Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-03 / 207. szám

1987. szeptember 3. Képújság 5 Egy kitüntetés margójára Együtt a Bonyhádon mindig történik valami. Sorba adják át az új lakásokat, vagy ép­pen egy gyorsbüféhálózat első üzletét nyitják meg itt, és még az idén nekilátnak a városi uszoda építésének is. Ezzel együtt, a gyarapodás jeleit a régi városképet adó középületek csodálatos felújítási munkáinak befejezése után is mérhetik az itt lakók. Hosszú évek kitartó, szívós munkájának köszönhetően a vá­rosközpont rendezési tervének igazi alapja lett az értékek megőrzése. Nagyon szépen felújított középületek adják meg mára már a városközpont igazi hangula­tát. A felújítási munkák során rengeteg megoldásra váró probléma adódott, igazi együttmunkálkodásra volt szükség, melyben a tanács műszaki osztályának vezetője, Sebestyén Lajos és munkatár­sai épp úgy komoly részt vállaltak ma­gukra, mint a városi tanács költségvetési üzemének vezetője és munkatársai. De említhetnénk itt ez esetben a város első számú vezetőinek közreműködését is. Ha már itt tartunk, akkor kihagyni sem szabad az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség anyagi és szakmai segítsé­gét sem. Akkor pedig még nem beszél­tünk azokról a kőművesekről, ácsokról, festőktől, akik szakmai ismereteik legja­vát adva végezték a sokszor aprólékos munkát. Kivitelező vállalatok nem szíve­sen vállalnak el ilyen jellegű felújítást, mert amellett, hogy magas fokú szakmai ismereteket követel, időigényes. Magya­rán, nem kifizetődő. Bonyhádon hosszú ideig azért marad­tak el a mára már megszépült középüle­városért tek felújítási munkái, mert nagyon nehéz volt megtalálni az egy-egy épülethez jól igazodó és még a város számára is hasz­nos funkciót. Sikerült. Csupán néhány példa álljon itt minderre bizonyítékul: az egykori Dőry-kastély ma a Völgységi Múzeumnak ad otthont, de csodálatosan sikerült a régi sütőipari székház felújítása is. A Perczel Mór utca 9-es számú ház­ban kap majd helyet egy központi városi gyógyszertár. Az építésügyi és városfejlesztési mi­niszter Kiváló Munkáért kitüntetésben ré­szesítette a közelmúltban Sebestyén La­jost, a Bonyhádi Városi Tanács műszaki osztályának vezetőjét. A következőket mondta el a kitüntetés átvétele után:- Talán egy sportversenyhez kellene hasonlítani ezt a sikert. Sokan teljesítet­ték azt a pontszámot, ami ehhez - mond­juk így - az éremhez szükséges, de min­denkinek nem adhattak érte kitüntetést. Az külön öröm számomra, hogy én ve­hettem át. Közös sikernek, kollektív elis­merésnek veszem a kitüntetést. A város vezetői, a közvetlen munkatársaim, a költségvetési üzem vezetője és szakem­berei, a megye főépítésze, Patkó Sándor, mind-mind igen sokat tettek azért, hogy a városközpont valóban a mai képet mu­tatja. Az én szerepem a sok-sok kiváló közreműködő összefogásában mutatko­zott meg. Kakasdról járok a városba dol­gozni, és óriási sikerként könyvelem el, hogy akik ezt nem tudják, megesküdné­nek rá, hogy bonyhádi vagyok. Ez pedig mindennél többet jelenthet a munkás hétköznapok során. -szs­Július 4-i számunkban „Feleltetés” va­kációban címmel riport jelent meg az iz- ményi általános iskola tantestületi ülésé­ről. A pedagógusok az új oktatási törvény biztosította véleményezési és egyetértési joguk alapján arról döntöttek június 22- én, hogy a működő igazgató, Nemes László, akinek mandátuma július 31-én lejár, vagy a szintén pályázó helyettese, Takács József neve kerüljön a tanács­ülés elé kinevezésre. A tantestületek éle­tében újdonságnak számító szavazás különös jelentőségét még fokozta, hogy Nemes László izményi, Takács József pedig györei, és az előbbi falu lakossága, vagy annak egy része a választást a két település versenyeként értelmezte. Ezért hangzott el a Takács József „győzelmé­vel" zárult szavazás végén egyikük azon megjegyzése, miszerint „az ügynek még folytatása lesz”. Lett is. A július 27-i tanácsülésen, ahol arról kellett dönteniük a tanácstagoknak, hogy kinevezzék-e öt évre igazgatónak a tanári kar bizalmát bíró Takács Józsefet. Csak harmadik nekifutásra A tanácsülésen szinte mindenki ott volt, akinek kellett. A két község közős ta­nácselnöke, a felügyeleti szervek képvi­selői, meg a két község tanácstagja is. Egyetlen györei nem tudott csak megje­lenni, a körzeti orvos, aki éppen Pécsett tartózkodott. így Izményt kilencen, Győ­rét nyolcán képviselték. Az utólag okos- kodók szerint ez, tehát a tanácselnök rossz szervezése(l) volt az oka, hogy az eredmény az lett, ami. De ne vágjunk a dolgok elébe, térjünk vissza az ülés közepére, amikor is a többi napirendi téma után az iskola ügye került sorra. Elhangzott Takács József pályáza­ta, annak értékelése, majd Csorna József tanácselnök megkérdezte, titkos vagy nyílt szavazással kíván szavazni a testü­let. Amikor harmadszorra sikerült össze­számlálni a kissé zavarosan le-föl emel­kedő kezeket, eldőlt, hogy a voksát nyíl­tan teszi le mindenki.- Akkor tartsa fel a kezét, aki egyetért Takács József kinevezésével - szólt az elnök. Nem lendül minden kéz a magasba.- Ki szavaz ellene? Újabb kezek, köztük olyanoké is, akiké az előbb is fönt volt. Meg kell ismételni a dolgot, újra csak valami hiba csúszik a szavazásba. A már egyébként is túlfeszí­tett idegállapotban levő elnök alig tudja palástolni ingerültségét. Mégis erőt vesz magán, s végső elkeseredésében azt ja­vasolja, hogy mint a gyerekek az órán, álljanak fel azok, akik a kinevezés mellett szavaznak. A györeiek felállnak. Tehát: az elnökkel együtt nyolc „igen”.- Ki nem ért egyet a kinevezéssel? - hangzik a szinte felesleges kérdés, hi­szen, ahogy várható volt, minden izményi tanácstag felemelkedik székéről. Azaz: kilenc ellene. Nem lehet kinevezni Ta­kács Józsefet. Az izményiek örülnek, hisz ők képvi­selték körzetük véleményét, s elérték, hogy ha Nemes László, a falujukért oly sokat tévő pedagógus nem vezetheti to­vább az intézményt, hát a györei jelölt se ülhessen az igazgatói székbe. Vajon arra gondoltak-e, hogy három nap múlva igazgató nélkül marad az is­kola, másfél hónap múlva pedig száz- nyolcvan kisdiáknak - jól előkészített - tanévet kellene kezdenie? Új pályázat A tanácsülés után már csak Csorna József, a felettes szervek képviselői és Takács József maradt a teremben. Teljes a bizonytalanság. Három nap múlva igazgató kell, kinevezhető személy pedig nincs. Az elnök ketrecbe zárt vadként jár le-föl. Szenved a kudarctól, a tanács­talanságtól, a rázúduló vádaktól. Hiszen ő éppen az ügy tisztasága érdekében nem kereste meg a tanácstagokat az ülés előtt, hogy lelkűkre beszéljen, „eljöj­jenek ám”. Izményben ugyanakkor meg­szervezték, hogy mindenki itt legyen. Ami leginkább bántja, hogy a törvény adta le­hetőség, amely egyfelől a demokráciát erősíti, másfelől olyan indulatokat is elő­hoz, amelyek egyáltalán nem viszik előbbre a dolgokat. S hogy a megválasz­tása óta eltelt öt év eredményei, a két kö zség kibékítése érdekében hozott erőfeszítései most mind semmivé lesz­nek. Az iskola a két társközség harcának színterévé vált.- Nem ragaszkodom ehhez a székhez - fakad ki belőle a keserűség -, lehet, hogy alszom rá egyet, és elsejétől lemon­dok. Hiszen milyen volt ez a szavazás is? Ha titkosan csináltuk volna, tán még most is ott ülnénk, mint a pápai konklávé. Várnánk, míg a fehér füst felszáll... Még egy jó óráig tanakodnak, mi le­gyen. Végül megszületik a döntés, a ta­nári kar három erre alkalmasnak tartott pedagógusa közül próbálnak meggyőzni valakit, hogy Takács József felajánlott segítsége mellett meghatározott ideig lássa el az igazgatói feladatokat. Aztán egy év múlva újra kiírják a pályázatot, amire remélhetőleg több jelentkező is lesz, talán még olyan is, aki egyik telepü­lésnek sem lakója. Takács József már most közli, hogy ő nem kíván még egy­szer ilyen hercehurcát. Ő nem fog újra pályázni.- Hogy Nemesékkel mi lesz?- Természetesen maradnak - mondja a bonyhádi városi pártbizottság képvise­lője. - Izményben ragaszkodnak hozzá­juk, szeretik őket. Beszéltünk velük, nem mennek el. Tanítani kell! Az első megkeresett pedagógus egy nap gondolkodás után nemet mondott a felajánlott beosztásra. A másik jelölt a matematika-fizika szakos Borbély Zsu­zsa is csak hosszabb rábeszélés után vállalta el a megbízatást, azzal a feltétel­lel, hogy az új működési szabályzat és a többi dokumentum elkészítésében Ta­kács József a segítségére lesz. A gondok tehát átmenetileg megol­dódtak. A tanácselnök mégis szortírozza a szobájában az iratokat. Ha mégis el­menne, rendet hagyjon maga után... Csiszér Ambrusné, izményi óvónő, a székely szülők nevében kesereg.- így nem volt értelme az egésznek. Akkor már jobb lett volna, ha egy idegen került volna ide. Ha a tanárok évek óta nem voltak megelégedve Nemes László munkájával, miért nem tettek panaszt el­lene? A szakfelügyelet állítólag mindig ki­fogástalanul talált mindent, a beszámo­lókban rendere pozitív dolgokról lehetett hallani. Most mi az igazság? Féltjük a gyerekeket a következő évektől. Ezentúl milyen lesz az iskolában az oktatás, a ne­velés? Ezalatt az egy év alatt majd kide­rül... Bizonyára. Aztán jövőre újabb igaz­gatóválasztás lesz Izményben... CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Megbízott igazgató az izményt általános iskolában A Perczel Mór utcai üzletsor ———————— Szépen felújított ház a Rákóczi utcában A tanácsülés leszavazta a tanári kart Amíg a fehér füst felszáll... Bogár István vendégkönyvéből A nádfedeles házikó udvarán Éva néni, Pista bácsi felesége épp babot fejt a diófa árnyékában.- Rögtön jön a férjem, csak lement a pincébe - mondja. Bogár István hamar meg is jelenik, és bevezet a sárközi szőttesekkel teli szobába. A konyhában ínycsiklandó sült szalonna illata csapja meg az orromat. Ahogy itt ülök a sok kedves emléket magában rejtő asztalnál, elképzelem a vacsorák és borozgatások hangulatát, híres politikusokkal, művészekkel és egyszerű emberekkel. Pista bácsi előveszi a vaskos emlékkönyveket, és szedegeti a sok szép emléket.- Rengeteg politikus, művész járt itt a világ minden tájáról - mondja. Emlékei közt felbukkan a vietnami művelődési miniszter, aki fáról gyümölcsöt életében először Pista bácsi kertjében evett. Majd egy kissé szomorú lesz a tekintete, amikor egy grúz filmrendező jut az eszébe, aki grúz szokás szerint a tisz­teletét és a szeretetét adta úgy, hogy mielőtt elment, megcsó­kolta a küszöböt. Itt hagyta halott kisfia fényképét is, mert úgy érezte, ennél nemesen egyszerűbb hely nem lehet a gyer­meke emléke számára. Egy 1880-as évekből való szamovárt is kapott ajándékba Tambov első titkárától.- A legkisebbek is nagyon kedvesek nekem - mondja Pista bácsi. Ahogy lapozgatja a vendégkönyvet, kedves kis gyermek­rajzok is felbukkannak. Járt itt Eörsi Ferenc, a Tenkes kapitá­nya írója, aki kinevezte Bogár Istvánt Sárköz őrkapitányává. A megsárgult lapok közt felvillan egy-egy kedves emlék. Boldo­gan olvassa Bogár István egyik sárpilisi tanítványa versét: Kicsi de kedves Távol de szép Új de hagyományos Ös de jelen Egyszerű de barátságos pillanat de örök emlék. orsós HOMOK A Öcsényben az Árpád utcában is gáz­vezetéket építenek. Egy hónapja kiásták az árkokat, ami megnehezítette ugyan, de nem tette lehetetlenné a portákra való be- és kijutást, akár gépkocsival is. A mi­nap három tehergépkocsi homokot vittek oda, feltehetően a vezetéképítéshez fel- használandóan. Mindezt örömmel konstatálták az Ár­pád út 1 -5. szám alatt lakók, abban re­ménykedve, hogy felgyorsul a munka. De az örömbe üröm is vegyült, a homokkal elzárták az egyetlen utat, amelyen eddig a porták gépkocsival is megközelíthetők voltak, a személygépkocsik a garázsok­ban rekedtek. A másik szilárd burkolatú útról való megközelítés már korábban lehetetlenné vált, ugyanis az átvágott utat „elfelejtet­SZEMBEN ték” vaslemezekkel áthidalni az illetéke­sek. A lakók kérdezik: Vajon mi történne elemi csapás - tűz, árvíz - esetén, vagy ha sürgősen orvoshoz kéne vinni vala­melyik, a külvilágtól ily módon elzárt ház lakóját és ki fizeti meg azt a fáradságot, többletmunkát és időt, amit a takarmá­nyok, tápok, szalma, szén behordása je­lent a jóval messzibb közútról? Félreértés ne essék, az utca lakói nem a gázvezeték építésének ezt a módját ki­fogásolják - bár azt is lehetne - és nem is a helyi termelőszövetkezetet szidják, aki­nek a tehergépjárművei azt a bizonyos homokot hozták, hanem csupán az érin­tett gépkocsivezető(k) munkáját, aki pár méterrel odébb is leönthette volna a ho­mokot. Szgy.

Next

/
Thumbnails
Contents