Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-29 / 229. szám

1987. szeptember 29. Képújság 5 Úttörők 1 Kisdobosok Kisdobosok L __________________________________________________ Ú ttörők-j Úttörőcsapat - területi jogkörrel A dombóvári Molnár György Általános Iskola munkájának elismerése A dombóvári Molnár György Általános Iskoláról és úttörőcsapatának sokrétű tevékenységéről nem először olvasha­tunk, hallhatunk. Az iskolában folyó mozgalmi munka egyértelmű elismerése, hogy úttörőel­nökségük ez év szeptemberétől területi jogot kapott. Ez szervezetileg azt jelenti, hogy a városi elnökséggel azonos jogok­kal rendelkeznek ezután, és közvetlenül megyei irányítás alá tartoznak. A megnövekedett jogkör egyúttal nagyfokú gazdasági önállóságot is je­lent. Az új felállásnak megfelelően még a tanév kezdete előtt, augusztus 27-én 13 tagú elnökséget választottak, élén dr. Ur- bánné Padkás Mária titkárral és Csik Má­ria elnökkel. A hagyományosan kiemelkedő moz­galmi munka eredményei milyen alapel­vekre épülnek? Többek közt a Gáspár László-féle szocialista nevelőiskola mo­delljét - az iskola társadalmasításának eszméjét - szeretnék a nevelőmunka mindennapi gyakorlatában is megterem­teni. Ez tükröződik úttörőcsapatunk verti­kális felépítésében, ami azt jelenti, hogy a hét, általában 80-150 gyereket tömörí­tő kollektíva nem a diákok életkora, ha­nem érdeklődési köre szerint verbuváló­dik. Az így szerveződő csapatok a társa­dalmasítás említett elvét tartalmában is jobban ki tudják teljesíteni. A Juhász László által vezetett „Gárda” úttörőcsapat ambícióinak megfelelően a helyi fegyveres testületekkel, a mai kom­munikációs formák iránt érdeklődő vi­deósok, rádiósok és a sajtó üdvöskéi Kraschné Papp Éva irányításával újsá­gunkkal, a kábeltelevízió helyi képvise­lőivel vannak tevékeny munkakapcsolat­ban. Magától értetődő ezek után, hogy a Herman Ottó nevét választó közösség a Magyar Madártani Egyesület tagja erdők és madarak barátjaként - vezetőjük Nagy Sándor, és az is természetes, hogy a színház, a művészettörténet, a zene és a rajz iránt fogékonyak ismét csak külön „stábot” alkotnak, élükön Bőr Nagy Adámnéval. A természettudomány kis kutatóit Gombos Szilveszterné, a hulla­dékgyűjtésben élen járó természetjáró­kat Kurucz Gábor pedagógus kalauzolja önként választott „szerelmükben”. B. R. Bará tságposta Az 1987-88-as úttörőév új kezdemé­nyezése a Barátságposta, a nagy októ­beri szocialista forradalom 70. évforduló­ja alkalmából meghirdetett játék. Az akció célja, hogy levelezés útján új kapcsolatok alakuljanak ki a szovjet pio­nírokkal és közösségeikkel. Az ünnepi évforduló kapcsán ismerjék meg a ma­gyar pajtások a szovjet gyerekek életét. A Barátságposta a szovjet testvérmegyei kapcsolatokra épül. A játék javasolt lebonyolítása: az úttö­rőcsapatok, úttörőszövetségek hozza­nak létre olyan, a köszöntés, az ajándé­kozás és saját életükről, tevékénységük- ről szóló híradás elemeit hordozó „külde­ményt” (saját készítésű ajándéktárgyat, magyar és orosz nyelvű írásos üzenetet, hangfelvételt, fotógyűjteményt stb.), amellyel szívesen „kedveskednének” szovjet barátainknak. A küldemények összeállítására az út­törőcsapatban pályázat hirdethető, amelynek díja a legjobb ötleteket megva­lósító közösség küldeményének eljutta­tása Tambov megyébe. A csapatoknál elkészült küldeménye­ket október 15-ig juttassák el a városi út­törőelnökségekre, ahonnan továbbítják azokat a Szovjetunióba. A választ az úttö­rőcsapatok és közösségek közvetlenül kapják. Azok a csapatok, akiknek van szovjet testvércsapatuk, közvetlenül jut­tassák el összeállított küldeményeiket. A Barátságposta révén kialakuló, vagy új életre kapó kapcsolatokat érdemes ál­landósítani, bővíteni, gazdagítani. A kap­csolattartás (levelezés, csereutazás stb.) elemeivel az úttörőcsapatok tevékeny­ségrendszere is gyarapítható. A Barátságposta az úttörőközösségek igénye alapján - február első két heté­ben - megismételhető, amikor a CIMEA 30. születésnapja alkalmából a tagszer­vezetek közösségeihez juttatják el úttö­rőcsapataink küldeményeiket. Szeptember 29-én Rengeteg program - iskolamozi Szeptember 29-e a fegyveres erők napja, egyben pedig az új úttörőév indí­tása. Ekkorra készül el a legfrissebb csa­patprogram, a gyerekek ötletei és javas­latai alapján. A tervet mindenütt a csapatgyűlés elé viszik, ahol az úttörők fogadják el a prog­ramot. Mindenütt tanítás nélküli ez a nap. Van olyan hely, ahol ünnepséget ren­deznek, ám igyekeznek már ezeket a ke­reteket feloldani. Túrák, versenyek, ve­télkedők, számháborúk, szalonnasüté­sek és honvédelmi bemutatók színesítik, teszik érdekessé a nap eseményeit. A szedresi és a tengelici diákok közö­sen kisdobos-találkozón vesznek rész Tengelicen. A simontornyaiak az új isko­lamozit avatják föl. A második osztályos rajok barátságvirágot készítenek és az őket támogató szocialista brigádokkal íratják alá. Ezzel szolgálják a raj-brigád kapcsolat erősítését. A harmadik osztályosok a Pokol-hegy­re, a negyedikesek pedig Pákozdra men­nek kirándulni. És főznek, ügyességi ál­lomásokon, lövészeten, sportversenyen mérhetik le talpraesettségüket. A versenyek és az ügyességi játékok után természetesen jutalmat kapnak. Füttyszó a kapa végén- Hová azzal a nagy kapával? Elnémul a kapanyéllel együtt billegte- tett füttyszó. Elnémul a déltájban népte- len pincehelyi utca. Lekerül a vállakról a szerszám, a megtömött iskolatáskák a földre huppannak. Kántor Tamás és Hóber József- Talán hazafelé? A két tizenkétéves-forma fiú szeme ösz- szevillan. Mint akiket valamin rajtakaptak.- Azt látom, hogy az iskolából jöttök, és a táska is könnyebb kapanyélen...- Csak elkísérjük egymást - mondja egyikük. Jó kötésű, kerek arcú srác.- Tornaórán kapáltuk a gyomot - int fejével a kérdéses tárgy felé -, a lebeto­nozott focipálya mellett, húszméteres szakaszon. Hogy egy hatvanméteres fu­tópályánk is legyen. Él is készültünk vele.- Most zeneórára sietünk majd - báto­rodik neki a másik. - Három éve játszunk együtt az úttörőzenekarban. Hóber Jóska marka ráfeszül a széles fejű nyelére, hogy a vállára lendítse is­mét, himbálózó terhével együtt. Össze­vont szemöldökkel méregetnek, még mi kérdeznivalóm lehet? Kántor Tamás szája pedig mintha is­mét füttyre állna.- br ­Történelem - diakszemmel Bíró Beáta Tanulmányainkból ismeretes, hogy 1848. szeptember 29-én az ifjú honvéd­sereg pákozdi diadala megakadályozta Jellasicsot abban, hogy bevonuljon az ország szívébe. „Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva...” - irta akkor Petőfi. Igen, futott, mentette vert hadát, mentette irháját. Az általános iskola 7. osztályos történelem tankönyv erről így beszél: „Október 3-án Győrben volt, 9-én pedig utolsó csapatai is elhagyták az országot. Segédcsapatai (mintegy 8000 fő) Ozoránál körülzárva megadták magukat.” Az említett tankönyvből csak ennyit tud meg az ozorai diadalról - hacsak nem olvasta el Illyés Gyula Ozorai példáját - a mai diák, a holnapi felnőtt, ám a he­lyiek - nagyszülők, szülők, pedagógusok és így természetesen a gyerekek - ajkán' is élénken él még az egykori história - a legendával fűszerezve. Az ozorai gyerekek - biztos vagyok benne, de egyébként az említett tan­könyv is igazol - többet tudnak a 139 év­vel ezelőtti eseményekről, mint más ha­sonló korú társaik. Ezért Biró Beáta, Fá­bián Ágota és Várni Attila 8. osztályos ta­nulók segítségével megpróbáljuk köz­kinccsé tenni az ismereteket. „Ötven huszár volt akkor a Szabadság...”- Az ozorai fegyverletételre 1848. ok­tóber 7-én került sor - kezdi az emléke­zést Várni Attila, majd mint egy jó törté­nész visszamegy időben és úgy próbálja végigvezetni a cselekményt. - A Róth és Philipovics által vezetett tartalék sereg, amely 10 ezer főnyi volt, és amely Jella­sics seregének jobbszárnyát képezte - csatlakozásukra számított a bán - nagy­részt a határőrezredek zászlóaljaiból és rosszul felfegyverzett szerezsánokból állt. Vonulásukat már Baranya megyében is állandóan rajtaütések zavarták, késlel­tették. Megyénk határát Dombóvárnál ér­ték el szeptember 28-án és innen két oszlopban mentek tovább. Az egyik osz­lop a Dombóvár-Kocsola-Nagykónyi úton haladt és szeptember 29-én, amikor már Jellasicsot megverték, érkezett Nagykónyiba, a másik oszlop Gyulajon, azt hiszem, régen Gyulajovácnak hívták - így Attila - és Regölyön át haladva Pince­helyt szállta meg, ahol egyesült a Nagy- kónyi felől érkezőkkel.- Nem mindegyik település adott köny- nyen élelmet a horvát seregnek - gom­bolyítja tovább a cselekmény fonalát Bíró Beáta. - Picehely, Gyánt, Regöly, Pári meg is tagadta ezt. Róth serege amikor Pincehelyre érkezett, hogy megpihenje­nek, akkor a község lakói a környező er­dőkbe menekültek, a csapatok elvonulá­sa után pedig a faluban maradt pogy- gyászőrséget a nép lefegyverezte, a zsákmányt szétosztotta. Elképzelhető, hogy amikor erről Róth értesült, haragra gerjedt és Pincehely megfenyítésére visz- szafordult. Természetesnek vette, hogy büntetésül hadisarcot követeljen a falu lakosságától. Úgy tudom - folytatja Beáta -, felszedette a Kapos hídját, ágyúit a kö zségnek szegeztetve felgyújtatta azt.- Végeredményben a pincehelyi és a környékbeli nép partizánakciói késleltet­ték Róth és Jellasics seregének időben történő egyesülését - összegez Fábián Ágota -, és ezek hozzájárultak Róth kapi­tulációjához is. A generális - teszi hozzá magyarázatként - csak október 1 -jén in­dult Pincehelyről Ozora felé, és akkor már nem tudott egyesülni a fősereggel, elvesztette minden összeköttetését vele.- A további hadmozdulatokról - java­solják mindhárman - idézzünk a honis­mereti gyűjtésből, a sárguló lapokról. Fábián Ágota Megtesszük: „A magyar részről vele (ti. Róth) szem­ben a Perczel-hadtest naplója szerint eb­ben az időpontban Beck ezredes állt 2 ezer emberrel Székesfehérvárnál, Perczel Mór ezredes 3500 fővel Szent- ivánnál. Székesfehérvár és Pettend kö­zött a veszprémi felkelők táboroztak. A Sió-vonalat a somogyi felkelők tartották megszállva mintegy 4000-5000 nemzet­őrrel, Dégre pedig 6000 tolnai nemzetőr vonult be. Csapó Vilmos azt a parancsot kapta Perczel Mórtól, hogy mindenkép­pen akadályozza meg Róthnak a Sión való átkelését. A parancs vétele után Csapó október 1 -jén megindult Duna- földvárról Ozora felé, október 3-án már Simontornyán állt a sereggel, ahonnan este 6 órakor futára azt jelentette a me­gye alispánjának, hogy október 4-én Ozorán lesz, ahol csatát vár. A tolnai őr­sereg egy része ekkor a Somogy megyei felkelőkhöz beosztva Zichy őrnagy pa­rancsnoksága alatt állott, akinek nem volt elég lőszere. Nyomatékosan kérte ezért az alispánt, hogy írását átadó embereivel annyi lőszert küldjön, hogy az ellenség­gel szemben hátramaradást ne szenved­jenek. A tolnai sereg hadihelyzetéről Csapó Vilmos a következőképpen tájé­koztatta Sztankovszky Imre kormánybiz­tos főispánt: október 5-én 3000 emberrel indultam Ozoráról Kálózd felé. Perczel Istvánt 1500 felkelővel Szilasra rendel­ték, Szeniczey csapatvezért pedig arra utasították, hogy 3000 fővel a sármelléki úton Szentmiklósról Keresztúr irányába nyomuljon előre Fehérvár felé. Dőry Vin­ce kapitányt 3000 gyalogosával Simon­tornyán, Perczel Gyula főszolgabírót, akit később nemzetörségi kapitánnyá nevez­tek ki, ugyancsak 3000 felkelővel Ozorán hagytam, hogy az ellenségnek a Sión szándékolt átkelési kísérletét megaka­dályozzam.” „A hadmozdulatok meggyőzték Róthot”- Van egy másik forrás is - magyaráz­za Várni Attila -, amikor Csapó kémei által Tárogató-dal „Máma nem lesz takarodó, ez a nap nem arra való. Tüzek mellett daloljatok, éberségben maradjatok. Éljen a haza! Dég felől jön nagy ellenség Sión vár a nemzetőrség. Sebes mély a nagy kanális köröttünk jár sok huszár is, Éljen a haza! Császár hada készen várunk, hajnallik a szabadságunk. Ne karéjozz seregeddel, zsákba kerülsz holnap reggel! Éljen a haza! Ozora szép mezőváros, senki ne legyen benn álmos! Igyátok a hegyek levét, kurjantsátok Kossuth nevét! Éljen a haza,! Kossuth Lajos azt izente, elfogyott a regimentje... Nem fogyott el! Mind itt állunk, győztes virradást kívánunk. Éljen a haza!” (Pintér Endre Zsigmond gyűjtése) Várni Attila értesült arról, hogy az ellenség Tácon és Soponyán van, ahol Perczel Mór megtá­madta őket, akkor Perczel István azonnal magához rendelte Dégre, hogy október 6-án Kálózd felé nyomuljon előre. Az em­lített napon el is indult Kálózd felé, de azt a jelentést kapta, hogy az ellenség már ott van. Erre visszafordult Ozorára, hogy megakadályozza Róthék Sión való átke­lését. Még ezen a napon, délután 1 óra­kor meg is érkezett Ozora határába, itt a Sió-hidakat lerombolva találta, így a csa­torna bal partján foglalta el a kedvező hadállást. A Sió-hidakat egyébként a Zichy őrnagy vezette somogy-tolnai se­reg rombolta le. A horvát sereg ez idő alatt, hogy elkerülje a bekerítést vonult vissza a Sióhoz. A hadmozdulatok meggyőzték Róthot arról, hogy a már Ausztria felé menekülő Jellasiccsal nem tud egyesülni, ezért a soponyai táborból elküldte Perczel Mórhoz Philipovics tá­bornokot és a horvát had számára aka­dálytalan elvonulást követelt. Philipovics a táborból visszatérve közölte Róthtal a feltételt, s a horvát sereg október 6-ra vir­radó éjjel még elhagyta Soponyát, hogy Ozora felé elillanhasson. Október 6-án elérte a Siót, ott a hidakat lerombolva ta­lálta, Perczel és Görgey is a nyomában maradtak, Ozorán viszont a Csapó pa­rancsnoksága alatt álló 10 ezer főnyi fel­kelő haddal találta magát szemben. Róthnak nem volt más választása, meg­adta magát és letette a fegyvert. „Máma nem lesz takarodó...” Az ozoraiak - természetes módon - le­gendát is fűznek a diadalhoz. Fábián Ágota szerint az alábbiakat mesélik: - A tóti erdőből kibontakozó császáriakat a parasztfelkelők heves puskázással fo­gadták. Róth generális megállította az előnyomulást és tűnődni kezdett: a Tol­nába vezető utakat Csapó alvezérei el­vágták... A Sió túlsó oldalára csak a fel­dühödött népen lehet áttörve átjutni... Al­kudozni kezdett hát Csapóval, majd Phili- poviccsal együtt megfenyegette, ha nem biztosítja a szabad elvonulást, felgyújtat- ja Ozorát. „Csak próbálkozzanak vele, de akkor mindnyájukat koncra hányatjuk” - üzente Csapó, az ötletes, nagyszerű hadvezér, aki egyébként úttörőcsapa­tunk névadója. Hogy serege nagyságáról megtévessze az ellenséget, a Tükörcsö- sön éjjel tábortüzeket gyújtatott, a Kálvá­rián pedig a körbejáró katonák - a hegy mögött ruhát cseréltek, így egy férfi több viseletbe is beöltözött - azt a látszatot keltették a körös-körül fenyegetően re­csegtetett kürtszóval együtt, hogy folya­matosan érkezik az utánpótlás. Az erdő­szélen tanyázó ellenség riadtan látta a feléjük hömpölygő kaszatengert... Még egy felszólítás és a két generális közel 10 ezer fős seregével, 12 ágyújával és sok társzekérnyi lőszerével megadta magát Csapó Vilmos nemzetőreinek. A Honvé­delmi Bizottmány „a dicsőséges ozorai győzelemért hálájának nyilvánítása és az érdemnek kellő megjutalmazása tekinte­téből” Csapó Vilmost ezredesnek nevez­te ki. * Eddig az emlékezés, a legenda, ame­lyet a múltat tisztelő felnőttek átmentettek a gyerekekbe, s erről szól a híres Kos- suth-nóta dallamára énekelhető - Pintér Endre Zsigmond gyűjtötte - Tárogató­dal, amit minden évfordulón, így most is elénekelnek az ozorai iskolások, és amit néhány raj indulójának is választott. „Má­ma nem lesz takarodó...” - emlékeznek. ÉKES LÁSZLÓ Fotó: CZAKÓ SÁNDOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents