Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-02 / 206. szám

MA Profilbővítés 1987. SZEPTEMBER 2.: SZERDA a Dombcalorná XXXVII. évfolyam, 206. szám (5. oldal) ÁRA: 1,80 Ft Uj tanműhely az ipari tanulóknak Tizennégy szakmában képezhetik a fiatalokat A hír szürke is lehetne, hogy: a Tolna Megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalatnál tegnap felavatták a vállalati tanműhelyt. Ám többet kell erről a témá­ról mondani. 1957 óta folyik a TOTÉV-nél szakmunkásképzés az akkori technikai, műszaki színvonalon. Az építőipari szak­ma is naponta újul, fejlődik, egyre több jól képzett szakemberre van szükség. A ta­nulóképzés különféle szakmákban nem történhet a régi módon. A TOTÉV 1985-ben pályázaton nyert pénzen és a megyei tanács támogatásá­val, saját eszközének felhasználásával korszerű tanműhely építését kezdhette el. Az épület már áll. Amikor elkezdték a munkát, az volt a szakmunkásképzési támogatás feltétele, hogy idén ősszel kezdődhet az oktatás az új intézmény­ben. így adta az oktatási tárca a szak­munkásképző alapból a 15 millió forintot, és a megyei tanács a 4,3 millió forintot. Az épület, felszerelésével együtt végül 23 millió forintba került. Tizennégy szakmá­ban tudnak képzést nyújtani, nyolc tan­műhely, oktatási kabinet és a TOTÉV jól képzett szakemberei állnak készenlét­ben arra, hogy a fiatalokat előkészítsék a munkás évekre. A praktikus és jól használható épület átadására tegnap került sor. A vállalat korszerű, központi telepének centrumá­ban van az új épület, ennek aulájában tartották az ünnepséget. Megjelent az új oktatóbázis avatásán István József, a Tolna Megyei Tanács el­nökhelyettese, az ÉVM, az oktatási tárca Az elsőéves csőszerelők „próbaképpen” felsorakoztak a satupadoknál és a Tolna megyei négy szakmunkás- képző intézet képviselője is. Huth Józsefné igazgatóhelyettes kö­szöntötte a csaknem száz új tanulót, akik birtokba veszik tudásuk gyarapítása ér­dekében a jól felszerelt bázist. Balogh Béla vállalati igazgató elmondta, hogy hatvan munkahelyes az intézmény, és nyolc tanterme korszerűen felszerelt. A jövőben is arra lehet számítani, hogy a ki­képzett fiatalok fele más vállalatoknál keres munkát - ám ez nem veszi kedvéta vállalat vezetőinek, hiszen minden mun­kahelyen jól képzett emberekre van szükség. A családias hangulatú ünnep­ségen az ipari tanulók rövid műsort ad­tak, majd dr. Keiner János, az ÉVM sze­mélyzeti és oktatási főosztályának veze­tője átadta rendeltetésének az új épüle­tet. Ez után a műhelyekben felsorakoztak az első-, és második éves tanulók, és a vendégek megszemlélték, mit építettek 23 millió forintért. Az építkezésben kiváló munkát végző TOTÉV-dolgozóknak, szakoktatóknak jutalmakat adtak át. PÁLKOVÁCS-CZAKÓ A vállalati tanműhelyt dr. Keiner János avatta fel A műhelyépület A holland külügyminiszter látogatása Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására szerdán hivatalos látogatásra ha­zánkba érkezik Hans van den Broek holland külügyminiszter. Mérlegen a szakmai-politikai felkészültség Fiatal hegesztők versenye Pakson A házigazda: a Paksi Atomerőmű Vállalat, a meghivott vendégek: Baranya, Somogy és Tolna megyék 22 fiatal hegesztő szakmunkása. A jó kapcsolatoknak, no meg természetesen a korszerű gépi ellátott­ságnak és a magas fokú felkészültségnek kö­szönhetően a PAV teg­nap egyszerre három megye számára vállalta el az első alkalommal kiírt országos ifjúsági hegesztőverseny me­gyei döntőinek megren­dezését. Szűkebb pátriánkat négy vállalat tíz dolgozó­ja képviselte. Sajnos, az igazán nagy gazdasági egységek közül többen távol­maradtak az erőpróbától, pedig egybe­hangzó vélemények szerint a legfeljebb harmincadik életévüket betöltő fiatalok ezen a megméretésen olyan tapasztala­tokra tehettek szert, amit sikerrel alkal­mazhatnak a termelésben is. A szakmunkások két csoportban mér­ték össze felkészültségüket, míg a részt­vevők egyik fele az elméleti kérdésekkel birkózott, addig a többiek a tmk szerelő- csarnokban a gyakorlatban bizonyították tudásukat. A nagyméretű acélcső láng- illetve ív­hegesztésekor összesen 90 perc állt rendelkezésre. A zsűri szigorú szemmel bírálta a kész munkadarabokat, s csak bizonyos pontszám elérése esetén jut­hatott a „remek” a radiológiai vizsgálatra. Az egész napos erőpróba befejezése­kor az ívhegesztők kezdő kategóriájában Frank József (GYGV), mig a haladók csoportjában Egyed Gábor (PAV) vehet­te át az oklevelet és a pénzjutalmat - ezenkívül ők ketten képviselik Tolna me­gyét a novemberi országos versenyen. Hegesztés előtt sorszámmal látták el a munkadara­bokat Jó tanácsok munka közben. Varga László (balról) a PAV karbantartási igazgatóságának technológusa és Frank József, a Gyár és Gépszerelő Vállalat paksi létesítményének dol­gozója. Szűrös Mátyás fogadta Harry Flichtbeilt Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára kedden a KB szék­házában fogadta Harry Flichtbeil-t, a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt elnökségi irodájának és titkárságának tagját, aki szabadságának egy részét hazánkban tölti. A megbeszélésen átte­kintették a két párt előtt álló fontosabb fe­ladatokat és a pártközi kapcsolatok kér­déseit. (MTI) Magyar-svéd tárgyalások Veress Péter külkereskedelmi minisz­ter meghívására augusztus 31.-szep­tember 1 -jén látogatást tett Budapesten Anita Gradin svéd külkereskedelmi mi­niszter. Kíséretében volt több svéd nagy- vállalat vezetője, akik Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának áprilisi, svédor­szági látogatásakor felmerült üzleti lehe­tőségek megvalósítása érdekében foly­tattak megbeszéléseket. A svéd minisztert - aki egyúttal a Szo­cialista Internacionálé alelnöke - fogadta Szűrös Mátyás, az- MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Marjai József miniszterelnök-helyettes. Tárgyalt Várkonyi Péter külügyminiszterrel, Kapo- lyi László ipari miniszterrel, Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel. A megbe­széléseken részt vett Szigeti Károly, ha­zánk stockholmi és Ragnar Dromberg, Svédország budapesti nagykövete. A megbeszéléseken elégedetten álla­pították meg, hogy előnyösen fejlődnek a magyar-svéd politikai és gazdasági kap­csolatok, és a látogatás során Anita Gra­din és Veress Péter aláírta a magyar­svéd hosszú lejáratú kereskedelmi meg­állapodás 1992-ig történő meghosszab­bításáról szóló jegyzőkönyvet. Javaslat az atomcsend kölcsönös helyszíni ellenőrzésére Nyikolaj Cservov vezérezredes, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnök­ségének képviselője, hétfőn Washing­tonban megerősítette: a Szovjetunió kész arra, hogy lehetővé tegye a legszé­lesebb helyszíni ellenőrzést abban az esetben, ha létrejön a megállapodás a nukleáris fegyverkísérletek eltiltásáról. A vezető szovjet leszerelési szakértő szerint megvan a lehetőség arra, hogy a két fél kölcsönösen, egymás nukleáris kísérleti telepein végrehajtott robbantá­sokkal vizsgálja meg, milyen hatékonyak saját műszerei, berendezései az ilyen kí­sérleti tilalom ellenőrzésére. Cservov kö­zölte azt is, hogy szovjet részről megvan a készség az amerikai kormányzat által javasolt ellenőrző berendezések haté­konyságának felülvizsgálatára, s arra is, hogy szovjet szakértők egy amerikai nukleáris kísérletnél vizsgálják meg a be­rendezés működését. Korábban szovjet részről elutasították ezt az ajánlatot. A szovjet leszerelési szakértő hétfőn Washingtonban nyilatkozott ezekről a kér­désekről. Cservov vezérezredes az elmúlt héten részt vett a szovjet és az amerikai tár­sadalom kévpiselőinek a New York állam­ban lévő Chautauqua üdülőhelyen megtar­tott tanácskozásán, s a konferencia szovjet résztvevőinek egy csoportjával együtt tett látogatást Washingtonba. Max Kampelman, a genfi leszerelési tár­gyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetője fontosnak minősítette a szovjet le­szerelési szakértő kijelentéseit, bár azt mondotta, hogy a genfi tárgyalásokon ed­dig nem terjesztettek elő hivatalosan ha­sonló javaslatokat. Kampelman úgy érté­kelte az ellenőrzéssel kapcsolatos kijelen­téseket, hogy azok előbbre vihetik a megál­lapodás létrejöttét a nukleáris kísérletek korlátozásáról és teljes megszüntetéséről, ehhez azonban érdemleges és átfogó tár­gyalásokra van szükség.

Next

/
Thumbnails
Contents