Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-24 / 198. szám

\ AUGUSZTUS A Nap kél 5.51 ­24 nyugszik 19.43 órakor HÉTFŐ A Hold kél 5.26 ­Névnap: Bertalan nyugszik 19.56 órakor Százötven éve halt meg Nicolas Léonard Sadi Carnot (1796-1832) francia fizikus. Szél A várható időjárás az ország területén ma estig: folytató­dik a napos, száraz idő kissé megélénkülő déli széllel. In­kább csak délután lehet a Dunántúlon kevés gomolyfelhő- re és időnként megerősödő délnyugati szélre számítani. Délutánra 25-29 fokra melegszik a levegő, v __[_________________________________________________________________- UJ ABC ALAPOZASAT kezdik meg rövidesen Nagymányokon. A közel nyolcmillió forintos beruházást a Népbolt Vállalat a helyi tanáccsal közösen jövö év novemberében „adja át”, jelentősen ja­vítva ezzel a község alapellátását, illetve az iparcikkellátást, hiszen ezután az egyik élelmiszerbolt ilyen profilt kap.- BAKSA külterületén Deák Gábor 18 éves segédmunkás, helyi lakos egy álta­la önkényesen elvitt motorkerékpárral az úttestről kisodródott, az árokba hajtott és ott egy kis hídnak ütközött. Deák Gá­bor a helyszínen meghalt. A vizsgálat ed­digi adatai szerint a motorkerékpáros ve­zetői engedély nélkül, nem az útviszo­nyoknak megfelelő sebességgel közle­kedett.- OROSHÁZÁN szülei lakásán fürdés közben a hajszárítótól halálos áramütést szenvedett Hobur Hajnalka Éva 3 éves kisgyermek. Ismét nagyméretű gombát találtak. Susztek Pál szekszárdi lakos a fad- di határban 5,5 kilogrammos óriás- pöfetegre lelt. A szerencsés halőr Faddon dolgozik, s szinte minden nap gombászik. Ez eddig a „legsú­lyosabb” zsákmánya, amely a csa­lád asztalára kerül. Fotó: KA.- A BALATON-KUTATAS titkaiba te­kinthetnek be az érdeklődők szeptember 5-6-án a Magyar Tudományos Akadé­mia tihanyi limnológiai kutató intézeté­ben rendezett nyitott napokon. A most 60 éves patinás intézmény első alkalommal hívja meg a középiskolai tanárokat, diá­kokat és szívesen látnak másokat is. A program keretében vetítéssel kisért szakmai előadásokon számolnak be te­vékenységükről, és válaszolnak a vendé­gek kérdéseire. A jubileum alkalmából augusztus végén, szeptember elején az intézet kutatási témáiról szakmai rendez­vényeket, tanácskozásokat is tartanak nemzetközi részvétellel.- ISMÉT DÍSZÜK az indiai lótusz a szegedi József Attila Tudományegyetem botanikuskertjében. A növényritkaság négy évtizeden át volt itt látható - egy disztóban utóbb már száz példány -, de évekkel ezelőtt valamennyi kipusztult. Az egyetem növénytani intézete külföldi társintézetektöl kért magvakat; ezeket azután akváriumban csíráztatták, majd vízzel teli kádakban nevelték elő. A ta­vacska eliszaposodott, rossz minőségű talaját kicserélték, s így ültették be a ha­zai klímához edzett növényeket. Jelenleg már tucatnyi kifejlett lótusz ring a vizen, s az ég felé nyúló méteres szárakon most megjelentek a piros virágok. A szakem­berek szerint jövőre már a tó teljes víztük­rét beborítja az egzotikus növény.- A SZEGEDI ÜNNEPI HETEK befejez­tével vasárnap sajtótájékoztatóval egy­bekötött ülést tartott a nyári fesztivál intézőbizottsága. Papp Gyula, a városi tanács és az intézőbizottság elnöke be­számolt arról, hogy elkészült a gyorsmér­leg. Eszerint az idei nyáron két és fél hó­nap alatt csaknem félmillió érdeklődő ke­reste fel az ünnepi hetek kulturális, szó­rakoztató programjait, tekintette meg a képzőművészeti kiállításokat, a nemzet­közi és országos sportversenyeket. A já­tékok előadásaira 85 ezren váltottak je­gyet és a szeszélyes időjárás ellenére, minden előadást megtartottak. Sok ér­deklődőt vonzott a TIT művelődéselméle­ti nyári egyeteme, és sikerrel rendezték meg az ifjúsági napokat.- KÍNÁBAN, a pindinshani bányában összeszerelték a Veszprémi Szénbányák Vállalat várpalotai üzemében gyártott biztosító berendezést, és megkezdték a próbaüzemeltetését is. Dél-Alföldre szállítanak... Beton béléstestek a TÁÉV-től Idén kezdték meg a TÁÉV betonüze­mében a beton béléstestek gyártását. Az EB 60 19 szabvány béléstestekkel mindenekelőtt a környéket, a megyét szerették volna ellátni a gyártók, az új fa­lazóanyag sorsa azonban másként aja- kult. A környékben építkezők elsősorban a Tolna Megyei Építőanyagipari Vállalat beton béléstesteit, illetve a bátaszéki ke­rámia béléstesteket vásárolják, a helyi konkurrencia pedig a Dél-Alföldön talált piacot. A Dél-Alföldi Tüzép ebben az évben 150 ezer darabra adott rendelést és árusítják a TÁÉV kereskedelmi főüzem Házépítők boltjában is. Eddig 98 ezer darab beton béléstestet gyártottak az üzemben, amit egy mű­szakban 6 dolgozó végzett el. A tervek között szerepel a tároló felület szélesíté­se, az igények növekedésével a létszám emelése, a kapacitás bővítése.- tzsT - ka. ­Üzemi életünk A bőrgyári hétköznapokról olvastunk A Simontornyai Bőrgyár Üzemi életünk cí­mű lapjának legújabb, idei második száma is az aktuális politikai, gazdasági és kulturális eseményekről tájékoztatja a gyár dolgozóit. A lapban Andráskó Pál, az üzemi párt­vezetőség titkára, az MSZMP KB gazdasági­társadalmi kibontakozási programjával foglal­kozik. Minden kertelés nélkül mutat rá a válla­latnál jelentkező problémákra, felfedi a mun­kavégzés hiányosságait és a gazdasági-tár­sadalmi kibontakozás szellemében, a munká­hoz való hozzáállás javításáról ir. Az idei első félévi exporttevékenység sike­Vas Sándor, büntetett előéletű, decsi lakos május 19-én részt vett a decsi „Gö- rönd” presszóban rendezett diszkómű­soron. Az előadás befejezése után Vas, enyhén ittas állapotban - minden indok nélkül - felborította azt az asztalt, amely­re a diszkóvetítö és az ahhoz tartozó több felszerelés volt elhelyezve. A cselekmény következtében a felszerelésben 5020 fo­rint kár keletkezett. Vas jelenleg sem ren­reiről és sikertelenségeiről ad közelképet egy másik cikkben dr. Barabás András fejlesztési főosztályvezető-helyettes. Egy élménybeszámolót is olvashatunk a XXX. országos bőrös természetbarát találko­zóról, Herczeg Lajosné tollából. A természet- járó szakosztály vezetője úgy Írja le élményeit, hogy még az olvasó is úgy érzi, mintha a ver­senyzők egyike lenne. A brigádok életéről, érdekes eseményeiről adnak szines beszámolót a szocialista brigá­dok vezetői. Egészségünk védelmében című hasábban az AIDS-megelőzésével kapcsola­tos tájékoztató kap helyet. delkezik munkaviszonnyal, így a kárt még nem térítette meg. A Szekszárdi Városi Bí­róság dr. Szigeth Ferenc tanácsa bűnös­nek mondta kis Vas Sándort rongálás vét­ségében és ezért - mint többszörös visz- szaesőt - 10 hónapi, börtönben végrehaj­tandó, szabadságvesztésre mint főbünte­tésre, valamint a közügyek gyakorlásától 2 évi eltiltásra ítélte. A vádlott enyhítésért fel­lebbezett, az ítélet nem jogerős. Perelek az érdekelt jogán A szekszárdi Garay Szálló - majd­nem azt mondtam, hogy egykor volt Garay Szálló, hiszen a vendéglátó maholnap majd az egészet kiárusítja, hogy nem tudom honnan származó deficitjét valamiképpen csökkentse - falán nem is olyan régen elhelyeztek egy emléktáblát, amely hirdeti, hogy ebben az épületben működött annak idején a Béri Balogh Ádám Népi Kol­légium. Tudom, hiszen ha - szekszárdi lé­vén - tagja nem is voltam, szimpati­zánsa és némileg támogatója (is) an­nál inkább. Nos, a tábla ma is ott díszíti a falat, ellenben a rögzítésre hivatott egyik bronzszög már hiányzik. Látható, sőt tapintható, hogy a koszorúkat tartó egyik - ugyancsak bronz - kampót majdhogynem kicsavarozták barbár kezek. Mindez Szekszárdon nem egy mellékutcában, hanem a város kellős közepén található, ott, ahol nappal tízezrek fordulnak meg, de éjjel se szabadna egészen senki földjének lennie. - így ­Szándékos rongálásért börtön OLVASTAM Gratuláció mindkét „oldalra” • Alig egy esztendővel ezelőtt a művelődési miniszter olyan állásfoglalást hozott, hogy azok a pedagógusok, akik doktoráltak, kapjanak 500-800 forint közötti rend­kívüli fizetésemelést. Ehhez a megyék megkapták a megfelelő összeget, s boldo­gan kiosztották a hosszú távra szóló pénzeket. Ez eddig rendben is van, csakhogy sajnos, az emelés nem vonatkozott a nép­művelőkre. A népművelőkre, akiket most, augusztus 20-án ünnepeltünk, s akiknek szervező munkája a sikeres rendezvények mozgatója volt e napokban - ahogyan arról tegnapi lapunkban be is számoltunk. De kanyarodjunk vissza a fizetések emeléséhez. A Tolna Megyei Tanács a köz- művelődési intézményekben és a közgyűjteményekben dolgozó - egyetemi dok­torátussal rendelkező - munkatársaknak saját pénzből e szép ünnep alkalmával ötszáz forinttal emelte a fizetését. E figyelemre méltó gesztus, elismerés adomá­nyozóit is gratuláció illeti, ahogyan azt a 14 népművelőt is, akiket a továbbiakban még jobb munkára sarkall e megkülönböztető figyelem. - hm ­Rövidesen kezdődik az iskolaév. A gyerme­keknek nagyobb forgalomhoz kell hozzászok­niuk, mint amilyent az iskolai élet előtt vagy a szünidőben megszoktak. Ezért - főleg a legkisebbeket - fokozatosan kell bevezetni a közlekedésbe, hozzászoktatni őket a megfelelő viselkedéshez és folyamato­san figyelemmel kell kísérni annak elsajátítá­sát. Nem ritka, hogy éppen a szülők kényszerí­tik a gyerekeket a legelemibb óvatossági sza­bályok felrúgására. Ilyenkor néhány másod- percnyi időnyerésért a legjobb pedagógusok türelmes erőfeszítése vész kárba. Ne feledjük, hogy a gyermek már alacsony termete miatt is hátrányban van a felnőtt köz­lekedőkkel szemben, másképp látja a forgal­mat. Látási és hallási szempontból nem tudja egyszerre úgy összegezni a tapasztalatokat, mint a felnőtt, aki gyorsan felméri a közlekedő jármű távolságát, sebességét, mozgási irá­nyát. Szüksége van tehát olyan magatartási mintákra, amelyek a korlátáit is figyelembe vé­ve védik a forgalomban, és amelyek szüksé­gességéről fokozatosan meggyőződik. A szülők leghatékonyabb óvintézkedése, ha megkeresik és megtanítják a gyermek szá­mára az iskolába vezető legbiztonságosabb útvonalat. Nem a legrövidebbet és a leggyor­sabbat, hanem a legkönnyebbet és a legegy­szerűbbet kell kiválasztani, figyelembe véve a forgalom nagyságát, az autóbusz-megállóhe­lyek elhelyezkedését, a kanyarodó járműve­ket, a forgalmi jelzéseket. Keresni kell a legbiz­tonságosabb átkelőhelyeket, azok ne legye­nek közvetlenül kanyar után, vagy emelkedő közelében, ahol a közeledő járművet nem le­het idejében észrevenni. Kerülni kell az átke­lést lassú, nagyméretű járművek előtt, mert ezek kisebb, gyorsabb járműveket takarhat­nak. A gyermek ne keresztezze átlósan az utat, mert háttal a forgalomnak nem veszi észre a közeledő járművet. Az átkelés ne legyen túl lassú, elhúzódó. Bonyolultabb kereszteződé­sekben gyakoroltassuk vele többször az átke­lést. Kezdetben a szülő járja végig a gyermekkel együtt a kijelölt útvonalat, mérje meg az időt, amennyi biztonságosan elegendő az út meg­tételéhez, s úgy indítsa útjára később, egye­dül, hogy sietség nélkül az iskolához érhessen legalább 5 perccel a becsöngetés előtt. Ha lakott területen kívüli közutat is igénybe kell vennie, feltűnő színű, vagy fényvisszaverő ruhadarabot is viseljen. Az autós szülők ne álljanak meg az iskola előtt a második sorban, a menetiránnyal szemben, a járdán vagy a gyalogátkelőhelyen. Ne engedjék a gyereket az úttest felé kiszállni, győződjenek meg az ajtó kinyitásának ve­szélytelenségéről. Nem szükséges a gyerme­ket az iskola kapujában kitenni, jobb ha egy ki- céit távolabb, de az iskola oldalán, viszonylag nyugodt helyen száll ki a gyermek, ahol nincs szükség a siettetésre. P. GY. írsÉPCUSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszíárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: Dr. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. A targoncán Tompái Dezső brigádvezető A közel 20 kilogramm súlyú, ellenállóképes, jó adottságú falazóanyagot három-négy napig szárítják A HYDROMAT gyártógéppel naponta átlagosan 3,5-4 ezer béléstest készül

Next

/
Thumbnails
Contents