Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-01 / 205. szám
4 Képújság 1987. szeptember 1. Moziban Tiltott szerelem Dánia, ez a Dunántúl nagyságú északi állam az I. világháborúban még mint a béke egyik irigyelt szigete virult a lövészárok szabdalta Európában. A következő, még nagyobb világégés már nem kímélte meg: 1940. április 9-én a német csapatok órák alatt hatalmukba kerítették az országot. Különböző okok következtében a horogkereszt öt éve a többi, főként a keleti megszállt területhez képest Dániának sokkal szerencsésebb osztályrészt juttatott. A film is megpróbálja érzékeltetni a különbségeket: 1943-ban járunk, és mintha mi sem történt volna, nincsenek romok, nem dörögnek a fegyverek, a rendezett, zöldellő parkokban szökőkutak csobognak - a kép idillikus lehetne, ha nem látnánk az élelmiszerjeggyel a kezükben a szűkös fejadagra várók sokaságát. A „kiváltságok” ellenére a lakosság döntő többsége elutasította a nácikkal való együttműködést. Passzív ellenállás, hűvös közöny és némaság fogadta a betolakodókat. Kivételek persze akadtak. A Tiltott szerelem című társadalmi dráma központi alakja, Kirsten, miután férje elhagyta, egyedül neveli gyermekét. A kisfiút Eugen, a német tiszt egy fürdőzés alkalmával kimenti a hullámzó tengerből, s az ezt követő találkozások eredményeként szerelem szövődik a magányos fiatalasszony és az elegáns, jó megjelenésű Wermacht-katona között. Ezzel máris elérkeztünk az alapkérdéshez: Mennyire erkölcsös, etikus egy nép leigázását célul kitűző szervezet képviselőjével ilyen kapcsolatba kerülni? A válasz ebben a megközelítésben mindenesetre egyértelműnek tűnik. Mint gyanítható, az akkori idők emberei sem vesztegették az idejüket árnyaltabb megfogalmazásra. Kirstent mélységesen elitéli, majd kiközösíti környezete. Régebbi barátja, a házasságot ígérő báró azonnal szakít vele. Kirsten nem tud és nem is akar visszafordulni a számára végzetes útról. Egyik nap megkergetik az utcán, kopaszra nyírják, s otthon sem lehet többé maradása. A film - melynek nagy gyengéje a lassú, vontatott kibontakozás - nem marasztal el és nem ment fel. A helyzet vázolásával a nézőre bízza a választást - a baj csak az, hogy adós marad a lélektani háttér, a szituáció drámaiságának bemutatásával. SZERI ÁRPÁD Könyv William Wharton: Madárka Számunkra eddig ismeretlen szerző ismeretlen regénye érkezett el hozzánk az Európa Kiadó jóvoltából. Falvay Mihály fordítása híven, tolakodás nélküli nyerseséggel közvetíti az amerikai élőbeszéd erős fordulatait, kiszólásait, „komponált slendriánságát” - amelyet már tucatnyi Mailer-, Updike- és egyéb művekből megtanulhattunk, más árnyalatokban. A regényen belül külön regényt - megfigyelési naplót - képező ornitológiái följegyzések, madártani észleletek is úgy bontakoznak ki, hogy látszólagosan szakmai tárgyuk messzemenően teret ad a lélektani elemeknek: egy mindenáron repülni akaró fiatalember átlényegülésé- nek. Semmi bajunk tehát a tolmácsolással, pusztán a kortárs magyar irodalomra pislantva jegyezzük meg: itthoni „madármitológiánk” fáradhatatlanja, Tandori Dezső a fordítással szinte a saját alkotásainak számát gyarapíthatta volna... William Wharton könyvében a Madárkának becézett címszereplő gyermek „röpülni tudó lénnyé” - vagyis szükségképp!?) elmegyógyintézeti ápolttá válik. Már kiskorában, galambtollakat ragasztva gúnyájára egy gáztartály tetejéről indulva tesz próbát, mely kis híján nyaktöréssel végződik. A madártenyésztésről azonban ennek ellenére sem mond le, a galambot a kanári váltja föl (a maga másfajta módján szépséges és jelképes madár ez is). A fantázia, az álom és a szeretet révén Madárka besimul övéi: igazi övéi közé. Nem embermadár vagy madárember lesz, hanem „valódi” szárnyalja a létnek, „akinek talpát végre nem nyomja semmi”. A Madárka végül is a többszörös teremtésfolyamat: az emberi önteremtés figyelemre érdemes könyve. Kíváncsivá tesz William Wharton biográfiai fehér foltokkal tarkított, szeszélyes élete és egyéb alkotásai iránt. S kíváncsivá persze a filmváltozat iránt, amely hamarosan a hazai mozikban is megtekinthető lesz. Rádió A tisztesség stációi Béres Lajos hosszú idő után tért vissza szülőföldjére, igazolást keresett. Életére, hosszú évek munkájának eredményére, emberi tartására. Megnézte, hogy zöldül- e a fasor, amit a falubeliekkel együtt ültetett, a mindmáig megválaszolatlan kérdést - talán utoljára a mikrofon előtt - újra feltette, miért vált kihívóvá, amikor csak szolgálni akart. És minden hivatalos elismerésnél igazabb igazolásként egy kis közösség őszinte, meleg fogadtatását kapta, a település fejlődése az ő évekkel korábbi „eretnek eszméit” váltotta valóra. Trebitsch Péter vasárnap reggeli műsora egy ember sorsán keresztül nem egyedi esetet, hanem egy típust formál, sőt keresi benne az általánosan emberit, fogalmazhatunk úgy is, a humánum alapját. A halk szavú ember vallomását remek szerkesztésként a narrátor szakítja olykor félbe és definiálja az erkölcs legfontosabbnak vélt, a halottakhoz illeszkedő, azt előkészítő erkölcsi kategóriákat. Megdöbben a hallgató én akaratlanul saját magába néz, vajon én magam megfelelek-e mindezeknek az alapvető emberi „követelményeknek”. Az első az emberi tisztesség. Ez alapállapot kell hogy legyen, olyan biztosan épüljön fel az emberben, hogy később, esetleg kritikus helyzetben is érintetlen maradjon. A tisztesség kontúrjai fontos erővonalak, amelyek nélkül az ember, ha önvédelemre kényszerül, csak csupaszul áll. Béres Lajos a bucsai termelőszövetkezet elnökeként, majd tanácselnökként, illetve helyettesként ezt a „védelmi vonalat” igyekezett tartani mindig, akkor, amikor az „ingyen fát” szállították volna az elnök elvtársnak, ugyanúgy, mint amikor helyettesként saját kérésére sorolták vissza, indoka az volt, hogy nem tudna hű maradni magához, vagy éppen a párttitkárból lett tanácselnöknek szemébe vágta a családi láncolat összeszővődé- seit a faluvezető, kifizetődő pozícióiban. Ezzel újabb, talán soha nem aktuálisabb fogalomhoz, a korrupcióhoz érkeztünk. Ez egy mindent és mindenkit bekebelezni akaró, öngerjesztő folyamat, amelynek örvényei a vétkest sem kímélik, de a tisztességest is - ha kiveti magából - megroppanva veti partra. Példát, ellenpéldát hozhat mindenki saját környezetéből, az alig fél órás műsornak talán éppen ez a továbbgondolás volt a célja. Búzás Andor szerkesztésében, Trebitsch Péter tapintatos, a háttérben megmaradó, de találó kérdéseivel megkomponált hangos gondolkodásnak pedig mindany- nyian nem passzív befogadói hanem úgy érezhettük résztvevői vagyunk. Ez pedig a legtöbb, amit e műfaj elérhet. -takácsPalóc szőttesek Nagylócról Í Régi múltja van Nagylócon a pamut alapanyagú hagyományos szőttesek készítésének. A falusi házakban még ma is sok szövőszék található, amelyeken a különféle palóc motívumokkal díszített szőttesek készülnek. A népművészeti termékekből asztalterítőket, faliszőnyegeket, díszpárnákat, és egyéb lakást díszítő anyagokat állítanak elő, ezek a Palóc Háziipari Szövetkezeten keresztül eljutnak országunk határain túlra is. Tévénapló Kiárusítás Kautzky Norbert Kiárusítás című tévéjátékát nem lehet elválasztani attól a ténytől, hogy ez volt Greguss Zoltán utolsó szerepe, öregen és lázzal küzdve mondta Du- dus bácsi szavait. Megható, ahogy ez a jeles művész bölcs belenyugvással beszél életről, elmúlásról, egy gazdag pálya végpontján, ahonnan már csak visszafelé lehet nézni. Nem nagy szerep, bár a színházban más értelmezést kap kicsi és nagy, de az a néhány perc, amikor szól hozzánk, a darab gyengéit is feledteti, mert Greguss oly természetesen beszél, eszközei annyira egyszerűek, amire csak nagy színész képes. A Kiárusítás egy állapot drámája, hőse megpróbál számot vetni csődbe ment életével. Voltaképp az idő a főszereplő, a rejtélyes múlt, amit Proust nevezetes regényében - Az eltűnt idő nyomában egy madeleine-nek nevezett sütemény idéz fel, s az emlékező az életet káprázatnak érzi, s ebben a bűvös örömben csak az áradó időnek van jelentősége. Az emlékezéstől nem kell számon kérnünk a logikát, mert az eltűnt idő mint egység jelenik meg az emlékezetben, amire Proust regénye a maradandó példa. Kautzky Norbert tévéjátékából azonban épp ez az egység hiányzik, a múlt képei között laza kapcsolat van, s a jelképek is esetlegesek. Az élet szokványos mozzanatai is hordozhatnak drámát, s az örök téma újra meg újra megismétlődik, Jancsi szereti Juliskát, illetve Rómeó Júliát. A dráma mindig a tények mögött történik, míg itt olyan elemekből épül a játék, amelyeket sok mindennel lehetne helyettesíteni. A szereplők egymástól függetlenül lépnek fel, egyik sem hordozója a drámának, következésképp kulcsuk sincs megfejtéséhez. Csak azt tudjuk, hogy egy élet csődbe ment, aminek megannyi ösz- szetevője volt, a szerelem éppúgy, mint a pálya kudarca, de valami hiányzik, hogy rokonszenvünk kísérje a csődbe jutott hőst. Az irigylésre méltóan nagy, ekkor már üres lakás azt mutatja, hogy gazdag élet omlott össze, csak azt nem tudjuk, mi töltötte meg a hajdani otthont, ahol most meglehetősen sematikus figurák adják egymás kezébe a kilincset, mint a zöldséges, aki természetesen dúsgazdag s aki ide fog költözni, vagy az ócskás, aki szintén dúsgazdag s mint megtudjuk, a Hiltonban fog vacsorázni barátnőjével. Ők még csak nem is kellékei a tragédiának, mellékes statisztái csupán, miként a többiek is, akik valamikor ott voltak valahol a múltban, de meggyőzően nem tudnak vallani róla. Pedig mégis csak érezzük a drámát Kautzky Norbert darabjában, ami ezúttal a sorok között maradt, s a rendező Radó Gyula sem tudta életre kelteni a múlt árnyait. Szinkronizált delfinek A delfinekről sok titokzatos hír kering. Agyvelejük akkora, mint az emberé, bár a mennyiségnek nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mert két azonos testsúlyú ember között is lehet áthidalhatatlan észbeli különbség. A delfinek ettől függetlenül okosak, ragaszkodók, sőtjellemesekis, nincs közöttük sötét lelkű zsebtolvaj, kétes helyzetben az igaz ügy mellé állnak, szerelmükben hűségesek, s megfelelő körülmények között beszélni is megtanulnak. A delfinekben annyi a jó tulajdonság, hogy csak szeretni lehet őket, erre figyelmeztetett A delfin napja című film is, amelyben azt is láthattuk, hogy milyen értelmesen társalognak az emberrel. Ez idáig rendben is van, szeressük is ezeket a derék és okos állatokat, különösen ezt a kettőt, amelyik (aki?) a filmben szerepelt, ugyanis ez a két szuperdelfin magyarul is tud, jóllehet angol az anyanyelvűk, amint a filmből kiderült. De miközben fondor lelkületű kufárok gonosz terveket forraltak, titokban, feltehetően a víz alatt magyar nyelvleckéket vettek, nem is eredménytelenül, mert ha nem is a természet csodájaként, de a szinkronrendező jóvoltából magyarul társalogtak egy amerikai szigeten amerikai oktatójukkal. Mit mondjak? A honfiúi büszkeség járt át, azóta még jobban szeretem a delfineket, mert Petőfi nyelvén közük a világgal mondanivalójukat. Cs. L. Hangverseny Szabados György zongoraestje A szekszárdi Művészetek Háza - újszerű kezdeményezésként - első alkalommal indított útjára „Szekszárdi rögtönzések” címmel improvizációs előadói gyakorlatra épülő hangversenysorozatot. A rendezők nem titkolt szándéka, hogy e koncertekkel, melyek intenzív fuvolakurzushoz kapcsolódnak, hagyományt teremtsenek. A dicséretes törekvés óhatatlanul eszünkbe juttatja a nemrég véget ért Vili. esztergomi nemzetközi gitárfesztivál sikerét, szakmai körökben kivívott rangját, vonzerejét. Vajha pár év múlva Szekszárd lehetne a fuvolisták Mekkája, s a legújabb zenei törekvések formálódásának hazai, netán nemzetközi műhelye. De ne repüljünk túl messzire a fantázia szárnyán. Szabados György Liszt-díjas zongora- művész hangversenye mindenesetre jó indíttatást adott az elképzelések valóra váltásához. A koncertnek nem volt előre- jelzett műsora, nem is lehetett, mert amit hallottunk, azt a zongorista az előadás pillanatában a dobogón komponálta. Ezeknek a rögtönzéseknek azonban volt szerkezetük, voltak jól kivehető alappillérei, melyek között szabadon alkotott az egy személyben szerző és előadó. Napjaink olyan zenei elképzelései szólaltak meg, melyek mélyen a magyar népzenében, a bartóki hagyományokban gyökereznek, ugyanakkor kifejezik a XX. század végén élő ember bonyolult életérzéseit. Élményeket jelenített meg, amelyek a mai lét konzekvenciáit tartalmazzák. Ezekben, a jazz termékenyítő hatására kialakult improvizációkban, markánsan megfogalmazódtak a korunk fenyegeti veszélyeitől való félelmek, szorongások i rohanó élet szüntelen változásai által naponta felvetett új és új feladajok megöl dáskényszere, a technikai civilizáck gyors fejlődésének hatásai, az ember kapcsolatban jelentkező konfliktusol disszonanciái, a magányosság és elide genedés gyötrelmei. Szabados György muzsikája azonbar nemcsak problémafeltáró, de megoldás kereső is volt. A vad monotóniák, a szinte már gépies ismétlődések a kíséretben az erőteljes, néha még a teljes jobb alsc kart is igénybe vevő kitörések, a létért va ló küzdelmet szimbolizáló forték, rendre letisztultak, s a megszólaló finom harmó niákban a belső békesség megtalálása a nagy egyetemesben való feloldódás, a: újra teremtett egyensúly jutott kifejezés re. S hogy milyen volt az előadásmód' Magas színvonalú, technikailag virtuóz. / zongorista megnedvesedett inge, gyön győző homloka, átszellemült arca arról ta núskodott, hogy miközben játszott és bát ran felvállalva a nyilvános komponálá: kockázatát, maga is átélte mindazt amit < muzsika nyelvén számunkra elmondott. A újrateremtésnek ebből a gyötrelmes katar zisából láthatóan önmaga is megnyugod va, megtisztulva került ki. Szabados György a Liszt-díjat az elő adóművészetben tanúsított magas foki megújulást hozó eredményeiért kapta, i hallottak alapján meggyőződéssel állíthat juk, megérdemelten. LEMLE ZOLtÁI Amikor a kézfogás is politikai állásfoglalásnak számított
