Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-26 / 227. szám

12 NÉPÚJSÁG 1987. szeptember 26. i MAGAZIN MAGAZIN Í MAGAZIN magazin MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN *22iSN MAGAZIN Képes technikatörténet Tengeri mentőrakéta A rakéta egyik korai alkalmazása volt Treugous francia tengerészkapi­tánynak, először 180 évvel ezelőtt 1807-ben alkalmazott tengeri men­tőrakétája. A szerkezet lényege az volt, hogy a rakétatestre kötelet erősítettek és a tengerpart különösen veszélyes, zá- tonyos helyein felállított vezetősínről kilőtték a rakétát a zátonyra futott ha­jó irányába, ahonnan aztán kihor­gászták azt és így sikerült a hajót a szárazföld felé kivontatni. Később kísérletezett azzal is, hogy hasonló szerkezetet a hajón helyez­zenek el és a mentőrakétát a part felé lőjék ki. Bár a Treugous-féle rakétavetők igen primitív szerkezetek voltak, ez a mentési módszer 1830-tól a fran­ciáknál általánossá vált. K. A. Beszéddel irányítható robot Don Packham, az American Voice and Robo­tics feltalálója és alapitója beszéddel irányítható robotot fejlesztett ki. Butler 1 megérti a kimondott utasításokat, és egy-egy komornyikhoz illő brit akcentussal válaszolni is tud rájuk. A robot az ita­lok keverésétől a fürdő elkészítéséig minden olyan szolgáltatást el tud végezni, ami egy ko­mornyik hatáskörébe tartozik. A robotrendszer ára 25 000 dollár. Ólom helyett vas Két svéd tudós a természeti környezetet nem károsító vasvegyülettel szándékozik felváltani a benzinbe kevert kopogásgátló anyagot, az ól­mot. A kopogásgátló hatás elérése az ólomada­léknál kétszer több vasvegyületet, vaspentakar- bonilt kell a benzinbe keverni. Az új eljárást már szabadalmaztatták, és a vasbenzint jelenleg a svéd Saab-autógyár egyik kísérleti kocsijában próbálják ki. Decentralizált befektetés Treugouse kapitány tengeri mentő­rakétája Válás Angliában Nyugat-Európa országai közül Angliá­ban a legnagyobb a válás aránya. Az Angliában az idén kötött és kötendő há­zasságok közül minden harmadik való­színűleg válással végződik. Az évszá­zad végéig várhatóan hatmillió angol ál­lampolgár - köztük kétmillió gyermek - életét teszi tönkre a válás. Az 1985-ben kimondott válások szá­ma 11 százalékkal volt magasabb, mint 1984-ben. A növekedés tavaly megállt. Az 1985 évi csúcspontot egy új törvény idézte elő, amely megkönnyítette a vá­lást: három helyett csak egy évi kü­lönélést írt elő. Ugyanaz Hazajön a férj és rögtön ezt kérdi a feleségétől:- Ml van vacsorára? Mi van a tele­vízióban?- Felmelegített maradék és kon­zerv! A víz — kincs A víztornyok nem szépítik a tájat, bár világszerte törekednek a lehetőség szerinti esztétikus megoldásokra. Belgiumban így: 35 méter magas három acélláb - egyenként másfél méter átmérőjüek - és bennük is víz van, alkotja a víztárolót (KS) Létünk egyik legfontosabb és nél­külözhetetlen alapja a víz. A víz - a legfőbb jó. A Korán szerint elveheted az ember feleségét, lovát és becsü­letét, de a vízhez ne nyúlj. A víz szinte megszámlálhatatlan formában, alak­ban és módon szerepel az anyagi vi­lágban. A növények, az állatok, sőt az ember szervezetében is jelentős al­kotótényező. S az élőlények világa mellett a holt világ is sokféle formá­ban tartalmazza, megtalálható mind a szerves, mind a szervetlen anya­gokban. Földünk teljes vízkészlete óriási. Földünk felszínének 71 százalékát borítják a tengerek és az óceánok. Ha a teljes vízkészletet a Föld felszí­nén egyenletesen elosztva képzel­nénk, úgy Földünk felszínének min­den négyzetcentiméterére mintegy 273 liter víz jutna, vagyis Földünk fel­színét egyenletesen 2730 méter vas­tagságú vízréteg borítaná. Sajnos a teljes vízkészletnek a felszíni édes- vízkészlet mindössze 0,01 százalé­ka. Ez azt jelenti, hogyha a teljes víz­készletet 10 ezer egyforma nagysá­gú fekete és fehér golyó jelképezné, akkor ezek közül 9999 lenne a sósvi­zet jelentő fekete és csupán 1 lenne az édesvizet jelentő fehér golyó. A vízigények kielégítését tekintve az ún. édesvíz a legfontosabb. Az édesvíz hely szerinti és időbeli elosz­lása, megjelenése szélsőségesen változó. Van, ahol több található be­lőle, mint kellene. Van, ahol néha sok, néha kevés, de olyan hely és olyan időszak is van - és sajnos ezek mind jobban szaporodnak -, ahol és amikor mindig kevés van belőle. Édesvízből tehát már napjainkban is kevés van, pedig az élethez, a roha­mosan szaporodó emberiség szük­ségleteihez mindig több víz szüksé­ges. A víz már az ásványi kincsekhez hasonlóan vízkincs, amellyel ugyan­csak gazdálkodni kell. A különböző vízigények kielégíté­sére roppant nagy víztömegekre van szükség. Jól mutatja ezt, ha egy mo­dern városi környezetben élő ember egy napi vízigényét vizsgáljuk. Kiszá­mították, hogy egy embernek átlago­san 113,6 liter vízre van szüksége. Ha ehhez a személyes igényhez vá­rosokban még hozzászámítjuk az üzemek, az öntözés és a különféle hűtővizekkel kapcsolatos igényeket, a tényleges fogyasztás ennek há­romszorosára nő. Ez pedig azt jelen­ti, hogy az egy főre számított napi víz­igény eléri a 350 litert is. A vízigények nemcsak a víz mennyiségére, ha­nem annak minőségére is kiterjed­nek. Legszigorúbbak az ivóvízzel szemben támasztott minőségi kikö­tések. A jó ivóvíztől, amellett, hogy íz­telennek, szagtalannak, átlátszónak és megfelelő hőmérsékletűnek kell lennie, azt is megköveteljük, hogy ne tartalmazzon szerves anyagokat, és baktériummentes legyen. A településeken a víztermelés és a-fogyasztás közötti ingadozás ki- egyenlítésére az ivó- és iparivíz-ellá- tással kapcsolatosan is kisebb-na- gyobb medencéket, víztornyokat építenek. A vízfogyasztásban napi és évszakonkénti ingadozások észlel­hetők. Reggelenként a tisztálkodás idő­szakában magasabb a vízfogyasz­tás, mint éjszaka, a délelőtti órákban pedig csökken, majd a főzés, moso­gatás idején ismét növekszik. A Lafarge francia építőanyag vállalat „tökéle­tes minőség”-kampánya keretében dolgozóinak ösztönzése céljából jó eredménnyel vezette be az úgynevezett „decentralizált befektetés" rend­szerét. A rendszer bevezetésének első szakaszában valamennyi alkalmazottnak 1000 frankot bocsá­tottak a rendelkezésére a munkahelyének fel­szerelésére. Ennek az lett az eredménye, hogy javultak az egyéni munkafeltételek és ez sok esetben a termelékenységet növelte. Az alkal­mazottak az öszegböl különféle hasznos beren­dezéseket szereztek be, például kétirányú tele­font, személyi számítógép tartozékokat és más felszereléseket. A hét karikatúrája- Károlyka!- Itt vagyok, mama! Jó tanács Egy régi népi mondás egyszerű, de hasznos tanáccsal szolgál a jó szívű, ám tanácstalan adakozónak rejtvényünk hosszú soraiban. Vízszintes: 1. Mondás első része. (Zárt betűk: E. D.) 9. Minutum. 13. Fővárosa: Kinshasa. 14. Gyomnövény. 16. Hézag. 17. Szunnyadó. 19. Ritkán virágzó, trópu­si vidékről származó dísznövény. 21. Mo­hódén vegyjele. 22. A Mercedes autók el­ső gyártója (Gottlieb). 25. Barátom, latin megszólítás. 27. Japán és olasz autók betűjelzése. 28. A honfoglaló Árpád apja. 30. Áruházi alkalmazottak. 32. Jugoszláv folyó, a Szávába ömlik. 33. A Zagyva mel­lékfolyója. 35. Gárdonyi „regénye!”. 36. Az inda része! 38. Foghús fordítva. 40. Elöregedett. 41. ...step; a foxtrott őse. 42. Heves megyei község. 44. A rózsa belső része! 46. Két égtáj rövidítve. 48. Osztrák és holland autók jelzése. 50. Neves ro­mán író (Galaction). 52. Állatok has alatti prémje. 54. Szellemi munkás. 56. Szintén ne. 60. „Lakodalmas” Pest megyei köz­ség. 61. Valamivel ügynökölők egykori neve. 63. Locspocs. 65. Etiópiái város. 66. Brazíliai autók betűjelzése. 67. Kana­dai légitársaság. 69. Százéves Írónőnk (Zsófia). 72. Hangtalan jós! 73. Csomó. 74. A kukorica termése. 76. Olaszországi állóvíz (krátertó). 78.... és Frédi, a két kő­korszaki szaki. 79. A lepke puhatestü ál­cája. 80. Verkli. Függőleges: 1. A mondás befejező ré­sze. (Zárt betűk: O, Y.) 2. ...dombság, du­nántúli dombvidék. 3. Tyúk nagyságú futómadár, hazája Új-Zéland. 4. Értékte­len írásmü. 5. A neon vegyjele. 6. Máltai és portugál autójelzések. 7. Üdítőital. 8. Ulan Bator neve volt 1924-ig. 10. Erdő­részlet! 11. Szörnyalak. 12. Hiányos. 15. A Fekete gyémántok nőalakja. 18. Petőfi volt a segédtisztje. 20. Ötlet. 23. Dél-ame­rikai nagy füves síkság. 24. Bécsi piros. 26. Női név. 29. Sok belőle marja a gyom­rot. 31. Dán kikötőváros a Fyn-szigeten. 34. Az északi sarkkör táján honos szar­vas. 37. Kalózból lett angol tengernagy. 39. Törökországi kikötőváros, korábbi neve: Szmirna. 43. Sokszoros bajnok diszkoszvetőnk (Ferenc). 45. Széles esik. 47. Mesés gazdagságú ókori király. 49. Fásultság. 51. Vas megyei község. 53. Román pénzegység. 55. Kettős nádnyel­vű fafúvós hangszer. 57. Szorgalmas. 58. Határtalanul altat! 59. Üres bók! 62. A zenetörténet egyik legnagyobb alakja, 300 éve született. 64. Irodai kapocs. 66. Európai főváros. 68. Kétszeresen; szép a gyermekek nyelvén. 70. Szóösszetételek előtagjaként újat jelent. 71. Neves tv- operatőr (Igor). 73. Fizetés. 75. Felvigyá­zó. 77. Magatok. 78. ... Derek, filmsztár. Megfejtésként beküldendő a vízszin­tes 1. és a függőleges 1. számú sorok megfejtése a Tolna Megyei Népújság szerkesztőségének címére: 7101 Szek- szárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf.: 71. Beküldé­si határidő: október 2. A borítékra, levele­zőlapra kérjük írják rá: Rejtvény! A 37. heti, Rögös út című rejtvényünk megfejtése a következő: Amíg a színész Rómeótól Prosperóig jut, az maga az élet. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Fáth Jánosné, 713< Tolna, Ságvári E. u. 4., Szijjártó Imre 7100 Szekszárd, Wesselényi u. 5. VI/19 Virág János, 7054 Tengelic, Munkácsy i 1., Ficza Ferencné, 7100 Szekszárd, Zöl kert u. 14., Cseh Alajosné, 7200 Dombó vár, Arany János u. 15. Pf.: 14.

Next

/
Thumbnails
Contents