Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-06 / 184. szám

4 Képújság 1987. augusztus 6. Legyenek munkatársaink! Nyugdíjasrovatunk - mely a fenti címfejet viseli egy évvel ezelőtt, augusztusban jelent meg első ízben. Azt kértük akkor, az induláskor azoktól, akiknek ezt a havonta megjelenő oldalt szántuk, hogy legyenek munkatársaink, írjanak magukról, számol­janak be gondjaikról, örömeikről, rendezésre váró problémáikról is, mert csak így tu­dunk időről időre hűséges képet adni a megyében élő nyugdíjasok életéről és tudunk segítséget nyújtani azoknak, akik erre rászorulnak. Beszélni, mesélni könnyebb, írni nehezebb. Tudjuk. Most megköszönjük levelei­ket, cikkeiket és azt kérjük, hogy írjanak még többen, még többet! Az sem baj, ha le­veleikben, emlékezéseikben mesélő kedvük elszabadul és egy-egy híradás, beszá­moló, emlékezés hosszabbra sikerül. Ez legföljebb a szerkesztők gondját szaporítja, de nekik az a dolguk, hogy megküzdjenek egyebek között az ilyen gondokkal is. Várjuk tehát híradásaikat, leveleiket, hogy mához egy évre aktualitását veszíthes­se a címbe foglalt - most az évforduló ürügyén megismételt - felszólítás! LÁSZLÓ IBOLYA rovatszerkesztő Séta után pihenés Türelem, kölcsönös érdeklődés, szeretet így élek... Szekszárdon, a mentők melletti játszó­téren minden megtalálható, ami kicsik­nek és nagyoknak a játékhoz, mozgás­hoz, pihenéshez kell. Azt hiszem, ez a megyszékhely legélénkebb életű játszó­tere és nem tagadom, büszke vagyok rá, mert talán van némi részem abban, hogy ez így alakult. Elmúltam hetven éves, de ma is úgy szeretem az embereket, a gyermekeket és a sportot, mint fiatal éveimben, amikor úsztam, teniszeztem, kerékpároztam, még kugliztam is. Ez a magyarázat arra, hogy boldog vagyok, ha az anyukák lehozzák gyerekeiket játszani a térre, hogy szabadidejükben az apukák együtt dobnak kosárra a gyerekeikkel és ádáz pingpongcsatákat vívnak. Először én raktam föl a hálót az egyik asztalra és kezdtem el játszani a kicsikkel. Örült a lelkem, hogy ezután kedvet kaptak az „atomos” felnőttek is, akikkel kapcsolat­ban van egy kedves élményem. Akkor történt, amikor elkezdődtek a felnőtt pin- pongmeccsek. „Bevesznek engem is a játékba?" - kérdeztem. Hitetlenkedve néztek rám előbb, majd udvariasan közölték, hogy jöhetek. Jöt­- Fogadjon el egy jó tanácsot: ha nyugdíjas lesz, szerezzen magának egy kutyát, egy kedves, értelmes négylábút. Mellette nem érzi majd a magányt, lesz kihez szólnia, lesz kiről gondoskodnia. Megváltozik a napi programja: nincs reg­geltől estig otthonülés, magábaroska- dás, mert mozogni kell! Sétáltatni kell a kutyát. Mindezt fültanúként adom tovább, egy buszmegállóban mi mást tehet az ember, mintakarva-akaratlanul odafigyel mások szavára, főként ha valaki egy selyemsző­rű pekingi palotakutyát tart élő muffkénta karján. Az idős kutyás hölgy nem mondott újat. Sokan tudjuk, hogy elsősorban a városi öregek mellett mennyire hasznos, sőt, nélkülözhetetlen lehet egy négylábú társ, mely ragaszkodásával, megbízhatósá­gával, értelmességével hamar megsze­retteti magát. Játékosságával jókedvre deríti egye­dülálló gazdáját, hasznossá teszi magát éberségével, és jelző, őrző tulajdonságá­val biztonságot nyújt. Annak azonban akinek nem volt gyer­mekkorában vagy később, felnőttként kutyája, tisztában kell lennie azzal, hogy mit vállal. Nemcsak szórakozást, una­tem és nemcsak megdicsértek, hanem mondták, hogy jöjjek máskor is, mert jól játszom. Ez bizony kedves túlzás volt, a méltánylás az hiszem, inkább az életko­romnak szólt. Azért gondolom, hogy an­nak, mert egyik fiatal férfi azt kérdezte tő­lem: „Mára néni idejében is volt pingpon­gozás?" Sajnos, nemcsak kellemes él­ményeim vannak a mozgásról, sportról, ifjúságról. Gépírónőként dolgoztam egyik szakiskolánkban és soha sem akartam hinni a szememnek, amikor a szabadban tartott tornaórákon a gyere­kek kelletlenkedve álldogáltak, beszél­gettek és csak a tanáruk szigorú fölszóli- tására voltak hajlandók mozdulni. Én, ha labdát látok, ma is feldobom, visszaadom vagy belerúgok. Utóbbi nem mindig teljes sikerű vállalkozás, mert jár­tam már úgy, hogy az óvodából kiröppent labdát vissza akartam rúgni és a labda a cipőmmel együtt röpült be a kerítésen. Nevetett aki látta, kacagtak a gyerekek. Én is. De jólesően. Azt hiszem, a mozgás­nak, a sport-, ember- és gyermekszere­tetemnek köszönhetem, hogy nincs he­lyem a panaszos szájú korombeliek kö­zött. Van viszont a szivemben annyi derű, amiből bárkinek bármikor adhatok. DR. KUJÁNI GÁBORNÉ Szekszárd, Gróf Pál u. 6. loműzést, biztonságérzetet nyújt ugyanis a négylábú társ, hanem lekötöttséget, munkát, költséget is jelent. Ám aki szereti Egészségünkért A tisztálkodás alól az életkor nem ad felmentést: az ápolatlan ember akár fia­tal, akár öreg, taszító. Sajnos, némelyek­nél az évek múlásával gyakran jár együtt az elhanyagolt külső. Vannak, akik azt hi­szik, hogy arcuk ráncosodása, testük el­veszített rugalmassága, megkopása ele­ve gusztustalanná, s taszítóvá teszi őket a fiatalok szemében, holott ez csak akkor van így, ha öregedés velejárói tisztátlan- sággal párosulnak. A mosdatlanság fel­gyorsítja az öregedés folyamatát. Egy takaros, tiszta hetvenéves ember is lehet vonzó jelenség, akit társaságban szívesen fogadnak. Nem így, ha gyér haja fénytelenül összeragadva tapad fejére, nyakráncaiban sötét árnyék ül, fogsorán az előző napok ételmaradéka, a körmei hosszúak és piszkosak... Lehet akármi­lyen nagy tudású valaki, ha ápolatlan, oda minden vonzása, tekintélye. A tisztaság nem szegénység vagy gaz­dagság kérdése. Szappanra és vízre mindenkinek telik. Akinek nincs fürdő­szobája, annak ott a tisztasági fürdő leg­alább hetenként egyszer, de megteszi naponta egy nagy lavór víz is. Esténként - tetőtől talpig - abban is le lehet mosni az utca porát. Különben sem tanácsos naponta órákig ülni egy kád meleg víz­ben, a zuhanyozás, lemosakodás idős korban ajánlatosabb. Aki városon fürdőbe járhat, annak al­kalma van a vérkeringést serkentő masz- százsra vagy gőzre. És mert idős korban nehezen hajlik a derék, romlik a látás, re­meg a kéz, a lábfej elérése nehézkes. Ezért a lábujj körmének levágását - aki teheti - bízza pedikűrösre. Ennyit áldozni kell, a fáradt, visszeres lábak már-már megszokott sajgását felesleges tetézni egy beggyulladt tyúkszem vagy benőtt köröm fájdalmával. Tessék tükörbe nézni! Igaz, nem har­mincéves arc tekint onnan vissza, de ro­konszenvessé, sőt széppé lehet tenni mai arcunkat is. Ha fáradt, duzzadt a szemhéjunk, a szokásos délutáni pihenő alatt kamillás borogatással rendbe hoz­ható. Öregít és visszatetsző a fogatlan száj, a mosatlan fogsor pedig egyenesen undort keltő. Alapvető higiénés követel­mény tehát a száj rendbentartása is. a kutyát, az szívesen vállalja a vele járó gondokat, mert az embernek rendíthetet­lenül hűséges, igaz barátja. A napilapok apróhirdetései között gyakran olvashatjuk a szét- és összeköl­töző családok cserepartnert kereső so­rait. Vajon ki, miért választja az együtt­élést vagy dönt a külön lakásba költözés mellett? Az utóbbi esetben legtöbbször a válás késztet az „egy lakásból kettőt" megoldásra. Lehetséges azonban az is, hogy a felnőtt fiú vagy lány házasságot köt, s a szülők szívesebben veszik, ha a fiatalok önálló életet kezdenek. Az összeköltözések gyakori indítéka a megöregedett szülők támogatása, köny- nyebb ellátása is. Előnye az összeköltö- zésnek, hogy a közös háztartás kisebb költségekkel jár, megszűnik a távolság, mert az addig naponta vagy hetente többször felkeresett szülőt nem régi ott­honában kell ellátni (bevásárolni, lakását rendbe tenni), s ezzel sok idő szabadul fel, amelyet akár közös szórakozással is lehet tölteni. Nem beszélve arról, hogy megszűnik az örökös bizonytalanság, a „csak nincs valami baj vele” aggoda­lom szorongató érzése. Az özvegységre jutott idős ember nem szívesen adja fel függetlenségét, de az évek múlása, a betegségek gyengítik erejét, hetvenen felül előbb vagy utóbb elérkezik számára az az idő, amikor nem tehet mást, el kell fogadnia a már szintén nem fiatal, ötven év körüli lánya vagy fia hívását, akiket nemcsak a szülőszeret, hanem a kötelesség is sarkall, hogy gon­doskodjanak róla. Az együttélést, a beilleszkedést nem könnyű idős korban kezdeni. Mindkét részről megalkuvásokkal jár, s aki csalá­don belül nem tud alkalmazkodni a má­sikhoz, megkeserítheti saját és környe­zete életét. Kétségtelen, még a fiatal növény is megsínyli az átültetést, az öreg gyökerek még nehezebben fognak talajt az új föld­ben. Az idős emberek többsége sértődé­keny, feleslegesnek, tehernek érzi ma­gát, a megváltozott körülmények még jobban fokozzák a „nem kell az öreg” már-már rögeszmés gondolatát. S ezt minduntalan kifejezésre is juttatják. Hogyan lehet az együttélés ellentmon­dásait mérsékelni, elkerülni? Általános receptet még nem sikerült senkinek sem összeállítania, mert ahány család, annyi szokás, annyiféle természet, magatar­tás... Azért a többgenerációs együttélés­nek mégis vannak íratlan szabályai. Elő­ször mi adjunk ahhoz, hogy kaphassunk is szeretetet, figyelmességet, megértést. Ne legyünk önzők, törődjünk a másik gondjaival, és hallgassuk végig türelem­mel, érdeklődéssel a panaszokat, prob­lémákat. Ha kérik, adhatunk tanácsot, de nem szabad erőszakkal beavatkozni mások dolgaiba, még ha gyermekünkről, uno­kánkról van szó, akkor sem. A kíván­csi, fontoskodó, irányítani akaró idős ember nem vívja ki a család szeretetét, tiszteletét, a leckéztető modort a család­tagok nehezen tűrik. Viszont a másik végletbe sem szabad esni, a békesség kedvéért mindent elvállalni: háztartást, főzést, takarítást, gyermeknevelést. Az idős szervezet gyorsan összerop­pan a terhek alatt Legyen irányadó a mértékletesség. A mindenről lemondás a család javára általában nem vezet jóra. Az öregség különben nem jelenti az önál­ló élet feladását a családon belül. Az ideális együttélés a családi házak­ban oldható meg leginkább, ahol külön lakrésze van az idős szülőknek. A tanácsi bérlakásban vagy az öröklakásban, le­gyen az bármekkora is, már szorosabb az élet egy fedél alatt. Több a súrlódási felület, az ütközési pont, s ezzel tisztában kell lennie minden összeköltözönek. De azzal is, hogy a döntés hosszú távra szól... Kell egy hűséges barát Barátkozás Levél mindenkinek Kedves Nagyszülőid A Tolna Megyei Könyvtár és a Tolna Megyei Népújság „Az én nagyszüleim” cím­mel hirdetett pályázatot azoknak a 7-14 éves korú gyermekeknek, akik a nyári szünidőt, vagy annak egy részét Önöknél, a nagyszülőknél töltik. Azt szeretnénk, ha az unokák rajzban és írásban örökítenék meg nyaralásuk leg­szebb emlékeit. írhatnak, rajzolhatnak az unokák arról is, hogy milyennek látják az idős embereket, mit tennének azért, hogy pihenő éveik szebbek legyenek. A legjobb pályamüveket a díjazáson kívül azzal is jutalmazzuk, hogy a minden hó első csütörtökén esedékes nyugdíjasoldalunkon megjelentetjük. A pályázatokat 1987. augusztus 30-ig kell beküldeni a Tolna Megyei Könyvtár (7100 Szekszárd, Széchenyi u. 51.) címére. Kérjük Önöket kedves címzettek, hogy ösztönözzék kedvenceiket a játékos mun­kára. Bizonyosan sok derűs percet várhatunk a pályaművektől, ha azok őszintén el­beszélik, miért olyan jó egy nyár Önöknél, a nagyszülőknél. Az úgy volt, hogy tavaly nyáron méregbe gurultam, pedig nem ez a természe­tem. Bementem Bonyhádra a tanács egészségügyi osztályára, mert nagyon bántott, hogy a Teveli Közös Tanács elutasított. Azt kértem, hogy kaphassak én is ebédet innen a szomszédos óvodából. Azt felelték, nem lehet, meg különben is van nekem két fiam, ha rászorulok, segítsenek. Van nekem csakugyan két fiam, egyik itt él velem, már mindketten javakorabeliek, de még eljár­nak dolgozni a Hőgyészi Állami Gazdaságba. A menyemet meg, üzemi baleset érte, amikor jött volna hazafelé a szekszárdi hús­iparitól. Pécsen operálták a jobb térdét, oda jár vissza azóta is. Volt miért, hát jól kipanaszkodtam magamat Bonyhádon. Em­lékezhet, mert éppen ott volt. Utólag még meg is ijedtem, hogy beletesz az újságba. Nem azért, amit elmondtam, az mind igaz volt. Harminckét évig nem azért szolgáltam én bábaasz- szonyként - előbb ahol tanultam - Szekszárdon, aztán Mucsiban, végül itt Kisdorogon hogy akárkire is rászoruljak. Megdolgoz­tam a nyugdíjért, amit 1963-ban 735 forintban állapítottak meg. Amíg élt az uram - aki asztalosmester volt -, nem fájt úgy az ala­csony nyugdíj. De jólesett volna, ha nézik a koromat és a közszolgálatomat, s kapokebédet. Csudára bántott az a „nem", valahogy mégse gon­doltam, hogy valami lesz a panaszkodásomra. Pedig lett. Ez év február 1-vel kivételes nyugellátás címén háromszáz forinttal emelték meg a nyugdíjamat. A tanácstól is jött értesítés, hogyha elkészülnek az óvoda felújításával, majd kaphatok térítés mellett ebédet. Öröm az egyik is, a másik is, de tudja talán, hogy 81 éves korában a megbecsülést kifejező örülnivalókra legalább akkora szüksége van minden embernek, mint a betévő kenyérre, jó egészségre. Elmondta: Kardos Károlyné ny. bába Feljegyezte: - li ­Tavasztól késő őszig naponta összeköthető a hasznos a kellemessel. A mozgás, a friss levegő, a más környezet patikányi fiatalító tablettával ér föl.

Next

/
Thumbnails
Contents