Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-31 / 257. szám
TOLNA MEGYEI v Tirol üdvözlete r 'i OKTÓBER A Nap kél 6.25 31 nyugszik 16.31 órakor SZOMBAT A Hold kél 14.27 Névnap: Farkas nyugszik - órakor Kilencvenöt éve született Pünkösti Andor (1892-1944) újságíró, író, színházi rendező. Csendes, hideg idő Várható időjárás az ország területén szombat estig: Északkeleten többnyire derült, száraz idő lesz. Északnyugaton csökken, a délkeleti megyékben viszont időnként erősen megnövekszik a felhőzet. Délen kisebb eső, zápor várható. Hajnalban helyenként erősen megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet délnyugaton 2 fok szont mínusz 4 fok körül várható, a legmagasabb nappali h baton 6-11 fok között alakul. >. ________________________ f iit , északkeleten vi őmérséklet szom L /- „KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY 1987. november 2-án a városi kulturális rendezvény miatt, 14.45-15.45 óra között az alábbi útlezárásra kerül sor: Rákóczi utca— Széchenyi utca és a Damjanich utcától a Garay térig tartó szakaszán. Szekszárd Város Tanácsa.”- - A MÉSZÖV küldöttközgyűlésének ifjúsági és nőbizottsága soron következő együttes ülését tegnap tartotta Zombán, a takarékszövetkezetben. A két testületet Csapó Jenő, a Mészöv elnökhelyettese tájékoztatta a falusi lakosság áruellátásáról.- BÖRSTÚDIÓ SIMONTORNYÁN. Jövő évi termékválasztékát mutatta be tegnap a nagyközség művelődési házában a Si- montornyai Bőrgyár. A hagyományos rendezvényre ezúttal is meghívták az ország minden részéről a bőrt felhasználó vállalatok - mindenekelőtt a cipőgyárak - képviSGlőit.- A TAKARÉKOSSÁGI VILÁGNAP első újszülöttje Tolna megyében Czári Tamás. Édesanyját, Czári Tamásné Nagydorog, Táncsics u. 15/a alatti lakost pénteken délután virágcsokorral köszöntötte az OTP Tolna Megyei Igazgatóságának képviselője. Az újszülött részére átadta - egyelőre a boldog anyukának - az ilyenkor szokásos 5000,- Ft értékű nyereménybetétkönyvet.- LOTTÓNYEREMÉNYEK, a sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 44. játékheti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 ta Iá latos szelvény nem volt, a 4 találatos szelvényekre egyenként 370 422 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 1310 forintot, a 2 találatos szelvényekre egyenként 40 forintot fizetnek.- NYOMDÁSZOK MUNKAVÉDELMI VETÉLKEDŐJE. Másodszor kerül sor a SZOT égisze alatt a Papír- és Nyomdaipari Dolgozók országos munkavédelmi vetélkedőjére. A vállalati selejtezők az előző időszakban már lezajlottak, a középdöntő ma Budapesten lesz. Ezen a Szekszárdi Nyomdát a Kandó Kálmán szocialista brigád képviseli. Az itt induló tizennyolc csapatból a legjobb három papír-, és három nyomdaipari kerül a szuperdöntőbe. A döntő november húszadikán, Szekszár- don, az SZMT-székház tanácstermében lesz. A vetélkedőt az előző versenygyőztes, a Szekszárdi Nyomda Misztótfalusi szocialista brigádja rendezi. Mivel a szuperdöntőnek ők a házigazdái, így ezen a versenyen nem indulnak.- LAPUNK tegnapi számának Olvasó- szolgálat rovatában a Dombóvári városi televízió című anyag második bekezdésének első mondata helyesen a következő: „Többek között riport látható majd a Dombóváron megrendezett lllyés-ünnepségekröl és a városban folyó építkezésekről...”- A KPVDSZ kulturális hónap helyi zárórendezvényeként Mesék felnőtteknek címmel Shütz lla-Sztankai István érdemes művészek tartottak vidám előadást a Tolna Megyei Népbolt Vállalat klubjában.- FŐT külterületén egy vasúti átjáróban Boza Zol- tán 16 éves tanuló, dunakeszi lakos személygépkocsival nekiütközött egy személyvonatnak. A személykocsi vezetője a helyszínen meghalt, utasa életveszélyes sérülést szenvedett. A vizsgálat adatai szerint a gépjárművezetői engedéllyel nem rendelkező Boza Zoltán a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre. Szeretteinkre emlékezünk. (Fotó: Bakó Jenő) OLVASTAM Egészséges és olcsó ételek Táplálkozzunk egészségesen! - Halljuk és olvassuk nap mint nap. Azt is megtudjuk, hogy milyen módon. A fogyni kívánóknak, diétázóknak még naprakész recepteket is kínálnak. De ha elkezdünk számolni, osztani, szó- , roznt, a végösszeg igen jelentős. így aztán, aki úgy akar lefogyni, hogy ala- í csony kalóriatartalmú ételeket fogyaszt, s kevés pénze lévén, erre a megállapításra jut: „Ehhez is pénz kell! Fuccs, az egészséges táplálkozásnak. J Esszük tovább a krumplit, hétvégén a kiadós, ízes, jól megfűszerezett pör- i kőiteket, nokedlivel.” A tegnapi lapban olvastam az egészséges és olcsó ételek bemutatójá- róí Gondolom többen vagyunk, akik örömmel nyugtázták az „olcsó” szót. És ha egészséges is, az étek, akkor ez már csak jó lehet! Bízzunk abban, hogy leleményes nagyanyáink jól bevált receptjei népszerűségre lelnek a ma háziasszonyai körében is. - sós - j Vendégek az osztrák Sok érdeklődőt vonzott a tiroli folklórcsoport Tirol Ausztria nyugati részén található, egyike a kilenc tartománynak. Hazánkban főként mint az örök hó és jég birodalmát tartjuk számon, nem véletlenül, hiszen itt láthatók az Alpok legvadregénye- sebb hegycsúcsai. Innen származik a jódlizás, ez a külföldiek körében mindig kedvelt éneklési stílus. Ennél többet azonban sajnálatos módon nem tudunk erről a vidékről. Ez a kissé leegyszerűsített kép minden bizonnyal változik valamelyest Szekszárdon, ugyanis tegnap délután a Tolna Tourist szervezésében nagy sikerrel mutatkozott be Tirol. A sokszínű rendezvény bevezetéseként a megyeszékhely központjában található Liszt téren látványos népviseletbe öltözött osztrák fiatalok ropták a táncot, s nem maradt el a jódlizók fellépése sem. A folklórcsoport műsora után az érdeklődők a Kispipa étteremben megrendezett kiállításon ismerkedhettek Alpokból **• +a\ Gitár, harmonika - és jódli tovább a prospektusok által közel hozott táj szépségeivel. Este hét órától a gasztronómiai különlegességek kedvelői vehették birtokukba a tiroli specialitásokkal megrakott asztalokat, s közben a jellegzetes zene biztosította a kiváló hangulatot. Természetesen a tiroli utazási irodák és a Tolna Tourist képviselői szintén megragadták az alkalmat a kapcsolatok fejlesztésére. szeri - kapfinger A Merkur kocsiátvételi sorszámai Igazgatósági ülés A Szekszárd-Sárköz és Vidéke Áfész igazgatósága tegnap igazgató tanácsi ülést tartott. A kiskereskedelmi jövede- lemérdekeltségü üzletek tevékenységéről, valamint a vendéglátás munkájáról hallgattak meg értékelő jelentést, s határoztak a tennivalókról. Jessica ünnepe A texasi Midland város szinte minden lakosa az utcákon volt csütörtök délután: ekkor rendezték meg az ünnepi felvonulást azoknak az önkénteseknek tiszteletére, akik két héttel ezelőtt részt vettek Jessica McClure megmentésében. A 18 hónapos kislány egy szűk kútba zuhant és 58 órás, éjt nappallá tévő munkával sikerült megmenteni, úgy, hogy az önkéntesek a kút mellett párhuzamos aknát mélyítettek és onnan törtek át az acélbélésen. A gyermek csodával határos módon életben maradt, s bár az a veszély fenyegette, hogy egyik lábát, amely az esés közben megszorult, s elhalt benne a vérkeringés, le kell vágni, az orvosoknak a jelek szerint sikerült megmenteniük azt. Hamburger a Skálában A szekszárdi Skála áruház ismét újdonsággal lépett vásárlói elé: a Zúzmara PJT bérelte eddig a fagylaltozót, tegnaptól pedig hamburger árusítására is szerződést kötött. Egyelőre négyféle hamburgert árulnak, de a jövőben a választékot kilencre emelik. Forgalomkorlátozás Az 55. sz. fő közlekedési úton Bátaszék és Baja között a burkolat repedéseinek kiöntése miatt helyenként útszűkületre és 40 km/h sebességkorlátozásra kell számítani. A 61. sz. fő közlekedési úton Pincehely belterületén a vasúti átjáró burkolatának javítása miatt az út teljesen le van zárva. A forgalom terelőúton halad, melyre sárga színű táblák figyelmeztetnek. A 65. sz. úton Tamási és Iregszem- cse között aszfaltszőnyeg építése miatt 40 km/h sebességkorlátozás. Űzd belterületén hídépítés miatt az út le van zárva, a forgalom a híd mellett megépített terelőúton halad. Trabant Limousin Hycomat (Bp.) 1058 Trabant Limousin Combi (Bp.) 308 Trabant Limousin (Bp.) 10324 Trabant Limousin (Győr) 8356 Trabant Combi (Bp.) 3213 Trabant Combi (Győr) 2107 Wartburg Standard (Bp.) 2 545 Wartburg Standard (Győr) 1 607 Wartburg Spéciéi (Bp.) 3611 Wartburg Spéciéi (Győr) 2 823 Wartburg Spéciéi tolótetös (Bp.) 10416 Wartburg Tourist (Bp.) 2 057 Wartburg Tourist (Győr) 899 Skoda 105 S (Bp.) 11 522 Skoda 105 S (Győr) 8 824 Skoda 120 L (Bp.) 27 299 Skoda 120 L (Győr) 18 064 Lada 1200 (Bp.) 47 647 Lada 1200 (Győr) 16 860 Lada 1300 S (Bp.) 19 573 Lada 1300 S (Győr) 7193 Lada 1500 (Bp.) 15354 Lada 1500 (Győr) 5 394 Lada Combi (Bp.) 10 808 Moszkvics (Bp.) 384 Polski Fiat 126 P (Bp.) 1 857 Polski Fiat 126 P (Győr) 2109 FSO (Polski Fiat) (Győr) 6958 Dacia Limousin (Bp.) 4 853 Dacia Limousin (Győr) 4263 Dacia Combi (Bp.) 2 605 Dacia Combi (Győr) 2 359 Dacia TLX (Bp.) 2 041 Dacia TLX (Győr) 1 630 Zastava (Bp.) 18 257 Volga Lim. 1297 Volga Combi 1 113 44. Heti Kálmán Imre születésének 105. évfordulója jegyében állandó kiállítást nyitottak a zeneszerző szülővárosában Siófokon, a Kálmán Imre sétány 5. szám alatti házban. ■ Az idén Moszkvában járt az amerikai elnök lánya, most pedig Ronald nevű fia ment el a szovjet fővárosba, az ABC tévétársaság tudósítójaként, hogy filmet készítsen a másik nagyhatalom életéről; az ifjú Ronald Reagan két és fél évvel ezelőtt a Playboy Magazin tudósítójaként volt először Moszkvában. ■ Szűcs Sándor etnográfus és iró nevét viseli ezentúl szülőfaluja, Bihar- nagybajom nagyközség művelődési háza; a néprajztudós mint a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeum igazgatója pótolhatatlan kutatómunkát folytatott a pásztorkodás, a pákászat és a néphit témakörében, könyveket írta régi Sárrét világáról, a pusztai szabadokról és a régi magyar vízivilágról. ■ Terjedelmes elismerő bírálatot közölt a tekintélyes The New York Times Haydn „II ritorno di To- bia” című müvének új Hungaroton felvételéről, a Szekeres Ferenc által vezényelt Magyar Állami Hangversenyzenekar előadásában, s főleg Kalmár Magda énekéről. ■ Magyarságkutatás címmel évkönyv jelenik meg közeljövőben. A bemutatkozó kötet a nemzetiségi kérdéssel, a magyarok és a szomszédos országok kapcsolatával foglalkozó írásokat, valamint a társadalom és a művelődés kölcsönhatásait elemző tanulmányokat tartalmazza. ■ A videózásnak hosszú távon egészségkárosító hatása van - állapították meg osztrák pszichiáterek; fokozatosan szervi, elsősorban szem- és vesebántal- mak, pszichés ártalmak léphetnek fel. ■ Az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság tiszteletbeli tagjának választotta a honfoglaló magyarság kultúráját feltáró, és azt a régészeti és írott emlékekből egységes egészként felmutató László Gyula professzort. ■ Az NDK-ban a jövő évtől a dolgozóknak a nyugdíjba menetelük előtti öt évben öt nappal hosszabb évi rendes szabadság jár. (B.L.) NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.