Tolna Megyei Népújság, 1987. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-01 / 205. szám

AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK MA Egy brigád 1987. SZEPTEMBER 1. KEDD 15 kőműves XXXVII. évfolyam, 205. szám (3. oldal) ÁRA: 1,80 Ft I Mától már a csengőszóra figyelnek Tanévnyitó az iskolákban Augusztus utolsó napjának délutánján megyénk számos oktatási intézményé­ben tartották meg a hagyományos tanév­nyitó ünnepélyt. Szekszárd tanintézeteiben is méltó­képpen emlékeztek meg a tanár és diák számára egyaránt nevezetes napról. Az I. Számú Általános Iskolában fanfárok kö­szöntötték a megjelenteket, majd beve­zetésként három nyugalomba vonuló pe­dagógus vette át a tisztelet és a szeretet virágait a gyerekektől. A kedves, megha­tó színfolt után az új igazgató, Biczó Ernő tartott beszédet. A Bezerédj István Kereskedelmi Szak- középiskolában 280, ünneplőbe öltözött elsős ismerkedett leendő második ottho­nának falaival. Az új jövevények a rövid megnyitó után csoportokban mentek a kijelölt tantermükbe, ahol az osztályfőnö­köktől részletes felvilágosítást kaptak tennivalóikról. Mától már a középiskola szabályai szerint kell tovább folytatni tanulmányai­kat. A Babits Mihály művelődési központ színháztermében dallamos zene fogadta a vendégeket. A Garay János Gimnázium II. d. osztályos tanulói vidám műsorral kö­szöntötték az intézmény 506 diákját, köz­tük a 146 elsőst. Ütemes taps és elismerő integetés jelezte: a közönség elégedett volt a látottakkal. Fotó: SÖRÖS MIHÁLY Az I. Számú Általános Iskola volt igazgatója Fadgyas Istvánná az évnyitón bú­csúzott egykori munkahelyétől Gellérné Balassa Éva osztályfőnök ismerteti a Bezerédj szakközépiskola házirendjét „Ne pusztítsd el a világot” - szólt a dal a gimnazisták sike­res műsorában Magyar-csehszlovák kormányfői tárgyalások Kádár János az MSZMP KB székházában fogadta Lubomír Strougalt. A találko­zón jelen volt Grósz Károly, valamint Csehszlovákia budapesti és hazánk prágai nagykövete. (Telefotó) Grósz Károlynak, a Minisztertanács el­nökének a meghívására hétfőn baráti munkalátogatásra hazánkba érkezett Lubomír Strougal, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság kormányának elnö­ke. A magas rangú vendéget és kíséreté­nek tagjait Grósz Károly, Marjai József miniszterelnök-helyettes és Várkonyi Pé­ter külügyminiszter fogadta a nemzeti zászlókkal díszített Ferihegyi repülőté­ren. Jelen volt: Ondrej Durej, Csehszlo­vákia budapesti és Kovács Béla, hazánk prágai nagykövete is. A vendéglátók és a vendégek kölcsö­nös üdvözlése után úttörők virágcsokrot nyújtottak át Lubomír Strougalnak, aki ezt követően a repülőtérről szállására, a kormány vendégházába indult. Grósz Károly délután diszebédet adott Lubomír Strougal tiszteletére a Parla­mentben. Az ebéden a két kormányfő po­hárköszöntőt mondott. Grósz Károly és Lubomír Strougal dé­lelőtt megtartott négyszemközti megbe­szélését délután újabb szűk körű eszme­csere követte a Parlamentben. A két kor­mányfő személyes találkozója után ple­náris tárgyalást tartottak a magyar veze­tők és csehszlovák vendégeik. A Grósz Károly vezette tárgyalócsoport tagja volt Marjai József, Barity Miklós külügymi­niszter-helyettes, Berényi Lajos, az Or­szágos Tervhivatal elnökhelyettese, Ambrus János külkereskedelmi minisz­terhelyettes és Kovács Béla. Lubomír St­rougal vezetésével Pavel Hrivnák minisz­terelnök-helyettes, Jaromir Johanes, a külügyminiszter első helyettese, Václav Urban, az Állami Tervbizottság elnökhe­lyettese, Ján Stracár külkereskedelmi miniszterhelyettes és Ondrej Durej ült tárgyalóasztalhoz. A két kormányfő megbeszéléseit a nap folyamán megtartott partnertárgyalások egészítették ki. Lubomír Strougal kísére­tének tagjai a kapcsolatok egyes ágai­nak kérdéseit vitatták meg magyar kollé­gáikkal. Marjai József Pavel Hrivnákkal, Berényi Lajos Václav Urbannal, Ambrus János Ján Stracárral, Barity Miklós Jaro­mir Johanes-szel folytatott megbeszé­lést. A csehszlovák külügyminiszter első helyettesét fogadta Várkonyi Péter is. Baráti munkalátogatásának befejezté­vel Lubomír Strougal hétfőn este eluta­zott hazánkból. A magas rangú vendéget Grósz Károly, Marjai József és Várkonyi Péter búcsúztatta a fellobogózott Ferihe­gyi repülőtéren. Jelen volt Kovács Béla és Ondrej Durej. A repülőtéren a vendégek és a ven­déglátók kölcsönösen búcsút vettek egymástól, majd úttörők virágcsokorral kedveskedtek a csehszlovák kormányfő­nek. Lubomír Strougal különrepülögépe este 6 óra után szállt fel Ferihegyről. (Folytatás a 2. oldalon) Tanévnyitó a Politikai Főiskolán Diplomakiosztó és tanévnyitó ünnep­séget tartottak hétfőn a Magyar Szocia- ista Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Főiskoláján. Szabó József rektor köszöntötte a végzős nappali és levelező, /alamint a tanulmányaikat most kedző, slsőéves hallgatókat. Mint bejelentette: íz új tanévben a nappali tagozaton 67- in, a levelező kurzuson 185-en kezdik neg tanulmányaikat. Az 1987/88-as ok- atási évben a főiskola 4 éves levelező ta- jozatán 719-en, a 3 éves nappalin 180- in tanulnak. Az MSZMP Központi Bizottsága nevé­ben Lázár György, a párt főtitkárhelyet- ese üdvözölte az ünnepi esemény részt­vevőit. Beszédében a többi közt felhívta a jgyeimet arra, hogy a világban zajló fo- yamatokat egyetlen ország sem hagy- íatja figyelmen kívül. Az az ország, ame- yik nem ismeri fel a változások jelentősé­gét, vagy csak nagy késéssel kezdi meg az új követelményekhez való alkalmaz­kodást, menthetetlenül lejjebb kerül a fej­lettség rangsorán, kiszorul a nemzetközi munkamegosztás fő áramlataiból, és egy sor társadalmi konfliktussal kerül szem­be. Ez a mai kor igazi kihívása, ezzel kell nekünk is szembenézni, erre kell választ adnunk. De nem akármilyen, hanem szo­cialista választ, amely összhangot teremt társadalmunk humanizmusa és a gazda­sági racionalitás szigorú követelményei között. Ez a feladat úgy oldható meg, ha következetesen és ingadozás nélkül vé­gigjárjuk azt az utat, amelyet a XIII. kong­resszus elvi útmutatására alapozott ez év júliusi központi bizottsági állásfoglalás, a gazdasági-társadalmi kibontakozás programja jelöl ki. Becsengettek Ma reggel nyolc órakor az ország, így a megye valameny- nyi általános- és középiskolájában és szakmunkásképzők­ben jelképesen megszólaltak a csengők. A diákok számára is elkezdődött, az 1987/88-as tanév. Azért a jelképes csen­getés, mert van ahol fél nyolckor, másutt háromnegyedkor kezdődik meg ténylegesen a tanítás, hogy az úgynevezett nulladik óráról ne is szóljunk. Ez ugyanis azt jelenti, hogy nyolc előtt még egy órát le kell bonyolítani, hogy minden tantárgyból meg lehessen a kellő óraszám. Megyénkben mintegy harmincháromezer-négyszáz álta­lános iskolás ül a padokban mától kezdődően, tizezer-hat- százan pedig középfokú tanintézetbejárnak ebben a tanév­ben. „A társadalmon áthatoló reform nem hagyhatja érintetle­nül az iskolát sem” mondta a művelődési miniszter tanév­nyitó beszédében. Ez nem azt jelenti, hogy az iskola kísérleti terep, ahol mindenki kedve szerint gyakorolhat. Sokkal in­kább azt kellene jelentenie e gondolatnak a gyakorlat­ban, hogy az iskola váljon alkalmassá szellemileg és szer­vezetileg is arra, hogy a tudás alapját lerakja. Az általános iskolában minden diák tanuljon meg írni, olvasni, számolni, legalább alapfokon. Hogy ez nincs minden esetben így, azt a szakmunkásképzők tanárai tanúsíthatják leginkább. A kö­zépiskola pedig készítsen fel az életen át tartó tanu­lás folyamatára, legyen az felsőfokú oktatás, vagy a kor és gazdaság igényeinek megfelelően változó szakképzés és továbbképzés. Ebben a tanévben nem várható sok mindent megmozga­tó változás, nyugodt, alkotó légkörben - nagy önállósággal - dolgozhatnak az iskolák. Az új oktatási törvény kísérleti éve után már több tapasztalattal haladhat a törvény szelle­mének megfelelő oktatás valamennyi iskolában. A negatív tapasztalatokból - mert ilyenek is voltak, pél­dául az igazgatóválasztások során - tanulhatnak a pedagó­gusok is. A törvény önálló és demokratikus iskolai műkö­dést tesz lehetővé. A demokrácia az iskolai élet bizonyos területén - és egyáltalán nem abban, hogy kell-e vagy nem kell tanulni az iskolában - a gyerekekre is érvényes. Érvé­nyes az úttörőmozgalomban és az ifjúsági szövetségben olyan értelemben, hogyan lehet az iskolát otthonossá tenni és a szórakoztató programokon is minél többet tanulni. Már sok koncepció született az iskolával kapcsolatosan, de azért az régóta változatlan, hogy ott tanítani és tanulni kell. Ebben a tanévben se legyen másként. -i-

Next

/
Thumbnails
Contents