Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-10 / 213. szám

6 'rféPÜJSÁG 1987. szeptember 10. Győzelem a bajnoki - vereség a kupameccsen Atomerőmű SE-Bólyi MEDOSZ 1-0 (-0-). Bóly, 200 néző. V.: Polecsák. Atom­erőmű SE: Leskó - Nagy, Somodi, Vajer, Debreceni - Klopcsik, Farsang, Vörös, Marcsa - Szabó, Fodor (Junkuncz). Ed­ző: Vábró József. Bóly: Puch - Papsity, Fitt, Virág, Halmai — Nagy, Schneider (Pirkhoffer), Nyárs (Schwertféger) - Pál, Szabó, Bohner. Edző: Weiszbart József. Az NB III. vasárnapi ötödik fordulójából előrehozott mérkőzést végigtámadta a hazai együttes, a vendégek nagyszerűen alkalmazták a gyors kontrákat. A pak­siaknak - az egyik ilyen megugrásnál - Vörös úgy szerezte a győztes gólt, hogy a bólyiak középhátvédjéről elpattant a labda és a középpályás kihasználta csa­pata egyetlen helyzetét. Az ASE együtte­se dicséretet érdemel határtalan lelkese­déséért, amely 450 perc játékidő után meghozta a Duna-partiak első győzel­mét. Büntetők döntöttek az MNK-ban Baiatonlellei SK-Dombóvári VMSE 1-1 (0-0,1-1). Balatonlelle, 200 néző. V.: Nagy II. Balatonlelle: Majzlinger - Herédi (Ladiszlai), Gelencsér, Kötél, Virág - An- dervan, Konrád, Riba (Hajdú) - Karasz, Koroknai, Becsei. Edző: Mathesz Imre. DVMSE: Bien - Vészi, Banai, Mács, Péter - Magyar, Urbán, Barka (Pászti) - Kovács (Bencze), Iván, Jakab. Edző: Tresch Fe­renc. A 64. percben Jakab egy hosszan előrevágott labdával kilépett, a kifutó Majzlingert is elfektetve lőtt az ötösről a hálóba. 0-1. A 76. percben Ladiszlai kö­zelről a kapufa belső élére fejelte Korok­nai beadását. A 90. percben Konrád tért­ölelő átadásával Hajdú ugrott ki és Bien fölött a hálóba emelte a labdát. 1-1. A 107. percben Gelencsért a játékvezető kiállította. Színvonalas mérkőzésen az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, a hazaiak­nak volt több gólhelyzete. Szünet után sem változott a játék képe. A hosszabbítás egyértelműen a Balaton-parti gárda fölé­nyét eredményezte, de csatáraik a szeren­csével hadilábon álltak. A döntést végül a 11 -es rúgások mondták ki, melyben 4-2 arányban a megyebajnokságban szereplő hazaiak bizonyultak jobbnak, így ők jutot­tak a MNK legjobb 32 csapata közé. Jók: Konrád, Kötél, Becsei, Hajdú, illetve Bien, Banai, Urbán, Jakab. Események - eredmények A Dombóvári VMSE NB l-es férfi kosár­labdacsapata szeptember 9-én hatna­pos lengyelországi turnéra utazott Krak­kóba, ahol a Wisla Kraków nemzetközi tornáján szerepel. A Tolna Megyei Tájfutó Szövetség a váraljai parkerdőben rendezte meg a megyei egyéni bajnokságot. Eredmé­nyek: F-15: 1. Dömötör Zsolt, 2. Pach (mindkettő Paksi SE), 3. Major (Szek- szárd, Garay Gimn.). F-17: 1. Horányi György (Paksi SE), 2. Páncsics (Szek- szárd, Garay Gimn.), 3. Haaz (Paksi SE). F-21: Weisz László (Szekszárd, Garay Gimn.), 2. Szeri (Paksi SE), 3. Weisz J. (Szekszárd, Garay Gimn.). N-15: 1. Szí­jártó Erika, 2. Keszthelyi, 3. Kovács (mindhárom Szekszárd Garay Gimn.). N-17: 1. Császár Veronika (Szekszárd, Garay Gimn.), 2. Müller, 3. Hernádi (mindkettő Paksi SE). A kategóriagyőzte­sek szeptember 20-án országos bajnok­ságon indulnak. * Az ÉDOSZ Tolna Megyei Titkársága a Szekszárdi Húsipari Vállalat szakszerve­zeti bizottságával közösen szeptember 18-án 15.30 órától Szálkán rendezi meg az élelmezésipari dolgozók horgászver­senyét. * Tiszacsegén rendezték meg a XVII. or­szágos kerékpártalálkozót, amelyen a 350 résztvevő között megyénket húsz paksi kerekes képviselte. Az OKBT és a Magyar Természetbarát Szövetség kü- löndíját a legnépesebb csapatot delegá­ló paksiak nyerték el. A Tolna Megyei Ökölvívó Szövetség el­nökségének soros ülését szeptember 19-én Pakson az Atomerőmű SE sport- csarnokában tartják. Az ülésen értékelik a szövetség első félévi munkáját, megha­tározzák a további feladatokat, tájékozta­tót hallgatnak meg a Paksi SE és a Dom­bóvári Spartacus szakosztályának mun­kájáról. * Visszavágó mérkőzésen találkozott egymással az őcsényi és a bátai labda­rúgócsapat. Egy hónappal korábban a bátaiak, ezúttal az őcsényiek nyertek 2-1 (1-0) arányban. Szeptember 12-13-án Kosárlabda Atom Kupa A bonyhádi Botond, a szekszárdi Sió, valamint a dom­bóvári Gunaras Kupa után az Atomerőmű SE által meg­rendezendő Atom Kupával folytatódik megyénkben a kosárlabdatornák sorozata. Szeptember 12-13-án mérik össze tudásukat a nevező csapatok, két korcsoportban, körmérkőzéses formában. Az első csoportban négy NB l-es női kosárlabdacsapat - a Testnevelési Főiskola SE, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club, a Ganz-MÁVAG, vala­mint az Orvosi Egyetemi SC - találkozik. A másik csoport résztvevője négy NB ll-es csapat: Székesfehérvári Ikarus II., Trtov Vrbas, Atomerőmű SE, valamint a Kiskunfélegyházi Vasas. Szeptember 13-án 16 órakor lesz az eredményhirde­tés, itt veheti át a legeredményesebb csapatnak járó Atom Kupát a győztes együttes. ,A lehetőségek adottak az elsőséghez” Beindult a paksi ökölvívó-nagyüzem- Ha sikerültek volna az átigazolási ter- véink, akkor reális esélyünk lenne az NB l-ben maradásra. így viszont alaposan fel van adva a lecke - mondta egy évvel ez­előtt Wágner Ferenc az akkor újonc Pak­si SE edzője. A tények ismertek: a házi feladatot si­kerrel oldották meg a Duna-parti ökölví­vók. Nyolc ponttal, a Vasassal holtver­senyben negyedik-ötödik helyen zárták a küzdelmeket. Az egyéni versenyeken is szép sikereket értek el a Wágner-Forrai edzőpáros tanítványai az elmúlt eszten­dőben. Ennek fényes bizonyítékaként a szakosztályok országos rangsorában a 12. helyről a 4.-re rukkoltak előre. A paksi zöld-fehérek vezetősége elismerte az eddigi sikereket, de azok nem tették őket elégedetté. Az idei évad tervezésekor még többre, jobbra vágytak. így beszélt erről Papp Gyula szakosztályvezető. Új vezető edző- További minőségi előrelépést aka­runk ökölvívásban is. Ehhez kerestük a személyi feltételeket. Ezen elképzelések kapcsán ajánlottuk fel Balzsai Károlynak, a Kecskeméti SC korábbi vezető edzőjé­nek, hogy folytassa nálunk pályafutását. Szakmai felkészültsége közismert. Meg­állapodásunk szerint szeptember elsejé­vel vette át szakosztályunk szakmai irá­nyítását. Balzsai Károly a Bp. Honvéd és az ifjú­sági válogatott edzőjeként kilenc évvel ezelőtt került Kecskemétre. Neve egybe­forrt a város igen sikeres ökölvívásával. Országos bajnokok, válogatottak egész sorát nevelte ez idő alatt a hírős város­ban.- Örömmel jöttem Paksra, úgy látom minden lehetőség adott a magas szintű munkára. Az atomerőmű az ország első vezető technikája, így Paksnak ökölví­vásban is elsőnek kell lennie. Ez a távlati célunk. Mindenképpen kudarcnak tarta­nám ha már az idén nem jutnánk az első négy közé a CSB-n. A csapat edzésmun­kájával elégedett vagyok, megítélésem szerint csak a „finomságok” hiányoznak. Ezen pedig könnyű segíteni - magyaráz­ta lelkesen az új vezető edző. Papp Gyula külön is hangsúlyozta: az edzőváltozás nem azt tükrözi, hogy elé­gedetlenek lettek volna Wágner munká­jával. Sőt, jövőbeni elképzeléseikben fontos szerepet szántak a fiatal edzőnek.- Úgy gondoltuk, ha Wágnert az után­pótlás-nevelés felelősévé tesszük, az Balzsai Károly nem kisebb feladat számára, mint az ed­digi volt - folytatta a szakosztály vezető­je. A paksiak után­pótlás-nevelése ed­dig Pakson, Német- kéren, kismértékben Dunaszentgyör- gyön, de leginkábba Dombóvári Sparta- cusszal való együtt­működés keretében valósult meg. Mindez együtt is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy ellássa a szakosz­tályt megfelelő szintű ifjúsági és junior öklözőkkel. Az eddigi tapasztalat szerint a gyerekek 14 éves korukig szépen fej­lődtek. Ezután viszont igen nagy lett a le­morzsolódás. Hogy miért? Nos, általában szakmát tanultak, elkerültek a figyelő szemek látómezejéből - bejárók lettek. Miután az említett települések egyikében sincs olyan középiskola, ahol tanulmá­nyaikat folytathatták volna, a többség így a megyeszékhelyre járt be és csak elvét­ve maradt idő edzésre. Utánpótlás-nevelés Szekszárdon is Ezért határoztak úgy, hogy a korábbi nagy hagyományokkal bíró Szekszárdot is bevonják a fiatalok nevelésébe, kihe­lyezett szakosztályt hoznak létre. Elkép­zeléseikhez kitűnő partnerre találtak az 505-ös szakmunkásképző intézet veze­tésében. Erről az újdonsült utánpótlás­edző Wágner Ferenc így vall:- Az iskolában évente 720 tanulót fo­gadnak. Közülük csak sikerül legalább húsz ügyes fiút kiválasztanom. Ezenkívül akik már Pakson, Dombóváron sikeresen bokszoltak, ha itt tanulnak tovább, nem fognak elveszni, fejlődésük töretlen le­het. Sőt, az iskola elvégzése után Paksra visszatérve „bevetésre” kész csapatta­gok lehetnek. Szeptember elején bein­dultunk. Az iskola adja a termet, a szerve­zési lehetőséget, a Paksi SE pedig a megfelelő anyagi biztonságot és felsze­relést biztosítja. Diáksportkörként műkö­dünk majd, de bízva a régi hagyomá­nyokban, remélem a városból is lesznek jelentkezők. Szeretném kiemelni Babai Zoltán igazgató és a tanári kar segítő hozzáállását. A Paksi SE ökölvívó szakosztályának vezetése azonban a sikeres jövőt biztosí­tó utánpótlás-nevelés mellett már a je­lenben is sikerekre vágyik. Ezt viszont csak kész ökölvívók igazolásával, letele­pítésével lehet biztosítani. Ez volt a recept hét-nyolc évvel ezelőtt is a sportág meg­honosításakor. így került Paksra Nyíri, Torma, Dudás és Magyar is. Most hason­ló a helyzet, hiszen néhány súlycsoport­ban szükséges az erősítés. Bár átigazo­lására még nem került pecsét, de már a városba költözött az olimpiai kerettag Kertész Gyula, a Vasas volt ökölvívója. Jelenleg folynak a tárgyalások Csikós Ábel ügyében is. A válogatott kecskeméti fiú szeretné követni volt edzőjét. Nagykanizsáról ér­kezett az ifjúsági korú Tizedes Attila. Az ősz folyamán várható még Dombóvárról a szintén ifista Koós Károly és Petrovics János érkezése. A szövetség által biztosított lehetősé­get kihasználva mint kölcsönjátékos a CSB-mérkőzések keretében a paksiak színeiben lép szorítóba a többszörös bajnok, olimpiai és világbajnoki bronzér­mes Váradi János, valamint klubtársa Tóth József. Ugyancsak szerepel majd a szombathelyi Zámbó József is az NB l-es mérkőzéseken. Két ismerős arcot azon­ban hiába keresnek majd a szurkolók: Orsós Jánostól és Györgye Árpádtól fe­gyelmezetlenségük miatt megvált az egyesület. Mindent egybevetve az új vezető edző és az imént említett újonnan érkező ver­senyzők komoly erősítést jelentenek. A legjobb négy közé kerülés nem látszik elérhetetlennek, bár ehhez a csoporton belül vagy a KSC-t, vagy a Bp. Honvédőt kell megelőzni a szeptember 13-án kez­dődő csapatbajnokságon. A sikeres sze­replésnél bizton számíthatnak majd a lel­kes szurkolótáborra is. Erre annál is in­kább nagy szüksége lesz a csapatnak, mivel az első három találkozóra idegen­ben kerül sor. Pakson beindult az „ökölvívó-nagy­üzem”. Ahogy jöttek az eredmények, úgy nőtte ki a szakosztály az eddigi kereteit. A vezetés látta ezt, s még idejében váltot­tak. Ha törekvéseik találkoznak a szurko­lók kívánságával, úgy hosszú évekre biz­tosított lesz a város, a megye minőségi ökölvívósportja. MEDGYESI FERENC Mai sportműsor Atlétika: Szekszárd város 1987. évi serdülő „B” bajnoksága 15 órakor a Pollack úti sporttelepen. Kézilabda: Megyei bajnokság: Szedres-Tamási 17, Gyönk-Dombóvár 17és 18 óra. Magyar Ifjúság Kupa Megyei döntő Szekszárdon A KISZ Tolna Megyei Bizottsága szep­tember 12-13-án Szekszárdon a városi sporttelepen rendezi meg a Magyar Ifjú­ság Kupa kispályás labdarúgó akció me­gyei döntőjét tíz női csapat részvételével. A döntőbe jutott együttesek: Gőgös Gim­názium, Mőcsényi Tsz, BONY, Gyönk, Garay Amazonok, Bőrdíszmű, Alsónána, BBÁFC, Apáczai „Ollégium”, Területi KISZ Tolna. Szombaton 10 órától csoportmérkő­zések lesznek, majd azt követően az 5-10. helyért játszanak. Vasárnap ugyancsak 10 órától az 1-4. helyekért vívnak döntőket. Valamennyi csapat díja­zásban részesül, az első helyezett to­vább jut az 1988 tavaszán Dunaújváros­ban megrendezendő területi döntőre, ahol Fejér és Bács-Kiskun megyék győz­teseivel mérkőzik. Asztalitenisz az Nyitány NB ll-ben is TÁÉV SK-Központi Sportiskola 10-6. Az erősen átszervezett cso­portban eddig ismeretlen ellenfelet fogadtak az építős lányok, ezért ért­hető izgalommal várták a mérkőzést. A bajnokság első összecsapásán idény eleji játékkal kezdett mind­két csapat, amely sokáig kiegyenlí­tett küzdelmet hozott. Később a szekszárdi lányok fokozatosan fö­lénybe kerültek, és megérdemelten szerezték meg a győzelmet. Győztesek: Schäffler, Bódiss 4-4, Fejős 2, il­letve Krencz, Kovács 2-2, Klampár, Horgos. Szekszárdon ülésezett a vidékbizottság Beszámoló megyénk atlétikájáról A Magyar Atlétikai Szö­vetség Vidékbizottsága Szekszárdon tartotta so­ros ülését, amelyen részt vett Kuhl Mihály, a Tolna Megyei Tanács ifjúsági és sportosztályának ve­zetője is. Szabó József, a bizott­ság Szolnok megyei kép­viselője tájékoztatót adott ez évi tevékenységükről, valamint az idei vidékbaj­nokság tapasztalatairól. Ez utóbbiról elmondta, a két versenynapon össze­sen 623 sportoló állt rajt­hoz, 56 egyesület színei­ben. A legnagyobb ér­deklődés mindkét nemben a futószámok iránt nyilvánult meg. Sajnálatos tény, hogy a válogatott versenyzőink közül na­gyon kevesen vettek részt ezen a meg­méretésen. Ezután Mozolai János, a Tolna Megyei Atlétikai Szövetség elnöke számolt be a sportág megyei helyzetéről, annak fej­lesztési lehetőségeiről. Részletesen ele­mezte az egy „B”, a négy „C” és az öt „D” kategóriás szakosztályunk munkáját, a problémákat is őszintén feltárta. A diáksportmozgalommal kapcsolato­san elmondta, hogy megyénkben hat kö­zépfokú oktatási intézményben és öt ál­talános iskolában működik szakcsoport. Számukat még szeretnék növelni a kö­zeljövőben. Ezeknek az iskolai szakcso­portoknak a kapcsolata megfelelő az egyesületekkel, jó az összhang. Egyéb­ként a megyében a káderutánpótlás jó, sok edző és szakedző foglalkozik atléti­kával. A vidékbizottság szekszárdi ülésén öt megye - Bé­kés, Szolnok, Baranya, Veszprém és Tolna - képvi­seltette magát Szabó Miklós, a Tolna Megyei Atlétikai Szövetség titkára arról számolt be, hogy a Szekszárdi Dózsa atlétikai szakosztá­lyát a közelmúltban átvette a BHG 4. szá­mú gyára. Az eddigi hat dózsás szakosztály közül csak kettő - az NB l-es női kosárlabda, valamint az NB ll-es futballcsapat - irá­nyítása maradt a Dózsa kezében. Kuhl Mihály elmondta, hogy az osztá­lyuk rendelkezésére álló több mint ötmil­lió forintból 960 ezer forintot kap az atléti­kai szövetség. Kapcsolatuk a szövetséggel jó, szinte mindennap találkoznak. Szabó József azzal zárta az ülést, hogy köszönetét mondott a Tolna Megyei Atlé­tikai Szövetségnek jó munkájáért, és hangsúlyozta, a rendszeres versenyez­tetés feltételeinek megteremtése van még hátra, és a „kistestvért”, a diáksport- köröket továbbra is maximálisan segíteni kell.

Next

/
Thumbnails
Contents