Tolna Megyei Népújság, 1987. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-01 / 180. szám

r AUGUSZTUS 1 SZOMBAT Névnap: Boglárka--------------------------------------------------------------y A Nap kél 5.21 - nyugszik 20.21 órakor A Hold kél 12.10- nyugszik 22.47 órakor Negyven évvel ezelőtt, 1947. augusztus 1-jén kezdődött meg az első hároméves terv végrehajtása. Mérsékelten meleg idő A várható időjárás az ország területén ma estig: jelentő­sen csökken a felhőzet, többnyire száraz, napos időre számíthatunk. Újabb felhősödés csak délutántól és csu­pán a nyugati országrészben valószínű. A szél átmenetileg mindenütt északnyugatira fordul, és a Dunántúlon többfe­lé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szomt között alakul. tÉfj •S' naton 21 és 26 fo k- A LAKÁSFENNTARTÁSSAL kapcso­latos társadalmi-gazdasági program végrehajtásának feltételeként rendelke­zésre álló pénz az egyes felújítási kate­góriákban szűkösnek bizonyult a VI. öt­éves terv során - állapította meg a Tolna Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság a leg­utóbbi ülésén. Gyakorlatilag az 1950. év előtt felépített úgynevezett elmaradt ka­tegóriájú lakások felújítására volt elegen­dő a tervidőszak költségvetésében bizto­sított összeg.- A GÉPJÁRMŰ-KÖZLEKEDÉSI Tan­intézet Szekszárdon kétezer-nyolcszáz- hatvanöt embert iskolázott be ebben az évben tanfolyamaira. Eddig ezerhárom- százhuszonnégyen tettek sikeres vizs­gát és szereztek jogosítványt.- A TANÁCS értesíti Szekszárd város lakossá- gát, hogy 1987. augusztus 4-én 19-21 óra között légi szúnyogirtás lesz. Szeles, esős időjárás esetén a fenti időpont egy-két nappal eltolódhat A felhasználásra kerülő szer emberre veszélytelen, a méhekre viszont ártalmas, ezért a méheket a permetezés ideje alatt zárva kell tartani.- KÖZÉPISKOLAI KISZ-vezetök tábo­ra. Fadd-Domboriban befejeződött a Tol­na Megyei KISZ-bizottság kilencnapos továbbképző tanfolyama. A megyében működő diáktanácsok valamint középis­kolák képviselői többek közt az új oktatá­si törvénnyel, a kollégiumi diákönkor­mányzattal, az egyetemi felvételi rend­szerrel és a most alakuló diáksportkö­rökkel kapcsolatos kérdéseket vitatták meg. Madarászszámtan Rekkenő a hőség. Az ember agya felforr. Ég a szem.- Te, mi lenne, ha kettévágnám ezt a fülemülét? - így az egyik mada­rász. Mire a másik:- Felemüle. czs­. - AZ APARHANTI1560. Sz. Mező Imre Úttörőcsapat huszonhat pajtása a Vaká­ció-akció keretében kétnapos sátortá­borozást szervezett a község hűs vizű forrásánál. A résztvevők megismerked­tek a sátorverés szabályaival, a táborépi- téssel, ellátásukról maguk gondoskod­tak. A sátorlakók között versenyt szer­veztek, melyben a sátorrendtől kezdve a rovarfelismerésig sok feladat szerepelt. A tábori „lakásokat” a csapat hulladék- gyűjtési bevételéből és a szülői munka- közösség támogatásából vették. A saját sátrak lehetőséget nyújtanak hasonló tá­borok és olcsó országjáró kirándulások szervezésére.- LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfoga­dási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 31. játékheti lottószelvények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szel­vény nem volt. A 4 találatos szelvényekre 297 273 forintot, a 3 találatos szelvényekre 1191 forintot, a 2 találatos szelvényekre 37 fo­rintot fizetnek. A forgalom és a szennyeződés jobban pusztít, mint az idő Restaurálják a szekszárdi Szentháromság szobrot Szeptember végére megújul a műemlék A Béla tér nagy forgalma veszélyez­teti leginkább a műemléket Restaurálják a szekszárdi Béla té­ren 1763-ban állított Szentháromság szobrot. Az 1738-40-es pestisjár­ványnak állít emléket a műemléknek nyilvánított barokk stílusú szobor, amely mára rendkívül leromlott, egy­kori szépségét csak nyomaiban őrzi. A pusztulás megállítását kezdte meg tavaly októberben Sütő József és Rákos Péter restaurátor, a Képző- művészeti Lektorátus megbízásából. A tavalyi próbarestaurálás után idén két és fél hónapja folytatják a munká­latokat a szakemberek. A barokk szobor egyik legszebb alakja- A tisztítással van a legtöbb mun­kánk, néhol fél centiméteres korom­réteget kell eltávolitanunk. A szobro­kat ioncserés eljárással szabadítjuk meg a rárakódott rétegektől és né­hány helyen kiegészítéseket vég­zünk. A figurák közül csak a Má- ria-alakhoz kellett drasztikusan hoz­zányúlni, nagy felületet pótolni - mondja Sütő József. A legnagyobb gondot a korlát je­lenti a restaurátoroknak. Tízegyné­hány éve ugyanis már rózsaszín mű­kővel pótolták egyes részeit, amit A sarokrészen a korábbi restaurálás nyoma, az oda nem illő műkőréteg most lehetőség szerint igyekeznek eltávolítani. Ugyancsak több helyen az átfestett rétegek alatt aranybevo­natot találtak, ennek eredeti állapot­ban visszaállítása már csupán pénz­kérdés.- Szeptember végéig fejezzük be a szobor restaurálását, a hatalmas ál­landó forgalom, füst, por miatt azon­ban néhány év múlva hasonló mó­don rongálódik a Szentháromság szobor - halljuk a lehangoló, döntés­re késztető véleményt a restaurátor­tól. T. ZS.-K. A. Furcsa! Csepel autók Egyiptomba Nagy hagyománya van Bács-Kiskun megyében, Bátya községben a fokhagyma termesztésnek. A házak falai ilyenkor megtelnek az igen értékes fűszernövény füzérekkel. Felvételünk özv. Óvári Fülöpné lakásán készült, ahol családtagjaival együtt tisztítják a fokhagymát. OLVASTAM A teherautókat kitiltották Megszűnik a teherautó-forgalom a dunaföldvári várban, olvashattuk la­punk tegnapi számában a hírt. Ezzel együtt más megoldást kellett talál­nunk a várétterem ellátására, hiszen a szállítójárművek ezután nem for­dulhatnak meg a várhegynek ugyan nem nevezhető dombon, a várud­varban. Örülhettünk a döntésről értesülve, hiszen ezzel újabb lépéssel közelebb jutottunk a páratlan szépségű környezetben emelt építészeti emlék, épü­letegyüttes megmentéséhez, méltó megőrzéséhez. Több településen vár­nak hasonló józan döntésre, ahol a forgalom, szennyeződés miatt kerül­nek veszélybe műemlékeink, értékeink. Sokszor persze objektív feltételek, helyi adottságok teszik illuzórikussá a lokálpatrióták, városvédők, a felelő­sen gondolkodók ilyen törekvéseit. Mégis fontos dolog, hogy számontart- suk, közösen gondolkodjunk és persze a cselekvésig is eljussunk...- tzs ­Mi mennyi? Azt mondja egy olvasónk, hogy a Porti cigarettának több mint száz százalékkal emelték az árát. A helyzet nem egyszerű, de megnyugtatásul közölhetjük minden kedves Porti-rajongó olvasónkkal, hogy nincs csalás a dologban. Minden telje­sen szabályos. Itten kérem nem áreme­lésről, hanem éppen csökkentésről - volt - szó. A Porti ugyanis nem fogyott, ezért né­mely szállító és némely bolt, helyenként csökkentette az árát. A dobozon 7 forint­ról szóló felirat csak az ellenség megté­vesztésére szolgál. A magyar vásárló már úgyis tudja, hogy nincsen ár helye­sen nyomtatva. Tehát, lehetett hét forint ötven, sőt volt - személyes lírai emlék! - öt forint is a Porti. A hivatalos ár ezenköz­ben felment 10 forintra. Ezt emelték most szabályosan, a szabadáras egyéb kate­góriába - ha pontosan idézem - figye­lembe véve a beszerzési árat is - tizenöt­re. Javaslom, ne szivjuk, akkor talán mint elfekvő készletet felvásárolhatjuk ötért. Baleset 1987. július 31-én 07 óra 30 perckor az 56-os főút 10-es km-kőnél, a szálkai útkereszteződésben, Szekszárd város határában Predojevics Milos NSZK-ven- dégmunkás, az általa vezetett személy- gépkocsival Várdomb irányából Szek­szárd irányába haladva egy jobbra ívelő éles útkanyarulatban áttért az úttest me­netirány szerinti bal oldalára, és ott ösz- szeütközötf a vele szemben szabályosan közlekedő: László Ferenc József tsz-tag, Szekszárd, Benczúr u. 32. sz. alatti lakos által vezetett tehergépkocsival. A baleset következtében László Ferenc József a kórházba szállítás után életét vesztette, míg Predojevics Milos súlyos, életveszé­lyes sérülést szenvedett. Utasai: Predo­jevics Ljiljana súlyos 8 napon túl gyógyu­ló sérülést szenvedett, Predojevics Boris súlyos, életveszélyes, 8 napon túl gyó­gyuló sérülést szenvedett. A sérülteket a szekszárdi kórházba szállították. A gépkocsikban összesen 270000,- Ft anyagi kár keletkezett. A Csepel Autógyár 25 speciális teher­autó szállítására kötött megállapodást egyiptomi partnerével. A járművekhez a barcsi Unitech Szövetkezet készít törme­lék és kommunális hulladék szállítására szolgáló konténereket. Egyiptomi megren­delői rendszeresen vásárolnak a mosta­niakhoz hasonló, speciális magyar jármű­veket a Csepel Autógyártól, az erre az évre megkötött üzlet értéke egymillió dollár. 31. HETI Másodszor virágzik idén az akác Békés megyé­ben Gyomaendród és Mezőberény környékén és a délebbi Csanádi tájakon; az őrségi erdők lápos vidékén és a Jeli Arborétumban honos rovarevö harmatfű is most nyitja fehér füzéres virágait. ■ Ed­dig ismeretlen, Lenin által írt levél mását közölte címoldalán a Pravda, a levélben Vlagyimir lljics Lenin egy lengyel építésztechnikusnak válaszolt, aki oroszországi vasútépítésen dolgozott 1919- ben. ■ A tabi horgásztóba esett egy ötéves kisfiú, akit Németh Róbert és Tari Zsolt másodéves szak­középiskolai tanulók kimentettek, a két életmentőt kitüntették Kaposváron. ■ Film készül Ernst He­mingway Kubában eltöltött 22 évének történetéről. Nagykanizsáról monográfia készül három kötet­ben, az első kötet a város és környéke tájföldrajzát írja le és történelmi áttekintést ad a legrégibb ko­rok kultúráinak emlékeitől 1690-ig. ■ Dinoszau­rusztojásokat talált Colorádo államban egy ameri­kai geológus; a húsz centiméter hosszú és kilenc centiméter széles tojások vizsgálatakor kiderült, hogy azok kb. 145 millió évesek, majdnem kétszer annyi idősek, mint az USA-ban talált más ilyen le­letek. ■ Kedves színfolttal gazdagodott Szeged, a nyári ünnepi hetek, a szabadtéri játékok vendégeit a megszokott zászlódíszen kívül a város központjában különleges virágpompa fogadja: futómuskátlikkal díszítették a műemlékházak erkélyeit. ■ Dinnyeevés­ben állított fel új világrekordot az olasz Paolo Mogri: 1035 gramm dinnyét falt be egy percen belül. ■ Egerben ünnepségsorozat kezdődött a török uralom alóli felszabadulás 300. évfordulója alkalmából, a program kiemelkedő eseménye lesz az isztambuli néptáncegyüttes augusztus 15-i vendégjátéka, valamint az októberben megnyíló dokumentumkiállítás. ■ Az orvvadászok alaposan meg- ritkitották a dél-kínai tigriseket, becslések szerint már csak mintegy tíz él va­don, kevesebb, mint a szintén ritkaságnak számító óriás pandák „állománya". ■ Új védőruhákat fejlesztettek ki a Tengizben dolgozó magyarok részére az Országos Munkavédelmi Tudományos Kutatóintézetben. (B. L) “RÉPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: Dr. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- R, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents