Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-19 / 246. szám

1987. október 19. sr Bonyhád A városfejlesztési kötvényről Amint arról olvasóink a múlt pénteki számunkban megjelent hirdetésből is ér­tesülhettek, a Budapest Bank Rt. bony­hádi városfejlesztési kötvényt bocsátott ki. Hogy erre miért volt szükség, arról dr. Schuler Zoltántól, Bonyhád tanácsel­nök-helyettesétől érdeklődtünk.- Talán azzal kezdeném, hogy röviden elmondom, hogyan, miből is gazdálkodik a tanács, hiszen az állampolgárok nagy része - lévén nem szakember - ezt nem tudja. Az első legfontosabb dolog, hogy a feladatainkat a bevételeinkből kell fedez­nünk, kiadásunkat pedig ennek arányá­ban tervezhetjük. Bevételeink durván 38 százalékát a vállalatok városi és községi hozzájárulása, béradója és a lakossági adók teszik ki. Újabb 40 százalékot a központi pénzalapból származó állami támogatás jelent, a további 20-22 száza­lékot az úgynevezett érdekeltségi bevé­telek, például a teho, a gazdálkodó egy­ségektől különböző célokra - ilyen a te­lefonhálózat - átvett pénz, a lakosság ön­kéntes félajánlásai, valamint a tanács gazdálkodási köréből származó össze­gek jelentik. Kiadásaink 80 százalékát el­viszi intézményeink, az óvodák, iskolák működtetése, s a maradék 20 százalék fordítható fejlesztésre. Sajnos az elmúlt évek ismert gazdasági helyzetében be­vételeink jóval a tervezett alatt maradtak, az 1986-ban megkezdett beruházások költségeit sem tudtuk maradéktalanul ki­fizetni, az idei fejlesztési pénzből kellett őket finanszírozni. Ez a kedvezőtlen ten­dencia idén folytatódott, most szeptem­berig a tervezett éves bevétel időarányos 75 százaléka helyett csak 54 százalék folyt be, ami 20 millió forint költségvetési hiányt jelent. Márpedig így vagy lemondunk a kitű­zött céljainkról, ami a lakosság körében okkal ellenérzést váltana ki, vagy újabb forrásból kell pénzt szereznünk. Jelen esetben ez a kötvény.- Az ország más városaiban október 17-től, itt a bonyhádi tanácsnál október 19-20-21-én árusítják, később pedig a Völgységi Takarékszövetkezetben lesz kapható. Mekkora összeget várnak tőle?- Harmincmillió forint értékben bo­csátja ki a bank, az előzetes számítá­saink szerint ennyi a megkezdett beru­házásaink befejezéséhez, valamint a hi­tel- és kamatterheink törlesztésére ele­gendő lesz.- Mi történik akkor, ha nem talál gaz­dára minden kötvény?- A bank garanciát vállalt arra, hogy ha decemberig nem tudja eladni az össze­sét, ami megmarad, azt bizonyos jutalék ellenében felvásárolja ö maga.- Egy-egy kötvény 10 ezer forintot ér, 11,5 százalékos alternativ kamatozású és 6 év lejáratú. Velem együtt bizonyára többen nem tudják pontosan, mit takar ez utóbbi két jellemző.- A 6 éves futamidő azt jelenti, hogy a tulajdonosok az első három évben kötvé­nyük (kötvényeik) kamatait vehetik fel a banktól, utána pedig magát az alaptőkét kaphatják vissza. Azért alternatív - tehát választásos - kamatozású, mert felvehe­tő minden évben külön-külön a tőke ka­mata, de kérhető a hatodik évvégén egy­szerre is. Ez esetben kamatos kamatot fi­zet a bank, tehát a befektetett pénzének körülbelül a dupláját kapja vissza a tulaj­donos.- Köztudott, hogy jövőre a különböző értékpapírok kamatai a személyi jövede­lemadó alapját képezik majd. Érinti ez a bonyhádi kötvényt?- Mivel még december 31-ig forga­lomba kerül, így adó- és illetékmentes lesz. Ezenkívül fontos tudni róla, hogy magánszemélyre átruházható, sőt maga a bank is visszavásárolja, ha a tulajdonos meg akar válni tőle.- Konkrétan mire kívánja fordítani a ta­nács a befolyó pénzt?- Elsődlegesen a közműhálózat fej­lesztésére, a már megalakult szennyvíz­csatorna-társulatok támogatására, a kórházi mosoda és az I. Számú Általános Iskola nyolc új tantermének kialakításá­hoz, magánerős lakásépítések terület- előkészítéséhez.- Végezetül tisztázzunk még egy dol­got: a kötvény nem részvény, tehát tulaj­donosának nincs beleszólása abba, hogy a pénzt mire költik.- Ez így van, de a bonyhádiak termé­szetesen figyelemmel tudják kísérni a vá­rosban folyó munkákat, és tanácstagi beszámolókon, tanácsüléseken elmond­hatják a véleményüket. Erre mindig szá­mítunk is, hogy együtt gondolkodhas­sunk, s a közös ügyekben közös akarat­tal határozhassunk. -eser­sebb poszton lévőnek és a minisz­ternek is - meg kell tanulnia, hogy nemcsak neki lehet igaza. A kritika, a jogos bírálat nem fojtható el, csak ideig-óráig. De, aki mégis vesz bá­torságot a kritikát őszintén kimondó ember meghurcolására, az soha többet ne tehesse meg azt... Van miről beszélnünk tehát. Nemcsak az adókérdés fontos. Elismerve azért azt is, hogy mind­annyiunkat ez érinti először. És azt is el kell fogadnunk, hogy az egyén el­sősorban a saját dolgaival van elfog­lalva, számára ez a legfontosabb, de meg kell értenünk, hogy csak akkor lehetséges egyéni boldogulás, ha a gazdasági kibontakozás együtt ha­lad a társadalom fejlődésével. Ha a külpiacon versenyképesek leszünk, ha a hazai piacra nem bóvlit, vagy gyenge minőségi árut adunk... ha a termelés korszerűsítését megvaló­sítjuk, ha a feleslegesen kidobott fo­rintokat megspóroljuk, ha gazdálko­dunk a munkaerővel... Pontosan megfogalmazta felada­tainkat az MSZMP Központi Bizottsá­ga július 2-án. „A gazdasági kibonta­kozáshoz eredményesebb termelő- munkára, a teljesítmények és a jöve­delmek jobb összehangolására, a teljesítményen alapuló differenciá­lásra, igazságos közteherviselésre és hatásos szociálpolitikára van szükség. Az előrehaladás egész tár­sadalmunktól áldozatvállalást, fe­gyelmezett munkát, a vezetéstől kö­vetkezetességet és határozottságot ■dván. Szükség van a közérdek elő- :érbe állítására, a közszellem javítá­sára.” A fenti idézet szinte mindannyiunk feladatát megszabja. Nem azt mond­ja a pát- és a kormányprogram, hogy többet kell dolgoznunk, hanem azt, hogy jobban és hatékonyabban! Eh­hez szervezett üzemekre, és szerve­zett társadalomra van szükség. Nem azt várja el a vezetőtől, hogy éjt nap­pallá téve dolgozzon, hanem azt, hogy hatékonyan irányítson. Nem a munkaidőt kell növelni, hanem a munkával töltött hasznos időt. Van miről szót váltani. Véleményük is van az emberek­nek, figyelni kell rájuk. Elfogadva azt, hogy aki ma közfunkciót vállal, az szolgálatot vállal. Azt kell tudomásul venni mindany- nyiunknak, hogy a társadalom tagjai elviselik a nagyobb terhet. Az adófi­zetést, az életszínvonal csökkenését is. Ebben a helyzetben nem lehetnek kiszolgáltatottak az állampolgárok egyetlen hivatalban sem. De nem en­gedheti meg magának egyetlen vál­lalat sem, és az ellátásért felelős ap­parátus sem, hogy nagyobb ünne­pek előtt kenyérhiány legyen, vagy éppen hiánycikké váljék a téli tüze­lő... Elviseli az állampolgár a na­gyobb terhet, de felháborodik, ha be­csapják két forinttal és ha nem fel­nőttként kezelik. Kibontakozás, megújulás, nyíltság és nyilvánosság. Szép, tetszetős szavak. Nem szabad, hogy csak sza­vak maradjanak. A mindennapi való­ságunkhoz kapcsolódó cselekvés kifejezésévé kell válniuk. Mert más lehetőségünk nincs. Képújság 3 Levegőt! A szekszárdi fúvószenekar próbáján Újjáéledés és létfeltételek A rézfúvós hangszerek eredete, úgy mondják, visszanyúlik a történelem előtti időkbe, amikor felfedezték, hogy a cső eltorzítja, illetve felerősíti a hangot. Tehát évezredekkel ezelőtt csövekbe kiáltoz­tak, hogy üzeneteket, jeleket közvetítse­nek. Ülünk (dehogy ülünk, támaszkodunk) a szekszárdi Német Nemzetiségi Baráti Kör fúvószenekarának próbáján, hallgat­juk a zenét, a jellegzetesen éles, de telt hangzást, nézzük a fenséges hangszere­ket. Az jut eszembe, hogy nincs is szük­ségem semmiféle csőre, vagy bambusz­nádra, az „utódok” segélykérő hangja igazán megfelelő. Hát tessék fújni! Erő­sebben. De hiába minden, hiába fújják két esz­tendő óta rendszeresen a próbákon és a fellépéseken a kürtöt, a trombitát, a har­sonát, a tubát, a fuvolát... A hangerővel nem lehet baj, talán inkább az irányzók­kal! * Tehát nem ülünk a próbán, hanem egy asztalkának támaszkodunk, kollégám pedig igyekszik felvételeket készíteni. S hogy sok gondja van, egyáltalán nem a gyakorlatlansága az ok, hiszen sok éve társa a fényképezőgép. Egyszerűen nincs hely, nincs távoli hely, csak közeli. Szóval asztalkának támaszkodunk szék hiányában, de ez nem panasz, mármint részünkről. Inkább a tény miatt említen­dő. Ugyanis az együttes a városban se­hol nem kapott próbatermet - leginkább a létszámuk és a hangerő miatt. Persze, mindezek csak a kifogás tájai. Úgyhogy, két esztendeje, újjáalakulásuk óta az 1- es Számú Általános Iskola - ők ezért minden elismerést megérdemelnek - fo­gadta be a lelkes és tehetséges csapatot egyik osztálytermébe.- Egy-kettő-három... Umtatta, umtat- ta... - mondja és kezdésre int Véghelyi Miklós karnagy, egyben művészeti veze­tő, majd néhány taktus után álljt vezényel, hogy újból kezdjenek. Ez az újbóli kezdés egészen jó, ezt látni a karnagy és az együttes tagjai arcán. Persze, hallani is lehetne, de aki ilyen ze­nét még nem hallott osztályteremben, annak „megzavarodik’’ a hallása. De ez még a kevesebb. Egyszerűen nincs leve­gő. Hiszen ablakot nyitni nem szabad. Ajtót sem. De most legalább nincs hőség. Nyáron volt sok gond a „zene bent tartá­sa miatt”. Sokan rosszul lettek. S ha leve­gőt akartak, szünetet kellett elrendelni. Most is az van néhány percig. Az em­berek kifújják magukat, hogy újult erővel folytathassák a rezek fújását. A néhány percben beszélgetünk. Persze, senki nem tart „panasznapot”, inkább ténysze­rűek az emberek. A kérdésekre röviden, kommentár nélkül válaszolnak.- Miért kézzel írott kottákból játsza­nak?- Mert nincs pénz nyomtatottra. Kar­nagyunk a hangszerelőnk és a kottamá­solónk.- A zenekar tagjai kizárólag amatörök - kezdődik egy másik válasz. - Általános és középiskolások, nyugdíjasok és a leg­különbözőbb pályákon dolgozók.- Mikor alakultak?- Először 1959-ben, akkor is Véghelyi Miklós vezetésével. Itt majdnem minden­ki az ő neveltje. Keménysége és ember­sége miatt kötődünk hozzá - nagyon. De 1980-ban megszűnt a zenekar. Lénye­Kamarás Miklós a próbán gében helyprobléma miatt, ami úgy lát­szik, kísér ós kísért bennünket.- Hol és mennyiért lépnek fel?- Hogyhogy mennyiért? Társadalmi munkában, és ott, ahova hívnak bennün­ket. Adunk zenés ébresztőt, térzenét...- Nem értünk sok mindent... Például azt, hogy az ügy miért csak nekünk fon­tos? Na, nem nagy dolgokról van ám szó... Hanem például arról, hogy miért az újságból, vagy az utcai plakátokról kell megtudnunk olykor, hogy szerepelnünk kell. De legalább kell!- Ki fizeti a bejárók útiköltségét?- Ki? Hát ők maguk. A szünet vége. Mindenki fölkészül a következő számra, s ezzel együtt készül­nek Ausztriába, az újbóli szakmai meg­méretésre. Játékuk alapján nyugodtan mondható, hogy valóban itt az ideje. A si­ker biztos reményében kívánhatunk jó utat az október 24-én három napra kül­földre, a bornapokra utazó csapatnak, melynek tagjai összesen több, mint 800 esztendeje művelői a fúvószenének. Most pedig a telefonhoz és a szavak­hoz folyamodok, ezek jelképezik most a bambuszcsövet. A vonal egyik végén a Párhuzamban segélykiáltás, a másikon... de hallgas­suk: Dránovits István, a Deutsche Bühne művészeti vezetője:- A zenekar a művelődési központ fenntartásában működik, mint a Német Nemzetiségi Baráti Kör fúvószenekara. Mi szakmailag menedzseljük az együt­test. Öröm, hogy két esztendő után azon a szinten vannak, hogy vállalkozhatnak a szakmai megmérettetésre. Sajnos, itt próbálniuk nem lehet. Részben a zaj miatt, részben pedig azért, mert nincs hely a hangszerek raktározására. Ódor Istvánná, az SZMT gazdasági osztályvezetője:- Nem tudok róla, hogy hozzánk már fordultak a kéréssel... De itt nem lehet próbálni. Ez munkahely, itt dolgoznak. Este? Gyakran vannak akkor is értekez­letek a nagyteremben. Talán a Babits Mi­hály művelődési központban, vagy a Munkásotthonban kellene próbálkozni. Kovács János, a városi tanács elnöke:- Véleményem szerint sem iskolában kellene próbálniuk. Nem hiszen, hogy senki ne fogadná őket. Ha végképp nem megy a dolog, beszéljünk róla még egy­szer. Az amatőrmozgalommal kapcsolat­ban azért elmondom a véleményemet. A következő esztendőkben más világ lesz. Az amatőr futballisták majd saját pénzü­kön rúgják a labdát, s ez vonatkozik a sakkozókra, a zenészekre... E téren is kellenek a szorítások, s kár, hogy ez nem jutott előbb eszünkbe, hiszen sok pénzt lehet megtakarítani a különféle kedvtelé­sekre fordított összegek csökkentésével. A fúvószenekarnak elismerés és kö­szönet jár eddigi produkcióiért, s való­ban tarthatatlan a próbahelyiség hiánya. Persze, alig hiszem, hogy nincs megol­dás... Amennyiben nem jutnak egyről a kettőre, kérem, jelentkezzenek ismét. Deli Erzsébet, a Munkásotthon nép­művelője:- A mi házunkban három együttes, a Derby, a Holló és a Spirál gyakorol rendszeresen. Mivel az épületünk két la­kóház között van, kénytelenek voltunk az ott élők kérésére a jazz-klubot is meg­szüntetni. További esti próbalehetőséget nem biztosíthatunk... Ezután egy-két vállalatnál érdek­lődtünk, s tegyük hozzá, sehol nem voltak ellenségesek, inkább megértették a gondot. De megoldás nem születhetett, mivel az étterem az esti órákban vagy foglalt, vagy nem alkalmas zenekari pró­bára. Nagy Csaba, a Dózsa Sportegyesület gazdasági vezetője:- A cselgáncstermet szívesen rendel­kezésre bocsátanánk, s megszereznénk az esti használathoz szükséges enge­délyt. Raktárhelyiséget is találnánk, ab­ban biztos vagyok. A hozzáállás figyelemre méltó, viszont a terem valóban nem alkalmas a ze­nélésre. így ismét Kovács János tele­fonszámát tárcsáztuk. Megígérte, hogy egy-két nap múltán jelentkezik. így is volt:- Rövid időn belül „költözhet" a zene­kar. A szolgáltatóipari szövetkezet közel száz négyzetméteres klubjában tarthat­ják a próbákat. Nagyon jó a hely, a közel­ben lakóház nincs. Tehát jó munkát kívá­nunk nekik! HAZAFI JÓZSEF V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: SÖRÖS MIHÁLY Sok jó ember kis helyen is elfér...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents