Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-15 / 217. szám

1987. szeptember 15. rtEPÜJSÄG 3 A Csatár városrész újjáéledés előtt A városrész a múlt és a jövő mérlegén A vállalkozások száma nő, a forgalom az országos átlag alatt Vendéglátásunk több oldalról A színvonal megtartása az üzletvezetőn múlik- Csak nehogy szanáljanak bennün­ket is - sóhajt az idős asszony, aztán csak kapálgat tovább. Le-lehajol, hogy a főidből kifordított, zörgő levelű burgo­nyabokrokat eltakarítsa a kapa útjából.- Már félek a borítékoktól, ami a postá­val jön - egyenesedik föl ismét. - Van, aki azt mondja, decemberben is költözködni kell, ha úgy hozzák a döntést. Inkább ma­radnék itt, dolgoznék, amíg bírom ma­gam.- Egyedül, segítség nélkül?- Nem vagyok egyedül. Az unokám is itt lakik a feleségével. Igaz, a kertben nemigen segítenek. De mi keresnivalóm van már nekem egy emeletes házban? Nyolcvanéves vagyok. Féiszáz öreg ház Szekszárdon, a Csatári utca elején, a Vitéz utca és a Béri Balogh Ádám út által határolt területen, az úgynevezett vasfa­luban hozzávetőleg félszáz, jobbára öreg, pusztulásra ítélt ház kuporog, félve és remélve a változást hozó jövőt. A neve­nincs sikátorokat kirajzoló, szűkös por­ták többségében idősek élnek. A néhány macskaköves utca a postacím szerint: Csatár. A harminckilences szám alatt például egy sokgyerekes család várja sorsának jobbra fordulását, azt, hogy ne penészedjen rájuk a tanács által ki­utalt lakás, ne a sarki kútról kelljen hor­dani a vizet, és télen ne az egyetlen fűthe­tő helyiségben, a konyhában zsúfolódja­nak össze. Nemhogy szennyvízcsatorna, de sok helyütt emésztőakna sincs. A csatári utca jobb oldalán, túl a busz­megállón, téglából rakott kis kőfülke, ká­polnajelkép árválkodik. A pléhlemezre mázolt Szűz Mária már régen kieshetett a fülkébe illesztett fakeretből. Az építmény mögött, a baktai domboldal alján lánctal­pas földmunkagép acélállkapcsa feszül az emelkedőnek. Imádság, ráolvasás nem segít. Bakta szélső, tízemeletes tömbjei tekintenek le az átellenben lévő, fészekaljnyi házcsoportra. Mintha a szebbnek ígért jövő kelletné magát a most még elárvultnak tetsző múlt előtt. Új házak, - megújuló borospincék Odébb, a rozoga haranglábon túl szebbnél-szebb új és épülő házakra nyí­lik a szem - ez is Csatár. Az út jobb olda­lán az egyik borospince előtt testes, idő­sebb férfi álldogál. Kezével simít egyet a pincefal málló vakolatán.- A nevemet ne írja bele az újságba - szorítja meg a kezem mosolyogva.- Már több mint kilenc éve kiköltöztem ide. Látja ott a bátaszéki út felé azokat a diófákat? Ott, a Tüzér utcában lakok.- Nem bánta meg a helycserét?- A háztájim itt van a közelben. Hatszáz A Hódmezővásárhelyi Tangazdaság hibridüzemében befejeződött az idei bú­zavetőmag-feldolgozás. A mennyiség több a sokévi átlagnál, az új vetőmag a la­boratóriumi vizsgálatok szerint kifogás­talan minőségű és a választékra sem le­het panasz. A vásárhelyi üzemben 13 faj­ta búza vetőmagot szárítottak, tisztítottak és osztályoztak, hogy a gazdaságok táj­öl szőlő. Van itt vegyesbolt, a környékün­kön most építik az utat... Egy szakaszon már a szennyvízcsatorna is a földben van.- Ahogy tapasztalom Cinka felé halad­va, nagy kedvvel, módosán építkeznek sokan, sőt a Csötönyi völgy felé tartó Sárköz utcában, akadt olyan tanya is, amit első ránézésre lakásnak hittem.- Na, ha egy héttel később jön, akkor az én pincémet is ilyennek találta volna. Leverem ezt a régi, sarait vakolatot, nem foltozgatom többet. Az ajtó küszöbét már magasabbra emeltem, amikor a műút szintje is maga­sabbra került. A Szőlőhegy felé menetelő, szemreva- ló csatári és cinkai házak közé a Csatári patak árka lassan már csak jelképes ha­tárt húz. Gondjaik is közösek. Boltnak és egynémely szolgátlatásnak még szűké­ben vannak, ezért az elsők között az 1000 négyzetméter alapterületűre terve­zett új ABC-áruház építését szeretnék megkezdeni jövőre, amit az említett, Csa­tári toroknál lévő házak szanálása készít elő. Megtört a jég Mint Forró Lajos csatári tanácstag sza­vai is tükrözik, a rábízott 28-as körzet is - a Vitéz utca vonalától délre a patakig ter­jedő és a Sárköz utca környékét magá­ba foglaló terület - újjáéledőben van.- Tíz-tizenöt év mozdulatlanság után ebben a körzetben is megtört a jég. Eb­ben az évben az utak további kiépítése mellett a szennyvízcsatorna-fektetés is megkezdődött. Nagy szükség van ez utóbbira is, mert a szippantóskocsik nem győzik kiüríteni a megtelt emésztőgödröket. A költsége­ket a városi tanács és a lakosság hozzá­vetőleg fele-fele arányban vállalja. Az út­hoz házanként 12 ezerrel, a szennyvíz­hez 16-tal kell majd hozzájárulni. Ehhez adjon még hozzá 2000-2000 forint érté­kű társadalmi munkát. Most a Gemenc és Kuruc utcákban dolgoznak, aztán követ­kezik a Tüzér és a Csap utca.- Magam is tapasztalom, a környéken új presszó és egy vegyesbolt is nyílt, Ta­kács József autószervize pedig ugyan­csak forgalmas itt az 56-os út szomszéd­ságában.- Karosszérialakatosunk, autóápolónk is van. Szépül a környék, de vannak akik nem becsülik eléggé. Például egy szé­náskocsit napokra az utcán felejtettek...- A nagy távú tervek szerint - veszem át a szót - a Szilfa környéki beépítéssel itt kezd majd kialakulni Szekszárd új déli városmagva, szaknyelven alközpontja - intézményekkel, óvodával. Mára közeljö­vő jelentős változásokat hoz Csatár éle­és éghajlati adottságaiknak megfelelően rendelhessenek. Csávázták is a magot, hogy ezzel már ne kelljen időt veszteget­niük a gazdaságoknak. Megkezdték a ki­szállítást is. A vásárhelyi üzemben most átállítják a gépeket, mert rövidesen még nagyobb munka kezdődik: a vetőmagnak termelt hibrid kukorica feldolgozása. Vasárnap, késő délután. Az idegen megérkezik a megyeszékhelyre, beka­nyarodik a főtérre, parkol és valahol inni, enni szeretne. A tér névadójáról elneve­zett, patinásnak nem mondható „intéz­mény” sörözője zárva, ugyanúgy az étte­rem bejárata. Valamivel feljebb a helyiek kedvelt törzshelye, a Szász sörözű csak „félig”, itt zárt körű rendezvény miatt nem szolgálják ki. Ha ezután nem ment még el a kedve a kereséstől, elindul a Kispipa irányába, vagy a jóval drágább Gemenc étterem, presszó felé veszi útját. Az első benyomás azonban már raktározódott emberünkben... 1. A történet persze kitalált, hiszen mint azt a Garay komplexum vezetőjétől, Pál Árpádtól megtudtuk, a hétvégeken anynyira nincs forgalom, hogy egységei­ket nem érdemes, nincs kinek nyitva tar­tani. Az étterem, igaz, szombaton éjfélig, vasárnap két óráig várja a vendégeket, a söröző ekkor zárva tart, mondván, azo­nos a profil. Hogy ez mennyire kifizetődő dolog, két azonos konyhájú, egy profilú, csak elnevezésében különböző üzletet működtetni, már biztosan szakmai kér­dés... Egyáltalán, elgondolkodik az ember azon, hogy vajon ennyire túlkínálat jelle­mezné a szekszárdi - tegyük hozzá még településeinket is jellemző - vendéglá­tást, reális lehet-e ezen a területen dol­gozók pesszimizmusa, ha igen, mi a ma­gyarázat. Másrészt vajon optimizmusra van-e okuk a vendégeknek, hiszen az előbbi kijelentés egyfajta telítettséget kell, hogy takarjon... avagy más okokat. Felötlik ilyenkor akaratlanul is a múlt­idéző elbeszélésekből, idősek emlékei­ből összeállított kép, amikor például csak Dunaföldváron több, mint tíz étterem, sö­röző, kerthelyiség működött, nem csu­pán az átmenő forgalomra alapozva. Az államosítással jó részük megszűnt, na­gyobb üzleteket alakítottak ki és valami­ként elszürkült, egyformává vált, hangu­latát veszítette itt is a vendéglátás. Igaz, az okokat kutatva nem szabad megfeled­kezni az árak emelkedéséről sem, az utóbbi időben a bérből és fizetésből élő családok számára elérhetetlenné váltak a közös vacsorák, esetleg vasárnapi ebédek. Talán ennek tudható be, hogy az éttermek jó része az idegenforgalomra, annak kiszolgálására állt át, a helyi igé­nyeket inkább a rossz talponállók, kocs­mák elégítik ki. Számuk növekedése ezt jelzi, de figye­lemre méltó az a vállalkozási hullám, ami­vel elsősorban magánszemélyek igye­keznek a megváltozott életmódhoz, ke­vesebb szórakozásra fordítható pénz­hez, szűkebb vendégkörhöz alkalmaz­kodni. A sörbár, reggeliző, olasz fagyizó, pizzéria ötletességről és persze egyfajta hiány pótlásáról tanúskodnak. Jellemző ugyanakkor, hogy a fantáziadús kezde­ményezések legtöbbször nem a szakvál­lalatoktól erednek. 2. A statisztikák szerint Tolna megyében nő a vendéglátóipari egységek száma. A kereskedelmi munkahelyi idegenforgal­mi vendéglátásból ezúttal csak a két utóbbival számolunk. Eszerint 1986-ban állami és szövetkezeti kézben 332 étte­rem, cukrászda, büfé volt, magánkeres­kedők 139-et üzemeltettek. Különösen gyorsan, közel ötven százalékkal gyara­podott a magánvállalkozók száma, ame­lyek egy része kis alapterülettel, családi vállalkozásként egy-egy kuriózummal, a településen hiányzó profillal áll a vendé­gek szolgálatában. Az imponáló adatokhoz hozzá kell azonban tenni, hogy a forgalom koránt­sem emelkedik ilyen ütemben, sőt, elma­rad az országos átlagtól is. Az egyik men­tőövként az utazási irodákkal keresik a kapcsolatot, ami az idegenforgalmi sze­zonban hoz biztos forgalmat, sőt van olyan egység, amelyeket kifejezetten er­re a forrásra telepítettek. Nemrégiben in­dult be a trófea étterem és évek óta kitű­nő színvonalon, kulturált környezetben fogadja a Gunaras önkiszolgáló étterem az üdülők, strandolók „roha­mait”. Az idegenforgalmi ven­déglátásban hiánycikknek számít a tájjeleg őrzése, ezen próbált változtatni a Tolna Tourist társvállalkozóként a Vármegyeháza alatti borozó megnyitásával. A szépséghi­ba csupán az, hogy kizárólag a szekszárdi borokat. Igazi, nemcsak „névleges” borozó­ra azonban mindenképpen szükség lenne a városban nemcsak jó hírünk miatt... 3. Hogy a helyi igényekre is lehet építeni, mégpedig nem mindig a megszokott, jól be­vált módon, ezt Dunaföldvá­ron a hidegkonyhával műkö­dő büfé bizonyította. Merész kezdeményezés volt ez a kö zségben, a tapasztalatok szerint azonban a franciás ételeket, számunkra szokat­lan izeket elfogadták az em­berek. Igaz, más tejterméket, péksüteményeket és persze édességet is lehet kapni a reggel 7-től estig 7-ig nyitva tartó büfében. Családi vállal­kozásként Czobor Endréné áll a pult mögött. Kedvessé­gével és persze a mindig friss, teljes választékot nyújtó saláta-, puding-, sütemény­skálával marasztalja a beté­rőt. Egyik titkuk az, hogy min­dig változtatnak valamit az ételeken, így megszokták és ma már ke­resik a helyiek a kefirrel kevert vitamin­salátát, vagy a paradicsommártással ké­szült kukoricasalátát. A fő profilt a regge­liztetés jelenti iskolaidőben, három deci tejet 3 forint 30 fillérért, két deci kakaót 3 forint 40 fillérért kapnak itt a diákok. Fon­tos dolog, hogy a dohányzást megtiltot­ták az üzletben, szeszes italt kizárólag elvitelre árusítanak, ugyanakkor széles a választék rostos üdítőkből és közel egy áron kaphatók a szénsavas italokkal. Ma még inkább az utóbbit keresik, de Czo- borék meggyőződése, hogy a helyi igé­nyekhez nemcsak alkalmazkodni, azt jó irányban formálni is lehet. Hasonló törekvéssel egyre több helyen találkozhatunk, így Szekszárdon is bein­dult egy hidegkonyhás büfé, tartja az indu­lásnál tapasztalt színvonalat a Piccoló sör­bár, szívesen tér vissza az ember a dombó­vári „Pizzériába”. 4. A kulturált, hangulatos környezet, igé­nyes kiszolgálás mellett fontos dolog a nyitva tartás kérdése. Ez az a pont, ami a legtöbb vitát szüli, elsősorban a környék­ben lakók érdeke és a vendéglátósok ál­láspontja ütközik. A nyitva tartási időt min­denkor a helyi tanácshoz kell bejelenteni, ahol szinte minden esetben tudomásul ve­szik ezt. Gyakori, de sajnos nem elég követke­zetes az, amikor lakossági bejelentésre rövidítik a nyitva tartási időt. Nem igy tör­tént a szekszárdi Édes panzióban, ahol az utcabeliek folyamatos tiltakozását, jel­zését nem veszik észre, arra nem kellően reagálnak az illetékesek. Hogy a késői záróra, sőt az alcsonyabb árak nem vonják mindenütt maguk után az ordenáré hangoskodást, durvaságot, erre jó példa a Bonyhád széli Pinceborozó, ahol éjfélig is nyugodt szívvel ülhet le az ember. Összességében akár a nyitva tartási időt, akár a vendéglátóipari egységek szín­vonalát, kínálatát nézzük, mindig az üzlet­vezetőé a meghatározó szerep. A belépés pillanatától az első benyomástól kezdve a pincérek viselkedésén, az ételek minősé­gén túl a tisztaságig - minden rajtuk múlik. Azt, hogy a véletlenül betérő idegen vissza­jön-e másodszor is, kialakul-e a törzsven­dégkör, ők pedig megkapják-e a törzsven­dégnek, egyáltalán a vendégnek járó tisz­teletet, kiszolgálást, bizony sok helyütt még tanulni, tanítani kell. TAKÁCS ZSUZSA Fotó: KAPFINGER ANDRÁS tében... BOKA ROBERT Vetési előkészületek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents