Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-19 / 221. szám
TOLNA , ___ 10 írtÉPÜJSÁG 1987. szeptember 1 Jerzy Debski: Jó tett helyébe jót várj! Átjött a szomszéd.- Gondolom, nem jönne rosszul egy kiló hering - mosolygott hamiskásan.- Nem bizony! Nagyon szépen köszönöm!- Én is ezen a véleményen vagyok. Van szegfűszege?- Hogyne, egy egész darab!- Rendben. Majd elküldök érte valakit. Tessék, hívja föl ezt a számot, és megkapja a heringet! Nyugodtan hivatkozzon rám! Vagy talán valami jobb fajta húsra fáj a foga?- Ne is mondja! Bélszínre!- Rögtön utánanézünk - mondta a szomszéd, belenyúlt az ingébe, és egy kopott fedelű vastag noteszt húzott elő.- Bélszín.... bélszín... bé.... bé.... - gondosan megnyálazta az ujját, és figyelmesen lapozgatni kezdett. - Babapiskóta... bajadér... bakfisruha... baromfi... benzin... betongyűrű... hopp! Megvan! Bélszín, Franio elvtárs, 276. sz. szaküzlet, hátsó bejárat, jelszó: „Szeretem az anyósom!” Válasz: „Úgy kell neked!”- Meg fogom jegyezni, és hálás köszönet!- Apropó, kedves szomszéd. Jó tett helyébe jót várj! Nyíltan kimondom, kellene egy hátsó futómű. Most rajtam volt a sor, én is benyúltam az ingembe, és a nadrágszíjam alól kivettem egy kopott fedelű alfabetikus noteszt, és lapozgatni kezdtem.- Fagerenda... farkaskutya... fehérnemű... fekália... fotongyorsító... Megvan! Futómű, Miecio elvtárs, 278. sz. szaküzlet, jelszó: „Meghalok érted, cicus!”- Válasz?- „Ön nem normális!”- Hm, ez logikus. Köszönöm.- Szolgálhatok még valamivel?- Nem. Azazhogy egy aprósággal. Az imént illetlenül belepillantottam a jegyzetfüzetébe, és megláttam ezt a tárgyszót: Közlekedés. Megtudhatnám a részleteket?- Lehet - hagytam rá nagylelkűen. - A gubalówkai kötélvasútról van szó.- Ja, az más! - szakadt fel belőle a megkönnyebbülés. - Már azt hittem, konkurálnom kell, mivel ez a tárgyszó nálam is föl van írva.- Értem. Na és miről van szó?- Az ország egész vasúti közlekedéséről.- Világos. Vétel, eladás, csere?- Ugyan! Bérbevétel!- Ön ilyen komoly ügyletekkel is foglalkozik?- Méghogy komoly? - kacagott föl a szomszéd. - Uram, ez igazán semmiség. Kukkantson csak bele a noteszembe, és meglátja, milyen különleges a választék: Kheopsz- piramis, Panama-csatorna, Eiffel-torony. Vétel, eladás, bérlet! Elvégre az egész világon érezteti hatását a gazdasági válság, és most kezdeményező kedvű emberekre van szük- ség!- Ön pedig éppen egy ilyen ember?- Fején találta a szöget! A világ legmagasabb üzleti körei emlegetik áhítattal a nevem: Pedziak majd elintézi! De komolyra fordítva a szót: kölcsön tudna adni elsejéig? Fordította: ADAMECZ KÁLMÁN Fischer Lajos Ferihegy 2. Jó ideje ülök itt a repülőtér szürkés, kopár várójában. Kiolvastam egy újságot, bejártam a repülőtér épületét; cigaretta- füst, hangzavar, s az amsterdami járat érkezése szinte reménytelen messziségbe távolodik. Néha a hangosbemondó hangja szorít magának helyet a hangzavarban:- Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a londoni járat megérkezett.- Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a zürichi járat megérkezett.- Értesítjük... megérkezett... megérkezett... megérkezett. Megint előszedem az újságot. Cigarettafüst, hangzavar, csomagok, bőröndök, virágok.- Értesítjük kedves vendégeinket, hogy az amsterdami járat 80 percet késik. Szíves megértésüket kérjük. Köszönjük. A két fiatalember a szemközti két széken foglal helyet. Sötét öltöny. Nyakkendő. Egy ideig csak a jövés menést figyelik.- Figyeled, mennyi cucc?- Jó, hogy nem a Trabanttal gyüttünk. A szomszéd Jani Wartburgjába mégis több fér.- Némelyik még tíz bőröndöt is hoz!- Fantasztikus! 12 bőrönd!- Komám!- Jó, hogy nem hoztuk a gyerekeket!- Biztos, hogy kell majd a hely! Az szent!- Te Józsi, ne vegyünk mi is virágot?- Virágot? Mi a fenének?- Láthatod, a legtöbben virággal vannak. Biztos jólesne az öregnek, ha virággal várnánk.- Virággal? Drága az! Az újság már nem érdekel. Visszateszem a táskámba.- Ötven év után látogat haza. Biztos meghatná a virág.- Borsos ára van itt a virágnak, az szent!- Összedobjuk és kész.- Összedobjuk?- Ide állít majd a sok cuccal, mi meg... Fiadd lássa, hogy bennünk is megmozdul valami. Foglald a helyet, elfutok virágért.- Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a MALÉV frankfurti járata megérkezett!- Igyekezz! Megérkezett a gép! Valami szépet. A várakozók mozgásba jönnek. Józsi is feláll- A kijárat felé néz.- Minden rendben. Szép csokor?- Minek ekkora?- Te mondtad, hogy valami szépet.- Figyelj! Ott a kiírás alatt jönnek ki a vámról.- Te látsz valamit?- Figyelj!- Te Józsi, ott van.- Hol?- Cowboykalap van rajta.- Ne!- Nekem ne magyarázz! Ö az.- És nem hoz semmit! Csak egy bőröndje van és egy kis táska. , - Meg az a nagy játékmedve. Pedig ő az. Itt a fényképe a zsebemben.- Gyerünk! Elindulnak. Az öreg már egész közel van. Nagy szürke cowboykalap. Ősz haj, markáns arc. Kockás ing.- Nagyapa!- Nagyapa!- Helló!- Mi vagyunk, az unokák.- Nagyon örülök, nagyon jó. Vagytok stramm legények. Te vagy Józsi, ugye?- Nem, én Gazsi vagyok. Ő a Józsi.- Okay! Vagy te Gazsi. És te Józsi. Okay! És a fiam, a tietek papa^ ő hol van?- Ő még dolgozik, de mire hazaérünk, már ő is otthon lesz.- Okay. Papa még dolgozik a farmon.- A tsz-ben.- Yes. Szeretek hallani, hogy a fiam szereti a munka! Ó ez a szép virág! Vagytok ti igazi gentlemen!- Segíthetünk? Biztos nehéz. - Á, van egy kicsi ajándék. Adok is mindjárt. Hoztam ezt a nagy medve. Volt vele sok maleur, ahogy a francia szomszédom mondja. Kérem szépem New York-ban akartak a repülőtéren felvágni. Mondták, van benne drog. Mondom nekik, ne csináljanak csúfság az én medve, én vagyok Oszkár bácsi és viszek medvét Hungary. Mondja a néger boy, okay, vigyed a te medve. Németek mondják Frankfurtban, a medve gyanús. Mi van a medvében? Volt a medve útja very komplikált. Ez legyen az egész családnak a medve.- Köszönjük!- És most a tietek kedves ajándék a nagypapitól. Hoztam nektek olyan ajándék, ami nincs senkinek! Értitek? Senkinek az egész országban. Mindenki fogja mondani, ezt Oszkár Bácsi hozta az Államokból. Ilyen még a ti elnökötök sincsen.- Nagyon kedves.- Okay. Mikor voltam shopban megvásárolni, mondták áruházban, príma ajándék, Oszkár bácsi. írta nekem az én fiam, a tietek papa, hogy kicsi a ház, mondom, hová teszik a nagy autót, ha hozok. Meg két autó se lehet hozni, egy Józsi és egy Gazsi. Ez csinál egy problem. Itt a nagy kofferban a ti szép ajándék.- Köszönjük, nagyapa!- Okay! Szeretek, ha ti örültök. Mondták nekem a shopban, amikor vettem ajándékot, Oszkár bácsi te csinálsz ezzel az ajándékkal kultúrmissziót, viszed kultúrát az Államokból Európában.- Köszönjük!- Tudtuk, hogy nagyon értékes ajándékot hozol.- Lesz nagyon nagy meglepetés. Áz emberek fognak csodálkozni, ők fognak irigyek lenni.- Nagyapa!- Ez lesz egy igazi speciality! Nem kapsz magyar shopban. És ha csinálnak egy program, csinálnak partyt és ti mentek az én ajándékkal, fognak nagyon csodálkozni. Józsi és Gazsi átkarolják Oszkár bácsit. A meghatódottság vagy talán a kíváncsiság csillog szemük táján. Oszkár bácsi egy szertartásos mozdulattal kinyitja a bőröndöt. Kivesz két szürke cowboykalapot.- Ez a te fejedre, Józsi, ez a te fejedre kedves Gazsi unoka.- Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a MALÉV amsterdami járata 80 perc késéssel megérkezett. Visszanézek még. Oszkár bácsi magyaráz. Józsi és Gazsi arcát eltakarja a kalap. Úgy ment el a május, hogy szinte végig esett az eső. Mégis azért kizöldült a kert, a füvet már le is kellett kaszálni, és annak már nyárillata volt. A korai cseresznye is érni kezdett, de sajnos, csak a szomszédban. Ebben a kertben egy másik cseresznyefa áll, melyen még mindig csak zöld bogyókat ringatnak az ágak. Lesz ribizli, málna, talán néhány szem szép eper is, és ha ritkán kisüt a nap, minden meleg fénybe borul. A diófa tetejéről a házak piros cserepe, távolban az autóút, melyen fényes hátú ezüstbogarak sietnek a Balaton felé. De tart még az iskola. Ha majd igazán itt lesz a nyár, nem kell iskolába menni, és a tízéves kisfiú erre az időre gondol fenn a fa tetején, ahová egy kötéllel oda is erősítette magát, mint legutóbb egy hajósinas az árbóckosárhoz valamelyik filmben, melyet nemrégen látott. Azt képzelte, hogy ő az a hajósinas, és a diófa egy hajó, mely a borús ég alatt part felé vitorlázik. A part, ahová majd elér, maga a nyár lesz majd. Egy olyan föld, amilyen létezik is, csak nem itt. Ahol mindig süt a nap, ahol mindig érnek a gyümölcsök a fán, és nem szidják és büntetik a gyerekeket. Ott nevetés van és békesség. Annak a földrészneka partjainál még a tenger is csendes kék, apálykor tengeri csillagok maradnak a homokban és csigák. És ha az ember mezítláb jár azon a homokon, az apály után, a lábnyomába víz szökik, sok kicsi tó keletkezik közvetlenül a tenger szüntelenül hullámzó, végtelen vize mellett. Azon a földrészen olyanok a gyerekek, mint ő. Például nem mosnak mindig kezet, és esténként belebámulnak a holdba, ahol mindig változik valami. Néha olyan, mint egy arc, de nem mindig egyformán néz le a földre. Van, hogy jókedvű, de van, hogy majdnem sírva fakad. De lehet, hogy az egészet csak beképzeli. Mert ha fáj a szíve valamiért, akkor mindig éppen sírni készül a hold is. De ha anyu vett egy új kisautót, vagy elvitte a moziba, akkor mindig jókedvű a hold. Ott, azon a földön minden ember közül, akit ismer, egyedül csak anyut lehet elképzelni. Ahogyan megcsillan szemében a nap, ahogyan elmosolyodik, amikor a csillagokról mesél neki. Nemrégen kijött a házból, és kiabált neki, hogy menjen be ebédelni, és nem vette észre, hogy ott ül a feje felett, a fán. Nem válaszolt neki, mert nem is volt kedve ebédelni. És ha most lemászna innen, akkor eltűnik alóla a hajó, a tenger, és nem álmodhatna tovább a földről, amerre vitorláznak. A földről, ahol örökké tart a nyár. Mégis. Megtört a varázs azzal, hogy ebédelni hívták. Már nem tudta egészen beleképzelni magát az előbbi hangulatba, most félig hajósinas volt, félig az a kisfiú, aki ezen a napon nem ment iskolába. Ettől visszatért valami a reggeli szorongásából, amikor másik buszra szállt véletlenül a szokásos helyett és az elvitte egészen más irányba. Néha előfordult, hogy ilyesmi megtörtént vele. Soha nem értette, hogyan is kezdődött, miért zavarodott össze minden hirtelen? Mint ezen a borús májusvégi reggelen, amikor kiszaladt a kapun, hogy ne késsé le a buszt, amely az iskola felé vitte volna. Anyja megcsókolta búcsúzóul, megigértette vele, hogy rendesen viselkedik az iskolában, és ő igyekezett a buszmegállóhoz, hogy elérje a buszt. Addig minden úgy volt, mint más reggeleken. Akkor kezdődött el az egész, amikor az orra előtt ment el a busz, pedig alig pár lépésnyire volt csak már a megállótól. Futott pár lépést, de hiába, az ajtók becsukódtak. Még akkor elindulhatott volna gyalog is, de úgy emlékezett, hogy tíz perc múlva jön egy másik is, amelyik arrafelé megy. Ha megvárja, még mindig előbb odaér, mintha gyalogol. És így várt. De már valami megváltozott. Amint a dolgok kizökkentek a természetes, megszokott rendjükből, már megzavarodott kicsit. Várt. Úgy érezte, több idő is eltelt mint tíz perc, és aggódni kezdett, hogy talán mégis el kellett volna indulnia gyalog, amikor egészen váratlanul lefékezett egy busz a megállónál. Hirtelen meglepetésében már nem volt arra ideje, hogy elolvassa, mi van az első ablaka fölé írva, csak felszállt gyorsan, hogy legalább ez ne hagyja itt. Mert olyan is volt az egész, mintha ez a busz egyenesen őérte állt volna meg, hiszen leszálló sem volt. Bent idegen arcok, nem azok, akiket a reggeli járaton megszokott. Rápillantottak, aztán másfelé néztek közömbösen, mint az emberek szokták a buszokon. Az ajtónál kapaszkodott, és későn vette észre, hogy ez a busz nem is arra megy, amerre kellene. Az első kanyarodónál lefordult, és robogott egészen más irányba, mint amerre az iskola volt. Valami távolsági busz lehetett, amelyik talán csak véletlenül állt meg itt. Megnyomta a gombot az ajtó fölött, és aggodalmasan figyelte, hogyan szalad az út a kerekek alatt egyre távolabb az iskolától. Minél későbben áll meg, annál többet kell majd visszafelé gyalogolnia. Kétségbeesetten állt, szerette volna valahogy rákényszeríteni az akaratát a járműre, hogy álljon meg már, de szólni nem mert senkinek. Végre egy vadidegen megállónál fékezett, olyan helyen, ahol házak sem voltak már a közelben, csak szántóföldek. Egy üvegezett kis buszmegálló, hasonló ahhoz, amelyikből felszállt, mégis annyira különbözött tőle, mert ez nem az volt. És nem ott. És akkor ott állt az iskolatáskájával a kezében, anyja reggeli csókjával az arcán, mégis olyan nagyon elhagyatottan és olyan zavarban. Hogy történhetett meg ez? Hiszen hosszabb utakra is elment már sokszor egyedül, mégsem fordult elő ilyen, és most egy ugyanolyan szürke hétköznapon, mint a többi, váratlanul itt áll, messze az otthonától, az iskolától. Az út kanyarulatát levágva futni kezdett a szántóföldön visszafelé. Azt gondolta, még elér talán gyalog az iskolába. De mire visszaért az útra, ahonnan felszállt, kibújt a felhők közül a nap, és nem tudta, hány óra lehet. Tudta, hogy anyu otthon van, szabadnapos volt, ilyenkor szokott elvégezni minden munkát, amire máskor nem jutott ideje. Anyu volt az egyetlen biztos pont, ahová mehetett, ahol nem kap szidást, ő volt az, aki meg tudja mondani, hogyan történhetett meg ez vele, és hogy most mit csináljon? Ő volt az egyetlen a földön, aki belelátott, aki letörölhette volna a könnyet az arcáról, mely a futástól és az aggodalomtól csordult ki a szeméből. A vizes fűben teljesen átázott a cipője és a nadrágszára, mire hazaért. Anyu meglepetten nyitotta ki az ajtót, és kiült a szomorúság az arcára, amikor sírva elmesélte, hogy mi történt. Megnézte az óráját, kilencet mutatott. Legjobb esetben is csak fél tízre érhetett volna be az iskolába. És akkor mivel magyarázzák meg, hogy ennyire elkésett? írjon egy papírt, hogy elnézést kérek, a fiamnak eleredt az orravére? Vagy elnézést kérek, családi problémák miatt fiam ma késik az iskolából? S miért kellene hazudni? De elhiszik-e az igazságot? Akkor már didergett a szorongástól, és az anyja befűtött a szobájába.- Vedd le ezeket a vizes holmikat, mi legedj meg! - mondta. - Majd valamit f találunk. Ma jön az osztályfőnök csalái látogatásra, elmondjuk neki az igazat. S megint az történt, ami mindig, ha vi lami nem sikerült, vagy olyan furcsa di log történt vele, amit nem akart elő és nem is értett: megnyugodott. Mint arr kor régen, még kiskorában, anyja a ka jába emelte, és magához szorította. íc nem érhette semmi baj. A szoba kellemesen bemelegedett, elővette a rajzfüzetét, és rajzolt egy oly£ képet, amelyiken nyár volt. Zöldek volté a fák, és sütött a nap, virágok ny tak a fű között. Mire befejezte, észrevett hogy a nap tényleg kisütött egészen, ( lehet, hogy kinn a kertben melegebb va mint bent. És nem is kellene talán fűtei Anyu a konyhában szorgoskodott, ne szólt, amikor látta, hogy ő kisétál a kei be. Állt ott kicsit a napon, aztán felmi szott a diófára, és azóta azt képzelte, h; jón ül, amely az örök nyár szigetére vis: Most, hogy ebédelni hívták, már ne sikerült újra igazán elképzelni a hajót e a tengert. A fa ága hajladozott kicsit szélben, ha behunyta a szemét, mi mindig érezte az árbóckosarat maga ki rül. Még látta halványan a partot, ah pálmafák levelét simogatta gyengéden szél, és megcsillant a napfény a par menti hullámokon. De már zavarta, hoc az ebéd említésére éhséget érez, hoc anyja nem tudja, hol lehet, mert az élőt nem válaszolt neki, amikor hívta. És ült a fán, amelyik már csak félig ve hajó, tudta, hogy hiába vár, nem ér el földre, ahol soha nem ér véget a nyé Tudta, hogy anyu újra kijön majd nemsi kára, és szólongatni kezdi, de nem ve biztos benne, hogy le mer menni mé egyszer innen. Oda, hol mindent meg ke magyarázni, ami nem úgy történt, ah< gyan kellett volna. Oda, ahol hiába is me gyarázza, anyun kívül senki nem éi meg. Bán Zsuzsa: HA JÓ
