Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-29 / 255. szám

1987. október 29. rtÉPÜJSÁG 5 Pásztorfiú, tajtékpipa, facsupor A lakástüzek keletkezési okait tekintve mindig a fűtő- és főzőberendezések je­lentették, és jelentik ma is a legnagyobb gondot, okozzák a legnagyobb bajt. Ezen a fűtés korszerűsödése sem változtatott számottevően. A központi és távfűtés bármilyen gyorsan terjed, ma még nem tekinthető általánosnak. Ezért ma is je­lentkeznek azok a veszélyek, amelyek ezen fűtési módok velejárói. A tűzhelyek, kályhák, kazánok, s ezek tartozékai megannyi tűzkeletkezési lehe­tőség. A füstelvezető csövek a kémények hibái füstmérgezéshez vezethetnek. A fű­tőeszközök kisugárzott hője pedig alkal­mas arra, hogy lángra lobbantson bármi­lyen éghető anyagot a környezetében. A fűtést, a kályhák felügyeletét nem szabad gyermekre bízni. Vétkes könnyelműség gyermeket működő tüzelőberendezés­sel egy helyiségben magára hagyni, fő­leg huzamosabb ideig. A parázs is tüzet okozhat, ezért parázsfelfogó tálcát kell használni. Ha kiöntjük, győződjünk meg arról, hogy kihűlt-e már. A látszólag kihűlt hamuban a parázs több órán keresztül „szunnyad”. A legfontosabb szabály: A tüzelő-, fű­tőberendezéseket mindig a használati előírásoknak megfelelően kell használni. Vásárlás előtt először tanácsos mindig a gyártó cég prospektusait, kezelési utasí­tásait tanulmányozni. Csak kifogástalan műszaki állapotú fűtőkészülékeket üze­meltessünk. A füstcsöveket a kályhához, a kéményhez hézagmentesen kell csat­lakoztatni, hogy füst és szikra ne kerül­hessen ki. így a fűtés hatásfoka is maga­sabb lesz. Lényeges, hogy a tüzelő- és fűtőbe­rendezés, valamint a környezetében lévő éghető anyag között olyan távolságot tartsunk, vagy olyan hőszigetelést alkal­mazzunk, hogy az éghető anyag felületén mért hőmérséklet a legnagyobb hőterhe­léssel való üzemeltetés mellett ne haladja meg a 60 0 C-ot. Gyakorlati tapasztalat, hogy ezen hőmérsékletű test érintése már kellemetlen melegérzetet ad. Éghető gázzal, vagy éghető folyadék­kal üzemelő berendezést csak vállalattal, vagy szakiparossal szabad javíttatni, és célszerű azokat minden fűtési idény ele­jén megvizsgáltatni. Az olajkályhák hasz­nálata különösen sok veszéllyel jár. A kályha begyújtásához nem szabad köny- nyen gyúló folyadékot - benzint, alkoholt - használni. Begyújtáskor, vagy azt köve­tően közvetlenül az égésszabályozó fo­kozatkapcsolót soha ne a maximális fo­kozatra állítsuk. Még begyújtás előtt vizs­gáljuk meg - naponta - az olajfeltöltő tál­cát, s ha abban olajat, összegyűlt pihét találunk feltétlenül tisztítsuk ki. A kályha feltöltése is veszélyes. Soha ne töltsünk olajat üzemelő kályhába, csak ha telje­sen kihűlt. Aki e tüzelőberendezés meghatározott közelségén belül éghető anyagokat, bú­tort, ruhaneműt tart, vagyy nedves ruhát szárít felette vagy mellette, az előbb- utóbb drága árat fizet a könnyelműsé­géért. Különösen az elektromos hősu­gárzók használata esetén legyünk óvato­sak! A sugárzó hő útjában soha ne le­gyen könnyen gyulladó, éghető anyag, de az sem utolsó szempont, hogy ne fe­lejtsük bekapcsolva, ha már nincs szük­ségünk „pótmelegre”. Amennyiben veszélyes közelségben nincsen éghető anyag, legfeljebb a pénztárcánk bánja feledékenységünket, szórakozottságunkat. Ha azonban nem voltunk eléggé körültekintőek, életünk munkája, otthonunk válhat a sugárzó hő tüzes áldozatául. Miért búsul a masamód? Avagy kinek éri meg ma kalapot csinálni Masamódnak akkor nevezték a kalaposkisasszonyokat, amikor a kalaphoz még ka­laposdoboz is dukált. Vették a hölgyek a kalapokat, nyakra-főre, kis és nagy karimájút, fejbúbon billegőt és kocsikerék nagyságút, egyszerűt és tolldíszeset, téli és nyári, ta­vaszi és őszi szezonra külön-külön, másmilyent. Már akinek módja, ideje és pénze volt az ilyen kedvtelésre. Szépek voltak benne eleink és nőiesek. Hogy ma ki visel kalapot? Hát férfiak és nők, fiatalok, középkorúak és öregek egy­aránt. Szóval megint divatba jött a kalap. *- Minden mennyiséget el tudnánk adni kalapból, csak kapnánk eleget - mondja Vajda Andrásné, a szekszárdi Korzó Áruház eladója. - Sajnos, azonban egy évben ál­talában csak egy-kétszer érkezik szállítmány, ezt aztán hamar szétkapkodják a vevők. Most egy hónapja nagyon szép fazonú és színű jugoszláv nyúlszőr kalapokat kaptunk, nézze meg, alig van már belőlük pár darab, pedig nem olcsóak, 690 és 730 forint egy- egy. Mégis hamar elkel. Tudja, a pesti kalapgyár bezárt, maszek kalapos meg nem na­gyon van ma már.- Tényleg nincs kalapos, megint egy kihalóban lévő szakma? - kérdeztem Dalos Ist­vántól, a KIOSZ munkatársától.- Nem tudom, hogy hiányszakma-e, de Tolna megyében mindössze két kalapészi- tőről tudunk. Az egyik munkaviszony mellett másodállásként csinálja, a másik gebines Őcsényben. * Volt a szekszárdi Szabó Szövetkezetnek a Széchenyi utcában egy kalaposüzlete. Ezt az üzletet a mellette levő méretes szalonnal együtt 1986 decemberében megszün­tették.- Nem volt nyereséges - mondta Vince Istvánné, a részleg volt vezetője. A szövetke­zet felszámolta a méretes szalonnal együtt, majd eladta a Titán Kereskedelmi Vállalat­nak az üzlethelyiségeket. Én most a szövetkezetnél dolgozom meósként, a volt kollé­ganőm gebines Őcsényben. * Vannak emberek, akiket nagymamakorukban is lánykori nevükön emlegetnek. Ezek közé tartozik Fehérné Péczeli Ilonka, kalap- és sapkakészítő is. Őcsénybe érve az első biciklis iskolás gyerek útbaigazít. - Arra menjenek - mutatja -, ott lakik a kalapos Ilon­ka néni.- Véletlenül kerültem Háromházi Annuska nénihez kalapostanulónak Szekszárdra 1966-ban - kezdi pergő szóval. - Női szabónak jelentkeztem, de olyan vézna és kicsi voltam, hogy elutasítottak, mondván nem tudom meghajtani a varrógépet, mert nem éri el a lábam a pedált. Mit volt mit tenni, kalaposnak mentem. Harci lány voltam, azt sem tudtam mi az, hogy kalap. Na, Annuska néninél aztán megtanultam! Nagyon jó szak­ember volt. Azontúl nekem is mindig kalapban kellett járnom a cég reklámjaként. Ha valakinek megtetszett a fejemen lévő fazon, eladtuk, én meg rögtön felhúztam egy má­sikat. Mind a mai napig így vagyok ezzel. Amikor végeztem, a szabószövetkezetnél he­lyezkedtem el. Rövid megszakítással itt dolgoztam egészen az üzlet felszámolásáig. A bolt bezárása úgy ért engem, mint derült égből a villámcsapás. Egy hónappal előtte tudtam csak meg. Volt forgalmunk, volt vevőkörünk, nem gondoltam, hogy épp bennünket fognak eladni most, amikor ismét divatba jöttek a kalapok. Hirtelen nem tudtam mihez fogjak. Ezt tanultam, ezt szoktam meg, mást nem tudok csinál­ni. Eljöttem gebinesnek őcsénybe, itt építkeztünk, itt lakunk. Igen ám, de ki vesz őcsényben kalapot? ígértek egy üzlethelységet a szekszárdi piacon, nem lett belőle semmi. Május óta nincs bevételem, kétszer voltam fizetés nélküli szabadságon. Nem állapot ez így, nézze meg, lötyög rajtam a ruha, öt kilót fogytam. Nem mindegy, hogy ennyi év után, hogy jön el az ember egy munkahelyről. Most azért egy kicsit biza­kodóbb vagyok. Kaptam ígéretet egy üzlethelyiségre Szekszárdon, a városközpont­ban. Ez nagyon jó lenne, mert nemcsak készítek, árulok kalapokat, hanem átalakítást, tisztítást is vállalok. Sokan igénylik ezt a szolgáltatást is. Rákényszerülök a kisiparos­ságra, ha akarom, ha nem, amennyiben kalapos akarok maradni. Márpedig én ezt a szakmát akarom folytatni. Van egy nyolcadik osztályos nagy fiam, ő is ezt szeretné csi­nálni. Ennek a szívem mélyén azért örülök. Nézzen szét! - mutat körbe a családi ház bepolcozott folyosóján sorakozó, a szivárvány minden színében pompázó kalapo­kon. - Hát nem gyönyörűek? F. KOVATS ÉVA Látogatóban a murgai fafaragónál A kicsi lány úgy kapaszkodik az anyja nyakába, s az asszony olyan ragaszko­dással szorítja bebagyulált gyermekét, mintha soha el sem akarná engedni. Odébb egy kamaszlegény lágy furulya­szóba önti lelke muzsikáját, azzal ked­veskedik takaros babájának. Egyikük sem mozdul - fából vannak. Ebbe, az emberi kéz által ősidők óta szívesen megmunkált anyagba álmodta őket Biró Lőrinc, a 67 éves murgai fafaragó. Állnak az egyszerű kis konyha polcain, a számtalan fából készült galamb és em­beri fej között, melyek mind-mind meste­rük kifogyhatatlan fantáziájáról, lázas munkakedvéről tanúskodnak. Cirádás díszítésű a tükör rámája, az ötletes gyu- fásdoboztartó, még a családi fényképek is vésett mintájú deszkalapra kerültek.- Ha unatkozik vagy bánata van, leül és farag. Olyankor szólni se szabad hoz­zá, annyira gondolkodik. Nagyon szeret dolgozni, aranyat ér a keze. S nemcsak a fához ért, mindent megcsinál, akármit kérnek tőle a faluban. Ezermester - mondja büszkén Lőrinc bácsi apró ter­metű, 65 éve ellenére is friss mozgású felesége, míg a párját várjuk, akinek az udvarról egy kis klomppal már jelzett: siessen haza a kukoricából. Mindig így szokták, közel a föld, könnyen elér oda a hang. Míg meg nem csikordul a kapuban a kukoricaszár terhe alatt görnyedő talics­ka kereke, megtudjuk azt is, hogy Biró Lőrinc 24 éve kelt egybe mostani fele­ségével, mindegyikük több gyereket ho­zott a házasságba, s egy közös lányuk is van. Murgára 15 esztendeje költöztek, előtte a közeli Szúnyogcsárdában laktak, a férj juhok pásztora volt. Ennél a szónál lép be a gazda. Hamar megtaláljuk a beszélgetés fonalát, szíve­sen mesél kézművességéről, melynek olyan híre ment már, hogy több kiállításra is meghívták a megyében. Vendégköny­vében német, orosz, amerikai, belga be­jegyzések között Sára Sándor filmrende­ző elismerő szavait is ott látjuk Vajköpülő Biró Lőrinc: „Ezen a pásztorboton a kisunokámat is megmintáztam”- Azt a vázát Tamásiban kaptam a Tol­na megyében élő fafaragók kiállításának III. helyezéséért - mutat a kredenc tetején álló szép porcelánra, majd két életképe­ket ábrázoló falitáblához lép.- Ezt a kettőt vittem el, meg két tálast, azokból az egyiket meg is vették. Sajnál­tam megválni tőle, a legelső művemet, azt a kis csuprot se adtam még oda senki­nek, pedig százötven forintot is ígértek érte. Ezeken a táblákon azt örökítettem meg, ahogy mi, székelyek menekültünk Erdélyből. Látják, ott megy az asszony a szekér mögött. Itt meg juhászok mulat­nak, az egyik el van feküdve, s virág nőtt ki a lábából, hogy figyelmeztesse a töb­bieket, igy jár, aki sokat iszik. Nézzük az ajtószárfa fölötti polcon so­rakozó bibliai alakokat ábrázoló figurá­kat a virágmintás mángorlófát, a sarok­ban álló hatalmas székely kaput meg zsindelytetős házat, s a szekrény túlolda­lán meghúzódó fatornyos templomot. A székely porta udvarán még egy paraszt ember is áll, a templom tornyában meg­szólal a csengettyű, ha meghúzzuk a rákötött madzagot. Mennyi idő és főleg türelem kell ahhoz, hogy egy érzéketlen alma- vagy körtefarönkből csupaminta pásztorbotok vagy az élőre megszólalá­sig hasonlító emberi fejek formálódja­nak? S elég a kitartás, a szorgalom, az al­kotókedv? Tehetség, örökölt tudás is kell ehhez bizonyára. Ha ez után kutatunk, meg is találjuk a Biró-famíliában, az édesapa ugyanis - Lőrinc bácsi így tudja - Ameri­kában tanulta az ácsmesterséget, s amúgy is nagy tudású ember volt, öt nyelvet beszélt. A fa szeretete aztán a fiúra szállt, róla meg - legnagyobb örö­mére - Szekszárdon élő asszonylányá­ra, aki szintén értő mestere a fának.- Ha egyszer kezembe veszek valamit, azt egy hétig le sem teszem - magyaráz­za Biró Lőrinc, miközben elégedetten forgat egy jókora tajtékpipát. Nyugdíja­zásomkor senkitől sem kaptam ajándé­kot, hát megleptem magam vele. Ha em­bert faragok, úgy próbálom, hogy hason­lítson valakire. Ez Márton Gergi Zombá- ról, az meg ott én vagyok, ahogy a tükör­ben láttam - mutat rá egyenként kedven­ceire. A kérdésre, hogy mi a legszebb a mes­terségében, csodálkozva néz ránk:- Hát, hogy nem unatkozom sose, s ami kikerül a kezemből, az szép. Eltere­lem a figyelmemet az öregségről. S ezt tudom ajánlani minden nyugdíjasnak. Ne búslakodjon, vagy kocsmába járjon, ha­nem keressen magának valami elfoglalt­ságot, s akkor észre sem veszi, hogy fogynak az évek. Tekintetével megsimogatja a felesé­gét, s még hozzáteszi:- Hisz nekünk éppen olyan öröm az életünk, mint a fiataloknak. Itt ez a szép világ, örülünk egymásnak, én faragok, ő a konyhát vezeti. Nem veszekszünk, nem szólok, ha eltörik egy tányér. Esszé kell fogni, s szeretni egymást. Úgy lenne jó, ha a fiatalok is igy esszetartanának. CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY „Az AIDS - társadalmi háttérrel” Egy fontos könyv margójára G. Hancock és E. Carim némi késéssel megjelent híradása az AIDS-ről szaksze­rűen megírt könyv, de nem szakkönyv. Most, amikor valamennyiünk figyelmébe ajánlhatom ezt a mindmáig legteljesebb­nek tekinthető munkát, amit e témakör­ben a nagyközönségnek szántak, tisztá­ban kell lennünk ezzel, valamint azzal is, hogy a leírtak óta eltelt több mint egy esz­tendő alatt is gazdagodott a „titokzatos betegségről” való tapasztalatunk, tudá­sunk. Maga az egészségügyi alapprobléma és társadalmi vonatkozásai lényegüket tekintve azóta sem változtak. Közismert, hogy kórokozó virus (HÍV, azaz human immunodeficiency virus) alattomosságát fokozza a hosszú lappangási idő, ami elősegíti, hogy a leendő beteg gyanútla­nul fertőzzön meg másokat, akikkel nemi kapcsolatba kerül. Következésképpen - mint a könyvből megtudhatjuk -, a beteg­ség megelőzésének, a megfelelő ellen­anyag kikísérletezésének gondját nem szakíthatjuk el társadalmi vonatkozásai­tól. Miként a kórtani leírásokból és a gaz­dag példaanyagból kiderül, azt talán jog­gal remélhetjük, hogy az orvostudomány nemzetközileg is egyre összehangoltabb erőfeszítései eredményesek lesznek - ez azonban csak a kérdés egyik oldala. A gyógyítómunka leglátványosabb ered­ményei is sziszifuszi erőfeszítések ma­radnak, ha a betegség terjedésének el­sősorban erkölcsi és jogi diszkriminá­ciókkal akarjuk útját állni. A betegek előítéletmentes fogadása, a felvilágosító munka nyilvánosságának prüdériától mentes elismerése alapvető jelentőségű a megelőzés társadalmi sikerességében is. Hiszen a tolerancia hiánya, a félelem szülte bűnbakképzés és kiközösítés bár­miféle módja csak ez egyébként is rejtőz­ködő természetű vírus „elrejtését”, a be­tegség palástolását segíti elő. A könyv igen nagy segítségünkre van abban is, hogy a belénk rögzült előítéle­tektől megszabaduljunk, és az AIDS-je- lenségben ne a „szabadossá” váló nemi erkölcs büntetését lássuk. D D Csiga-biga gyerekeknek is Vetítés csak hétköznap Több mint egy hete látható a Babits Mi­hály művelődési központ társalgójában dr. Richnovszky Andor főiskolai tanár csiga- és kagylógyűjteményéböl váloga­tás. Hazai és egzotikus példányok vonul­nak fel nagy választékban, gyönyörű, gyöngyházfényű ragyogásuk távoli ten­gerek sejtelmes mélyeiről mesél. De van itt csigaétel receptkönyv és ugyanerről karikatúra is. A megnyitó óta mintegy két­ezren látták már a kiállítást. Jártak itt szülők gyerekeikkel, óvodás csoportok a Kölcsey utcai, kertvárosi és Népbolt- óvodából. Iskolások a szekszárdi isko­lákból. Megnézte a kiállítást a tengelici is­kola negyvennégy tanulója is, egy egész busznyi gyerek. Voltak itt biológia-, tu­risztika-, természetbarátszakkörök és a mozgássérültek ifjúsági klubjának tagjai. A csoportoknak filmet is vetítettek, de csak hétköznap, pedig a gyerekes csalá­dok inkább szombat-vasárnap tekintet­ték meg a kiállítást, ami a hónap végéig tart nyitva. Népein története A fűtési szezon tűzveszélyei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents