Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-30 / 230. szám
6 “NÉPÚJSÁG 1987. szeptember 30. Egy súlyemelő sikeredző leszállt a trónról Nézetkülönbségek egy beosztás körül Külön menedzser nélküli menedzselés Kézilabda NB II. Bajnokavatás Környe-Hőgyészi HSC 19-17 (10-9). Környe, 100 néző. V.: Herczeg, Schuller. Hőgyész: Spoljár - Barabás L, Kerekes (7), Teimel L. (4), Teimel J. (1), György (3), Papp (1). Csere: Rittlinger (1), Kiing, Jäger. Edző: Teimel Lajos. Az első félidő elején fej-fej mellett haladt a két csapat, sajnálatos módon meglehetősen durva belemenésekkel tarkított küzdelem folyt. A 10. perctől sorozatosan emberhátrányba kerültek a hőgyésziek, igy a pályaválasztó 9-5-re elhúzott. A vendégek öten is jól védekeztek, szünetig 10-9-re felzárkóztak. A második játékrész elején 14-9-re növelték előnyüket a hazaiak, de a foggal-körömmel harcoló HSC gárdája 16- 14-re ledolgozta hátrányát. Ezután sorozatban négyszer vették el a labdát jogtalanul a játékvezetők a hőgyésziektől. így ismét négy gólra nőtt a különbség, amelyet a vendégek már nem tudtak ledolgozni. Jók: Kerekes, Teimel L., Spoljár, Jäger. Balaton Bútor-Tolnai VL 21-13 (6-4). Veszprém, 50 néző. Tolna: Szegedi - Tóth (1), Oblisz (9), Molnár, Fekete, Ko- nyecsnyi, Kelemen (1). Csere: Berényi, Szakállos (2), Stocker, Knopf. Edző: Link Antal. A mindkét csapat számára fontos mérkőzés első 10 percére ideges játék, sok pontatlan lövés volt jellemző. A veszprémiek találtak előbb magukra, és négygólos előnyre tettek szert. A félidő közepéig a kapura lövésekből keveset vállaló Tolna kétgólos hátrányban maradt. Szünet után a 40. perc jelenthette volna a fordulópontot. Ekkor 11-10-es hazai vezetésnél a tolnaiak feljavuló játékát a furcsa bírói ítéletek rendre meggátolták. A sorozatos kiállításokat nem tudták Tájfutás Országos váltóbajnokság megyénkben Az 1987. évi országos tájfutó váltóbajnokságot október 18-án 9 órától Paks térségében rendezi meg a Magyar Tájékozódási Futószövetség, a Tolna Megyei Tájékozódási Futószövetség és a Paks Városi Tanács V. B. A versenyen indulásra jogosultak az 1986. évi országos váltóbajnokság első kilenc helyezettje, a megyei váltóbajnokság ez évi győztesei, valamint a Buda- pest-bajnokság első három helyezettje. A magyar tájfutó-válogatotton kívül 400 sportoló érkezésére számítanak a rendezők. A város intézményei, vállalatai tiszteletdíjakkal szeretnék jutalmazni a kategóriagyőzteseket. A célnál a paksi áfész gondoskodik a versenyzők ellátásáról. A versenyközpont pontos helyére lapunkban még visszatérünk, hogy minél több sportbarát ismerkedhessen meg a tájfutás látványos, izgalmakban gazdag váltóbajnokságával. Az 1987-ben készült versenypályán a versenyzési lehetőségek tárgyi feltételei biztosítottak lesznek. Isaszegi jobb, mint valaha Nagy siker Isaszegi Róbert győzelme a kis világbajnokságnak számító berlini nemzetközi ökölvívótornán. Kubai, bolgár és NDK-beli versenyző magabiztos legyőzésével érdemelte ki az első helyet a 48 kilósok között.- A berlini torna tanúsága szerint Isaszegi jobb, mint valaha - mondotta Csö- tönyi Sándor, a válogatott edzője. - Nagyobb próba előtt állt, mint a torinói Euró- pa-bajnokságon, hiszen kubaiak és afrikaiak is szerepeltek a nagy mezőnyben. Akadtak olyan hangok, miszerint Isasze- ginek szerencséje volt, mert elkerülte a szovjet ökölvívót. Rendeztek egy műsoron kívüli mérkőzést az Isaszegi által legyőzött kubai és az említett szovjet versenyző között. A kubai elsöprő fölénnyel nyert. Isaszegi nyolc szavazatot kapott a torna legharcosabb versenyzője címre, végül második lett az NDK Európa-baj- noka, Mehnert mögött. Dunaföldváron elviselni a vendégek, védekezésük meggyengült. Ezt kihasználva valósággal lerohanta ellenfelét a Balaton Bútor. A találkozó utolsó 20 percében végig ember- hátrányban játszottak Obliszék, több esetben is csak négy mezőnyjátékosuk volt a pályán. A magasabb osztályt is megjárt játékosokkal megerősített veszprémi együttes azonos feltételek mellett is kemény diónak bizonyult volna. Most már a hátralévő három fordulóban dől el a tolnai csapat sorsa. Dunaföldvári Spartacus-Tiszaföldvár 36-26 (18-13). Dunaföldvár, 600 néző. V.: Csatlós, Tavamat Dunaföldvár: Gyovai - Dukai (1), Szauter (6), Kolics (6), V. Kovács (8), Györkő (5),Sarvajcz (1). Csere: Mestyán, Kovács A. (8), Hegedűs I. (1), Varga (1), Hegedűs P. Edző: Kolics János. Hatalmas érdeklődés kísérte a rangadónak számító találkozót, amely egyben bajnokavató is volt. Az előmeccsen a két klub öregfiúk csapata találkozott, majd a helyi művelődési ház tánccsoportja tartott bemutatót és virágcsokorral kedveskedett a bajnokságot nyert Spartacus játékosainak és a társadalmi aktíváknak. Hazai rohamok vezették be a mérkőzést, a 6. percben már 6-2-re elhúzott a hazai együttes. A folytatásban is a Duna- partiak irányítottak, akaratukat teljes egészében rákényszerítették ellenfelükre és biztosan vezettek. Szünet után Kolics középkezdésből lőtt bravúros gólja fokozta az ünnepi hangulatot, majd ezt követően változatlanul a Spartacus tartotta kezében az irányítást. Sorozatos akcióit rendre gólokkal fejezte be, sportszerű találkozón magabiztos győzelmet aratott. A hazai együttes valamennyi játékosa dicséretet érdemel. Tudósítóink tippelnek A totó 40. heti szelvényén szereplő mérkőzésekre Zwick Antal, lapunk hőgyészi tudósítója tippel. 1. Vasas-U. Dózsa X 2 2. Békéscsaba-Ferencváros 1 3. Nürnberg-1. FC Köln X 2 4. FC Homburg-Bremen 2 5. Bielefeld-Blau-Weiss 90. 1 6. Wattenscheid-St. Pauli 1 X 7. Fortuna Köln-Saarbrücken 1 8. Avellino-Napoli X 9. Torino-lnternazionale 2 10. Verona-Juventus X 2 11. Messina-Udinese X 12. Modena-Lazio 1 X 13. Parma-Atalanta + 1 X 14. Pécsi MSC-MTK-VM 1 Sitkéi János-emlékverseny Fogatparádé a A szüreti napok rendezvényének keretében második alkalommal bonyolították le Szekszárdon a Sitkéi János kettesfo- gat-hajtó emlékversenyt, amelyen 17 fogat vett részt három megye képviseletében. A tavalyi győztes a paksi tsz fogatával Aradi István volt, aki idén is rajthoz állt, de nem sikerült megvédenie elsőségét. Az esős idő és a felázott talaj igencsak próbára tette a versenyzőket, akik becsülettel helytálltak, az akadályverseA hét elején megcsörrent a telefon, a vonal végén Balogh László. „Van egy hírem, talán nem éppen szokványos. Befejezem az edzőséget, nem kívánok a továbbiakban a Szekszárdi Húsipari SE vezető edzőjeként dolgozni.” Tárcsázom Kiss Sándort, az új sportegyesület elnökét: - A hír igaz, Balogh László nem akar nálunk tovább dolgozni- mondja.- Ez azért Önöket is, akik az elmúlt hetekben a színfalak mögött vívták a maguk csatáit a vezető edzővel, meglepte...- Természetesen. Arra nem gondoltunk, hogy bedobja azt a bizonyos törülközőt. Meglepett bennünket és mondtuk is neki: „Laci, higgadjál le, nem kell ezt így elkapkodni, gondolj át mindent még egyszer! Négyéves szerződést kínáltunk neki. Azt hiszem, már önmagában ezzel azt is demonstráltuk, hogy az új vezetés Balogh Lászlóval kívánja megoldani a feladatokat. Nem volt Balogh-ügy.- De a hogyan továbbot illetően voltak nézeteltéréseik.- Persze, hogy voltak, nem vitás. Bizonyos szempontból örültem is neki, hiszen az orvoslást kívánó problémák már a kezdet kezdetén felszínre jöttek, így az esetleges sebek nem mérgeződhetnek el a későbbiekben.- Miben nem értettek egyet vele, ami az Ön véleménye szerint döntő lehetett az edző végső elhatározásában?- Nevezetesen a vezető edző további munkája, feladatai, jogai körül voltak vitáink. Az új vezetés teljes felelősséggel vette át a Dózsától a szakosztályt, mi beszámolással tartozunk a nem kis áldozatokat vállaló bázisszervnek. Mi úgy ítéltük meg a helyzetet, hogy a szakmai munkát és a menedzselést teljesen elkülönítjük, s ez utóbbit, ha úgy tetszik, különböző reszortfeladatokkal az egyesület elnöksége, valamint a szakosztály elnöksége végzi.”- Korábban - tapasztalatból tudom - ez is a vezető edző feladata volt, sőt, tovább megyek, egyfajta igény is volt Balogh László ebbéli tevékenysége iránt.- Tény, hogy a szakosztály jó eredményeket produkált. De mi - mint ahogy a közvélemény arról már értesült - még feljebb emeltük a mércét. Úgy ítéltük meg, hogy az igazán minőségi igényeknek csak úgy tudunk megfelelni, ha a szakmai munka hatékonyságán tovább javítunk, ez pedig csak úgy megy, hogy az edzők munkaidejükben teljes mellszélességgel a sportággal, a súlyemeléssel foglalkoznak. Még a vezető edző is, aki csak akkor van igazán képben, vagyis akkor vezet, ha ott van és ezzel foglalkozik.- Balogh László pedig kertelés nélkül mondta, hogy ő menedzser is.- De mi nem engedtünk egy fikarcnyit se. A mi szótárunkban nincs bent a menedzser szó, de olyan található, hogy menedzselés, ami - véleményünk szerint- a vezetés feladata kell, hogy legyen. Melyik út vezet a célhoz? Ahogy a lemondott vezető edzőhöz igyekszem, minduntalan beugrik előttem a közelebbi és a távolabbi múlt. Az a rongyos melegítőben szenet dobáló, paje- szos fiatalember, aki vakon hisz abban, hogy a semmiből súlyemelést csinálhat, mégpedig egy olyan közegben, megyében, ahol eddig jobbára súlyzót és súlyemelőt csak tévéből láttak. És csinált... Az eredmények, a dinamikus fejlődés, áttörszüreti napokon nyen az alappályán 15 fogat szerepelt hibátlanul. Eredmények: 1. Rohn Károly (Nagy- dorog - egyéni gazdálkodó) 102, 2. Horváth László (Szedresi Tsz) 106 és Pelcz György (Tamási - egyéni gazdálkodó) 106, 4. Prancz Jenő (Tolna - egyéni gazdálkodó) 112, 5. Orosz László (Regölyi Tsz) 114, 6. Siák János (Sárszentágotai Tsz) 120 másodperccel. Képünkön: Pelcz György hajtó és Simon Gábor segédhajtó. málták a mestert. Megjelent a farmeros, szivaros mester. A súlyemelőpápáknak dukáló póz, persze egyes, más sportágbeli edzőket irritált. De egyet nem lehet elvitatni: ez a szivaros, gemences póz egy olyan emberhez tartozott, aki mindig a langyos víz ellen volt, a kiemelkedő eredmények érdekében tett mindent. Mégsem tudom megérteni döntését, esetleges sértődöttségét. A Kiss Sándor vezette elnökség - ott voltam az egyesület alakuló közgyűlésén, úgyszintén a szakosztály elnökségén is - nyílt lapokkal játszott és az ő, általam ismert elképzeléseiben partner. Közös cél felé hajóznak, de ehhez több út is vezet. Ez az út most nem az ő útja és ezért ki kell szállni a hajóból. A vezető edzőség és a menedzserkedés dilemmája- Most meg fog lepődni, amit mondok, bizonyára közhelyként fog hatni: már egy éve foglalkozom a távozás gondolatával. Belefáradtam. Mentem és mentem... Ha kellett, a szövetséggel vitatkoztam, hadakoztam. Optimistán nyilatkoztam, vagy mondtam valamit a közelmúltban, de leg- belül már nem igy éreztem. Mondtam is magamnak, megvárom még a világbajnokságot és ahogy mondani szokás: a csúcson köszönök le. Nem vesztem ösz- sze senkivel, nem haragszom senkire. Ennek be kellett következni.- Én mégis csak azt a konzekvenciát tudom leszűrni, hogy nem tudott ott akaratának érvényt szerezni az új vezetés előtt és úgy „ugrott be” a lemondás gondolata.- Ha arra céloz, hogy megfutamodtam, nem igaz. Mitől, kitől kellene nekem félnem? Illetve valamitől azért mégis berzenkedtem: attól, hogyha Bertus után nem tudok a nagyválogatottba bevinni valakit, akkor ez az állapot a megsemmisüléshez vezet, én belehalok a közép- szerűségbe.- Akkor most melyik Balogh Lászlónak higgyek, amelyik azt mondja, hogy Bertus után is újak jönnek, vagy amelyik azt mondja, hogy az igazi nemzetközi csúcsok meghódításához már nincs elég spiritusz a fiatalokban?- Minek is tagadnám, a diplomatikus nyilatkozataimban sem volt hiány, idejekorán én is megtanultam, hogy nem mindig a legcélravezetőbb az, ha kristálytisztán azt mondom, ami van, hanem aminek lenni kéne. Nem dobálom vissza a fiúknak a labdát, talán nem is lenne teljesen igazam, de úgy érzem, hogy megváltozott körülmények, amikor már „hatalmamban” korlátozva vagyok, nem én büntetek, nem én jutalmazok, nem én tárgyalok a szövetséggel, maximum eljuthatok a hazai élvonalig, néhány súlycsoportig. Az első osztályú szintekért meg az aranyjelvényekért már nem tudok lelkesedni.- Az egyesület vezetése szerint, ha még többet lenne a teremben, akkor válna igazán hasznossá, s ez lenne az egyik garancia arra, hogy az A kategóriás feltételek meghoznák az A kategóriás szakosztályt is.- Sokszor a dolgok nem az edzőteremben dőlnek el. Nekem, vezető ezdő- nek nem az a fő feladatom, hogy megmutassam, hogyan kell egy lökést végrehajtani. Ennek megmutatására és ellenőrzésére voltak embereim, akikben maximálisan megbíztam. Sokszor mondjuk, hogy a menedzser típusú vezető edzőké a jövő, mondjuk, de fogalmam sincs hogy mit takar ez. A menedzserkedés nem választható el a mindennapi szakmai munkától, direkt, közvetett módon kapcsolódik is. Ezt én - úgy értem - nem adhatom ki a kezemből.- Egy kis huzavona után bekerült a szakosztályelnökségbe, ami kollektiven végzi a menedzselést és itt döntések is születnek, hallathatta volna a szavát, szakmailag indokolhatta volna kéréseit, elképzeléseit.- Más ez a tánc...- Közös nevezőre úgysem jutunk, így tulajdonképpen nincs is több kérdésem, illetve egy, hogy most mihez kezd?- Mint más magyar állampolgár dolgozom. Nem vagyok kétségbeesve, több jó ajánlatot is kaptam, egyébként ács a szakmám és a súlyemelés árnyékában ezt sem felejtettem el. A „műhely” sem volt _ csendes Miként elbúcsúztam tőle, kavarogtak a fejemben a gondolatok. Nem kristályosodott ki előttem a távozás igazi oka. Merthogy belefáradt, s ennek következménye a búcsú, a szakítás, ezt aligha lehet komolyan venni. Az, hogy a vezetés úgy nyitott, hogy testre szabott feladatokat adott neki, nos ezzel valóban nagyon nehezen tudott szembesülni egy olyan ember, aki talán több, mint egy évtizeden hozzászokott, hogy korlátlan „úr”, nem volt egy kollektív testület, amely be- illetve elszámoltatta volna. Egy ilyen habitusú ember ezt az új helyzetet, a tulajdonképpeni demokratikus stílust valóban lelki traumaként élte meg. Mert korábban egyfajta kényszerűség is azt diktálta, hogy minden fronton ott legyen. Az előrelépés, a fejlődés záloga volt Balogh mindenessége a kezdeti időszakban. De még önmagában az sem a lemondás igazi oka, hogy a vezetéssel nem jutott közös nevezőre. Talán a legnagyobb bajt, belső vívódást az okozta benne, amikor saját kis „birodalmában”, lent a műhelyben körbenézett és konstatálni kellett, hogy a mesternek már nem akkora a nimbusza, tekintélye, mint volt. A nyílt színen ez nem mutatkozott meg, itt a versenyzők és edzőkollégák átalá- ban sztaniolpapírba csomagolják a véleményüket. Mert azért sokan sokat köszönhetnek a mesternek, aki annak idején felkarolta, ha úgy tetszik, kiemelte őket. Balogh László azért hibázott, mert ebből túl nagy, hosszú időre szóló erkölcsi tőkét kovácsolt. Nem vette vagy nem akarta észrevenni, hogy a kapcsolat már nem a régi. A menedzserkedés határáig - még akkor is, ha szerinte ez a szakma velejárója, és néha ezen áll vagy bukik egy-egy kérdés - eltávolodtak tőle emberek, akik időközben gyanakvóvá váltak vele kapcsolatban, hegemón szerepét megkérdőjelezték, a sikerben mind anyagilag, mind pedig erkölcsileg jobban szerettek volna sütkérezni. S az új vezetés ezt megszimatolta. Ennek ellenére Balogh Lászlónak nem volt ereje, akarata ahhoz, hogy szembenézzen vélt vagy valós hibáival. Sértődöttségére, önérzetességére még az sem volt gyógyír, hogy az új vezetés hozzáértését, szakmai munkáját nagyra értékelte és ővele kívánt tovább haladni. Tekintélyének, hatalmának visszaállításában még az ellentmondásos helyzetben is hitt, hisz bejelentésétől olyan reflexiót, visszhangot várt, ami mintegy varázsütésre visz- szaállítja a régi állapotot. A vezető edző még 19-re is lapot kért, de a pakliból nem
