Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-02 / 232. szám

1987. Oktober 2. 4 Képújság „VISSZAKÖRZETESÍTÉS” Újra Nakon járnak iskolába a naki gyerekek Miért nem beretvál a borbély? A frissen mázolt ablakkeretben csillog az üveg. Alig vehető észre kintről, ha ki­néz valaki. A halovány kontúrból úgy tű­nik, egy kicsi lány göndör fürtjei rajzolód­nak ki. Kiszállunk a kocsiból. A kiskapu nyílásával egyszerre megjelennek a gye­rekek a lépcsőn. „A legjobb a nagyszünetben”- Mondtam, hogy ide jönnek - szól egyikük büszkén, s várakozással néznek ránk. Kösszönünk, köszönnek. Szépen, hangosan „kólóm, csókolom”, illetve el­húzva: „jónapot kívánok...” s kérdést nem várva - látogatót viszont bármikor - már­is mondják a számukra fontos dolgokat. (Mielőtt ezekből nyújtanánk át egy csokorravalót, soroljuk a tényeket.) Annak idején, a hetvenes évek elején a kistelepülések általános iskoláit bekör- zetesítették a közeli nagyobb községek­be - ahogyan országszerte, úgy Tolna megyében is. A hajdani iskolákat jósze­rével nem használták semmire, ette őket az enyészet. Úgyhogy mára, amikor itt-ott megkezdődött a visszakörzetesítés, az épületek közül több életveszélyessé vált. S a még felújíthatóak? Vagy jut rájuk forint, vagy nem. Leginkább nem. A naki iskolánál igen a válasz, de a pénzt, közel egymillió egyszázezer forintot a helyi Dózsa Termelőszövetkezet adott, amit a megyei tanács támogatásával egészítet­tek ki. így szeptembertől az első és má­sodik osztályosok ismét „otthon” járhat­nak iskolába. Ezek után következzék - a már ígért - kicsik csokra, ami az iskola lépécsőjén - állva és ülve - gyűlhetett össze, még mi­előtt egyetlen felnőttel szót válthattunk volna. így nyilván fölrúgtuk a sehol élő nem irt riportfelvétel forgatókönyvét, de a vendégnek örülő beszédes gyerekek „követelték" így.- Nekem nem kell olyan korán kelni, mint a tesómnak - büszkélkedik kényel­mével Darabos Péter, s kiderül, hogy a „tesó” negyedikes, s a többi „nagy gye­rekkel” ő is Szakosra utazik naponta. A szintén első osztályos Mártek Izabel­la komolyan tájékoztat, hogy a „betűk nem irka-firkák”, s a Három kismalacot olvassa - egyedül. Mindennek ellenére heves bólogatások közepette ért egyet Horváth Beátával, aki szintén szeret isko­lába járni, de leszögezi:- Azért a legjobb a nagyszünetben! A gyerekektől tudjuk meg azt is, hogy az első két osztály tanul itt helyben, Németh Norbert „osztálylétszámot is tud mondani: az elsősök tizenhármán, a má­sodikosok hatan vannak. Szó esik ám mindenről, s éppen itt az ideje, hogy apró beszélgetőpartnerein­ket mi is tájékoztassuk, hogy miért utaz­tunk Nakra, bár erre „szünetet” lelni nem volt éppen könnyű. Alig mondjuk, Orsós Jóska „vezényletével" belép a „kórus”:- Hurrá! írnak rólunk az újságban!” - mire Kalós Anti megkérdi:- Most mi lesz velem?- Miért?- Mert engem nem írtak föl... Akkor ho­gyan tudnak rólam is írni? - s Rácszabó Viktória is ragaszkodik a „fölíráshoz”. „Nem kell hajnalban kelniök” A gyerekek is elmondták, hogy szüleik mennyire örülnek a helybéli iskolának, s ezt egy anyuka így foglalta össze:- Majd a szívünk szakadt meg, amikor a legnagyobb télben is hajnalban keltet­tük a gyerekeket. Még szinte sötét volt, amikor a „kis puttonyosok” már az utcán voltak, s várták, hogy bezsúfolódjanak a buszba.- Itt dolgozom a téeszben - mondja egyik apuka. - Én sem utazom, a gyerek sem... - aztán kifejti, hogy az iskola körüli munkát szívesen elvégzik. Hívni sem kell őket. Mennek maguktól is.- ...és képzelje! Az elnök bácsi is meg­látogatott már minket - újságolja egyik fiú, majd büszkén teszi hozzá: - Egy jó fo­cit hozott ajándékba - és csettint.- Hát mit vittem volna? - kérdez vissza Czink Béla tsz-elnök, majd a „visszakör- zetesítésről” így beszél:- Úgy drukkolok ennek az iskolának, mint a saját üzemünknek. És a termelő- szövetkezet bármilyen vonatkozásban partnere az intézménynek... Ami szá­momra sokat jelent? Hogy nálunk nem „gyerekgyár” van, hanem családias a hangulat. A szülök és az iskola között olyan a kapcsolat, mint tizenöt évvel ez­A kedves nagyszünetben előtt volt. Ezt is vissza kellett menteni. Gondolja csak meg, hogy a szülők na­ponta beszélhetnek a pedagógusokkal. Percre pontosan tudják, hogy mi történt a csemetéjükkel.- A Petőfi utcában és a még messzebb lakókat a tsz autóbusza hozza és viszi itt helyben.- A mi gyerekeinkről van szó! - mind­össze ennyi az elnök válasza. Faggatá­sunkra elmondja még, hogy a buszmeg­állót áthelyezték szeptember elsejével az iskola elé, hogy ne ázzanak, fázzanak a gyerekek. Önálló kicsinyek Vége a nagyszünetnek, ami tényleg igen kellemes volt. A gyerekek bemen­nek az osztályterembe, az elsősök az egyik, a másodikosok a másik padsor­ban ülnek le, szépen, csöndesen. Moha­ros Imrénének, az osztályfőnöknek nem kell figyelemeztetnie senkit, hogy mit ké­szítsen elő a tanórára. A gyerekek teszik a dolgukat.- Nem akarok vitát csiholni, csupán tényként szögezem le, hogy nálunk az el­sősök sokkal önállóbbak, mint az osztott iskolában. Amíg a másodikosokkal fog­lalkozom, szépen és precízen dolgoznak - mondja a tanárnő, aki egészen idáig felső tagozatban tanított - földrajz-rajz szakos, bár az „alsóról is van képesíté­sem”. - Helyben lakunk, s ezért kértek föl, s ragaszkodtak hozzánk. Azért a töb­bes szám, mert a férjem a párom az isko­lában is. Ö a napközis, noha ő középis­kolai tanár... Nagyon jól érezzük magun­kat. Jobban, mint amennyire féltünk a fel­adattól! Miközben a változásokról beszélge­tünk, megnézhetjük a volt kultúrházból kialakított iskolát, ami a 7-800 lakosú te­lepülés esetében igen nagyon korszerű.- A szülők rengeteget segítenek - mondja Moharos Imre. - Behordták a szenet, rendezték az udvart, jönnek kerí­tést festeni... - mondja, majd a tálaló- konyhába érve felesége folytatja: - A téesztől is sok segítséget kapunk. A gáz­tűzhelyet és a hűtőszekrényt is ők vásá­rolták.- Olyan jó itthon tudni a kicsiket.. Volt, hogy télen este hétkor értek haza... aztán mosolygós témaváltás: - Szüleiket is mi tanítottuk, itt Nakon. Hogy ez is milyen összekötő kapocs...? Tevez Tibor, a tsz főkönyvelője:- Szövetkezetünk az érdekeltségi alapjából adott az iskola felújítására pénzt. De a kapcsolat ezzel nem merült ki. Magunkénak érezzük az iskolát, s bí­zunk abban, hogy a falu lakosságmeg­tartó erejét növeli... Nőbizottságunk pe­dig a továbbiakban patronálja az iskolát, ami bizonyosan meghitt kapcsolat lesz. „Akkoriban nem kérdezték a véleményünket” A szakcsi közös tanács elnökével, Bö- dő Lajossal beszélgetve csöppet sem döbbentünk meg, amikor úgy fogalma­zott, hogy „a bekörzetesítésről kellett vol­na írni... annak hangulatáról, az emberek hozzáállásáról. Akkor nem kérdezték a véleményün­ket... végre kellett hajtani az utasítást.” Aztán megtudtuk, hogy Nakon a régi iskolát elcserélték akkoriban a megyei tanács elnökének utasítására, és szolgá­lati lakásokat alakítottak ki benne. Per­sze, így legalább nem ment tönkre több társához hasonlóan az épület. Kiderült az is, hogy az iskola fenntartó­ja a tanács és a szakcsi anyaiskola, ami egyben azt is jelenti, hogy két iskolát kell fűteniök, világítaniok, s egyáltalán fenn- tartaniok. Viszont majdnem húsz kisgyereknek nem kell utaznia naponta. Jövőre e szám még több lesz, mert akkor már a harmadik osztályosok is helyben járnak - nem helyben járva - iskolába. V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: SÖRÖS MIHÁLY Munka nélkül Szokásomhoz hí­ven, leültem meste­rem székébe, bele­néztem a tükörbe, s kérdésére válaszolva mondtam: „Ernő, egy beretvá- lást és fazonigazítást kérek.” A jó hírű borbély széttárta a karjait. „Hajat vághatok, de beretválkozni sajnos otthon kell a tisztelt vendégnek.” A „T.” vendég pedig jó, hogy ült. Hogyan, s miért nem fogja a mester a pamacsot, a szappant, a kést? Az a helyzet, mondja a mester, hogy egészségügyi miniszteri rendelet szól így, az AIDS miatt. Csak a Virusept és Sporicid használata engedélyezett. Leszoktunk már - már aki - arról, hogy fejünket legalább egyszer havonta meg­mutatjuk a borbélynak. Nyírjon, mosson, csináljon új fejet. Ez a havi szokás azzal is együtt jár, hogy az ember az egész havi pofaköszörülést - villanyborotválkozást - kisimíttatja a fodrászati üzletben. Most a párbeszéddel folytatom.- A régi vendégek?- Sajnos, csak hajvágást tudok adni. Itt a miniszteri rendelet, körlevélben küldte el a helyi utasítást ezzel kapcsolatban Hencsik József műszaki vezetőnk.- És hogyan lesz a jövőben?- Semmit sem tudunk. Ugyanis a kör­levélben olyan szigorítások vannak, hogy azt képtelenség betartani. Úgy tudom nincs is olyan fertőtlenítő szer, amelyikről bizton állíthatnánk, hogy megöli a vírust. A pamacsot, a timsót, a fésűt, a beretvát, az ollót, mindent fertőtleníteni kellene. Például kiírták többek között, hogy Liso- formot használjunk. De ezt a szert sehol nem lehet kapni. Másnap a Szekszárd központjában lé­vő fodrászüzletbe tértem be, vajon a töb­bi mesternek mi a véleménye. Beretvá­lást kértem. Három mesterasszony is elém állt, sajnálkoztak. Nem vállalhatják a munkát. Megmutatták a körlevelet. Vilá­gos, ami tiltva vagyon, az tiltva vagyon.- És a maguk keresete miként alakul? A fiatal segéd széttárja a karjait. Nem tudnak a jövőről semmit. Viszont azt igen, hogy egy jóravaló olló 900-1200 forintba kerül. Ha az ehhez hasonló szerszámo­kat különleges fertőtlenítőbe raknák, a hatodik alkalommal el lehetne dobni.- Nem tudjuk mi lesz a jövőnk, más ál­lást kell keresnünk, vagy enyhítenek az intézkedésen - mondják többen is, akika székeken ücsörögnek - munka nélkül. Fertőtleníteni kell a szivacsot, pamacsot, szappanozó szivacsot és mindenféle vérzéselállító. Végül. A rendeletet be kell tartani. Az várható, hogy több lesz a' szakállas em­ber. A hajunkat ezentúl is otthon nyirbál­juk papírvágó ollóval. Híres a fodrászat­ban az AIDS-töl való félelem, jogos-e, nem tudom. Azt igen, hogy az üzletekben csökkent a forgalom. Jelentősen csök­kent. Olyannyira, hogy a női fodrászok lassan-lassan elfoglalják a férfirészle­get... S amint láttam a nők eme honfogla­lását, arra gondoltam, hogy a női fejet is meg lehet sérteni, óvatlan mozdulattal. Az ember fejbőre nem márvány, van rajta pörsenés, bibir- csók stb. Ha felsérti a bőrt a szerszám, óha­tatlanul előfordulhat fertőzés? Azt mondják a fod­rászok, hogy a hét vé­gén Budapesten lesz országos tanácsko­zás. Ott talán majd vég­legesen döntenek ar­ról, hogy a borbély beretválhat-e? PÁLKOVÁCS JENŐ Munka nélkül II. Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Mi kell a boldogsághoz? Már a húszéves fiatalt intik a tapasztalt felnőttek: „ vigyázz, öregségedre magadra ne maradj!”. A magánytól való félelem végigkíséri az ember életét. A csecsemő az életét félti, amikor nem tud elválni az anyjától, szüleitől. A kisgyermek, a biztonsá­gát. A serdülő a jövőtől fél, ezért ragaszkodik ebben az életkorban szinte válogatás nélkül bárkihez, csak ne legyen egyedül, csak ne kelljen egyedül döntenie, felelős­séget vállalnia saját döntéseiért. Felnőttkorban naponta kell, kellene olyan döntése­ket hozni, amelyek befolyásolják az ember életét. „ Tudom egyedül vállalni, nem tu­dom?” Sajnálatos, hogy a felnőtt nem fogalmazza meg olyan tisztán a félelmeit, mint a gyerek. A felnőtt hivatkozik a társadalmi elvárásokra: a családalapításra, a gyerekekre, a társadalmilag hasznos munkára, legyen az mégoly ellenkező is a vá­gyaival... És ritkán veszi észre, vagy vallja be magának, hogy kétségbeesetten „ké­szül" az öregségre: ne maradjon egyedül, ne legyen magányos. A felnőtt tehát na­gyon sok és változatos megalkuvásra hajlamos. Majd következnek az élet lépcső­jén a középkorúak, az ötvenesek, akik már valóban félnek a „jövőtől” és a sors többnyire éppen velük nem elnéző. Nagyon sok középkorú ember marad új szerelem vagy halál miatt egyedül, és ebből következően magányos. És az idős ember, a hatvan-hetvenéves, hová forduljon, ha egyedül érzi magát? Bizonyított, hogy minden életkorban a magány leghatásosabb feloldása a hasz­nos munka, amivel valamilyen elismerés jár, pénzben vagy más értékben kifejezve. Aki pecázással tölti az idejét, annak a finom halászlé a jutalma, amit a család vagya barátok dicsérnek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az ember boldogságához nagyon sok és nagyon kevés kell. Az egyedüllét és a magányosság közötti különbséget tehát az oldhatja fel, hogy az egyedül élő ember nem magányos, ha olyan munkája van, ami örömet, kielégü­lést okoz számára. Mi következik ebből? Hogy a nem egyedül élő ember is magányos, ha napjai meddőén telnek. Izabella már tud olvasn „Hogy tetszik mondani?”

Next

/
Thumbnails
Contents