Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-07 / 236. szám

1987. október 7. "NÉPÚJSÁG 3 Kutatások a mezőgazdasági hulladékok hasznosítására Termálstrand, parkerdő, halastó Lehet-e üdülni Tamásiban? Szezon utáni gondolatok Páriban a jövőt jelenti, hogy családi házak épülnek A hazánkban évente keletkező több mint 90 millió tonna mezőgazdasági hul­ladék hasznosítására új eljárást fejlesz­tettek ki a Központi Élelmiszeripari Kuta­tó Intézet biotechnológiai főosztályának szakemberei. Az alapkutatások célja az volt, hogy a szalmát és kukoricaszárat állatok eteté­sére alkalmassá tegyék. Több éves mun­ka eredményeként kidolgoztak egy olyan folytonos fermentációs, vagyis erjesztési eljárást, amellyel a mezőgazdasági hul­ladékok lignintartalma csökken, s a cel­lulózrostok feltárulnak. A növényi szöve­tekben lévő szerves vegyületet, a lignint azért kell kivonni, mert a fás, rostos anyag emészthetetlen az állatok számá­ra. A szakemberek az intézetben szaba­dalmaztatott berendezésbe, a forgó ned­ves fermentorba behelyezett kukorica­szárat úgynevezett fehér korhadást oko­zó gombával oltották be, amely a hulla­dék felszínén elszaporodott. A folyamat eredményeként csökkent a kukoricaszár lignintartalma, és növekedett a hulladék fehérjetartalma. Az eljárás eredményeként a kukorica­szár és a szalma fehérjetartalma csak­nem háromszorosára növekedett, s a benne lévő lignin 10-20 százaléka le­A megyei gyermek- és ifjúságvédelmi munkabizottság tegnap (október 6-án) tartotta soros ülését. A széles társadalmi alapokon nyugvó testület megvitatta Tamási város szociál­politikai rendszerének működési tapasz­talatait. Ezt követően István József, a Tol­A mezőgazdasági termelőszövet­kezetek országos újítási versenyén - a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium értékelése szerint - Győr-Sopron, Nógrád és Hajdú-Bi- har megyéket megelőzve Szolnok megye bizonyult a legjobbnak. A gazdaságok három kategóriá­ban meghirdetett vetélkedőjében ugyancsak a Szolnok megyeiek, a ti- szaföldvári Lenin Tsz, a jászapáti Ve- lemi Tsz, valamint az örményesi Új Élet Tsz vitte el a pálmát. Ezek a kö­zös gazdaságok egy év alatt 405 do­kumentációt nyújtottak be, és ezek­ből 353-at már a gyakorlatban is hasznosítanak. Az alkalmazott szabadalmak, ötle­bomlott. A biotechnológusok a kutatást tovább folytatják. Azon dolgoznak, hogy az eljárás a mindennapi gyakorlatban bevezethetővé váljék. Ennek érdekében csökkenteni kell az erjesztéshez szüksé­ges energia mennyiségét azért, hogy a takarmány előállítása olcsóbb legyen. Az Élelmiszeripari Kutató Intézetben kísérleteket folytatnak ligninbontó enzi­mek előállítására is. Ezek az enzimek felhasználhatók a silókészítés adalék­anyagaként, valamint az állatok takarmá­nyába keverve elősegítik a tápanyag­hasznosulást, ezért hozamnövelő hatá­súak. A ligninbontó enzimeket az intézet­ben szabadalmaztatott oszlop típusú fer- mentorban, úgynevezett félszilárd-félfo- lyamatos módszerrel, állították elő. A fer­mentorba mezőgazdasági hulladékot adagoltak, sterilizálták, beoltották gom­bával és erre folyamatosan tápoldatot juttattak. A lejátszódó folyamatok ered­ményeként a berendezés aljában össze­gyűlt az enzimtartalmú folyadék. A szakemberek ezt az eljárást is alap­kutatásként fejlesztették ki. Most azt vizs­gálják, hogy az enzim az állatok takarmá­nyába keverve milyen hozamnövekedést idéz elő. na Megyei Tanács elnökhelyettese elő­zetes programot terjesztett elő a me­gyénkben esetleg jelentkező kábítószer- és drogproblémák megelőzésére, keze­lésére. Az ülés a programtervezet vitájával zá­rult. tek népgazdasági haszna megha­ladta a negyvenmillió forintot. Valamennyi hozzájárul a takaréko­sabb, jövedelmezőbb termeléshez, így országosan is érdeklődésre tart­hat számot. A legjobb ötleteket eddig több mint 600 mezőgazdasági üzem, termelési egység, intézmény vette át. Az újítók alkotásai között vannak kombájndiagnosztikai műszerek, fe­délzeti komputerek, ultrahangos rágcsálóriasztók is. Új ötlet született az erőgépek üzemanyag-fogyasztásának méré­sére, ellenőrzésére, a folyékony mű­trágya kiszórásának gazdaságos megoldására, a növényvédelmi technológiák tökéletesítésére is. Ha csupán azt a három - idegenforgal­mi vonzás szempontjából lényeges - fo­galmat említjük: termálstrand, parkerdő, halastó, könnyedén eljutunk Tamási kör­nyékére. Köztudott az is, hogy ezek a nyári balatoni vendégforgalom másod­lagos kiszolgálásában jelentős szerepet játszanak, hiszen egy-egy borúsabb na­pon, az idelátogatók száma meghaladja az ezret. Néhány mozaik felvillantásával járjuk körül a kérdést: lehet-e üdülni Ta­másiban? * Egy településrészt üdülőhellyé - az építési és városfejlesztési miniszter által kiadott irányelvek figyelembevételével - a megyei tanács végrehajtó bizottságá­nak jóváhagyásával, a helyi tanács nyil­váníthat. Tamásiban az üdülés, az ide­genforgalom, a mezőgazdasági és ipari termelés mellett a városfejlesztés jelen­tős eleme. A már említett vonzástényezők változatossága lehet alapja az üdülő­helynek. A balatoni menetesítőszerep vi­szont nemcsak a város, hanem a megye, sőt az országos idegenforgalom érdekeit is érinti. A meglevő adottságok önma­gukban nem megfelelő értékűek, von­zóbbá csak pihenési, kulturális progra­mok biztosításával válnak. * Pontosan körülhatárolható a városnak a miklósvári és várhegyi része, ami az idegenforgalom eddigi tapasztalatai alapján az üdülőhellyé nyilvánítást kér­hetné. Itt is a termálfürdő léte a meghatá­rozó. A napi fürdőzők a környező telepü­lésekről jönnek, ám az üdülöépítők és te­lekigénylők között Érdtől Mázaszászvá- rig sokan vannak. Érdemes pillantást vetni az üdülöné- pesség elhelyezésére. A 150 üdülőtelek kétharmadán már elkészült üdülőépüle­tek vannak, a többin folyamatos az épít­kezés. A Tolnatourist 150 fizetővendég szálláshelyet értékesít. A Dám hotel ki­használtsága nem éri el az 50 százalékot. A közelmúltban megnyílt a Víz- és Csa­tornamű Vállalat üdülőháza, 37 személy elhelyezését biztosítja. A kihasználtsága 85 százalékos és igen népszerű. További szálláslehetőségek magánszemélyeknél . vannak, körülbelül 300 hely. Itt általá­ban évről évre visszatérő nyugati turisták jelentik a vendégkört. A szállást nem igénylő, egy-egy napra érkező kiránduló és fürdővendég száma, csúcsidőben 4-6 ezerre tehető. * Aki csupán egy napra érkezik, láthatja, hogy az üdülési környezet fenntartásá­hoz szükséges kommunális szolgáltatá­sok biztosítottak. Rendszeres a szemét- szállítás, a közterületek, közutak karban­tartása folyamatos. Az egészséges ivóvíz is biztosított, a villannyal együtt. Ez alap­vetőnek tekinthető. Azt is látnia kell, hogy legnagyobb gondot az élelmiszer- és na­pi cikk-ellátás jelent. Nincs megfelelő számú kereskedelmi egység. Fontos len­ne a vendéglátóhelyek minőségi fejlesz­tése is. A legnagyobb vonzerőt - már leírtuk - a termálstrand jelenti. A fürdés utáni ki­• kapcsolódás, szórakozás, pihenés lehe­• tőségei nagyon korlátozottak. Hiányzik a folyamatos étkezés lehetősége. A délutá­ni órákban nem lehet meleg ételt kapni. Nincs olyan zenés szórakozóhely, ami a hét minden napján üzemelne. A tapasz­talatok szerint a vendégek fokozott szín­vonalú kiszolgálása gyorsan megtérülő beruházás. Egyetlen példát említve csupán: ami­óta a 3. sz. ABC parkolója elkészült, a for­galmuk 20 százalékkal nőtt. * Eddig csupán a strand és környéké­nek helyzetéről esett szó, de hasonló adottságokkal áll elő az európai hírű nagyvadas erdő is, ami éppen a vadá­szati jellege miatt nem látogatható. Érde­mes volna egy erdőrészt megnyitni a ki­rándulók számára, így lehetőség volna a programok gazdagítására is. A város keleti és nyugati széléhez éke­lődő halastavak tenyésztési célokat szol­gálnak, kevesebb a horgászkezelésű ta­vak száma. A lakótelepeket övező tavak környeze­te bekapcsolható a város zöldövezetébe. A rendezési tervek fel is használják eze­ket az adottságokat. Tamási említésekor számolni kell Pári létével is, ami az idegenforgalom szem­pontjából ugyancsak jelentős, hiszen a Tamásit Párival összekötő lankás vonulat jó kilátóhelyeivel, erdős ligetes, szőlős domboldalaival kedvező kirándulóhellyé fejleszthető akár gyalogos, akár kerék­páros, vagy lovas céllal. Ehhez azonban megfelelő kiszolgáló berendezések - szalonnasütők, szemét- tárolók, WC-k, esőbeállók - építése szükségeltetik. * A címben foglalt kérdésre: „lehet-e üdülni Tamásiban?” feltételesen mond­hatunk csak igent. A szezon utáni néhány gondolat felve­téséből látható, hogy a város a mainál nagyobb vendégforgalmat is el tudna lát­ni, de ehhez megfelelő intézményi háttér kell. A városi tanács eszközei, e célok meg­valósítása érdekében, a jövőben még korlátozottabbak lesznek, önmagukban nem elegendőek, ám a szervezésben, el­látásban érdekeltekkel való jó kapcsolat és együttműködés biztosítéka lehet, hogy a kérdésre a közeljövőben határo­zott igennel válaszolhatunk majd. DECSI KISS JÁNOS Gyermek- és ifjúságvédelem Újítási verseny a termelőszövetkezetekben (T udósítónktól) Immár hatodik alkalommal rendezték meg a dombóvári kertbarátok az őszi ter­mékbemutatójukat. A kiállítást Bodó Imre, a Tolna Megyei Növényvédelmi és Agroké­miai Állomás dombóvári felügyelője nyitot­ta meg, aki beszédében kitért a kertbarát­mozgalom jelentőségére. Méltatta a dom­bóvári kertbarátok 15 éves munkáját, hisz az egyik legrégebbi kör a megyében az ot­tani.- „Örvendetes, hogy Dombóváron is le­hetőséget biztosítottak a város vezetői a hétvégi övezet kialakítására. Felparcelláz­ták a nagyüzemileg már nem művelhető te­rületeket, melyhez már szabadidöpark is szolgál - így már nemcsak munkát, hanem pihenést és szórakozást is jelent az ott te­vékenykedőknek. Öt év távlatából leszűr­hető, hogy a kistermelők közötti versengés eredményeként egy nagyon szép kiállítást láthat az érdeklődő” - mondotta. Az idei termékbemutatóra 24-féle zöld­séget és gyümölcsöt hoztak a kistermelők. Ezenkívül 16-féle virágot is kiállítottak. A 21 kiállító 118 fajtával vett részt az idei őszi be­mutatón. A beszámoló végén Bodó Imre elmond­ta, hogy a jövőben a városkörnyék közsé­Bodó Imre, a Tolna Megyei Növény- védelmi és Agrokémiai Állomás dombóvári felügyelője nyitotta meg a kiállítást geit is bekapcsolják e szép mozgalomba. A megnyitó után Éles Simon, a kertbarátkör elnöke új szőlőfajtákat mutatott be. A kert­barátok a kiállított termékeket felajánlották a helyi szociális otthonnak. Fotó és szöveg: Dombai István Őszi termékbemutató Attalán (T udósítónktól) Az attalai kertbarátok hatodik éve rende­zik meg kiállításukat a helyi művelődési házban. A bemutatót Kovács János, a Vö­rös Csillag Termelőszövetkezet elnöke nyi­totta meg. Elmondta, hogy az idei évben gazdagabb anyagot láthatunk. Kialakult egy egészséges versengés a kistermelők között. Attalán a háztáji zöldség- és gyü­mölcstermelésnek hagyományai vannak, így a lakosság pártfogolja ezt a kezdemé­nyezést. A kiállítás megrendezéséért köszönetét fejezte ki a községi tanácsnak, a művelő­dési háznak és a termelőszövetkezet kol­lektívájának, akik minden évben segítenek a sikeres megrendezésben. B. I. A megnyitó után Éles Simon a kertbarátok elnöke új szőlőfajtákat mutatott be E városszéli felvétellel a teendők sokaságát jelezzük csupán Kertbarátok kiállításai

Next

/
Thumbnails
Contents