Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-23 / 197. szám

4 NÉPÚJSÁG 1987. augusztus 23. Pénztárak, pénztárgépek és pénztárosnők. A szekszárdi 17-es és 50-es boltok­ban ugyan édeskevés a vásárolt áruk el- csomagolására rendeltetett hely, de azért néha megállók a pénztárosnők há­ta mögött szemlélődni. Nem valami meg­nyugtató látvány. Az ujjak szüntelen zon­goráznak a billentyűkön, órák hosszat, hisz ezekben a boltokban szinte sosincs megállás, állandó a csúcsforgalom. A munkatudomány hivatalos mívelői bizo­nyára számot vetettek már azzal, hogy milyen fizikai teljesítmény rejlik a gyenge (?) pénztárosnői ujjak működése nyo­mán. Én nem vagyok a munkatudomány mívelője, így inkább csak töprengek egy keveset. Bárkányi „National” kasszák emléke ébred, melyek úgy zakatoltak, akár a né­hai HSCS traktor és csattanva lökték a váltópénzzel teli fiókot működtetőjük hasa felé. A mai, misztikus, zöld számo­kat is kiíró masinák már a technikai fejlő­dés csúcsát jelentik. Természetesen, csak elődeikhez képest, mert egyébként egyáltalán nem. Helsinki egyik önkiszol­gáló boltjában a pénztárgép maga olvas­ta le az áru kódjeleit és ha valaki történe­tesen egy doboz szardíniával a zsebé­ben, fizetés nélkül óhajtott volna távozni, számolhatott a pénztárgép kétségbe­esett sikolyaival. Persze a finn bolt iga­zán önkiszolgáló volt és nem kellett kü- lön-külön sorba állni a kenyérnél, felvá­gottnál meg a pénztárnál. Megyénk szék­helyének más pontján (pl. az Utasellátó­nál) sikerrel egyesítették a manuális és a gépi munkát. A pénztár­gép kiköp egy cédulát, amire aztán a pénztáros­nő kézzel írja rá „félesé­get”. Ez szakkifejezés, juszt se magyarázom meg. Gyerekkoromban a mersei Kohn fűszeresnél még fagolyós gép is di­vatban volt, melyhez ha­sonlókkal egyébként a Szovjetunióban mind­máig villámgyorsan vé­geznek el nagyon bonyo­lult műveleteket is. Mindezekből óhatatla­nul következik, hogy pénztárgépet kezel­ni nem könnyű szakma és az a 2-300 fo­rintos „mankópénz” - a szó egyébként telitalálat! - édeskevés biztonságot je­lent. Például a vásárlókkal szemben.- Milyen a vásárló? - kérdem egy lé­legzetvételnyi szünetben az egyik höl­gyet.- Sokféle... - mondja óvatosan és nem kevés tapintattal.- Figyelje meg maga! - így egy másik. Óvatosságukat megértem. Szakmánk egyik alapszabálya, hogy informátort nem adunk ki. Ők a vásárlókkal teszik ugyanezt, nem minősítik őket. Tehát fi­gyelek és tipizálok. „A figyelmes”. Már jó előre kézbe fogja a pénztárcáját, esetleg előkészíti a hoz­závetőleg kifizetendő összeget. Érzésem szerint ő áll legközelebb a pénztárosnöi szívekhez. „A tűnődő”. Elmerülten figyeli a gépet, a billentyűket, a pénztárosnő nyakában lógó láncot, esetleg a fehér köpeny felső gombja mögötti testtájakat. Huszonhat­féle áru blokkolása után nekigombolko- zik, előveszi a bukszáját és abból lehető­leg a legnagyobb címletű bankjegyet. „A bizalmatlan.” Ö kérdi meg, hogy jól számolt-e a „kedves”. Jól számolt, de őt már annyiszor becsapták, hogy ezt talán még otthon se hiszi el. „Az udvarias”. Köszön, megköszöni a visszajáró pénzt és távozáskor is elkö­szön. Viszonylag ritka madár. „A rövidlátó”. Otthon hagyta a szem­üvegét, így kénytelen teljes bizalommal a pénztárosnő elé tárni tárcája tartalmát. Sosem csalódik, mindig krajcárra ponto­san veszik el tőle a szükséges összeget. „A sietős.” Csak egy skatulya gyufát vesz és ezen a jogcímen szeretne tizen­négy sorbanálló elé kerülni. Se a sorbán- állók nem szeretik, se a pénztárosnők.- Mi a szakmában a legfontosabb? - kérdem. Tűnődés, aztán:- Türelem!- Jó idegzet!- Biztos kéz és szem!- Áru- és árismeret! Az utóbbi egyre fontosabb. Az árválto­zásokat besulykolni ném akármilyen fel­adat, de abban valamennyi megkérde­zett hölgy egyetértett, hogy a lefelé menő árakét könnyebb lenne. Ez azonban úgy tűnik, hogy egyelőre még odébb lesz.- Megbecsülik-e a vásárlók a pénztá- rosnöket?- Csak úgy, mint egymást! Marad a kérdés, hogy ez sok-e, vagy kevés... ORDAS IVÁN Eljárt fölöttük az idő? Bádogosokra pedig szükség van... Hogy kinek mi a nagy idő...? A két só­gor a dunaföldvári bádogosműhelyben 1940 óta dolgozik együtt. Nem gondol­koznak azon, hogy az eltelt idő egy fél emberöltő, csöndben, becsületben és tisztességben végzik munkájukat. Mert ez a legfontosabb és mint az állítják, a legmaradandóbb érték. Az idősebb, Fekete József, aki megve­tette a műhely alapjait, igaz, akkoriban még a mai iparossorral szemközti épület­ben. Panaszolja is, hogy kényszerből költöztek át ebbe a szűkös helyiségbe, ami világosnak, egészségesnek éppen nem mondható. Határozottan, de szomo­rúsággal a hangjában vallja, hogy az idő múlása a bádogosszakma elmúlását is jelenti, hiszen ma már csak nosztalgiával emlékezhet arra, amikor Pakson még hat műhely volt a főutcán és csak természe­tes, hogy minden valamirevaló falunak volt bádogosa. Most Szekszárdról, Du­naújvárosból, sőt Kalocsáról is Duna- földvárra járnak az építtetők... Lehangoló, de az idős mesterember éppen tíz esztendeje, nyugdíjba vonulá­sakor szabadított fel utol­jára inasokat, azóta senki nem jelentkezett. Lejárt volna az ideje, más vette át a helyét a bádogos­mesterségnek? Aligha. Mácsai Lászlóval, a só­gorral és egy kisegítővel is nehezen bírják a meg­rendeléseket teljesíteni, különösen manapság, az építkezések szaporodá­sával. Mert ereszcsatorna nélkül hogy emelhetné­nek házat...? Már nincsen idő vizes­kannát, hurkatöltőt, po­gácsaszaggatót készíteni és nem kell vásárra járni, hogy ott kínálják portéká­jukat a konkurenciával együtt. Nincsen konku­rencia, nincsen utánpót­lás. A családban sem örök­lődik tovább a mester­ség. A két sógor már nyugdíjasként kezdi reggelenkét hét órakor a munkát a mű­helyben, de egyre nehezebb tartani a tempót. Igaz, nemrégiben ledöntötte lábáról a betegség a 75. évében járó mestert, mégsem adhatta meg magát, mert mint mondja, húsz évi munkája van még hát­ra. takács - kapfinger Fekete József, akinek még húszévi munkája van hátra Harminc iktatott ügy a BONY „KS”-nél A jogsegélyszolgálat tapasztalatai A jogsegélyszolgálatok alapvető sza­bályozása már több, mint tíz éve megtör­tént. A Minisztertanács és a SZOT előírta, hogy egyes ágazatokban a kiemelt, má­sutt az A és B kategóriába sorolt vállala­toknál, továbbá a hatszáz dolgozót fog­lalkoztató ipari szövetkezeteknél kötele­ző a bevezetése. Időről időre, a változó társadalmi gazdasági követelményekhez igazodóan, kiegészítő irányelvek jelen­nek meg. Ez történt legutóbb is, amikor az irányelv a munkaidőalap védelmében szorgalmazza a szolgálatok képviseleti tevékenységének kiterjesztését. Mára a vállalatok, szövetkezetek több­ségében felismerték a jogsegélyszolgá­lat nyújtotta vállalati előnyöket. Nem lehet mindegy a vállalatnak - legalábbis ott, ahol komolyan veszik a társadalmi-gaz­dasági kibontakozás programját -, hogy milyen a dolgozóinak a közérzete. Van­nak-e a figyelmüket a munkától elterelő „magánproblémáik", látják-e azok meg­oldását, vagy kilátástalannak tűnő gond­jaikat nap mint nap a munkahelyre vive, pontatlan, selejtes munkát végeznek. A dolgozóival törődő vállalati és szakszer­vezeti vezetőknek nem elég csak üze­morvost, hanem „jogorvost” is alkalmaz­ni kell az eredményes kibontakozás rö­gös útjainak egyengetésére. Milyen ügyekkel, mennyit, milyen eredménnyel foglalkozott a jogsegély- szolgálat - erről beszélgettünk dr. Bokor Sándor jogtanácsossal, a Kiszöv jogi iro­da vezetőjével, aki a BONY „KS” Cipőipa­ri Szövetkezetnél lát el jogsegélyszolgá­latot 1978 óta.- A szövetkezetnek mintegy hatszáz dolgozója van és három telephelyén Bonyhádon, Pakson és Szekszárdon van fogadóóra hetente egy-egy alkalommal. A legnagyobb az ügyfélforgalom Bony­hádon. Az elmúlt évben harminc ügyet ik­tattunk, ami azt jelenti, hogy ennyi eset­ben került sor legalább beadványszer­kesztésre. A „csak” tanácsadásokat nem iktattuk, mert amíg kitölteném a nyilván­tartólap rubrikáit, addig a jogi tanácsot is megadom. A szóbeli tanácsok száma az iktatott ügyeknek több mint három­szorosa. Tizenöt ügy polgári jogi - pénz- tartozások behajtása, épületszavatos­ság, lakáshasználat, kártérítés, stb. - volt. Tizenkét ügy családjogi - házasság­felbontás, tartásdijak behajtása, gyer­mekelhelyezés stb. -, három ügy pedig államigazgatási tárgyú volt. Ezekből tíz­ben láttam el bírósági képviseletet. Egy- egy ügy sem fejeződött be két-három tár­gyaláson alul. Perindítás előtt mindig megmondom, hogy érdemes-e perelni.- Nincs a nyilvántartásban munkaügyi vita...- Ez nem jelenti azt, hogy ilyen panasz- szal egyáltalán nem fordultak volna hoz­zám, csupán azt, hogy a szolgálat közre­működésével a problémák megoldódtak mielőtt azok a döntőbizottság elé kerül­tek volna. Az ilyen jellegű sérelmek több­nyire a szabadságkiadással, útiköltség­elszámolással, nyereségrészesedéssel kapcsolatosak. Bár munkaügyben igen kevesen fordultak a jogsegélyszolgálat­hoz. Ezt én annak tudom be, hogy a mun­káltatói döntések többségében törvé­nyesek, és megalapozottak, amit a dol­gozók is elfogadnak.- Ügyfeleiből huszonkettő nő és csak nyolc férfi. Mivel magyarázza a számo­kat?- Ennek okát alapvetően két tényező­ben látom. Egyrészt a szövetkezet dolgo­zóinak nagy többsége nő, másrészt úgy tűnik, hogy a családokon belül, a családi munkamegosztásban a nők vállalják ma­gukra a jogi ügyek intézését, de azt is megkockáztatnám, hogy nálunk a nők a kezdeményezőbbek a házasságok fel­bontásában.- Melyik ügyére emlékszik vissza a legszívesebben?- Nincs kedvenc, vagy nem kedvenc témám. Mindegyikben pernyertesek let­tünk, így mindannyira szívesen emlék­szem. Mégis említenék egyet, amikor egy válóper kapcsán három kiskorú gyermeket sikerült az apánál elhelyezni. Ez a mai bírói gyakorlatban többnyire fordítva szokott lenni. Sikerült a feleség, illetve anya gyermeknevelésre való alkal­matlanságát bizonyítani a bíróságon. De említhetnék a polgári jog területéről is egy járadék iránti kártérítési pert. A nyug­díjas szövetkezeti dolgozó saját udvarán beleesett egy, a kivitelező által le nem fe­dett munkagödörbe, majd műtét után tü­dőembóliában meghalt. A szintén nyug­díjas öreg képviseletében indult a mara­toni per - két évig tartott -, mert kétszer járta meg mind az első, mind a másodfo­kot. A bíróság végül is jogerősen több mint kétezer forint havi járadékot ítélt meg ügyfelemnek. Ez szakmai szem­pontból volt számomra érdekes és tanul­ságos.- Hogyan látja a szolgálat és a munk- időalap kapcsolatát?- A fogadóórákat úgy szervezzük, hogy azok a napi munkaidő végére esse­nek. A jó munkahelyi légkör kialakításá­ban a jogsegélyszolgálat is kiveszi a ré­szét. Arról nincs tudomásom, hogy ké­szült-e olyan felmérés vagy értékelés, ami konkrétan mutatna rá a szolgálati és a munkaidőalap összefüggésére. Tény azonban, hogy a jól szervezett jog­segélyszolgálat egyik eszköze a munka- időalap védelmének. Valóban nem mindegy, hogy naponta hány dolgozó hagyja abba munkáját ügyes-bajos dolgaik intézése miatt kü­lönböző hatóságoknál. Nem utolsó szempont az ingyenesség sem, hiszen a dolgozókat komoly ügyvédi költségektől kíméli meg a szolgálat. Igaz kis számban, de vannak még vállalatok, ahol bár köte­lező, mégsem „értek rá” a jogsegélyszol­gálat bevezetésével foglalkozni. E mun­káltatóknál nyilvánvalóan nem ismerték fel ezen intézmény és a gazdálkodás eredményessége közötti összefüggést. Lehet, de akkor illő lenne levonni a meg­felelő következtetéseket. SZABÓ GYŐZŐ A takarítónő A takarítónőket soha nem viszik a tele­vízió kamerái elé, nem dugnak az orruk alá mikrofont, s nem kérnek tőlük véle­ményt az újságírók. A gondnokok elnéz- nek'felettük, mert ők a gondnokok, az igazgatók nem is tudják, hogy kik tartják tisztán talpuk alatt a parkettát. Erzsinek 32 éves a munkaviszonya. Harminckét éve takarítónő. Ebből tizen­hármat a TOTÉV-nél, nyolcat a műszer­gyárban, kilencet pedig a BVK-nál töltött el. A sorrend nem is lényeges. Erzsiké sem, hiszen ő 3600 forintra tornázta fel a bérét ennyi idő alatt. Fölnevelt egy gyere­ket, a férje a házasságuk ötödik évében elhagyta. Erzsi most kérdezés nélkül beszél:- Nézze uram, én itt ülök maga előtt, s arra kérem, hogy hallgasson meg! En­gem soha senki nem hallgat meg. Az osz­tályon, ahol takarító vagyok, jószerint nem is ismerem a vezetőt, a beosztotta­kat, de látom a rúzsvéges csikkeket, a konyakos poharakat, aztán a vécében azt a rendetlenséget... Amikor ezeket látom eszembe jut: „A jó anyátokat, hát ti otthon hogy éltek?” Nézze, én cigányasszony vagyok. Ez nem érdem, nem is állapot. Tudom, ma­guknak más a véleményük, a tanult em­berek a tanultakhoz húznak, hozzánk a padlóvikszolókhoz, a klozettisztitókhoz kevesebben. De higgye el, mi is emberek vagyunk.- Erzsi, szólíthatom így?- Igen. Olyan ritkán szólítanak így.- Na, most akkor azt mondja el nekem, hogy mégis miért volt maga 32 évig taka­rítónő?- Azért, mert én ehhez értek. Van még hátra fél évem, s azt mondják, kapok egy kis nyugdíjat, azzal sem fogom magam majd a medvéket a fához támasztani, de adnak néhány órát helyettesítésként is, az segít abban, hogy megéljek. A leányom ápolónő. Most éppen a má­sodik aranyos kis unokámmal van gye­sen, az ő férje Sztalinvárosban sofőr, na­gyon jól élnek. Szép házat építettek. Havonta mindig náluk vagyok egy napig. Tudja, nekem az a boldogság. Itthon meg az, hogy most még takarí­tok, dolgozom, amit rám bíznak megte­szem. Aztán - mint már mondtam - ka­pok egy kis nyugdijat és mehetek helyet­tesíteni, ha már majd a postás csenget az ajtómon. Merthogy azért ne is dicseked­jek, szoba-konyhás lakásra azért nekem is tellett. Köszönöm, hogy meghallgatott. PÁLKOVÁCS JENŐ ) Mácsai László 1940-ben követte sógorát, bádogosnak állt

Next

/
Thumbnails
Contents