Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-22 / 249. szám

1987. október 22. 6 ^ÉPÜJSÁG A szövetségi kapitánynak is tetszett Gyakran itthon a Duisburg ásza „A női pingpong még nem igazán profi” Egy „korty” boldogság a pályán és né­zőtéren egyaránt. A Dózsa-stadion elekt­romos eredményjelzőjén: Szekszárd— Szolnok 2-0. A listavezető legyőzése minden csapat életében egyértelmű si­ker, ha pedig mindez a 19. helyezett ne­véhez fűződik, akkor már a bravúros fegyvertény jelző említése is jogos. Minek is szépítenénk a lila-fehérek őszi vessző­futása után, s az utóbbi két hét történései ismeretében a hazai győzelemnek annyi volt az esélye, mint annak, ha valaki homokot árulna a Szaharában. A mérkőzés másfél órája aztán alapo­san rácáfolt az előzetes latolgatásokra. A dózsások hamar száműzték a nagynevű ellenfelet megillető respektet, s elszánt lelkesedéssel, gólszagú gyors kontrák­kal adták tudomására a Tisza-parti le­génységnek: ettől a 90 perctől igazából ne várjanak sétagaloppot. Egymást se­gítve, a becsúszott hibákat közösen kor­rigálva küzdött a hazai gárda. Csak hát a góllövés... A mellettem szorgalmasan jegyzetelő komlói megfigyelő fél óra után leszögezte: - Ennyi helyzet alapján már akár el is dönthették volna a hazaiak a két pont sorsát! A második játékrészben keményebbé és eseménydúsabbá vált a küzdelem. Hogy baj van a szolnokiak idegeivel? Le­het, sőt a kettős kiállítás alighanem erre utalt. Ám legyen ez az ö gondjuk. Mint az is, hogy még néhány alkalommal „zakóz­nak le” egy-egy kis csapat ellen, ha azt a bizonyos mellényt esetenként á kelleté­nél bővebbre gombolják. Mert az apró je­lek arra utaltak, hogy Szekszárdra fölöt­tébb magabiztosan érkeztek. Garami József, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya is helyet foglalt a lelátón. Nem titkolta, kíváncsi volt a sportág második vonalában tizen­három forduló után éllovas szolnoki gár­dára. A meccs végén elismeréssel szólt a szekszárdiak teljesítményéről.- Izgalmas, jó mérkőzést láttunk. A ha­zaiakat dicséri, hogy az éllovas kétségte­lenül nagyobb tudását határtalan lelke­sedéssel ellensúlyozták. Miután a szol­nokiak nem tudták akaratukat rákény­szeríteni a Dózsára, így a begyakorolt, tudatos játékukba egyre több hiba csú- • szott. Fegyelmezetten, nagyszerűen küz­döttek a lilák, a helyzetkihasználásban azonban nem jeleskedtek támadóik. Ha gólerősebbé válnak és az elkövetkező mérkőzéseiken jobban „megbecsülik” a megszerzett labdákat, akkor az eddiginél gyakrabban lesz részük hasonló sikerél­ményben - mondta a kapitány. A hosszú meditálásra nincs lehetőség, hiszen az NB II. filmje pereg tovább. így aztán már a soron következő akadály vételére kell összpontosítani játékosnak és szakvezetőnek egyaránt. A csepeli 90 perc sem ígérkezik könnyebbnek a dó­zsások számára, mint a vasárnapi Szol­nok elleni volt. A listavezető legyőzése azonban feltétlenül önbizalmat, tartást kell hogy kölcsönözzön Csepelen, meg az őszi hajrá többi mérkőzésén is. A pontszerzésre ugyanis égetően nagy szüksége van a lila-fehéreknek, ha a hőn áhított felzárkózást komolyan gondolják. Mindenesetre a Szolnok két vállra fekte­tésével egy nagy lépést már tettek a fel­zárkózáshoz vezető úton. FEKETE LÁSZLÓ A kettős kiállítást követően kiala­kult parázs hangulatban a fehér mezes szolnokiak nem válogattak a szerelési módokban. Süveges sem volt irigylésre méltó helyzetben... Egy régi ismerősf- ezúttal vendégként - a tolnai sportszékházban. NSZK-ból érkezett, mesterségének címere a kau- csuklabda bűvölése. Látszik Bolvári Ildi­kón is, hogy mindenhol jó, de a legjobb otthon. S ebbe az otthon fogalomkörébe a rokonok, ismerősök, barátok alkotta fészek mellett az egykori villanytelepből kialakított sportszékház a maga minden­napi pingpongéletével is beletartozik.- Szerződésem lehetővé teszi, hogy gyakran hazalátogassak Duisburgból. Ugyanis a bajnoki mérkőzések után telje­sen szabadok vagyunk, mindenki úgy készül ahogy tud. Némileg szerencsés helyzetben vagyok, hiszen csapatomnak a Kaiserberg Duisburgnak van saját ter­me, ahová akkor megyek be, amikor aka­rok. Igaz, a parketta minősége hagy némi kívánnivalót maga mögött, nekem eléggé sérülésveszélyes - mondja Tolna megye első profi sportolója. Az, hogy profi, ennek a pingpong vilá­gában megmutatkozó sajátosággai ad­nák beszélgetésünk apropóját. Tele va­gyok kíváncsisággal, várom a kuriozitá­sokat, annak ellenére, hogy több mint egy egyszerű sematikus képem van a profivilágról.- Az az igazság, hogy nincsenek kurió­zumaim, tanulságaim, eseteim, amelyek példaértékűek lennének a profivilág far­kastörvényeire. Ez abból a tényből követ­kezik, hogy a női pingpong az NSZK-ban még nem igazán profi. Hiányoznak itt a nagy szponzorok, mecénások, így a klu­bok keveset áldoznak. A Bundesliga női csapatai közül a legtöbbnek nincs is sa­ját terme. Persze egészen más a helyzet a férfiaknál, ahol a profizmus a maga tel­jességében megmutatkozik. Néhány hét­tel ezelőtt ellátogattam egy férfimérkő­zésre, amit Duisburghoz közel játszottak. Már a meccs előtt is valami óriási felhaj­tás volt, ezer néző foglalt helyet a lelátón. Az egyik csapatnak volt egy nagy nevű légiósa a csehszlovák Orlowski szemé­lyében. Vagyis ami a lehetőségeket illeti ég és föld a különbség a férfi és női szakág között. Ennek illusztrálására már le sem merem írni, hogy például a Kaiserberg Duisburgnál még olyan beosztás sem létezik, hogy edző, nem beszélve a veze­tő edzőről, vagy mondjuk a magyar gya­korlatban nem ritka félfüggetlenített szakosztályvezetőről. Ezek után az olva­só amolyan komolytalan „gittegyletnek” nevezheti a klub asztalitenisz szakosztá­lyát, de azt hiszem ezen tény mögött felfedezhető a racionális, takarékos pro­fiszemlélet is.- Ha a klubnál csak asztalitenisz volna, akkor biztosan más lenne a helyzet. De van tollaslabda, aztán igen költséges műkorcsolya és még más egyéb is. Ami­kor a BEK csatározásai során játszot­tunk a Duisburggal Simon Ágit többen is láthatták. Már jóval a harmincon túl van, s a pingpongosoknál ő a közpoti figura, ha úgy tetszik az intéző, vagyis az összekötő kapocs a klubvezetés és közöttünk. Már kiutazásom előtt is nagyon jóban voltam vele, ez nagyban megkönnyítette helyze­temet, a beilleszkedést. Egyébként csa­pattársaimmal a meccsen kívül alig ta­lálkozom, ők tanulnak, vagy dolgoznak. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy a női pingponggal eléggé puritánul foglalkozó Kaiserbergnek, amelynél megnéznek minden márkát, hogy mire adnak ki, mi szüksége volt a magyar élmezőnybe tar­tozó tolnai Bolvári Ildikóra. Számomra - és Ildikó számára is eddig még - kissé furcsa, hogy második helyen végeztek és Bolvári megszerzése után sem indultak el az ETTU Kupában. Jó jó, azért hogy meccseket nyerjen az egyetlen fizetett profija. De mégis, ha nincs cél, miért éri ez meg a nyugatnémeteknek?- Két hónap alatt ez még előttem sem világosodott meg teljesen. Amikor ki­mentem, nem tagadom volt egy kis fel­hajtás, bekerültem az újságokba, jött a fotós, jött a riporter. Én ígéretemhez hí­ven hoztam a meccseket, mindössze két­szer veszítettem. - Megkaptam a gratulá­ciókat, no meg a járandóságot és kész. A jövőről nem volt szó. így aztán azt sem tu­dom, hogyha lejár majd az egyéves szer­ződésem, mi lesz ezután?- Másodikak voltak tavaly, veled bizo­nyára a bajnoki címre törnek.- Szerintem is szövögetnek ilyen ter­veket. Bár, az én véleményem szerint er­re nincs reális esély, mert a két rivális, a Donauwärt és a Nyugat-Berlin jobb. Va­lójában nem erős a Bundesliga mezőnye, de az előbb említett csapatok játékosai nem jobbak, de fel tudnak vonultatni még kínai légiósokat is.- Kínaiak a Bundesligában? Ez meglep.- A férfiaknál vannak, és a feleségek sem maradnak tétlenül, mondván ha már az NSZK-ban vannak, akkor beszállnak. S ebben a Bundesligában bőven megél­nek, sőt... Még ászoknak is számítanak, mint Bol­vári Ildikó, aki most nemcsak hogy megél a pingpongból, hanem az egy év leforgá­sa alatt kisebb egzisztenciát is teremthet. Nem beszélve arról, ha még tovább is maradhat. Az olvasó bizonyára keresgél a sorok között, mennyi a tolnai pingpon- gos fizetése, mennyi a meccspénz? No, de melyik külföldre szerződött profink mondja ezt el? Egyébként az ő fizetéséről még a Kaiserberg Duisburg játékosai sem tudnak. Ez a profivilágban így termé­szetes BÁLINT B. GYÖRGY Kosárlabda NB I. Kézilabda Évadzárás a megyei bajnokságban Két nyeretlen A hét végén a paksi és a dombóvári férficsapat a Felszabadulási Kupában érdekelt, míg a Szekszárdi Dózsa női együttese az NB I. harmadik fordulójában szombaton délután 16.30-kor a Bp. Spartacus csapatát látja vendégül. Két nyeretlen csapat találkozik a Zrínyi utcai csarnokban. A szegedi vereség után Vertetics István, a lila-fehérek vezető ed­zője mértéktartóan nyilatkozott a várható esélyekről.- Legutóbb Szegeden Dóczi bokája olyan súlyosan megsérült, hogyha a mű­tétet sikerül elkerülnie, akkor is huzamo­sabb időn át az ő hiányában kényszerü­lünk pályára lépni. Szegedi vereségünk az igen gyenge csapatteljesítménynek volt köszönhető, amit elsősorban az Lassan a végéhez közeledik az 1987. évi olimpiai ötpróba sportakció. Sajnos, megyénkben az idei próbák közel sem toboroztak annyi ötpróbázót, mint a ko­rábbi években meghirdetett akciók. An­nak ellenére sem, hogy a megyei rende­zők a központi díjazáson felül minden Tolna megyei 30 pontos próbázónak emblémás törülközőt adtak jutalmul. Ed­dig mindössze kilencen jelezték, hogy elérték a harminc pontot. Akik tehát már birtokosai ennek a pontszámnak, azok mihamarabb tudas­sák a KISZ Tolna Megyei Bizottságán Szekszárdon enervált, könnyen kiismerhető támadójá­ték eredményezett. Meggyőződéssel állí­tom: amit a Tisza-partján nyújtottunk, an­nál lényegesen többre képes csapatunk, hiszen azt más alkalmakkor ilyen össze­tételben is bizonyította már. A héten még nagyobb intenzitással készülünk, elszánt hangulatban várjuk a Bp. Spartacus gár­dáját. A fővárosiak jó játékosanyaggal rendelkeznek, eddig azonban hozzánk hasonlóan szerepeltek, ők is adósak még a jó játékkal. A válogatott Bakait a lepattanók megszerzésében, Lámalát ésTalánt pedig a távoli dobásokban kel­lene semlegesíteni. Bízom benne, hogy megismételjük a Tungsram SC elleni jó játékot és pályaválasztóként, lelkes kö­zönségünk előtt nem vallunk szégyent. (11 -167) vagy a Tolna Megyei Tanács V. B. ifjúsági és sportosztályán (12-918). Ebben az évben még a következő idő­pontokban és helyszíneken lehet gyara­pítani a pontokat: október 24-én futás­próba Pakson 9 órakor az ASE-sportte- lepen, Tamásiban 10 órakor a városi sporttelepen. Október 31-én gyalogtúra Bonyhádon 8 órakor, november 7-én fu­táspróba Szekszárdon a megyei tanács elől 11 órakor. November 14-én gyalog­túra Pakson 8 órakor az ASE sporttele­pén, november 22-én kerékpáros és fu­táspróba Bonyhádon. Honvéd-bravúr az UEFA Kupában Szerdán délután a portugáliai Chaves- ben lépett pályára az UEFA Kupa máso­dik fordulójának első mérkőzésén a Bp. Honvéd együttese. A kispestiek nem várt bravúrral fejezték be idegenbeli szerep­lésüket, egygólos előnyt szereztek a no­vember 4-i visszavágóra.- Bp. Honvéd-Deportivo Chaves 2-1 (0-0). Chaves, 10 ezer néző. V.: Aschen- macher (nyugatnémet). A Bp. Honvéd az első félidőben taktikusan fékezte a por­tugálok rohamait. Szünet után a piros-fe­hérek kitámadtak, ezt siker koronázta. Gólszerzők: Kovács K. (73. perc), Fodor (81. perc), illetve Cesar (87. percben). Atlétika Szekszárdi sikerek A jugoszláviai Titov Vrbas város felsza­badulásának évfordulója alkalmából rendezett hagyományos utcai futóverse­nyen a Szekszárdi Atlétikai Club sporto­lói is részt vettek. Az ünnepi díszbe öltö­zött városközpontban sok érdeklődő szurkolt a távok lefutására vállalkozók­nak. A fel-felcsattanó taps négy alkalom­mal köszöntött szekszárdi győztest. Jobb helyezések: Nők, 800 m: 1. Bara­nyai Gabriella, 2. Takács Viktória, 3. Lóki Adrienne. 1200 m: 1. Gergelyffy Lea, 2. Cser Katalin. 1500 m: 7. Bíró Katalin. Férfiak: 1000 m: 1. Berki László, 3. Békefi András. 1500 m: 1. Hilbert József. 3000 m: 4. Kófiás László. Befejeződött a megyei kézilabda-baj­nokság 1987. évi küzdelemsorozata. A női csapatok mezőnyében a tavalyi aranyérmes sárbogárdi Videoton ismé­telt, Sárközi László edző lányai ezúttal is megérdemelten szerezték meg a bajnoki címet. A Szekszárdi Spartacus egy-egy győzelemmel és vereséggel zárta az év­adot. A bajnoki hajrára alaposan feljavult Tamási MEDOSZ-tól pályaválasztóként vereséget szenvedtek a szövetkezetiek, de Dombóváron nyerni tudtak. A bajnok Sárbogárd mögött négypontos hátrány­nyal a dobogó második fokán végeztek. A bronzérem a dalmandi csapat birtoká­ba került. A férficsapatok rájátszásán a listave­zető Iregszemcse mindhárom találkozó­ját megnyerte, így az idén újoncként szerepelt iregiek egyedülálló bravúrt mondhatnak magukénak: 100 százalé­kos teljesítménnyel harcolták ki az aranyérmet. Nagy megméretésre készül­nek, novemberben az NB ll-be jutásért rendezendő osztályozón szerepelnek. A Tolnatej csapata kis híján elbúcsúzott az ezüstéremtől, hiszen két vereséget szen­vedett a rájátszásban. A Fadd már „ug­rásra” készült, ám a tejipariak a Szedres ellen kasszírozott két pontjukkal meg­őrizték második helyüket. Eredmények: Nők: Tamási-Dalmand 21-16, ifi: 22-22, Szekszárd-Tamási Il­lő, ifi: 18-8, Kocsola-Sárbogárd 21-43, ifi: 11-37, Dombóvár-Szekszárd 13-23, ifi: 6-15, Dalmand-Dunaföldvár 20-13, ifi: Dalmand-Szedres 10-18, Dunaföld- vár-Zomba 25-28, Gyönk-Tengelic 7- 16, ifi: 2-14. Ifjúságiak: Simontornya— Tolna 14-15, Dombóvár-Tolna 8-6, Zom- ba-Szedres 14-7. Férfiak: Tolnatej— Fadd 14-19, Szedres-lregszemcse 13- 21, Iregszemcse-Tolnatej 19-13, Fadd— Szedres 17-14, Iregszemcse-Fadd 20- 11, Tolnatej-Szedres 20-14. A bajnokság végeredménye Felnőttek Nők 1. Sárbogárd 20 18 1 1 574-360 37 2. Szekszárd 20 16 1 3 390-293 33 3. Dalmand 20 14­6 412-297 28 4. Tamási 20 13­7 415-343 26 5. Tengelic 20 11 2 7 364-341 24 6. Dunaföldvár 20 9 1 10 366-391 19 7. Simontornya 20 8 1 11 305-343 17 8. Zomba 20 8 1 11 418-425 17 9. Dombóvár 20 6 1 13 259-367 13 10. Kocsola 20 3­17 278-472 6 11. Gyönk 20­20 206-355 Férfiak 1. Iregszemcse 17 17­­455-322 34 2. Tolnatej 17 12 1 4 397-355 25 3. Fadd 17 11 1 5 396-345 23 4. Szedres 17 7­10 343-357 14 5. Dombóvár 14 3 2 9 259-312 8 6. Aparhant 14 3 1 10 298-352 7 7. Gyönk 14 3 1 10 285-359 7 8. Simontornya 14 3­11 204-235 6 Ifjúságiak 1. Szekszárd Nők 22 21 1 419-208 43 2. Sárbogárd 22 20­2 473-223 40 3. Tamási 22 13 1 8 374-298 27 4. Dombóvár 22 12­10 238-229 24 5. Szedres 22 11 2 9 234-282 24 6. Zomba 22 11­11 339-306 22 7. Dalmand 22 10 1 11 293-330 21 8. Tengelic 22 7 3 12 244-302 17 9. Simontornya 22 8­14 217-325 16 10. Tolna 22 6 1 15 230-312 13 11. Gyönk 22 5 1 16 160-237 11 12. Kocsola 22 3­19 233-402 6 1. Dunaföldvár Férfiak 14 13 ­1 393-242 26 2. Dombóvár 14 11 1 2 303-237 23 3. Iregszemcse 14 11­3 277-202 22 4. Szedres 14 8­6 315-308 16 5. Fadd 14 6­8 268-311 12 6. Gyönk 14 3­11 223-268 6 7. Hőgyész 14 2­12 238-412 4 8. Simontornya 14 1 1 12 142-179 3 Megjegyzés: Az azonos pontszámúak közötti sorrendet az egymás elleni ered­mények döntötték el. Olimpiai ötpróba A harmincpontosok külön díjazása Újra itthon de a kötélen lógó melegítő a közelmúlt történéseiről mindent elárul

Next

/
Thumbnails
Contents