Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-31 / 204. szám
4 NÉPÚJSÁG 1987. augusztus 31 ÖN KÉRDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Lakásbérlet - albérlet B. E. dombóvári olvasónk két kérdésre szeretne választ kapni: Meddig tarthatja meg lakatlanul a tanácsi bérlakását? Kiadhatja-e albérletbe az egyik szobát és a hozzá szükséges egyéb helyiségeket? Dr. Deák Konrád az alábbiakat válaszolta:- A Lakáskódex 94. §. (2.) bekezdésének a) pontja szerint: „Ha a bérlő a lakás két hónapot meghaladó időre elhagyta, a lakást tanácsi bérlakás esetében a lakásügyi hatóság... igénybe veheti.” Kimondja a jogszabály azt is, hogy a lakást nem lehet elhagyatottnak tekinteni, ha abból a bérlő - többek között - azért van távol, mert „üdül vagy családi, illetőleg egészségügyi körülményei ezt indokolttá teszik.”- Az albérlettel kapcsolatos kérdésre is a már hivatkozott jogszabályt idézem: „A bérlő a lakás egy részét lakás céljára albérletbe adhatja.” Kihangsúlyozandó azonban, hogy az egész lakás, vagy a lakószobák számának több, mint 50 százaléka csak arra az időre adható albérletve, amíg a bérlő a jogszabályban részletesen felsorolt okból van távol, ezek az okok pedig megegyeznek azokkal a körülményekkel, amelyek fennállása esetén a lakást nem lehet elhagyottnak tekinteni. (Például a bérlő üdül, gyógykezelésben részesül, katonai szolgálatot teljesít, szabadságvesztés büntetését tölti, a lakóhelyén kívül végzi tanulmányait, stb.). Végül utalunk arra, hogy mindezekre a kérdésekre a városi tanács igazgatási osztálya ott helyben további részletes felvilágosítást ad. A legkedvezőbb három naptári év Több olvasónk érdeklődött, hogyan állapítják meg az öregségi nyugdíjat, milyen jogszabályok szerint Antal Pál, a megyei Társadalombizto- sítási Igazgatóság igazgatóhelyettese a következő tájékoztatást adta:- Az 1975. évi II. törvény 44. szakaszának (1) bekezdése szerint az öregségi nyugdíj összegét a nyugdíjazás évében a nyugdíj megállapításáig, valamint a nyugdíjazás évét közvetlenül megelőző öt naptári év közül az igénylőre legkedvezőbb három naptári év alatt a főfoglalkozás keretében elért kereset havi átlaga alapján kell megállapítani. A 3/1975. SZOT. sz. szabályzat 54. szakaszának (2) bekezdése szerint az év végi részesedés havi átlagának kiszámításánál nem az átlagszámítási időszak alatt elért, hanem az átlagszámítási időszak alatt kifizetett év végi részesedést kell figyelembe venni. Atöre- dék évben kifizetett év végi részesedést figyelmen kívül kell hagyni. Járdaépítés önerőből, társadalmi munkában „A községi tanács felszólította az utca lakóit, hogy fizessünk járdaépítés céljából 3500 forintot, amelyen járdalapot kívánnak biztosítani. Ezt nagyon sokalltuk, nem egyeztünk bele. Ekkor a tanács közölte, hogy saját erőből kötelesek vagyunk megépíteni a járdát november 1-jéig. Mi megcsináltuk a járdát, családonként 3000 forintért. Most azt szeretnénk tudni, hogy köve- telhetünk-e a tanácstól valamiféle hozzájárulást a járda építésében felmerült költségeinkhez?” - írják levelükben Dalmandról, a Kölcsey utca lakói. Választ Nagy Ibolya, a Dalmand Községi Tanács elnöke adott:- A községi tanács 1987. évre a költségvetésében tervezte meg az utca járdásítását. Ez év januárjában tartott falugyűlés alkalmával több javaslat hangzott el a járda építésére vonatkozóan. A tavasz folyamán a körzeti tanácstag megbeszélést folytatott az utca lakóival a kivitelezéssel kapcsolatban, a tanács kérése az volt, hogy amennyiben kevert betonból kerül a járda megépítésre, olyan ütemben kell folyamatosan végezni, hogy az anyag azonnal fel- - használásra kerüljön. Természetesen ezt mindeki vállalni nem tudta, mivel a tanács csak munkanapokon tudta volna az anyagot helyszínre szállíttatni. A tanácstagok ismertették továbbá, hogy a járda elkészülte után a 11/1984. (IX. 19.) Th. számú határozat alapján közműfejlesztési hozzájárulás kivetését kell eszközölni, amely 3000 forint ösz- szegben van megállapítva. A Kölcsey utca lakói ezzel nem értettek egyet és nyilatkozatot írtak alá a tanácstag előtt, hogy inkább vállalják saját erőből a járda megépítését, így a bekerülési költség nem teszi ki a közmű- fejlesztési hozzájárulás összegét. A tanácsnak ez ellen kifogása nem volt. Tájékozódásunk alapján egy-egy tulajdonos 2000-2200 forintból megépítette a telke előtti járdát.- Az érdekeltekkel személyesen megbeszéltük, és egyetértettek velünk abban, hogy a tanács nem szólított fel senkit arra, hogy fizessenek 3500 forintot, melyből járdalapot kívánunk vásárolni, hanem ismertetésre került minden feltétel a járda megépítésével kapcsolatban. A lakók azt is megértették, hogy nem követelhetnek a járda megépítéséért semmiféle térítést, ellenszolgáltatást, és hogy minden beruházásért, mely a községben megvalósult, illetve megvalósul, a lakosság a jogszabályban előírtak alapján köteles a kivetett hozzájárulást megfizetni. A tanács pénzügyi lehetőségei szűkösek, a lakosság viszont elvárja, hogy a szükséges létesítmények megépüljenek. Ezt a teho befizetéséből várják, amiből milliós beruházásokat nem lehet végrehajtani. Az 1986-87-es évben meg kellett oldani a glóbusz felállítását és egy mélyfuratú kút létesítését, mely 2 millió forintos hozzájárulást igényelt a községi tanácstól. Telefonszámunk: 16-211 Ml VÁLASZOLUNK jQg&aitáfyoktál - röviden A reprezentációról szól a pénzügyminiszter 30/1987. (VI. 30.) PM számú rendelete, amelynek alkalmazásában reprezentáció a vendéglátás (ideértve a vezetői beosztással kapcsolatos vendéglátást is) és az ajándékozás. A rendelet előírja, hogy miként történik a reprezentációs célra fordítható összegek megállapítása, melléklete tartalmazza az elszámolási szabályokat azt is rögzítve, hogy mit nem kell reprezentációként elszámolni. Idézendőnek tartjuk, hogy: „Belföldinek ajándék nem adható, kivéve a kereskedelmi forgalomhoz, illetőleg szolgáltatásokhoz kapcsolódó, közvetlenül a lakosság részére adott, reklámcélú - emblémával ellátott - szóróajándékokat és a szakmai vetélkedők és versenyek díjazását. Az ilyen célra vásárolt vagy előállított tárgyak azonban reprezentációs célra nem használhatók fel.” A szabályozás a Magyar Közlöny idei 26. számában olvasható. A 27. számban jelent meg az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökének az 1987. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló korábbi jogszabályt kiegészítő rendelkezése, amely szerint december 24-e, csütörtök heti pihenőnap, december 27-e, vasárnap munkanap. A Minisztertanács 22/1987. (VII. 20.) szám alatt a nyugellátások és egyéb ellátások kiegészítéséről, illetőleg emeléséről rendelkezett, s rendelkezése szerint az ott megjelölt nyugellátásokat, baleseti nyugellátásokat, baleseti nyugellátásokat és nyugdíjszerű egyéb ellátásokat - meghatározott kivételekkel - havi 100 forinttal ki kell egészíteni, más esetekben a nyugellátások és baleseti rokkantsági nyugdíjak legkisebb összegét, a nyugdíj- szerű rendszeres szociális ellátásokat havi 100 forinttal emelni kell, havi 50 forinttal kell kiegészíteni a házastársi pótlékot, valamint a nyugdíjszerű rendszeres szociális járadékos eltartott hozzátartozója utáni ellátásokat. Kihangsúlyozandó, hogy a kiegészítés (emelés) ugyanazon személy részére - a jogszabályban megjelöltek kivételével - csak egyszeresen jár, s hogy a külföldre folyósított ellátásokat kiegészíteni (emelni) nem lehet A rendelet egyébként táblázatban tüntet fel a családi pótlék havi összegét gyermekenként és összesen, kimondja azt is, hogy a nevelőszülőhöz kihelyezett állam gondozott gyermek után a családi pótlék havi 1200 forint. Első ízben az 1987. augusztus hónapban esedékes ellátásokat kell kiegészített, illetőleg emelt összegben folyósítani éspedig külön kérelem nélkül. (Megjelent a Magyar Közlöny idei 28. számában.) A vagyonvédelmi tevékenységről és a magánnyomozás tilalmáról szól a Minisztertanácsnak a Magyar Közlöny f. évi 29. számában megjelent 24/1987. (VII. 22.) számú rendelete, amely pontosan meghatározza, hogy a vagyonvédelem területén milyen tevékenységek végezhetők (pl. biztonsági berendezések és rendszerek tervezése, készítése, felszerelése, magánszemély tulajdonában álló lakóépület, lakás, üdülő, gépjármű őrzése, magánszemély tulajdonában lévő pénz, érték őrzése, szállítása, közületi szerv részére nem hivatásszerűen teljesített pénzőrzés) és kimondja, hogy az itt szabályozottak kivételével vagyonvédelemmel, illetőleg közbiztonsággal összefüggő tevékenység anyagi ellenszolgáltatásért nem folytatható. Kimondja a rendelet azt is, hogy magánnyomozói iroda nem tartható fenn és a magánnyomozói tevékenység anyagi ellenszolgáltatásért nem végezhető. A jogellenes vagyonvédelmi és magánnyomozói tevékenység tízezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Bízunk benne, hogy szabálysértési hatóságainknak ilyen ügyekben nem kell eljárniuk. DR. DEÁK KONRÁD Aki Pécs felől, autón érkezik Dombóvár „kapujához”, a Deák Ferenc utcát átmetszve, nagyapám háza helyén lép be a városba. Ódombóvár, Kakasdomb. A régi utasnak, a régi 611-es úton érkezvén, gyakran kellett hosszú percekig várakoznia Dombóvár-Alsó vasútállomás nyugati kijáratának sorompója előtt, s így talán arra is rákényszerült, hogy észrevegye, milyen különleges arcát mutatja ebből a megközelítésből a város. A sorompón túljutó utast egy lágy ívben dombra kapaszkodó, macskaköves út vezette tovább. Jobbról az egykori Korona szálló várszerű falai szegélyezték ezt az utat, balról a Kakasdomb sajátos hangulatú épületegyüttese. Az egymás mellett és fölött elhelyezkedő házacskák totális rendszertelensége engem máig az egymás hegyére-hátára épített fecskefészkek halmazára emlékeztet. Ezen az úton csak lassan lehetett haladni. Erről az útról még észre lehetett venni a vasúttal szemben sorakozó egyforma vasutasházak „régi dicsőségre” utaló kopott eleganciáját, meg lehetett érezni a Kaposvár felé kanyarodó vasút feletti teraszra épített Tejüzemből áradó vaj-illatot, és fel lehetett fedezni a kakas- dombi háztetők káosza fölé emelkedő zsinagóga méltóságteljes homlokzatát is. Nyárestéken itt az is megesett, hogy a Kulacs névre hallgató italbolt utcán sö- rözgető vendégei az idegent is meginvitálták egy-egy pofa sörre, nagy jókedvükben. Az egykori Korona szállót elhagyván térré szélesedett az út, ahol padok voltak, és ahol - én legalábbis így emlékezem - mindig ugyanazok az öregek napozgat- tak a délutáni fényben. A római katolikus templom monumentális tömbje zárta ezt a „nyitóképet”, s egyben azt a városrészt is, amelynek egyik utcája volt a Deák Ferenc utca, s egyik háza a miénk. Száz és ezer autó érkezik nap mint nap a pécsi úton Dombóvár alá, de a Kapos- hídon átsuhanva csak egy halad lassítva tovább: az enyém. Az új úttól jobbra tovább éli mindennapi életét az az alig több, mint tucatnyi ház, ami a Kakasdombból máig megmaradt. Az átutazó azonban mindebből már semmit sem vesz észre, hisz az új útnak éppen az a lényege és feladata, hogy gyorsan, megtorpanás nélkül vezesse a város centrumába az ideérkezőket. Pontosan ott vagyok, ahol az út eléri az első dombóvári házat, tehát pontosan ott, ahol ifjúságom éveit éltem. Otthon vagyok - és ma már mégis idegen. Itt lehetett a már-már bedőléssel fenyegető öreg deszkakerítés, a kétszár- nyú nagykapu, amit sohasem nyitottunk ki, és mindig-nyikorgó kiskapu, amit viszont sohasem tudtunk bezárni. Lépésben halad az autónk, mintha még mindig meglennének az elvadult orgonabokrok, és mintha még ülne a szúette oszlopok által tartott terasz alatt a nagyapám. Nincs vitám a jelennel, de egyre maka- csabbul őrzöm az egyszer-volt Dombóvár egyre távolodó, s mégis egyre színesebb képeit. Szép utat tervezett a tervező. A Kapos- hídtól a római katolikus templom megfiatalodott teréig egy gyönyörű és lendületes iv visz el, felgyorsítva és veszélytelenné téve a városi forgalomhoz való csatlakozást, ez az út és ez az Iv számomra azonban a múltba is vezet. Mindjárt otthon leszek... Mint ahogy nagyapa már meg is érkezett: szinte futva jött a boltból a nekem szánt sörökkel, s a magának vásárolt zöld üveges asztali borral. A sezlon alá dugott dohányos ládikából már elővette - ki tudja hányadszor?! - azt az elegáns csomagolású pipadohányt, amit évekkel ezelőtt tőlem kapott, és még meg is tömte a görbeszárú csibukját - a harisnyaszárban tartott 80 filléres pipadohányból... Itthon vagyok. A konyhában ülünk, a viaszos vászonnal takart asztal mellett. A szinte sohasem használt szép-szoba felől az elma- gányosodott bútorok doh-szaga árad, a kamra felől pedig az egerek üzenik édeskés szagukkal: köszönik, jól vannak. Esteledik. A mennyezet közepéről lelógó 25-ös villanyégönek ez a tény sem ígér azonban sok jót: nem lesz itt villanygyújtás, csak vacsoraidőben. A beszélgetéshez nem kell villany. A főfalon feszület, a feszület alatt családi kép. Nagyapa, nagymama, a nagybátyám és édesapám. Apa nem jött vissza a( frontról. Nagymama meghalt, és nagybátyám is elment alig egy évre rá. És mégis: most, hogy megjöttem, újra együtt a család. Az időjárásról, a^rtről, a fákról, a termésről és a nagyon-régen-volt dolgokról egyszerre beszélgetünk. Múlt és jelen teljesen összemosódik e félhomályos órán. Nagyapa taszári cselédtársai, nagymama naki rokonai élő, hús-vér emberekként tűnnek föl a múltból, mint ahogy elmaradhatatlan vendég beszélgető asztalunknál báró Sághy, pécsi huszár főhadnagy is, nagyapa egykor parancsnoka, a 8. honvéd huszár ezredből, öt különös tisztelet övezi itt, hisz nem kevesebbet köszönhetünk neki, mint azt, hogy nagapa leszerelését követően, pusztai cselédből „vasútivá” lehetett... Lépésben halad az autónk: fiamnak mutatom, hogy itt egy nagy akácfa állt, és az akácfán gólyapár lakott. Az akácfa a kert végét jelezte, amelyen túl a Kapós- ártéri rét feküt. A Kapos vize helyenként nekifutott a partnak, megpördült, majd újra visszafordulva le-leszakított belőle egy-egy darabot. Ezeken a helyeken aztán kiszélesedett a meder: katykó keletkezett - ahogy azt a nagyapa mondta. És a katykóban összegyűltek a halak. A falhoz tolt konyhaasztalon poharaink mellett almák, az almák mellett egy gondosan kitisztított konzervdoboz (tele rajzszögekkel, csavarokkal és jobb napokra félretett söröskupakokkal), és a konzervdoboz mellett egy fafaragásokkal díszített fadoboz: adóívekkel, villanyszámlákkal, nyugdíjcsekkekkel és a valamikori halászjeggyel. A vasutasok szerették a halat. A két háború között legfeljebb az unatkozó urak pecáztak, a vasutasok emelöhálókkal telepedtek esténként a katykók csobogó vize fölé. A kergebirkákat operáló dédnagyapa, a hajdan-volt gyerekkori pajtások, a már ugyancsak elment rokonok és katonacimborák után felcsapnak hát a múlt vizéből nagyapa fényes halai is. Gyönyörű márnák, haragos csukák és ijedt keszegek sokasága. És ha már megvannak a halak, nagyon is könnyű elindulnunk a Szigeti-erdő felé, ahol a híres vasúti vendéglőben, az esti vonatok megérkezését követően, annak idején nap mint nap összegyűltek a fűtők és a mozdonyvezetők... Az asztalon, természetesen, ott ketyeg nagyapa zsebórája is. No, nem éppen tenyérnyi, és egyáltalán nem ezüst - elvégre nagyapa csak váltókezelő volt, nem illette hát (még ha lett volna is rá pénze) a mozdonyvezetők, a „vezér urak”, minden rangjelzésnél egyértelműbben beszélő zsebórája. Az idő térré, a tér idővé változik... A Deák Ferenc utcától a fűtűházhoz, a fűtőháztól a Nagyállomásra, a Nagyállomásról a Felsőtoronyba vezet gondolatbeli utunk. Eltűnnek az állomás villamos felsővezetékei, nincs hangosbemondó, sőt nincsenek dízelmozdonyok sem. Éles füttyszóval és hátrahökköltető gőz-szisze- géssel befut a harmadikra a fiumei gyors... Fehár kesztyűs kalauzok kiáltják: „Újdombóvár!” A vonat élén öntudatosan szuszog a hatalmas 328-as, és én újra kisgyermek vagyok, és újra érzem, amint nagyapa megfogja a kezemet az állomáson, és újra hallom, ahogy azt mondja: „Nézd kisfiam, milyen hatalmas lába van...” Nagypa már több mint tíz éve halott. Fiam azt kérdezi: „Miért szeretett engem annyira nagyapa?” Én pedig arra gondolok: miért nem szerettük őt még jobban...? v Már a városközpontban vagyunk. Nagyapa Dombóvárja, az én Dombóváram és ez a kép, amit most, itt, együtt ' látok a fiammal, sbrba rendeződnek az idő végtelen terében. Egy különös és csodás teleszkóp lencserendszerét alkotják ezek a képek. Ez a távcső egymásra vetíti és szembesíti a megélt múltat és az elképzelt jövőt, s miközben mindezt jelenként éljük át, szinte érezzük, miképpen igazgatja, korrigálja és egyben bátorítja is tegnapi énünk holnapi tetteinket. Hirtelen elhatározással visszakanyarodunk a Korona szállóhoz vezető régi útra. A templomtéren padok. És a padokon öregek ülnek a kora est tört fényében. És a Kulacs ajtaja nyitva. És a vendégek egy része az utcán sörözget, és nagy jókedvükben mintha felénk intenének... Békés Sándor M intha...
