Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-15 / 217. szám

1987. szeptember 15. Képújság 5 FIATALOK FIATALOK FIATALOK L _________________________________________________ F IATALOK __________________________________________________4 A KISZ Szekszárd Városi Bizottsága beszámolójából A XI. kongresszus határozatainak megvalósulásáról A KISZ Városi Bizottságának irányításával 32 bizottság, valamint 61 közvetlen irányítású alapszervezet dolgozik, 6400 fiatal tagja az if- úsági szövetségnek. Létszámuk a városi kül­döttgyűlés óta 24 százalékkal csökkent, en­nek jelentős hányada a középiskolákban volt lapasztalható. A KISZ-szervezetek nem fordí- lanak kellő súlyt, a KISZ-en kívüli fiatalok meg­nyerésére, a tagmegtartó és tagépítő tevé- <enységre. A XI. kongresszus óta végzett munkát augusztusban tárgyalta a KISZ Tolna Megyei Bizottsága. A gazdasági építőmunkában Az ifjúság támogatja a gazdaság megújítá­sára irányuló törekvéseket, a fiatalok döntő öbbsége helyt áll a munkában. A KISZ Szek­szárd Városi Bizottsága elsősorban azt szor- jalmazza, hogy egyre több helyen váljék ki- mutathatóvá a tagság nagyobb szerepvállalá­sa a helyi gazdasági feladatok megoldásában. \z alapszervezetek döntő többsége megér­ette a „Jövőnk a tét!" akció gazdaságpo- itikai jelentőségét, néhány helyi kezdeménye­lés biztató eredményeket hozott. Az 1986 5szén megrendezett ifjúmunkás napok sike- esnek bizonyultak. A szervezeti élet egészére szonban negatív hatást gyakorolt, hogy a KISZ i gazdaság és a társadalom területein felme- üIt kérdéseket képtelen volt gyorsan és ha- ározottan megválaszolni. Középiskolások A tagok közel 40 százaléka tanuló fia- al. Az elmúlt évben lényeges változások mén­ek végbe a középiskolás ifjúsági mozgalom- 3an. 1986 őszén megalakult a KISZ V. B. mel- ett működő középiskolai rétegtanács. A váro­si bizottság a legtöbb középiskolát érintő kér­désben a döntés jogát a rétegtanács hatáskö­rbe utalta. A tizenéves program és az oktatási örvény határozza meg 1987. szeptember 1- öl a tanintézetek feladatait. A diákok bevoná­sa a munkába csak néhány helyen történt neg. Az oktatási törvény rendelkezéseit tehát csak egy más, nyitottabb szemléletmóddal le­het megvalósítani. 1986 őszén zajlott le a vá­rosi diáknapok rendezvénysorozata. Sikere egyértelmű bizonyitéka az iskolák nyitottsá­gának és az iskolai KISZ-szervezetek önálló­ságának. Többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült megoldani Szekszárdon egy alkohol- mentes diák-szórakozóhely létrehozását, melyre pedig égetően szükség volna. Szek­szárdon 9 éve működik a kaposvári tanítókép­ző főiskola kihelyezett tagozata, de az a szelle­mi potenciál mellyel a főiskola hallgató ifjúsá­ga rendelkezik, továbbra sem jelenik meg az intézmény mozgalmi munkájában. Politikai képzés Egyértelmű és határozott igénye fiataljaink­nak a társadalmi, politikai kérdések nyílt, őszinte megközelítése. A politizálás megfelelő kereteinek megtalálása azonban gyakran ne­hézségeket okoz. Az idei év kísérletének szá­mít a dolgozói terület speciális képzésének beindítása, illetve a középiskolás terület veze­tőinek helyi felkészítése. Mindinkább előtérbe kerülnek olyan közösségek, melyek valami­lyen közös érdeklődésre szerveződtek (bé­keklub). Továbbra is fontos politizáló „helyszí­nek" a tömegpolitikai rendezvények. Mindin­kább a komplex, egyéb programmal össze­köthető formák az életképesek (március 20-21 -i ifjúsági napok). Gondot okoz a társa­dalmi munkaidőalap védelmére tett intézke­dések nyomán várhatóan elmaradó nyári fel­készítő tábor pótlása. A hét végi, szakaszos képzés sem tartalmában, sem hangulatában nem képes átvenni ennek szerepét. A városi KISZ-bizottság áprilisban elindította úgyneve­zett speciális vezető-képzését, mely hétvége­ken fél év alatt készíti fel az új aktívákat. A párttaggá nevelés A fiatalok döntö többsége azonosul az MSZMP politikájával, bár jelentős hányaduk a passzív támogató szemszögéből vizsgálja az eseményeket. A helyi párt-, illetve KlSZ-szer- vezetek szorosabb és hatékonyabb koordiná­ciója elősegítheti a párttaggá nevelő munka színvonalának növekedését. Vitorlással a Föld körül Amint azt a tegnapi lapunkban már hí­rül adtuk, szeptember 12-én ünnepélye­sen fogadták Abbáziában azt a két bátor székesfehérvári fiatalembert - Fa Nán­dort és Gál Józsefet - akik a magyarok közül elsők voltak a Föld körülvitorlázá- sában. Merész, kalandos és nagyszerű vállalkozásuk 716 napig tartott, a Földet 578 nap alatt kerülték meg hajójukkal a Szent Jupáttal. Hajózással - tengeri hul­lámok hátán - 217 napot töltöttek, a szá­razföldön pedig 361 napig készültek elő a további utazásra. Útjuk során a rádiókapcsolatot az MHSZ rádiósaival tartották. 1985. szeptember 26. 1985. november 5. 1985. december 17. 1986. február 1. 1986. 1986. 1986. 1986. 1986. 1987. 1987. 1987. 1987. március 12. március 27. május 20. november 15. november 29. január 10. február 28. március 8. március 15. 1987. június 25. 1987. július 14. 1987. augusztus 12. A Szent Jupát vitorláshajó a jugoszláviai Abbáziából elindul a világkörüli útra. A vitorlás a Gibraltári-szoroson áthajózva kiköt a Kanári-szigeteken, a 370000 lakosú Las Pal­mas kikötőjében. A Szent Jupát áthalad az Egyenlítőn. A Martin Váz és a Tristan da Cunha-szigetek érintése után a vitorlás befut Dél-Afrika legnagyobb kikötőjébe Fokvárosba. Hajójavítás után Fokvárosból elindulnak Ausztrália felé. A Franciaországhoz tartozó St. Paul-szigetek közelében a vihar felborítja a Szent Jupátot. A vitorláshajó Tasmania megközelítésével Sydneybe érkezik. Indulás Ausztráliából Új-Zéland felé. Érkezés Új-Zéland 3. legnagyobb városába, a 150 ezer lakosú Aucklandba. Indulás a Csendes-óceánon a dél-amerikai partok felé. A vitorlás áthalad a Horn-fok előtt. A Szent Jupát Argentína keleti partjainál felborul. Fa Nándor és Gál József Argentína 3 millió (elővárosokkal együtt 10 millió) lakosú fővárosába Buenos Airesbe érkezik. A kontinens délkeleti partvidékének városaiban tett látogatás után a hajó Rio de Janeiróból (5 mil­lió elővárosaival 9 millió lakosú) elindul Európa felé. A két bátor hajós az Egyenlítőtől északra keresztezte az 1985. december 12-i útvonalát. A vitorlás áthalad a 14 km széles, 65 km hosszú Gibraltári-szoroson és tovább hajózik Abbá­zia felé. kfan jövőjük? Ifjúsági klubvezető képző tábor Az ifjúsági klubok több évtizede ílakultak meg. Fadd-Domboriban, a <ISZ-táborban nemrégiben olyan iataloknak szerveztek néhány na- 30s tábort, akik még ifjúsági klubta­gok, de klubvezetővé szeretnének rálni. Őket látogattuk meg egy nap­sütéses délutánon, amikor épp más- íapi „Egyén, csoport, közösség” cí- nű vitakörre készültek fel. Mosolygós arcok, lelkesen csillo- ]ó szemek.- Ez a vezetőképző tanfolyam ta- raly indult. Hétvégenként szervez­ünk közös programokat, tartottunk anfolyami órákat - kezdi a bemuta- ást Budavári Miklós, a tanfolyam tgyik vezetője.- Miként működik egy ilyen klub?- Én a szekszárdi Tartsay-klub agja vagyok - mondja Rábóczki .ászló. - Klubunk egy ház alagsorá­én van, tévével, játékokkal. Itt szok­unk találkozni, közös programokat endezni. Egyébként Szekszárdon lárom ifjúsági klub működik: a hajó- lázi, az alsóvárosi és a mienk. Szok­unk közös programokat, kirándulá­sokat is szervezni.- Pörbölyön lakom - veszi át a szót >zabó Szilvia. - Nekünk most épül a nűvelődési házunk, majd ott szeret- lék egy ifjúsági klubot alakítani, s fel- lasználni a tanfolyamon szerzett to­lásomat.- Mit nyújt nektek ez a tábor?- Elsősorban felkészít bennünket irra, hogy önállóan tudjunk dolgoz- li. Megtanulunk bánni az emberek­ül, ismereteket és kapcsolatokat lyűjtünk, egyszóval talpraesettek gyekszünk lenni a tanfolyam végére ■ mondja a szekszárdi Árvái Tamás.- A tábor ötnapos. Átismételjük az év közben tanultakat, a gazdálko­dással kapcsolatos dolgokról be­szélgetünk és elemezzük a megol­dott feladatokat - sorolja a harci Nagy Gábor. - Egy falra szögezett nagy papírra írjuk az ötleteinket, fel­adatainkat. Ennek a lapnak a neve Művelődési kulturális kiáltó.- Az itt kapott feladatok megoldása a vizsga eredményébe is beleszámít- tájékoztat a madocsai Sági Katalin.- Egyébként klubonként több veze­tőre is szükség lenne, hogy egy ideá­lis létszámú - 30-40 tagú - klubot megfelelőképpen tudjanak irányíta­ni, foglalkoztatni.- Hogyan tudtok felkészülni a vizs­gára?- Semmilyen kiadvány nincs, ami­ből tanulhatnánk, így „csak” abból tudunk felkészülni, amit a tanfolyam során hallunk, tapasztalunk - mond­ja Rábóczki László. - Egyébként a tanfolyamot a megyei művelődési központ indította be, hogy klubveze­tőket neveljenek ki.- Hogyan látjátok az ifjúsági klu­bok jövőjét? - fordulok ismét Buda­vári Miklóshoz.- Sajnos, egyre kevesebb fiatal csatlakozik hozzánk, hiszen ma már otthon is megtalálhatja azt a komfor­tot, például tévét, amit a klubban. Vi­szont az is jellemző vonása száza­dunknak, hogy egyre több a munka, s egyre kevesebb a szabadidő. Saj­nos, jelenleg többnyire csak épp­hogy működő, illetve vegetáló ifjúsá­gi klubok vannak hazánkban. Véle­ményem szerint nagy szükség van ezekre a klubokra, nem szabad hagynunk, hogy teljesen kihaljanak. MÁTÉ RÉKA A hatodik vendeg: a Signal Megyénk egyik legrégibb együttese, a Signal. A fiatalok körében népszerű csa­pat 1969-ban alakult. Az eltelt évek alatt sok zenész, megfordult már náluk. Az alapító basszusgitáros Garay Jó­zsefen kívül Jándi József billentyűs és Baksa Zoltán énekes számít régi tagnak. Abaházi Zoltán gitáros és Mocbacher Zoltán dobos a legfiatalabb generációt képviseli. Ök a tagjai az egyik korábbi Rockpontban bemutatott Heavy Metal Thunder-nek is.- Zenekarunk jó néhány országos ren­dezvényen is fellépett már - mondja Ga­ray József zenekarvezető. - A rendezők szívesen dolgoznak velünk, mert igyek­szünk várakozásaiknak mindenben megfelelni és technikailag is rendelke­zünk olyan berendezésekkel, amelyek akár szabadtéri koncertek lebonyolítá­sára is alkalmasak. Az általunk játszott zene összeállításánál figyelembe vesz- szük a divat változásait, de természete­sen játsszuk a rock örökzöldjeit is. Cé­lunk ma is az, hogy barátaink és zenénk kedvelői jól érezzék magukat koncert­jeinken. rOckpqwt Rockfontos - Rockfontos Bon Jovi, az amerikai west-coast má­sodik nemzedékének képviselője. Zené­jükre a magas technikai képzettség, a re­mek vokál, a dallamosság és az énekes John Bon Jovi szenvedélyes előadása a jellemző. Legutóbbi albumuk, amelyen a szólóénekes nagy szerepet kapott, óriási siker. Erre bizonyíték: immáron mára negye­dik kislemezre kimásolt felvétel került fel az amerikai slágerlisták legnépszerűbb dalai közé. A Rockpont sikerlistája: 1. Pet Shop Boys: It’s a sin 2. Madonna: Who's that girl 3. Mel & Kim: F. L. M. 4. Herb Alpert: Diamonds 5. Samantha Fox: Nothing’s gomma stop me now. KINDL GÁBOR A Signal együttes A lelkes fiatalok, akik klubvezetők lesznek, megbeszélik a másnapi teendőiket Budavári Miklóssal (jobbról), a tanfolyam egyik vezetőjével

Next

/
Thumbnails
Contents