfoszfát és 50-60 kg kálisót tartalmaz. BEDA GYULA Tolna Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás Szívességszolgálat A napi- és hetilapok - közöttük lapunk - postájában gyakran találhatók olyan olvasói levelek, amelyek írói - kedvezőtlen szociális helyzetükre hivatkozva - a szerkesztőségekhez fordulnak segítségért. Nem pénzbeli támogatásról van szó - hiszen ilyenre nincs lehetőség -, hanem azt írják: adják közre kéréseiket, hogy akik tehetik, küldjenek nekik vagy családjuknak olyan használható holmikat (kinőtt gyermekruhákat, cipőket, játékokat, könyveket avagy szükségtelenné vált egészségügyi fölszereléseket, már félretett, de még működő rádiót, televíziót, lemezjátszót, használt lemezeket, magnószalagokat stb.), amelyeknek beszerzése számukra - anyagi helyzetük miatt - nem lehetséges vagy nagy megterheléssel járna. Másfelől pedig olyan levelek is érkeznek, amelyeknek írói éppen ilyen, használatból kikerült tárgyakat ajánlanak föl azoknak, akik anyagi helyzetük, magányosságba kénysze- rültségük miatt örömmel fogadnák el ajándékul azokat. Összességükben - közismerten - igen-igen nagy értékű, immáron „elfekvő” és csupán a helyet foglaló dolgok halmozódnak föl családoknál. Ezeket a jó érzésű felajánlókat és a jelentkező szükségigényeket - szívességszolgálati alapon - össze lehetne hangolni. A kéthavonként megjelenő Szabadidő Magazin adott teret és lehetőséget ennek. A lap közli a beérkezett és beérkező kéréseket, felajánlásokat (amelyeknek írói azt is kérhetik, hogy nevüket és címüket ne tegyék közzé). Ezután levélbeli tájékoztatás révén a megnevezett Szi- vességszolgálat egyezteti ezeket és ösz- szekapcsolja az ugyancsak beérkező szívességi felajánlásokkal. Azaz: a Szívességszolgálat közvetlen, mintegy személyes kapcsolatot teremt az ajándékozók és a megajándékozottak között. (A kérést tartalmazó levelekre a Szabadidő Magazinban található szívességszolgálati szelvényt kell majd fölragasztani. A Szívességszolgálat címe: 1077 Budapest, Izabella u. 31.) Laár András Tamásiban A nagyközönség Laár Andrást elsősorban mint a KFT együttes énekes-gitárosát ismeri. Ám a sokoldalúan tehetséges Laár nemcsak beatdalokat, hanem groteszk verseket, jeleneteket, meséket, valamint „tudományos értekezéseket” is szívesen ír és ad elő. Hogy eme törekvéseit is bemutathassa, barátja, Galla Miklós segítségévei létrehozta első önálló, színházi estjét, Laár pour Laár (Jelenetek a költő életéből) címmel. Az abszurd színpadi játékban a fent említetteken kívül helyet kaptak még önéletrajzi túlzások (diavetítéssel kiegészítve), népművészeti blokk, sőt - ugyancsak vetítés segítségével - festőművészként és biológiai felfedezőként is bemutatkozik a költő. Laáron és Gallán kívül Dolák-Saly Róbert és Bálint Bea lép fel az esten; valamennyien több szerepben nevettetik a közönséget. A Laár pour Laár premierje tavaly májusban volt a budapesti Pinceszínházban, s azóta a fővárosban és vidéken összesen több mint félszáz alkalommal került színre a „költői est". Most először látogat a társulat Tolna megyébe; Tamásiban, a művelődési központban lépnek fel november 16-án, délután 3-kor. BONYHÁD A városi művelődési központban 17-én, kedden délelőtt (10 órai kezdéssel) foglalkozásokat indítanak kismamák részére, ahol az anyukák a gyermek- neveléssel kapcsolatos örömök és gondok megbeszélése mellett az otthonról, divatról, szépségápolásról és egyéb témákról beszélgethetnek egymással és a meghívott vendégekkel. A városszépitő körben november 19-én 17 órakor Védett természeti értékek, erdők Bonyhád környékén címmel hallgathatnak előadást. TAMÁSI Az úttöröház aulájában november 15-én 19.30- kor Kaló-Aldobolyi: Egyedül - Dómján Edit emlékére - zenés játék lesz egy részben - Pécsi Ildikó kiváló művész előadásában. Az úttöröház programjában szerepel november 17-én 14 órakor Hétmérföldes csizmában címmel közösségi játék az I. Számú Általános Iskolában negyedikeseknek. Győz az egészség! - egészségvédelmi sorozat általános iskolák 3. osztályosainak november 18-án, szerdán 15 órától. SZEKSZÁRD A Művészetek Házában az Országos Filharmónia bérletsorozat II. estjét rendezik november 18-án szerdán, 19.30-kor. Ennek keretében Ruha István hegedüestjére kerül sor. A Babits Mihály művelődési központban ma este 19 órakor József Attila-bérlettel láthatják Dávid Storey: Anyánk napja cimü vigjátékát a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek előadásában. Vörösmarty-bériet tulajdonosai 18-án, szerdán 19 órakor nézhetik meg Kálmán Imre Montmartre-i ibolya című operettjét három felvonásban, a Pécsi Nemzeti Színház vendégjátékában. A Kamaraszínházban kerül sor 19-én 19 órakor Kaló-Aldobolyi: Egyedül - Dómján Edit emlékére címmel Pécsi Ildikó estjére. Levéltár A kutatást, a honismereti és helytörténeti munkát segítő kutatószolgálat és könyvtár hétfőtől csütörtökig 8.30-16 óráig, pénteken 8.30-15.30 óráig. Kiállítások: A nagy október szocialista forradalom 175 éve született Garay János Történelmi családok Tolna megyében: A Sztan- kovánszky család A levéltár egyéb szolgáltatásai: könyvtárközi kölcsönzés, helytörténeti előadások, dokumentumbemutatók, vándorkiállítások kölcsönzése, levéltári anyagokról fotómásolatok készítése, számítógép-vezérléssel történő sokszorosítás. Múzeum Béri Balogh Ádám Megyei Múzeum Állandó kiállítások: 1. Szemelvények a megye őskorából. 2. A rómaiaktól a magyar államalapításig. 3. Életmódváltozások a XVII-XX. században. 4. XVI-XIX. századi képtár. 5. Mattioni Eszter állandó kiállítása (Szekszárd, Kölcsey Itp. 26.) mindennap 10-től 13 óráig és délután 15-töl 18 óráig. Liszt-emlékek Szekszárdon Állandó kiállítás a régi megyeháza I. emeletén. A reformkort idéző miliőben állandó kiállítás mutatja be Liszt évtizedeken át tartó kapcsolatát Szek- szárddal. Nyitva: hétfő kivételével naponta 9-17 óráig. Babits Mihály-emlékház Állandó kiállitás a költő szülőházában, családjának egykori otthonában eredeti enteriőrökkel, relikviákkal és szekszárdi vonatkozású dokumentumokkal. Nyitva: hétfő kivételével naponta 9-17 óráig. Trófeamúzeum A Keselyűsben lévő Trófeamúzeum mindennap - hétfő kivételével - 9-17 óráig tart nyitva. Könyvtár Szekszárdon a megyei könyvtárban a kölcsönző- és olvasóterem munkanapokon, péntek kivételével 9-19 óráig, pénteken 14-19 óráig. A gyermek- könyvtár munkanapokon 14-18 óráig, szerdán 9-18 óráig, a zeneműtár munkanapokon 14-19 óráig, szerdán 9-19 óráig látogatható. Szombaton a megyei könyvtár 9-15 óráig várja az olvasókat. Kabátátalakítás Gondja van? - Beszélgessünk! Kabátunkat általában nem évenként cseréljük. Így azután könnyen megesik, hogy 3-4 vagy még több éves kabátunkat - noha jó minőségű anyagból készült - enyhén szólva, unjuk. Alakítási ötletünk azt szeretné érzékeltetni, hogyan lehet hosszú kabátból hátnyolcados, sportos jellegű kabáttá átalakítani, amelyet nadrághoz, szoknyához jól lehet viselni. A kabát aljából megfelelő hosszúságot levágunk. Ebből szabjuk ki a széles kézelőt, a zsebpántot és a külön bemutatott gomboláspántoL A kabátot kétoldalt mintegy 15 cm magasan felsliccel- jük. Az átalakításnak ezenkívül még az a sajátossága, hogy „feldobja a kabátot”, ezért a gallér, a kézelő, a gomboláspánt, a zsebpatni és az oldalhasiték szegélyét elütő színű paszpóllal díszítsük. Ez lehet a kabát anyagához hasonló szövet, de éppúgy alkalmas hozzá a vékonyabb műbőr vagy pamutbársony is. B. K. Ismerkedés - utcán?! - Tizenhét éves fiú telefonált, s azt kérdezte: vajon elitélendő-e, ha két fiatal az utcán ismerkedik meg. Hozzátette azt is, hogy nem a durva „leszóllitás- ra” gondol, hanem kulturált beszélgetésre, amit természetesen a köszönés előz meg. Persze, a dolog ennyire nem egyszerű - tette hozzá, mert legalább két hónapja tetszik neki egy kislány, „akiről már szinte mindent tud”. Hiába próbálkozik udvariasan, kedvesen szólni hozzá, a válasz mindig az: „Utcán nem ismerkedek!” A fiatalok utcai ismerkedése úgy vélem, nem a nyolcvanas évek „divatja”, hanem időtlen idők óta „tartja magát”, s legfeljebb az „utcán nem ismerkedek” felett járt el az idő, persze, csak bizonyos szituációkban. Csak megjegyzem, hogy utcai ismeretköté- seikröl nagyanyáink is tudnának mesélni, s lehet, hogy mesélnek is... Félre a tréfával! A legegyszerűbb volna azt mondani - de hát azt kell -, hogy mindig a helyzet határozza meg a döntést, azaz az ismerkedést, illetve a nem ismerkedést hogy a fiatalok mai stílusának megfelelő udvarias megszólításban és annak elfogadásában kivetni való nincs, már csak azért sem, mert sok fiatal nem tud más lehetőséget biztosítani az ismerkedésre. Mert úgynevezett diákössztáncok már nincsenek, diszkóba sem jár mindenki, az iskolabálok pedig zártkörűek... Hogy mit tegyen a tizenhét éves fiú a konkrét esetben? Ha már szinte mindent tud a kislányról, akit ismeretlenül is kedvel, hát keressen egy közös ismerőst, aki bemutatja őket egymásnak. . S&, '<& Játék Az ugráló béka olcsó, könnyen és gyorsan elkészíthető, nagyon egyszerű, egy gördülő acélgolyó által hajtott játék. Doboz alakja van, amely ugrál, ha egy kartonlapon elhelyezzük és a lapot döngetjük. (1. ábra) Vékony kartonból vágjuk ki a doboz sablonját a B-a. ábra szerint. A pontozott vonal mentén könnyedén felmetsszük a kartont úgy, hogy a 2 és 3 oldalakat merőlegesre tudjuk hajtani. Az 1 falat összeragasztjuk a 2 és 3 oldalakkal a B ábrán látható módon. Elszakadt láncszemek Ha az elszakadt láncszemeket helyes sorrendben fűzitek egymás mellé, Petőf Sándor: Szülőföldem című verséből kaptok idézetet. Hogy szól ez az idézet? uofe; e ueze ue weueinzs m :so)[aj6ay\j DINI ❖ SZABADIDŐ ❖ A doboz belsejébe belehelyezzük az acélgolyót (4), (esetleg üveggolyót), azután leragasztjuk az 1 dobozfal másik végét is úgy, hogy a doboz teljesen zárt legyen. Előzőleg a doboz külső falára a béka figuráját rajzoljuk fel. A kész dobozt a c ábra metszetben szemlélteti. A doboz méreteit a golyó nagysága határozza meg. A doboz magassága a golyó átmérőjének kétszerese, az 1 oldal szélessége pedig. kb. 2 és félszeresére, a doboz teljes hosszúsága kb. ötszöröse a golyó átmérőjének. Legjobb a kerékpárcsapágy vagy egyéb gördülőcsapágy mintegy 8 mm átmérőjű acélgolyója. (Bányai)