Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-19 / 221. szám
TOO**'''. _ 6 KÉPÚJSÁG 1987. szeptember 19. MÚLTUNKBÓL- Szinte egészen biztos vagyok abban, hogy önnek komoly előnyt jelentett tanácstaggá választásakor és közéleti tevékenysége első esztendeiben a többi, újonnan megválasztott tanácstaggal szemben, hogy gyermekkörzeti-orvos.- Ezt hogy érti? I- Úgy, hogy Szekszárdon nemcsak a körzetébe tartozók - pontosabban az ő szüleik - ismerték megválasztásakor, hanem nagyon sokan a városban. S ez forvítva is igaz.- Természetesen, hogy előny, már csak azért is, mert gondolom, hogy a választásnál - ahogyan mondani szokták - ez nagyon sokat nyomott a latban. I- A „sokat nyomott a latban” megfogalmazásból csakis arra következtethettek, hogy ön szeretett volna tanácstag lenni.- Minek tagadnám? Igen. Bár nálam fordítva kezdődött az egész, mégpedig az előző ciklusban. Megkeresett a tanács akkori vb-titkára, dr. Bősz Endréné, s felkért arra, hogy elnöke legyek a tanács egészségügyi-szociális bizottságának. Miután az egészségügyben dolgozom, örömmel vállaltam... és ennek csatlakozásaképp lettem én tanácstag. I- Viszont tanácsi bizottság elnöke csak tanácstag lehet. Ez a fordított dolog nem volt szabálytalan?- Nem, dehogy. Ugyanis volt egy megüresedett tanácstagi körzet, ahova tanácstagnak engem jelöltek, s pontosan azért, mert nyíltan látták, hogy számomra nagyon fontos az egészségügy, amiben dolgozom, s szerettem volna aktívan részt venni az egészségügy munkájában azon felül is, hogy körzetben dolgoztam... Mint gyakorló orvos, szerettem volna beleszólni az egészségügy fejlesztésébe, hangot adni a munkatársaim és a saját véleményemnek.- Amikor még nem volt tanácstag, hogyan látszott, hogy szívesen vállalna részt a bizottság munkájában, hogy vannak ötletei, javaslatai, hogy egyáltalán észreveszi az „egészségügy neuralgikus pontjait”?- Mert javaslataimat megtettem korábban is, s ez annál egyszerűbb volt, mivel már jó ideje tevékenykedtem a Vöröskeresztben. Hogy agilitásomat észrevették, annak nagyon örültem, viszont meg kellett fontolnom, hogy a bizottság elnöki tisztét elvállaljam-e, hiszen az sok munkával, kötöttséggel és nagy felelősséggel jár... S hogy mégis elvállaltam? Azt a szakmai munka indokolta leginkább. Mert elég sok ellentmondást, problémát láttam a szakmán belül. S ennek hangot adni, illetőleg a hiányosságokon segíteni valamilyen fórum nélkül nemigen lehet eredményes. I- Akkoriban milyen problémákat, ellentmondásokat látott megye- székhelyünk egészségügyében?- Elsősorban a körzetek különböző méretében, másképpen egy-egy ember leterheltségének különbözőségében, aztán abban, hogy bizonyos rendelők mennyire elavultak, korszerűtlenek. Tehát akkor az intézményesített hálózatban, akár a munkakörülményekben javítani lehetne. Most hirtelen más nem jut eszembe, de a lényeg az, hogy az egészségügyön belül sok olyan látszólag apró cseprő gond, probléma is van, melyek megoldása figyelmet, ötletességet, átgondoltságot igényel, no és valóban csak kevés forintot.- Magam is hiszek abban, hogy apró, néha jelentéktelennek tűnő dolgok viszik előre az ügyet, azok sokaságából lesznek a nagy dolgok. S ezek után jogos, ha megkérdezem: érzi-e, hogy az ügyek előrevite- lében tudott valamit tenni, segíteni? No, természetesen nem egyszemélyes sikerekre gondolok, ha itt, ebben a szövegkörnyezetben megfelelő a „siker” szó?- Mindenképpen úgy érzem, hogy igen. S máris hozzáteszem, hogy amikor az egészségügy napirendre kerül a tanács- illetve a vb-üléseken, akkor engem mindig mint a bizottság elnökét kérnek fel, hogy vegyek részt, mondjak véleményt. Mondandóm mindig a bizottság véleménye, állásfoglalása. Ugyanis a szóban forgó anyagot az ülés előtt mi mindig megtárgyaljuk, s a kikristályosodott közös megítélésünket fejtem ki, ami rendszerint megegyezik az én nézetemmel. I- Szívesen hallanék a bizottság összetételéről, hiszen a tagok, úgy tudom, nemcsak egészségügyi dolgozók.- Persze, hogy nem... vannak benne pedagógusok, akik a szociálpolitikai munkánk oroszlánrészét végzik, ugyanis e téren ők egy széles sávot fognak át; nemcsak a gyerekkorosztályt, hanem a velük kapcsolatban lévő szülői, nagyszülői „hálózatot” is. Ugyanígy örülök, hogy a bizottság tagjai között védőnő is van.- A bizottság munkaterv alapján dolgozik, mely a tanács javaslatainak és a saját tématervüknek ötvözete, ami alkalmanként egy-egy akut témával bővülhet. Most például mivel foglalkoznak?- Most elsősorban nem az egészség- ügyi, hanem a szociálpolitikai gondok - amik országosan is ismertek - foglalkoztatnak minket is. Tehát elsősorban a rehabilitáció kérdései, aztán az idős emberek gondozása és a róluk való gondoskodás megszervezése a feladatunk, amiről egyre több szót kell ejteni, s egyre konkrétabbá kell tenni.- Amennyiben tudomásomra jut, hogy a környéken elhagyottan, törődés nélkül él egy idős ember, vagy más problémával találkozom, jogomban áll-e, netán kötelességem azzal a bizottsághoz fordulni?- Természetesen jogában áll. I- És élnek is ezzel az emberek? Egyáltalán tudják, hogy létezik egy ilyen bizottság?- Szerintem nem tudnak róla. Úgy gondolom, jobban kellene „népszerűsíteni”, s ebben a sajtónak is nagy szerepe lehetne. I- Akkor most nekem „passzolta” a labdát, amit nem dobok vissza, hanem úgy kapok el, hogy: kérem, folytassa!- Szóval úgy gondolom, hogy a sajtó többet foglalkozhatna a bizottságokkal, munkájukkal, illetve közölhetnék a lapban a bizottsági tagok nevét, lakcímét, telefonszámát, hogy bizonyos helyzetekben az emberek akár közérdekű bejelentést is tehetnének náluk, ők pedig segítenének az ügy intézésében. Itt viszont el kell mondani azt, hogy egy nyomorúságban élő öregasszony sorsáról bennünket is lehet tájékoztatni, de ennek sokkal egyszerűbb, kézenfekvőbb módozatai vannak: a körzeti orvosi hálózat: asszisztensekkel és betegápolókkal. A bizottság nem egy végrehajtó szerv, hanem javas- lattevő, véleményező funkciói vannak. I- S volt már arra precedens, hogy valaki a bizottsághoz fordult?- Igen, a védőnőn keresztül... De mindenképpen jó gondolat az ön részéről az információs kör bővítése, s ezt a legközelebbi ülésen fel is vetem.- Egyszer beszélgettünk arról, hogy igen jó az együttműködésük az egészségügyi osztállyal, egymás nélkül nem tudnának létezni, valamiképpen kiegészítik egymást. Tehát akkor hisz ennek és a többi bizottságnak a jótékony és hatékony, eredményes működésében.- Egyértelműen. Hiszen a bizottságok létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, mert a tanács vezetői igénylik véleményünket, hallgatnak javaslatainkra, hiszen mi egy demokratikus fórum vagyunk, akik szakmailag és nem szakmailag valamilyen lakossági igényt továbbítunk a tanácshoz. I- S a pénzt nem vagy alig követelő javaslatokra mennyire „vevő” a tanács?- Nagyon és komolyan... Mert amikor legutóbb arról volt szó, hogy milyen Szekszárd városban az iskoláskorúak élelmezési helyzete... ■ - ...hát borzasztó...- ...igen, de javult a helyzet. Vizsgálat bizonyította be, hogy a hiányosságok és sok más jórészt nem pénzkérdés. Mert az iskoláknak, a Vendéglátóipari Vállalatnak vannak dietetikusai, az óvódáknak úgyszintén, az óvódákat ellátó orvosnak kell, hogy véleménye legyen, az iskolaorvosnak szintén, tehát az étrend összeállításába bele kell szólniuk, sőt más egyébbe is, melyeknek anyagi vonzatúk nincs is, hanem egyszerűen szervezési kérdések, s ehhez a személyzet munkaszeretete, figyelmessége, jószándéka, hozzáállása is nélkülözhetetlen. Ezek személyhez, s nem pénzhez kötődő problémák.- S ugyancsak személyhez, személyekhez, azaz testülethez, annak tagjaihoz kötött a tanács ülése. Mint „második ciklusos” tanácstagnak, mi a véleménye, változott-e az utóbbi időben az ülések hangulata, atmoszférája, demokratikusabb lett-e a fórum?- Megpróbálom szemléletesen megmagyarázni az igenlő válaszomat. Stop- perral soha nem mértem az ülések és a hozzászólások időtartamát, de az első ciklusban lényegesen rövidebb ideig tartottak a tanácsülések, mint mostanában. Mert manapság egyre maratonibbak az ülések, egyre több a hozzászólás, egyre nagyobb a vitakedv és egyre gyakoribbak az ellenkező értelmű állásfoglalások a tanácstagok részéről. Tehát egyre demokratikusabb, és nyíltabb a légkör. I- És az ellentmondást hogyan fogadják a tanács vezetői?- Őszintén mondom, azzal nincs semmi gond. Miért is lenne? Azt viszont elmondom - hiszen gyakran és sokan megkérdezik tőlem is és tanácstagtár- saimtöl is - hogy a költségvetést például miért fogadtuk el. Miért ne tettük volna? Mert véleményem szerint a tanács elképzelése eredendően és általában nem rossz, s nem vezet rossz irányba. Milyen alapon vétóznánk meg fejlesztési kérdéseket? Például annak idején az ötéves tervkoncepciót. Bár mindenki a maga ágazatát szerette volna jobban fejleszteni... Nekem annyiban tetszett az a konkretizálás, hogy kicsit a családi pénztárcához és a családi gondolkodáshoz hasonlított. ■ - Mégpedig mennyiben?- A tanács megmondta, hogy ennyi pénzünk van, ebből kell gazdálkodnunk. Ha lenne ennyi egészségügyi létesítményünk, akkor mást kellene sztornírozni... így mindenki belátóbb volt, s mindenki az arányos középútra törekedett.- Az hiszem, hogy az olvasók sem bánnák, ha ezek után a gyermekorvos-tanácstag és családja gondolkodásmódjába kukkantanánk bele, egyben olyan emberébe, aki nem „tüke” szekszárdi lévén, nagyon szereti ezt a várost.- Zalaegerszegen születnem, s tízéves koromig ott is éltünk. Azért költöztünk föl Budapestre, mert három testvérem - akik mind idősebbek nálam - továbbtanulása ezt „parancsolta”. Aztán én is tanultam. Harmadévesen már a Kórbonctani Intézetben láttam el feladatokat, majd ott helyezkedtem el. Mégis nagyon örülök, hogy Szekszárdot választottam, a gyermekkort meghatározó kis várost, s vonzásában - vagy fordítva - a feleségemet, aki szekszárdi. Különben a két család között rengeteg a hasonlóság. Náluk öt, nálunk négy gyerek. Mindkettőnknél orvos az édesapa, az édesanya pedig ,,csak”(!) felnevelte a sok gyereket. Az apák is teljesen hasonló nézetet vallanak a gyógyítás és az életvitel szempontjából... és folytathatnám. I- Talán azzal, hogy szakterületet is változtatott.- Amikor ide jöttem, azt kértem az apósomtól, hogy olyan orvost, tanítómestert javasoljon számomra, akitől szakmailag és emberileg is egyaránt sokat tanulhatok. A név: dr. Csordás Jenő. Hát így lettem gyermekorvos. És szeretem csinálni e?t a munkát, s nagyon jó az emberek közelében élni. És az utcán egyfolytában köszönni, köszönni... I- Kívánok mégtöbb köszönést és köszönést! Sörös József tolnai lakos 1936 januárjában beutazott Szekszárdra és felkereste az alispánt. Erről az esetről jegyzőkönyv készült. Idézzük az egykori írást: „Jegyzőkönyv. Készült Szekszárdon, 1936. január 25-én Tolnavármegye alis- páni hivatalában. Idézés nélkül megjelenik Sörös József tolnai lakos és előadja, hogy feleségét és hat (6) gyermekét eltartani nem tudja, mert munkát nem tud szerezni, itt-ott kap néha napszámot, de most már két hónap óta teljesen munka és kereset nélkül van. A községtől kap ugyan 2 hetenként 5 kg burgonyát, és 5 kg lisztet, de ez a nagy család élelmezésére nem elégséges. Könyöradománygyűjtési engedély megadása tárgyában benyújtott kérelmét pedig alispán úr elutasította. Kér intézkedést, hogy a község ínség- munkát juttasson neki, vagy pedig szegény-ellátásban részesítse.” A jegyzőkönyvet aláírta a vármegyei főjegyző, a panaszos, és a jegyzőkönyv- vezető. A felvett jegyzőkönyvet az alispáni hivatal eljuttatta a tolnai elöljárósághoz azzal, hogy Sörös József és családja ellátásáról gondoskodjanak. Egy hónappal később Tolnáról megérkezett az alispánhoz a tájékoztató jelentés. Eszerint: „Tisztelettel jelentem, hogy Sörös Józsefet a tél folyamán 5 ízben részesítettük segélyben. Összesen kapott: 1/2 kg zsírt, 28 kg lisztet, 1/2 kg babot, 44 kg burgonyát, 10 hasáb fát, 2 fej káposztát és 1 pár cipőt. Az ínségmunkánál is alkalmaztuk. Nevezett elhelyezéséről gondoskodtunk: dr. Fischer János alkalmazta vadőri minőségben." Az alispán megelégedéssel tudomásul vette a tolnaiak intézkedését, és az iratot irattárba tétette (1810/1936). A nyolctagú család a fenti segéllyel elkerülte az éhhalált, de ennél többre alig volt elégséges a segítség és az ínségmunka. „...egy egész munkanélküli falu kérelme...” Nemcsak a Sörös család volt nehéz helyzetben 1935-36 telén. A mözsi kőtörők is arra kényszerültek, hogy könyörgő levelet írjanak az alispánhoz. A levélben 154 aláírás olvasható, s amit leírtak, az a következő: „Alulírott száz, vagy még több mözsi család, kőtörő kenyérkeresői azon alázatos kérelemmel fordulunk a méltósá- gos alispán úrhoz, kegyeskedjék nekünk a télre munkát adni. Itthon vagyunk mindnyájan, az idei nagy aszály miatt kis vetéseink kiszáradtak, és most drága kukorica mellett nem tudjuk a jövő évre a kenyérhez való szalonnát kihízlalni. A Tekintetes Vármegye minden évben óriási összegért hozat kavicsot az utak áthengerléséhez, melyet a bányákban géppel törnek meg. Mi ugyanazért az árért hajlandók vagyunk azt megtörni, mint amennyiért a gépek csinálják, és a gépészek a gőzhengernél is azt mondják, hogy jobban lehet behengerelni amit törünk. Esedezünk méltóságodhoz, kegyeskedjék már most megrendelni, azaz megvenni ajövö évi hengereléshez szükséges anyagot, hogy mi azt most még a szigorú tél előtt megtörhessük és ezáltal családunknak a télre való kenyeret megkeressük. Kérjük kegyeskedjék egy egész munkanélküli község kérelmét meghallgatni és télre bennünket munkához és egy kis téli kenyérkeresethez juttatni. Mözs 1935. november 25.” Az alispán a könyörgő levelet eljuttatta az Államépitészeti Hivatalhoz véleményezésre. Ott a következő álláspontot fogalmazták meg: „Tisztelettel jelentem, hogy a vármegyei fedanyag szállítására már verseny- tárgyalás hirdettetett meg. Ha a megbízást nyerő vállalkozók között lesz olyan, aki az úton megtörendő terméskőre tesz ajánlatot, úgy a benti kérelem teljesíthető lenne, mert a vármegye kikötheti azt, hogy a kőtörésnél megyebeli munkások foglalkoztassanak.” Az alispán tudomásul vette és irattárba helyeztette az iratot (20.832/1935). Az iratokból már nem derült ki, hogy történt- e érdemi intézkedés? Valószínűleg nem. Mi a közös a Sörös-féle jegyzőkönyv és a mözsiek panaszos levelében. Az éhínségen kívül felfigyelhetünk arra, hogy mindenki dolgozni szeretne, munkát keres, hogy megélhetése biztosított legyen. De munkát kapni a falvakban téli időben szinte lehetetlen volt... Ipartámogatás Tolna megyei módra A belügyminiszter arra kérte a vármegyék alispánjait, gyűjtsék össze az adatokat és jelentsék, hogy miként hajtották végre az iparfejlesztésről szóló törvényt, milyen támogatást adtak ennek keretében a vállalatoknak. A Tolna megyei alispán, annak rendje-módja szerint leiratot intézett a főszolgabírókhoz, ők pedig a községi elöljáróságokhoz, bekérték az adatokat. 1934. január 27-én elkészült a megyei összefoglaló jelentés. Nagyon szerény adatok húzódtak meg abban. Jól mutatta, mennyire szegény volt a megye vállalatokban, üzemekben. Idézzük az alispáni jelentés egy részletét, amelyet a Pénzügyigazgatóságnak küldött meg: ....értesítem Címet, hogy a törvényhatóság 1933. év folyamán anyagi támogatást a vármegyei Gazdasági Egyesületnek 25 180 pengő, a Tamási és Vidéke Félvér Lótenyésztési Szövetkezetnek 6000 pengő erejéig nyújtott. A vármegye területén lévő községek iparvállalatokat nem támogatnak.” Az alispán nem ismerte a megyeszékhely adatait. Onnan közvetlenül jelentettek a Pénzügyigazgatóságnak. Ebből a jelentésből megtudjuk, hogy „a város képviselőtestülete ipari vállalatot nem részesített semmiféle, tehát adó, vám, vagy természetbeni kedvezményben sem. Ezen jelentésemet ezúttal kiegészítem még azzal, hogy a városi üzemek sem nyújtanak hasonló kedvezményt”. Ennyi volt az ipartámogató politika Tolna megyében a 30-as évek első felében. Igaz, igazán még számottevő ipar sem volt, amit támogatni lehetett volna... Dombóvári bíróválasztás - nyelvbotlással A bíróválasztás mindig a legnagyobb események közé számított megyénk minden községében. Ez érthető is, hiszen a bírói tisztség rangot, hatalmat, tekintélyt jelentett. Emiatt szinte minden választást élénk politikai küzdelem előzött meg, alkalmat adva a különböző csoportok nyílt vetélkedéséhez. Dombóvárott sem volt más a helyzet. 1934. július 26-án gyűltek össze a szavazati joggal rendelkezők, hogy tisztújítás keretében bírót válasszanak. A járási főszolgabíró a rendelkezéseknek megfelelően 3 személyt jelölt, akiket előzőleg a községi képviselőtestület felszólalás nélkül tudomásul vett. A választási eljárás megnyitásakor a választó közönség előtt a főszolgabíró egy nevet eltévesztett: Vancsa Ferenc helyett Vancsa Mártont mondott - annak a nevét, akit nem jelöltek, de a közvélemény őt szerette volna bírónak. A jelenvoltak hatalmas éljenzésbe fogtak, éltették Vancsa Mártont. Amikor a főszolgabíró észrevette nyelvbotlását, azonnal korrigált - de ezt a választók nem vették tudomásul. Megválasztottnak tekintették Vancsa Mártont... Természetesen a főszolgabíró érvénytelenítette a „választásinak ezt az eredményét, s közölte, miután névszerinti szavazást igényeltek - egyébként sem lehetne közfelkiáltással bírót választani. A névszerinti szavazás Farkas József győzelmét hozta, a főszolgabíró ezt a nevet hirdette ki. 156 aláírást tartalmazó fellebbezés lett az eredmény. A fellebbezők a választás eredményének megsemmisítését kérték. A megyei törvényhatósági bizottság 1934. december 17-én foglalkozott az üggyel. Véghatározatában elutasította a fellebbezést, a választást törvényesnek mondotta ki. Elutasította a fellebbezőknek azt a kifogását is, hogy a mintegy 7-800 választói joggal rendelkezők közül mindössze 51 -en voksoltak. Itt említjük meg a tiszti ügyésznek idevonatkozó érvelését: „Felhozza a fellebbezés még azt is, hogy a 7-800 választó közül mindössze 51-en szavaztak. Ez igaz, de a választás érvényessége nincs bizonyos számú szavazat leadásához kötve, és előfordult már oly eset is, hogy egy szavazattal történt a választás” (alis. 7239/1935). Kár hogy nem említette meg a főügyész, melyik községben volt az egy- szavazásos választás. A törvényhatósági bizottság véghatározatát a dombóvári postás kézbesítette ki. 156 házhoz kopogtathatott be. Úgy tűnik, mintha minden rendben lenne. Pedig ezután kezdődött az igazi „vetélkedő”. Elkezdték keresni, kinek állt érdekében Vancsa Márton felkiáltásos „megválasztása”, majd a nagylétszámú fellebbezés benyújtása. De ezzel a személyeskedéssel, vádaskodással mi nem foglalkozunk. Elmúlt, a kedélyek lecsendesedtek, s talán már nem is emlékeznek a nyelvbotlásos bíróválasztásra. K. BALOG JÁNOS
