Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-29 / 229. szám
4 KÉPÚJSÁG 1987. szeptember 29. Moziban 4 8 Két veszélyes és mindenre elszánt bűnöző ádáz hajszát folytat San Francisco betonrengetegében 500 ezer dollár után. Nem riadnak vissza semmilyen eszköztől sem: útjukat véres események kísérik, s még az Egyesült Államokban legsúlyosabbnak tartott bűncselekmény, a rendőrgyilkosság is megterheli számlájukat. Cates, az ügy felgöngyölítésével megbízott nyomozó bosszút esküszik kollégái haláláért. Kihozatja a börtönből a két nehézfiú egykori cinkostársát, a banditák szokásait, észjárását jól ismerő Ham- mondot, akinek szintén jó oka van megállítani a gazfickókat: lefülelésük esetén hónapokon belül szabadulna és az ő markát ütné a félmillió dollár. Nincs sok idő a cselekvésre, mindössze 48 óra áll rendelkezésre az üldözőknek. A keménykötésű, mackós mozgású, mogorva hekus eleinte bizalmatlanul figyeli a rablóból két napra pandúrrá átvedlő Ham- mondot. A nyeglének tűnő fiú magabiztosan mozog az alvilági körökben, s csakhamar forró nyomot talál... A másfél órás, mindvégig fordulatos, jellegzetesen amerikai bűnügyi történet szinte egy percnyi pihenőt sem engedélyez a nézőknek. A sztori bővelkedik izgalmakban és kalandokban, s nem nélkülözi a szinte már kötelező erőszakos jeleneteket sem. Az egyszerű képlet szerint aki elsőként húzza meg a ravaszt, az marad életben. Ennek megfelelően ugyancsak sűrűn eldördülnek a pisztolyok, s a golyók félelmetesen élethű módon csapódnak az áldozatok testébe. o ra nagyvárosi vagányként gúnyoros bőbeszédűségével nem egyszer kibillenti nyugodt egyensúlyából a csak a leszámolásra összpontosító detektívet. Mindezek ellenére a film végére, miután természetesen teljesítik küldetésüket, viszonyuk csaknem barátivá válik. Ebbe persze közrejátszik az is, hogy befejezésül az ölükbe hulló pénzen igazságosan megosztoznak. Walter Hill rendező a Gengszterek sofőrje és a Jesse James balladája után ismét profi alkotással mutatkozott be az érdeklődőknek. A sikerben oroszlánrészt vállalt a két főszereplő, közülük a Ham- mondot alakító, fekete bőrű Eddie Murphy napjainak legismertebb (és legjobban fizetett) amerikai színészei közé tartozik. Népszerűségét rendőrtörténetekkel alapozta meg, a Beverly Hills-i zsaru elnevezésű produkció magasan vezet a tengerentúli nézettségi listán. A szőke hajú rendörfelügyelő, Nick Nolte régi ismerőse a magyar tévénézőknek, annak idején több mint tíz évvel ezelőtt a Gazdag ember, szegény ember című sorozat egyik főhőseként lopta be magát a rajongók szívébe. SZERI ÁRPÁD A brutalitást szerencsére erősen tompítja a humor, mely öncélúságtól mentesen szövi át a filmet. Hammond, afféle Akció közben az igazi, illetve az álzsaru 175 éve született Garay János A megye» levéltár kiállítása Szekszárd jeles szülötte, Garay János (1812. október 10. Pest, 1853. november 5.) életútját és irodalmi, költői munkásságát bemutató kiállítás a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum és a Tolna Megyei Levéltár anyagaiból készült. A dokumentumok egyik nagy csoportja a levelezés. Szüleihez és testvéreihez írott sorai részletes képet adnak a népszerű, de sokat nélkülöző költő, újságíró és színikritikus életéről. A kortársak levelei jól mutatják azokat a kapcsolatokat, amelyek oly sokat jelentettek számára, különsen Vörösmarty Mihály és Arany János barátsága. Értékes levelek láthatók azzal összefüggésben, hogy Garay tagja volt a Magyar Tudós Társaságnak és a Kisfaludy Társaságnak, Eötvös pedig egyetemi tanárrá nevezte ki 1848- ban. Jelentősebb munkáinak - versek, balladák, eposzok - kéziratai segítenek be- pillanatani a sokat betegeskedő, de munkájában fáradhatatlan költő küzdelmeibe. A kiállításon szerepel a Szent László, a Szegszárdi borének, a Zrínyi Ilona, A honvéd halála és más verseinek első, javítgatott változata. Kéziratban látható az Augusznak ajánlott verseskötet és néhány olyan forradalmi vers is, meA rádióhallgató mindig odafigyel a hétköznapjaink bosszantó visszásságait kipellengérező kommentárokra, jegyzetekre, glosszákra. Némi elégtételt érezhet ilyenkor az általa is tapasztalható vagy őt is érhető kisebb-nagyobb sérelemekért, a társadalmi együttélést torzító feleségekért, ostoba pazarlásokért, a pöffesz- kedő kivagyiságért, a bürokrácia és a korrupció pókhálójáért, az árak állandósult és már szövevényes emelkedéséről, s a közérzetünket szorongató egyéb jelenségekről nem is szólva. Földi Iván már negyedszázada közli hallgatóival az éter hullámain a közélet lyek megjelenését az első Garay - „ösz- szes” kiadásakor a cenzúra nem engedélyezte. Ritkaságnak számítanak azok a könyvek, verseskötetek és folyóiratok, amelyek elsőként adták közre Garay János munkáit, így a Csatár, a Tollrajzok, Az Árpádok című kötetek, a Pesti Divatlap, a Regélő, az Athenaeum és egyéb folyóiratok. A korai halállal záruló életút néhány kedves személyes tárgya is szerepel a kiállításon. így pl. az a magántulajdonban lévő kehely, amelyet Széchenyi István javaslatára kapott Garay, amikor verseiért elnyerte az Akadémia száz aranyát. Szekszárd híven őrizte és ápolja ma is a költő emlékét. 1881-ben táblát helyeztek el a szülőházán, amelynek helyén (Széchenyi u. 40.) ma is látható. A róla elnevezett téren 1898-ban avatták fel szobrát, Szárnovszky Ferenc munkáját, - költségeire évtizedekig gyűjtöttek a szekszárdiak. Garay Jánost halhatatlanná tette egyik leghíresebb költeménye, Az obsitos, melyet Kodály Zoltán zenéjével Háry Jánosként ismer a világ. A kiállítás a megyeháza emeletén tekinthető meg, hétfőtől péntekig 8-16 óra között. KACZIÁN JÁNOS fonákságairól derűs iróniával szóló megjegyzéseit. Úgy mondják, a szó elszáll, az írás megmarad, és sokan szívesen elolvassák nyomtatásban a rádióban elhangzott szellemes kommentárokat, hozzáképzelve a szerző „szeléden tréfálkozó hanglejtését", amint azt a Kiadó szerkesztője bevezetőjében jellemezte. A 96 oldalas kiadványban a napjainkban is időszerű hatvannál több jegyzetet válogattak össze. A Reflektor Kiadó által megjelentetett könyvecske Tolna megyei érdekessége, hogy a Szekszárdi Nyomdában készült, s Mészáros András illusztrálta. R I Rádió Gondolatok a Bibliáról A Biblia, a könyvek könyve évszázadokon keresztül volt az európai kultúra forrása, egyik ihletője és a ma embere sem igen tud tájékozódni a művészetekben ismerete nélkül. Ez az, amit úgy is mondhatunk, alapfeltétle a klasszikus műveltségnek és amit sokáig nem volt „illendő” bevallani, észrevenni. Tudni kell pedig, hogy a bibliai történetek ismerete egyáltalán nem feltételez vallásos világnézetet, sőt nem feltétlenül indukálója annak. Hogy mégis nagyon sokféle téves, zavaros nézet kering manapság, az, azt hiszem, részben az oktatás, a kultúra terjesztőinek és talán a tömegkommunikáció számlájára írható. Elég, ha az általános, majd a középiskolai magyar, illetve történelmi tananyag erre vonatkozó részeit fellapozzuk, bizony az általános műveltséget adó érettségivel is legtöbben csupán a Biblia felosztását, teremtéstörténetet, esetleg az irodalomban nagyjaink által megörökített csodás történeteket tudják felidézni. Ezért is üdvözölhető Rapcsányi László egyáltalán nem újkeletű próbálkozása a Biblia alapjainak megértetésére, sőt, ezen túl a vitás kérdések, a kutatás legújabb eredményeinek megismertetésére. A vasárnap késő délutánonként jelentkező sorozat állandó résztvevői Gecse Gusztáv filozófus és Pákozdi László Márton református lelkész egy-egy könyv üzenete felett polemizálnak, értelmezik a máig szóló üzenetet, természetesen különböző világnézeti alapállásból. A legutóbbi alkalommal az evangéliumok, közülük is az első, Máté evangéliuma volt a beszélgetés témája. A jó hírt, Isten országának eljövetelét jelző evangéliumok eredetileg név és cím nélkül váltak ismertté, majd a 2. század után került eléjük a „szerző” Máté, Márk, Lukács és János neve. Ez pedig nagyon leegyszerűsítve annyit jelentett: különböző megfogalmazásban interpretálták a „jó hírt”. Az elsőnek az adóbérlő Mátét tartják, akinek evangéliumában az első és legfontosabb fogalom, rendező elv a szeretet. A mindössze tízperces, izgalmas, sokak számára új ismeretet közvetítő beszélgetést nagyszerű rádiós feldolgozásban Bozsó László dramaturgiájával Máté evangéliumának előadása követte. Sinkovics Imre szuggesztív előadásmódja Károly Gáspár szép fordításának, nyelvezetének gyönyörűsége mellett élményt és észrevétlen új információkat nyújtott a hallgatónak a rövid disputa, amit mesterien irányított a műsor vezető- ie' -takácsKönyv Földi Iván: Bocsánat, hogy a szerkesztő közbeszól... Tévénapló Örkény jól tudta, mit jelent a háború, része volt minden változatában. 1942 áprilisában behívták Nagykátára, ahol meg is jelent zászlósi egyenruhájában, ahol „egy vadállat”, egy „perverz őrült"”, bizonyos Muray nevő alezredes, letépte tiszti egyenruháját, válogatott kínzásokkal gyötörte, majd mint munkaszolgálatost, kiküldte a frontra. A vérszomjas alezredest később fölakasztották, ami rendjén is van, de Örkényen ez nem segített, megkezdte munkaszolgálatos, majd hadifogoly életét. Az már az élet ellentmondásai közé tartozik, hogy keserű megpróbáltatásaiból remekművek sora keletkezett, köztük a világsikert aratott Tóték, ami 1967-es budapesti bemutatója óta a világ valamelyik színpadán azóta is műsoron van. Műfaját tekintve tragikomdéia, hőse a „mélyen tisztelt őrnagy úr”, aki nem Muray, a „perverz őrült” színpadi mása, hanem a butaság megtestesítője, a jóvátehetelten emberi hülyeségé, ő az ostobaság fanatikusa, aki mögött véres tragédiák játszódnak le. Nevetünk rajta és a szerencsétlen Tótékon, de tudjuk, hogy a humoros felszín mögött a rémület él, az író pedig Madách receptjét követi: Tragédiának nézed? nézd legott/Komédiának s mulattatni fog... Most a debreceni színház játssza, a televízió pedig élőben követítette az előadást, folytatva a tavaly kezdett és dicsérendő gyakorlatot. A vonzáskörünkön kívüli színházakról, amelyek nem látogatnak Szekszárdra, semmit sem tudunk, igya debreceniekről sem. Ezért kettős öröm egy ilyen közvetítés, s mindjárt tegyük hozzá: kitűnő előadást láttunk. Pinczés István rendezését a mű iránti tisztelet jellemzi, mindössze egy rövid részletet érzett kihagyhatónak. A Cipriani professzor-jelenetben ugyanis szerepel „dr. Eggenberger Alfréd, hétéves kisfiú", aki mellesleg egyetemi magántanár és öt nyelven jelennek meg könyvei. De ez már a végső abszurditás, valószínűleg el is terelné a néző figyelmét. A Tóték minden újabb előadásának veszélye, hogy Latinovits Zoltánra kell gondolnunk, felejthetetlen őrnagyára a debreceni előadást elsősorban az jellemzi, hogy Sárközy Zoltán egyéni eszközökkel új őrnagyot állít elénk, s méltó társa Korcs- máros Jenő: rajtuk nyugszik az előadás s ők biztosítják a sikert. Az előadás előtt és a szünetben okos beszélgetéseket hallhattunk a debreceni színházról, az Örkény-dráma lehetőségeiről, a színészi munkáról. A kaméliás hölgy Alexandre Dumas fils, azaz miként nálunk nevezték, ifjabb Dumas Sándor korának népszerű színpadi szerzője, akit azonban ma már olvasni sem szokás, talán nem is lehet. A kaméliás hölgy a kivétel, elsősorban Traviata néven, Verdi zenéjével, bár sokszor meg is filmesítették, Greta Garbo is volt Gautier Margit. Nálunk színpadon utoljára 1944-ben játszották, Bajor Gizivel, igen nagy sikerrel. Az ifjabb Dumas törvénytelen gyerek volt, sikeres apja csak később adoptálta, de az ifjúkori élmény mindvégig elkísérte, ezért foglalkozott szívesen társadalmi kérdésekkel, s az volt szándéka, hogy ítéletet mondjon kora erkölcse felett. Gautier Margit történetét is ez jellemzi: a gonosz nagyurakkal szemben áll az elesettségé- ben is tiszta prostituált, akinek nemes a szíve és csak a társadalom rontotta meg. Már Prevost abbé is írt egy ilyen regényt Manonról és Des Grieux lovagról, de a téma Dumas után lett népszerű, s a francia színpadot valósággal elözönlötték az utcalányok. Nálunk is hatott, Reviczky Gyula egész sorozat Perdita-dalt írt, de ma már bizonyos fenntartással olvassuk az ilyen sorokat: Óh, áldhatná sorsát akárhány,/Ki most lenéz negédesen,/Ha oly lánykát találna, mint én/Benned találtam, édesem. Hamis romantika, s nem kevés bátorságra volt szüksége Szikora Jánosnak, hogy tévéfilmet csináljon ebből a mégiscsak avitt drámából, mert hiába az igyekezet, nem tudunk meghatódni Margit szerelmén és halálán, pedig Szikora János igyekszik a történetet megfosztani minden álromatikus sallangtól, múlt századi nehezéktől, hogy emberi tragédiává változtassa az úri kurtizán szerelmét. A baj csak ott van, hogy eleve hiányzik a történetből a tragikum: a társadalom, amit Dumas ábrázol léha és cinikus, de Gautier Margit mégiscsak maga választja sorsát s nyilván jól is érzi magát sikeres kurtizánként. Schiller versében arra bíztat, hogy két szerető szív kis kunyhóban is boldog lehet, ami azonban erősen kétséges, mert a szegénység rendszerint rossz tanácsadó, s aligha hihető, hogy Armand és Margit tartósan boldog lehetne vidéki visszavonult- ságában. Pedig Szikora János ezt akarja elhitetni velünk, s talán mást is: a film sokkolónak szánt naturalista képei az élet múlandóságára is figyelmeztetnek, de ezt régen tudjuk. Mindezektől függetlenül jó film, Szikora esetenként szinte csodára képes, de amikor az éles kontúrú jellemrajz elhalványodik, marad a giccsbe hajló történet, melynek fordulatai néha kifejezetten fárasztóak s az unalmat a rendezői lelemény sem tudja megtörni. Eszenyi Enikő megjelenésében is ideális Margit, Mertz Tibornak elhisszük, ezt a bódulatos szerelmet s jók a többiek is, mindenki a helyén van, ahogy mondani szokták, mégis úgy érezzük, a darab felett eljárt az idő, s ezen nem is lehet változtatni. Az ember végül sok mindenen nem is csodálkozik. Még azon sem, hogy kirabolták a Batthyány-mauzóleumot, a sírrablásnak egyébként is több évezredes hagyománya van. Nálunk sem ismeretlen, Ercsiben mesélték, hogy volt idő, amikor a gyerekek az Eötvös-család csontjaival dobálóztak. Azóta is hallottunk rémséges esetekről, de amikor a Batthyány-mauzóleumot is feltörték, az ország megdöbbent. Ezt is lehet? Ezek szerint lehet, legföljebb abban reménykedhettünk, hogy az orgazdák műértők s végűi megkerülnek a nemzet számára becses emlékek. Nem így történt, az orgazdák kapzsi és buta alakok, az ékszerek egy részét beolvasztották, mi pedig nemcsak az arany értékével lettünk szegényebbek. A Kék fényben most bemutatták a két sírrablót, akik nagyon természetesen, sőt szakértelemmel beszéltek módszerükről. Még ezen sem lepődtem meg, bárki nem is lenne alkalmas ilyen rettenetes munkára. De kiderült, hogy a haramia sose hallotta Batthyány Lajos nevét s megértést kérve mondta, hogy nem tud írni-olvasni. Harminc év körüli ember, nálunk pedig a tankötelezettséget még a múlt században bevezették. Hogy lehet az, hogy ez a mindenre elszánt férfi nem tud írni-olvasni? Hogyan lehet ilyen széles ívben és ilyen tartósan elkerülni az iskola alsó négy osztályát? 1987-et írunk, s itt van közöttünk egy profi sírrabló, aki analfabéta, ami fel sem tűnt eddig senkinek. Nem értem. CSÁNYI LÁSZLÓ
